Kövess minket!

Médiapiac

Ördög Nóra: ″Láthatnak ébredés után, smink nélkül″

Ördög Nóráék az utazós tartalmaknál húzták meg a határt, ennél jobban nem szeretnék a közönséget beengedni a privát szférájukba. A műsorvezetővel a YouTube-trendekről, a szponzorokról, az influencer marketingről és a TV2 politikai szerepvállalásáról is beszélgettünk. A Médiapiac május-júniusi számában megjelent interjú most teljes terjedelmében online.

A cikk eredetileg a Médiapiac májusi-júniusi számában jelent meg az influencer-melléklet részeként, amelynek további cikkeit itt találja.

Hosszú évek óta blogol. Hol jött el az a pont, amikor úgy érezte, a szöveg nem elég, videós bejelentkezésekre is szüksége van?

Amikor az Ázsia Expresszt elvállaltam, és a férjemmel (Nánási Pál, fotós – a szerk.) közösen úgy döntöttünk, hogy családostul vágunk neki ennek az utazásnak, akkor fogalmazódott meg bennünk, hogy egy ilyen rendhagyó útinapló a családunknál és a barátainknál talán szélesebb közönségnek is szólhat. Ráadásul számunkra is izgalmas, új kihívást jelentett, hogy négyünk életét és kalandjait ilyen módon dokumentáljuk.

Mielőtt belevágott, tájékozódott arról, hogy mik a trendek a YouTube-on?

Nem kerestünk piaci rést, volt egy ötletünk, amit hamar megszerettek az emberek. A titok talán az őszinteségben rejlik: valóban azt mutatjuk, ami spontán történik, a boldog pillanatok mellett a nehezebbekből is láttatunk, nem csinálunk úgy, mint ha mi sosem hibáznánk, vagy a gyerekeink sosem hisztiznének.

Engem is láthatnak ébredés után, smink nélkül, és úgy tűnik, ez a fajta őszinteség elnyerte a nézők tetszését.

Sok televíziós személyiség dönt a vlogolás mellett. Mennyire játszik közre ebben az, hogy sokan lehetőséget látnak a lineáris csatornán futó műsoraik népszerűsítésében?

Nagyon sokan gondolták azt, hogy a Nánázsiát a TV2 felkérésére készítjük, promóciós céllal, ám ez igazából pont fordítva történt. Hálásak vagyunk, hogy a TV2 engedte megvalósítani az ötletünket. A Nánázsia óta három tematikus videósorozat is készült, egyiknek sem volt semmilyen tévés kapcsolódása, de a jövőben lehet, hogy újra lesz ilyen.

Mit gondol, mi a könnyebb: a mainstream médiában ismerté vált személyiségként betörni az influencerek világába vagy fordítva, többmilliós nézettségű vloggerként sikeressé válni a „hagyományos” képernyőn?

Arra hirtelen nem tudnék hazai példát mondani, hogy valaki a vloggervilágból „hagyományos” tévés karriert épített volna. Természetesen jó alap, ha az embert ismerik, és emiatt többen kattintanak a videóira, de ha a kontentet nem szeretik, akkor akármilyen híres lehet az illető, kidobja magából ez a közeg. A vlogolás teljesen más nyelvezetet kíván, mint a televíziózás. Az ismertség önmagában szerintem nem garancia a sikerre.

A Nánásiék most leginkább egy „utazócsatorna”, gondolkodik más tartalmak szer kesztésén is?

Egyelőre azért is vagyunk utazós vlog, mert itt húztuk meg azt a határt, amenynyire be szeretnénk engedni a privát szféránkba a nyilvánosságot. A Nánásiék a mi családi „vállalkozásunk”, ám szakmai karrierünkkel kapcsolatos új YouTube-csatornák elindításával már vannak terveink, errefelé szeretnénk nyitni.

Mennyi idejüket emészti fel a vlog készítése? Tavaly ősszel azt mondta, „a Ná názsiába egy kicsit belehalunk”.

