Több jogvédő szervezet is kifejezte aggodalmát amiatt, hogy a korábbi, az ujgur kisebbséget érintő intézkedések után most Belső Mongólia (vagy ahogyan a mongol kisebbség hívja, Dél-Mongólia) területén is súlyosbodni fognak a kisebbségi politika részét képező szankciók.

“Mongólia nyelve része annak, ami az embert mongollá teszi, így ha egy személy elveszíti a nyelvét, elveszíti nemzeti identitását.” Olvasható az egyik transzparensen, melyet egy tüntető tart a kezében, aki ellenzi a kínai kormány legutóbbi döntését, amely szerint korlátozni kell a kétnyelvű oktatást Belső-Mongóliában.

Mi történik Belső-Mongóliában?

A második világháború után Mongólia déli részét Kína magához csatolta, és a terület Belső-Mongólia néven autonóm régióvá vált. Azóta a Kínai Kommunista Párt (KKP) fokozatosan tompítani kezdte a régió etnikai mongol lakosságának függetlenségét és asszimilálni kultúráját. Peking arra buzdította a han kínaiakat (az egyébként 56 etnikai csoportot számláló Kínai Népköztársaság többségi kínai etnikumát), hogy költözzenek Belső-Mongóliába, ahol ma már közel 6:1 a kínaiak és mongolok száma. A kétnyelvű állami iskolákban 190 000-ről 17000-re csökkentették a férőhelyeket, és lehetővé tették a han nemzetiségű gyerekek számára, hogy betöltsék ezeket.

A kínai kisebbségpolitika nagyon leegyszerűsítve abból a történelmi tapasztalatból fakad, hogy amikor Kína (avagy a Kínai Népköztársaság ma ismert területén lévő államok) kisebb területekre töredeztek szét politikai, nemzeti vagy egyéb okokból, akkor a társadalmi fejlődés visszaesett, a folyamatos fenyegetettség és „belső” rivalizálás miatt pedig a terület sokkal jobban ki volt téve a nem-kínai, barbár népek csapásainak. Ellenben amikor a terület egységes irányítás alá került, akkor ezek a negatívumok kevésbé jelentkeztek. Ennek köszönhetően a kormány egyik fő céljává vált az egységes kínai kultúra megteremtése, fenntartása és megerősítése.

Idén augusztusban a kormány bejelentette, hogy amikor szeptemberben megkezdődik a tanév, a mongol nyelvű órák már csak korlátozott számban lesznek elérhetőek. Az új szabályozás értelmében az irodalmat, a politikát és a történelmet pedig kizárólag mandarin nyelven fogják tanítani. Hasonló egyébként a helyzet a tibeti és az ujgur etnikai csoportoknak otthont adó Tibeti Autonóm Régióban és Hszincsiang Ujgur Autonóm Régióban is, ahol hasonló programokat léptetett életbe az állam.

Belső-Mongóliában több szülő is azzal reagált a bejelentésre, hogy szívesebben tartják a gyermekeiket otthon, mintsem kényszerítenék őket a mandarin nyelven való tanulásra. Mivel az iskolák szeptember első hetében nyitottak, a szülők sztrájkjai a hónapban egyre fokozódtak és egyre szélesebb körben elterjedtek. Naiman megyében például, ahol általában 1000 mongol diák vesz részt az oktatásban, most mindössze 40 regisztrált, és csak 10 jelent meg a tanítási időszak első napján. Az egész régióban pedig több mint 300 000 diák sztrájkolt.

A közösségi média szerepe

Julian Dierkes, a Brit Kolumbiai Egyetem professzora szerint az új nyelvpolitika – és ennek eredményeként a megtorlás – szokatlanul nagy figyelmet váltott ki a mongóliai határon túl is. Az UBC-nek írt Mongolia Focus blogjában írt posztban Dierkes megjegyezte, hogy az új nyelvpolitika nagyobb figyelmet keltett a mongol közösségi médiában, mint azt korábban bármely Belső-Mongóliával kapcsolatos témában tapasztalta, számos kommentátor felszólalt a politika ellen a Twitteren is, így a hír hamar elterjedt a nemzetközi sajtóban is.

A kínai kisebbségpolitika nem örvend nagy népszerűségnek a nyugati jogvédő, emberi jogi szervezetek körében, a koronavírus járványtól felfűtött közeg pedig tovább lendített a belső-mongol helyzet témakörének elterjedésén.

Az amerikai székhelyű Dél-Mongol Emberi Jogi Információs Központ szerint a kínai hatóságok augusztus 23-án elérhetetlenné tették a Bainut, Kína egyetlen mongol nyelvű közösségi média oldalát. A jogvédő csoport szerint a Bainunak (aminek neve magyarul körülbelül azt jelenti „Hogy vagy?”), Belső-Mongóliában mintegy 400 000 felhasználója van. A médiumot az utóbbi hetekben arra használták a mongolok, hogy kifejezzék nemtetszésüket a nyelv visszaszorítását eredményező programmal kapcsolatban.

