2014. április 29.

Érdekből temették a G+-t?

Bejárta a világsajtót a TechCrunch híre, mely szerint a Google közösségi oldala halott. Mint kiderült, a hírt egy Facebook-részvényes írta.

Bejárta a világsajtót a TechCrunch híre, mely szerint a Google közösségi oldala halott. Mint kiderült, a hírt egy Facebook-részvényes írta, aki több éve nem használja már a Google Plust.

Nem csak a világsajtót, hanem a hazai médiát is bejárta az a hír, mely szerint a Google közösségi oldala a Google Plus halott, ám a tények mást mutatnak, írja az ite.hu.

A cikk írója, Alexia Tsotsis saját bevallása szerint is a Facebook részvényese, és a másik társszerzővel, Matthew Panzarinoval együtt utoljára 2012-ben használták utoljára a Google Plus szolgáltatásait.

A cikk hitelessége azért is megkérdőjelezhető, mivel a TechCrunch 2012-ben már hírt adott a Google Plus haláláról, és az erőforrások megvonásáról, szintén a mostani szerző, Alexia Tsotsis szerzőségével.

2013-ban szintén a Google Plus haláláról cikkezett a TechCrunch, akkor Frankenstein halott szörnyetegéhez hasonlítva a Google közösségi médiáját.

A napokban pedig ismét ugyanerről írtak, ezúttal zombihoz hasonlítva a Google Plust. A cikk azért is külön érdekes, mert a cikket megosztok száma a Facebookon és a Google Pluson közel azonos.

Bár az kétségtelen, hogy a Google Plus népszerűsége még nem éri el a Facebookét, a Twittert bizonyos összevetésben veri az oldal. Tavaly év végén a Google Plusnak 1,15 milliárd regisztrált felhasználója volt, akiknek 35%-a volt aktív. A regisztrált Twitter fiókok száma 883 millió, ezeknek 36%-a aktív, mintegy 232 millió. Vagyis a Google Plus aktivitásban a Twitterrel van egy szinten, de aktív felhasználóinak száma meghaladja a Twitterét.

A Google Plus jelenleg hároméves, és az ite.hu szerint növekedésének dinamikája erősebb, mint a Faceboooké volt a kezdeti időszakban.

A Techrunch cikkének számos állítása megkérdőjelezhető a sajtóközlemény szerint. Bár a Google Plus vezetőjének távozása igaz, ám a többi tényként tálalt információ legalábbis kérdéses. A cikk megjelenése óta a Google hivatalosan is cáfolta Google Plus leépítéséről szóló híreket, és több a Google Plusnál dolgozó alkalmazott is tagadta a leépítésekről és átcsoportosításokról szóló híreket, nevüket is adva hozzá, miközben a TechCrunch névtelen forrásokra hivatkozva állította, hogy 1000 ember csoportosítanak át a Google Plus projekttől.

Juszt László hajszál híján a Russia Today arca lett

43 perce

A magyar adás ötlete Lovas István jobboldali újságírótól származik, mégis a baloldaliként elkönyvelt Juszt László volt tévés riportert választották ki, hogy az orosz állami tévé magyar arca legyen - írta meg az Átlátszó.hu.