Folyamatosan tanuljuk ezt a műfajt. A Nánázsia esetében a vlog is igazodott a képernyőn látottakhoz, nem volt mozgástér, követnünk kellett a reality napi ritmusát. Az I Lapp Younál az ünnepek szóltak közbe, voltak kisebb-nagyobb kihagyások egy-egy új rész között. A Bajusztriánál hosszabb epizódokkal készültünk, amelyeket két-három naponta tettünk közzé. A legutóbbi sorozat, a Nektek Szöul egyes részei már 25–30 percesek voltak. Erről utóbb kiderült, hogy nem túl szerencsés, mert sokan már nem tudják egy szuszra megnézni őket.

A 10–12 perces hosszúság az, amit a felhasználók leginkább kedvelnek. Ezekből okulva az elkövetkező szériát már úgy készítjük, hogy újra rövidebb, naponta frissülő videókkal jelentkezünk, és úgy indítjuk el az első részt, hogy az összes utána következő is már adáskész állapotban van.

Így üzembiztosan vállalható, hogy minden este hétkor új tartalom kerül ki Nánásiékhoz. Mindebben a szerkesztői múltam, a férjem kreativitása hatalmas előny.

A Google által a videókra ráengedett hirdetések csak nagyon nagy nézőszám után hoznak komolyabb összegeket, a meghatározó bevétel idehaza az influencer marketingből származik. Általában milyen márkák keresik meg önt?

Mivel a vlogunk témája az utazás, ez erősen befolyásolja, hogy milyen cégek keresnek meg minket. A legkomolyabb támogatónk a Samsung, velük valóban nagyon szoros együttműködésben vagyunk. Ők technikai eszközökkel is ellátnak minket, a videóimat leggyakrabban a tőlük kapott telefonnal forgatom. A K&H bankként és biztosítóként is köthető az utazáshoz, de említhetném akár a Samsonite-ot is, mely cég a bőröndjeinket biztosítja. Utazási iroda és légitársaság is van a támogatóink közt, de kerestek már meg külföldi ország magyarországi képviseletétől is, hogy utazzunk hozzájuk, és népszerűsítsük hazájukat a magyaroknak. Ezeket a megkereséseket, mint az összes többit, a menedzserem, Törköly Erika kezeli, aki több mint húsz éve a legjobb barátnőm, maximálisan bízom benne, és közösen döntjük el, mit válla lok, és mit nem. Utasítottuk már vissza például ékszercég ajánlatát, mert nem volt életszerű, hogy beleforgassuk a vlogunkba.

Ha már megkeresések, ön az egyik legkeresettebb médiaszemélyiség, sok brand – SPAR, Avon, Belvita – termékéhez adta az arcát. Mi alapján szelektál?

Nincs stratégia és előre lefektetett, kőbe vésett szabályok. Érzetek vannak, és időszakok, amikor ezek alapján többet vagy kevesebbet vállalok. Sokszor a menedzserem se tudja követni, hogy mit igen, és mit nem. Az alapvetés, hogy csak olyasmihez adom a nevem, amit hitelesen képviselhetek, olyan termékhez, amit valóban használok.

Az influencer marketinget sokan lufinak tartják, amely csak egy most jól működő trend, aztán majd kipukkan. Meg lehet belőle élni, vagy ahhoz kevés?

Mi nem a megélhetés miatt kezdtük el ezt az egészet. Nem tudom, hogy merrefelé tart ez a piac, mi mindenesetre a tartalomgyártás felől közelítettük meg a vlogolást, minőségi anyagot szerettünk volna létrehozni. Tévésként is azt gondolom, hogy teljesen mindegy, menynyire fragmentálódik a piac, jó műsorokra mindig lesz igény.

Áttérve a tévés tevékenységére: menynyire rögös az út az RTL Kölyökklubjának kukalakójától a TV2-s MasterChefig?

Nehéz lenne a több mint tizenöt éves szakmai pályát egyetlen válaszba sűríteni. Nem mondanám rögösnek, sokkal inkább munkás, jóleső izgalmakkal teli folyamatos tanulásnak. A mai napig hatalmas kíváncsisággal várom az előttem álló új feladatokat. Az elmúlt pár évben jó néhány olyan formátum talált meg, amiben korábban még nem dolgoztam. Vetélkedő, reality, gasztroműsor, hálás vagyok ezekért a lehetőségekért.