A Bainu korlátozása azért is fontos, mert Kína a saját határain belül szigorúan felügyeli az internethasználatot, így az országon belüli közösségi médiumokon folyó beszélgetéseket is, különös tekintettel a legnépszerűbb applikációkra, mint amilyen például a Wechat vagy a Weibo. Mivel az olyan platformok, mint a Facebook hivatalosan eleve nem is elérhetőek, a VPN-en keresztüli hozzáférést pedig az állam szintén gyakran korlátozza (pl. a Pártkongresszusok ideje alatt), ezért a mongol nyelvű, saját közösségi médium léte vagy nemléte sokkal nagyobb jelentőséggel bír, mintha például a nyugati világban lehetetlenítené el egy kormány egy közösségi médium használatát.

Közösségi média és politika kéz a kézben

A kínai-mongol helyzet jó példa arra, mi történhet, ha egy állam politikai célokra használja a közösségi médiát, de fontos leszögezni, hogy ez nem csak az erős központi hatalommal rendelkező, nem-demokratikus államokban történhet meg.

A kínai esetet azért érdemes tanulmányozni, mert a keleti nagyhatalom gyakorlatilag szankciók nélkül csinálhat a saját kiberterén belül bármit, még akkor is, ha az általunk megszokott nyugati elvekkel nincs összhangban. Emiatt az olyan esetek, mint a kisebbségpolitikába illeszkedő korlátozások is, nagyobb port kavarnak a nemzetközi sajtóban és látványosabbak, mint más államok hasonló, kevésbé nyilvánvaló cselekedetei.

Mivel a közösségi médiát mindannyian használjuk és sokak számára az olyan platformok, mint a Facebook vagy a Twitter jelentik az elsődleges tájékozódási forrást is, a politikai szereplők számára kézenfekvő ezeket a csatornákat használni az érdekeiknek megfelelő hírek hangsúlyozására vagy akár propaganda terjesztésére is.

A Kínától eltérő berendezkedésű, demokratikus kormányok ritkán fordulnak a cenzúra ilyen drasztikus és látványos eszközéhez, hiszen a leplezett befolyásolás sokkal hatékonyabb módszernek bizonyul. A szólásszabadság online nyomonkövetését végző nonprofit szervezet, a Freedom House 2019-es novemberi jelentésében azt állította, hogy szinte minden ország aktívan részt vesz az interneten folyó diskurzus manipulálásában és az általuk készített kutatás alapján 38 országról bizonyosodott be, hogy kormányuk alkalmaz erre külön szakembereket.

A Facebook vezérigazgatója, Mark Zuckerberg és más médiumok vezetői is gyakran érvelnek azzal, hogy szolgáltatásaik soha nem látott szabad véleménynyilvánítást tesznek lehetővé, de az éves “Freedom on the net” jelentés rossz képet fest a helyzetről. “Sok kormány azt tapasztalja, hogy a közösségi médiában a propaganda jobban működik, mint a cenzúra” – nyilatkozta Mike Abramowitz, a Freedom House elnöke.

Az egyik leghíresebb eset, ami alátámasztja a propaganda hatásosságát a Freedom House szerint Oroszország nevéhez fűződik. A kormányzati propaganda és a dezinformáció legismertebb példáját a közösségi médiában szerintük az az eset szolgáltatja, amikor a kormány által megbízott emberek a 2016-os amerikai elnökválasztás előtt milliónyi bejegyzést tettek közzé a Facebookon, az Instagramon, a Twitteren és a YouTube-on annak érdekében, hogy befolyásolják a választási esemény kimenetelét.

A Freedom House szerint a hasonló törekvések a közvélemény alakítására – például az egyre több botnak és hamis profilnak köszönhetően – növekvő tendenciát mutatnak az elmúlt években, főként az olyan országokban, mint Irán, Szaúd-Arábia és Kína. A kutatóintézet a negyedik egymást követő évben Kínát jelölte meg “a világ legsúlyosabb internet-visszaélőjeként”, azonban külön felhívja a figyelmet arra, hogy az internetes szabadság hagyományos bástyái is alkalmaznak „információs taktikának” nevezett eseményeket, vagyis kommentátorok, robotok vagy híroldalaknak író pártközeli újságírók összehangolt alkalmazását hamis tartalom terjesztésére akár külföldön, akár belföldön. A jelentés szerint az elmúlt évben ezeket a taktikákat alkalmazó országok között volt az Egyesült Államok, Ausztrália, Magyarország és Olaszország is – de ez a lista csak az általuk bizonyított esetekre épül.

A Freedom House elmondta, hogy több mint 70 elemzővel konzultált, és 21 kérdésből álló kutatási módszert alkalmazott az internet szabadságának világszerte történő felmérésére. A tényezők között szerepelt a közösségi média szolgáltatások blokkolása és az online szólásszabadságot kriminalizáló új törvények. A jelentés szerint az általános globális internetszabadság 2019-ben kilencedik egymást követő évben csökkent. Az értékelésében szereplő 65 ország közül 33-ban csökkent a szólásszabadság, míg 16 regisztrált növekedés.

És hogy mi ebből a tanulság? Bár Kínáról az elmúlt években meglehetősen sokat hallani a magyar és nemzetközi sajtóban is, érdemes észben tartani, hogy míg a nyugati emberi jogi elvekkel nyíltan szembemenő kínai rendelkezések könnyen szemet szúrnak, addig a ránk ható, sokkal hatékonyabb befolyásolást talán észre sem vesszük – például amelyek olyan országokból érkeznek, amelyekről szinte csak pozitív vélemény olvasható az online médiában.