2017. augusztus 11.

Összehozza a szerb és magyar kultúrát a Pannon RTV

A Pannon RTV-ben a magyar értékek mellett be tudják mutatni a szerb kulturális értékeket is, illetve segítségükkel a szerb közmédiában is megjelenhetnek azok az értékek, amelyek a magyarság számára fontosak.

A szabadkai Pannon RTV egyik alapvető feladata, hogy híd legyen a szerb és a magyar kultúra és társadalom, valamint a két ország közszolgálati médiája között - hangsúlyozta Bodzsoni István, a médiaház igazgatója az MTI tudósítójának csütörtökön Belgrádban, ahol a szerb főváros közönsége előtt mutatkozott be a magyar közmédia vajdasági együttműködő partnere.

Bodzsoni István rámutatott: a Pannon RTV igyekszik minél közelebb kerülni a szerb és a magyar közösséghez.

"Tudjuk, hogy a politikai és gazdasági kapcsolatok kiemelkedően jók Magyarország és Szerbia között, és a Pannon RTV igyekszik ezt a média eszközeivel kiegészíteni, hogy ez a kapcsolat megfelelő nyilvánosságot kapjon mindkét országban" - mondta az igazgató.

Kiemelte, fontosnak tartja, hogy a Pannon RTV-ben a magyar értékek mellett be tudják mutatni a szerb kulturális értékeket is, illetve segítségükkel a szerb közmédiában is megjelenhetnek azok az értékek, amelyek a magyarság számára fontosak.

A Pannon RTV a szerb és a magyar közszolgálati média együttműködő partnere, így a legfontosabb magyar vonatkozású hírek megjelennek a szerb sajtóban, és a szerbiai események helyet kapnak a magyar közmédiában - tette hozzá a médiaház vezetője.

A Pannon RTV a magyar közszolgálati média együttműködő partnereként naponta 5-6 tudósítást küld Budapestre, ahol ezek a tartalmak a Kossuth Rádióban és a magyar közszolgálati televízió különböző csatornáin jelennek meg.

"Ezek az anyagok híven tükrözik azt a közeget, amelyben a vajdasági magyarok élnek" - szögezte le Bodzsoni István.

A Pannon RTV 2006-ban kezdte meg sugárzását, azóta a Vajdaság legnézettebb és leghallgatottabb médiumává vált. A médiaház azzal az elsődleges céllal alakult, hogy fejlessze a Vajdaságban a magyar nyelvű tájékoztatást, és hozzájáruljon a vajdasági magyarság közösségként való megmaradásához, társadalmi felzárkózásához. Műsorait magyar nyelven, illetve magyar nyelvre feliratozva sugározza a Vajdaság teljes területén. A televízió műsora mintegy százezer háztartásba jut el.

A közelmúltban a magyar kormány támogatásával elkezdődött a Pannon Médiaház építése Szabadkán. Ez a médiaközpont egyesítené a Pannon RTV-t, vagyis a televíziót, két rádióadót és az internetes portált, valamint helyet adna az egyetlen vajdasági magyar napilapnak, a Magyar Szónak, illetve a Hét Nap című hetilapnak.

A munka várhatóan a jövő tavasszal kezdődhet meg a médiaközpontban, amelynek létrehozása Bodzsoni István szerint azért is fontos, mert a régióban ez lesz az első kisebbségi médiaközpont, amely nemcsak a saját közösségének az igényeit elégíti ki, hanem biztosítja a hidat és az együttműködési utat a szerb és a magyar főváros között.

(mti)

Hogyan lehet olcsóbb a tévéreklám?

2 órája

Érdemes lehet a digitális felületekre vonatkozó vállalással is kiegészíteni a televíziós szerződéseket – javasolja Dudás Gergely, az r-time ügyvezető igazgatója.

Aranyos promóció a Discoveryn

4 órája

Október 19. és november 16. között minden este 21 és 23 óra között a Discovery Channel esti műsorai alatt aranyrögök bukkannak fel a képernyőn kódokkal együtt.