Műsorvezetőként nagyszabású, minőségi produkciókban szerepelni bizonyára nagy kihívás és megtiszteltetés, a TV2-t – leginkább a hírműsorait – ugyanakkor számos kritika érte az utóbbi időben a tartalma, illetve a politikai állásfoglalása miatt. Utólag, visszatekintve nem bánta meg a váltást?

A legkevésbé sem. Szeretek a TV2-nél dolgozni, és nem is mondanék róla soha rosszat. A csatorna tulajdonos váltása az én feladataimon a világon semmit nem változtatott. Műsorvezető vagyok, aki a szórakoztatásért felel. Az emberek pedig a munkám alapján ítélnek meg, és nem aszerint, hogy hol dolgozom.

Ez azért is lehet, mert nem politizáltam soha, és mert a szórakoztató műsoroknál még mindig a tartalom a lényeg, és nem az, hogy milyen logó van a képernyő sarkában.

A sok felkérése mellett mennyi ideje marad arra, hogy amatőr színészi pályáját egyengesse?

Sajnos ez már a múlté. A színjátszókör sem működik már a korábbi formájában, és amióta édesanya lettem, időm sem jutott arra, hogy színpadra álljak. A nap sajnos még mindig csak huszonnégy órából áll, és ebbe kell belesűríteni mindent.

A Médiapiac kapható ezeken a standokon, illetve előfizethető ezen az oldalon.

Médiapiac

Újabb bírság az RTL-nek: erőszakos Sztárbox-jelenetek a Kanapéhuszárokban

A testület adásonként 4 millió forint, azaz összesen 8 millió forint bírságot rótt ki a csatornára.

Közzétéve:

Borítóképünk illusztráció, fotó: Pixabay

Összesen 8 millió forint bírságot rótt ki az RTL-re a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a Kanapéhuszárok című műsorszám két epizódja miatt, miután állampolgári bejelentésre, hatósági ellenőrzést követően hivatalból indított közigazgatási hatósági eljárást a médiaszolgáltatóval szemben.

A Kanapéhuszárok vizsgált epizódjaiban a Sztárbox olyan erőszakos jelenetei is láthatók voltak, amelyek alkalmasak lehettek a tizenhat éven aluli gyermekek személyiségfejlődésének kedvezőtlen befolyásolására

– közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága csütörtökön az MTI-vel.

A közlemény szerint a Kanapéhuszárok két vizsgált epizódjában nem az eredeti, élőben sugárzott Sztárbox-jeleneteket játszották le, hanem azok szerkesztett változatát.

A műsorszám azt mutatta be, hogy a „kanapéhuszárok”, akik között egy család is volt négy kiskorú gyermekkel, hogyan reagálnak a látottakra.

A médiaszolgáltató a Kanapéhuszárokat a III. korhatári kategóriába sorolta (tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott), az epizódokat ugyanakkor tizenhat éven aluliak számára nem ajánlottként (IV. korhatári kategória) kellett volna klasszifikálni, figyelemmel arra, hogy a tizenhat évesnél fiatalabb kiskorúak személyiségfejlődését a műsorszámban halmozottan előforduló erőszakos jelenetek és azok következményeinek közvetlen ábrázolása, valamint az erőszakos jelenetekre és a sérülésekre reflektáló, intenzív félelmi reakciók bemutatása negatívan befolyásolhatta – írták, hozzátéve, hogy ezért

a testület adásonként 4 millió forint, azaz összesen 8 millió forint bírságot rótt ki az RTL-re.

Úgy folytatták, hogy mivel a klasszifikációs rendelkezések megsértése súlyos jogsértés, indokolt a nyilvánosságot erről minél szélesebb körben tájékoztatni, ezért a médiatanács az RTL-t a jogsértés tényéről szóló közlemény közzétételére is kötelezte, a jogsértés ismételtsége miatt pedig 50 ezer forint bírságot szabott ki a médiaszolgáltató vezető tisztségviselőjére.

Pályázati beszámoló

Közölték azt is, hogy ugyanezen az ülésén a testület elfogadta az MTVA Támogatási Irodájának a Médiatanács Támogatási Program keretében meghirdetett, médiaszolgáltatások támogatását célzó pályázati eljárásokra vonatkozó negyedéves beszámolóját.

