2012. január 31.

Új frekvencián a Juventus

Február 1-jétől sugároz a 103,9-es frekvencián a Juventus Rádió.

Február 1-jétől sugároz a 103,9-es frekvencián a Juventus Rádió.

A Médiatanács döntése nyomán 2012. február 1-jén 0 órától a korábban a Rádió1 által használt 103,9-es frekvencián folytatja a Juventus. A 23 éve működő adó továbbra is hallható lesz Budapest teljes területén, az agglomerációban és Pest megye túlnyomó részén.

A Juventus csapata és műsorstruktúrája nem változik a "költözés" nyomán. A pályázati vállalások miatt azonban az eddigi 36 százalék helyett 40 százalékban kell zenét sugároznia a rádiónak, az óránkénti hírblokkok három percre hosszabbodnak és több helyi információt tartalmaznak. Budapesti arcok címmel pedig új, a fővárosban élő érdekes embereket, sorsokat bemutató egyórás műsor indul.

A Juventus közel 100 millió forint médiaértékű kampányt tervez annak érdekében, hogy a közlése szerint több mint félmillió hallgatót értesítse a váltásról.

"A Juventus továbbra is szorgalmazza a rádiós szakma összefogását, egységes fellépését a hirdetők megnyeréséért. Most, hogy lezárult a pályázatot övező bizonytalanság és biztos lett, hogy az adó továbbra is állandó és meghatározó szereplője marad a piacnak, hozzá tudunk látni hosszú távú terveink megvalósításához" - mondta el Laczkó Endre ügyvezető igazgató.

Megérkezett a Cinemax Pak a UPC kínálatába

2018. augusztus 16.

Az egyedi Cinemax és Cinemax 2 csatornák a legismertebb filmeket és sorozatokat, a legnépszerűbb színészeket, valamint a legjobb történeteket hozzák el a világ minden tájáról.

„Kiment a divatból, amit csináltam harminc évig″

2018. augusztus 16.

Az InfoRádió műsorvezetője, Hlavay Richárd több évtizedes újságírói pályafutás után markáns karrierváltást vitt véghez, amelyről beszélt is a Digital Hungary-nek adott interjújában.