A testület döntései nyomán az MTVA az idei év első negyedévében négy, a médiatanács által meghirdetett pályázati eljárásban (Rádióállandó2023, TVállandó2023, KMUSZ2023, Rezsi2024) nyolcvankét támogatási szerződést kötött, melyeknek köszönhetően összesen 473 694 208 forintot oszt szét a nyertes pályázók között.

Bírságot kapott a Rádió 1 Sirius

A közleményből kiderült az is, hogy a médiatanács elmarasztalta a Radio Plus Kft.-t, mert a 91,1 Rádió 1 Sirius január 19. és 25. között megsértette a szerződéses vállalásait, mivel nem tett közzé elegendő közszolgálati, továbbá a helyi közélettel foglalkozó, illetve a mindennapi életet segítő műsorszámot, műsorelemet, valamint szöveges tartalmat, a zenei művek körében irányadó vállalását pedig túllépte.

Mindezek miatt a testület 130 ezer forint bírsággal sújtotta a médiaszolgáltatót, illetve a jogsértés tényéről szóló közlemény közzétételére is kötelezte.

Elmarasztalták a Forrás Rádiót

Az ugyancsak elmarasztalt Forrás Rádió pedig azzal sértette meg a szerződéses vállalásait, hogy január 9. és 15. között nem tett közzé sem megfelelő mennyiségű hírműsorszámot, sem közszolgálati és helyi közélettel foglalkozó, illetve a mindennapi életet segítő műsorszámot, ezért a médiatanács a médiaszolgáltatót, a Turul Média Kft.-t 70 000 forint bírsággal sújtotta, és közlemény közzétételére is kötelezte – tették hozzá.

A TV2 Comedy is hibázott

Azt írták, hogy a hatóság a román társhatósághoz fordult a TV2 Comedy csatornán március 11-én reggel 9 óra 25 perctől vetített Amerikai fater című műsorszám Smikulás című epizódja miatt, mert az a magyar szabályozás alapján – tekintettel a szexualitás megjelenítésére, a trágár nyelvezetre, az erőszak-ábrázolásra, a vallást érintő kijelentésekre, a zoofíliára utalásra, valamint az alkohol- és drogfogyasztásra – alkalmas volt a tizenhat éven aluliak személyiségfejlődésének kedvezőtlen befolyásolására, miközben a médiaszolgáltató azt „A következő műsorszám csak szülői engedéllyel ajánlott” felhívással, valamint „AP” korhatári jelöléssel sugározta, ami a hazai szabályozás szerint a III. korhatári kategóriának (tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott) feleltethető meg.

A médiatanács heti üléseinek teljes napirendje megtalálható a testület honlapján, ahogy az ülésekről készült jegyzőkönyvek, illetve valamennyi határozat is – a legfrissebbek a szükséges hitelesítési és adminisztrációs átfutási idő után lesznek nyilvánosak – áll a közleményben.

Tovább olvasom

Médiapiac

Szoboszlai Dominik – Az interjú a Spíler TV-n! (videó)

Szombat este 20:25-kor tűzi műsorára a Spíler 1 a legsikeresebb magyar focista, a Liverpoolban játszó Szoboszlai Dominikkal készült exkluzív interjúját.

Közzétéve:

MTI/EPA/Adam Vaughan

A Manchester City-Chelsea FA-kupa elődöntőt követően a Spíler 1-en szombat este 20:25-től érkezik a Szoboszlai Dominik – Az interjú. Az exkluzív filmnek fontos része a sztárjátékossal készített interjú, nem csupán a magyar válogatott csapatkapitányáról tudhatnak meg sokat a nézők, ha szombat este a Splíer 1 programját választják. Baumstark Tibor végigjárta azokat a helyszíneket, amelyek a legszorosabban kötődnek a Liverpool FC-hez. A világklasszis középpályás gondolatain és érzésein túl pedig betekintést nyerhetünk a labdarúgással mélységesen átitatott városnak, a Liverpool-nak a mindennapjaiba is.

„Szoboszlai Dominik részletesen mesél arról, hogy mi történt a Liverpoolnál, miután minden idők egyik legeredményesebb futballedzője, Jürgen Klopp néhány hónappal ezelőtt meghökkentő időzítéssel bejelentette az évvégi távozását. Benézhettünk a kulisszák mögé, így megmutatjuk a topfutball egyik legmodernebb, leginkább felszerelt edzőközpontját, meglátogatjuk a legendás Anfield stadion történelemmel és legendákkal átitatott környékét, és a Spíler TV kameráin keresztül a focirajongók azt is láthatják, amit a világon nagyon kevesen, hogy hogyan fest a mérkőzés előtti percekben a Liverpool öltözője” – árulta el Baumstark Tibor. – „A Dominikkal készült interjún túl a Premier League történetének legjobb játékosai közül is megmutatjuk néhány egykori sztár véleményét az angol bajnokság kihívásairól, és persze Szoboszlai Dominik teljesítményéről” – tette hozzá.

Vasárnap a Spíler 2 közvetítésében Szoboszlai Dominik és a Liverpool a Fulham otthonában lép pályára, majd közvetlenül utána a La Liga és az egyetemes futballvilág csúcsrangadója, az El Clásico kerül képernyőre.

Ezúttal is különleges fel- és levezető műsorral készül a Spíler stábja a rangos küzdelemre. Elismert szakértők, elvakult drukkerek és a futballszakma képviselői lesznek a La Liga műsorvezetőinek vendégei a több helyszínes, kiterjesztett valóságot is felvonultató stúdiókban, valamint helyszíni kollégáik is bejelentkeznek a műsorba, így a spanyol futball rajongóinak vasárnap érdemes a Spíler közvetítésére kapcsolniuk – ismerteti a TV2 közleménye.

Borítókép: Szoboszlai Dominik, a Liverpool játékosa az angol első osztályú labdarúgó-bajnokság Liverpool-Crystal Palace mérkőzésén a liverpooli Anfield Road-i Stadionban 2024. április 14-én

Tovább olvasom

Médiapiac

Átadták az idei evangélikus médiakommunikációs díjakat

Ukrajnai evangélikusok életét bemutató riportot, valamint elváltként újraházasodott, elkötelezett evangélikusokat bemutató riportot ismert el idén a Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) a Bornemisza Péter- és az Írónád díjjal – közölte az egyház kommunikációs szolgálata az MTI-vel.

Közzétéve:

Az evangélikus egyház által alapított díjakat idén is olyanok vehették át, akik világi, illetve egyházi médiafelületen 2023-ban közzétett munkáikkal az evangélikusság és az evangélikus egyház pozitív megítélését, népszerűsítését vagy missziós tevékenységét segítették.

A díjakat Fabiny Tamás, az MEE elnök-püspöke, Prőhle Gergely, az MEE országos felügyelője, valamint Lovass Tibor, az egyház sajtóbizottságának elnöke adta át hétfő este.

A világi sajtóban publikált, evangélikus vonatkozású anyagok versenyében elnyerhető Bornemissza Péter-díjat Vörös Szabolcsnak a Válasz Online felületén megjelent, “Láttam azokat, akik legyőzték a fenevadat” – először járt magyar püspök ukrán háborús zónában című riportja nyerte el.

Az idei Írónád díjat Vitális Judit, a Magyarországi Evangélikus Egyház honlapjának felelős szerkesztője, az Evangélikus Élet magazin hírszerkesztője vehette át a magazinban megjelent, Nem tündérmese – Isten kegyelme: Balicza Klára és Jenei Róbert egymásra találásának története című, házasság heti interjújáért.

Mindkét kategóriában megítéltek különdíjat is: Kuklai Katalin A babaszagú világ ajándéka – Kölcsönösen gazdagodnak a kisgyerekek és a fogyatékkal élő idős gondozottak a közös programokból című, a Népszava.hu internetes portálon megjelent, a Sztehlo Gábor Evangélikus Szeretetotthon piliscsabai telephelyén készült riportját Bornemisza Péter-különdíjjal, Balczó Mátyás, az Evangélikus Információs Szolgálat újságíró-szerkesztőjének a Hit, humor és lelki mélység – Gyerekkortól megérésig – Kovács András Péter humoristával készült, az Evangélikus Élet magazinban megjelent interjúját pedig Írónád különdíjjal ismerték el.

Tovább olvasom