2012. október 18.

Új orosz tévésztár

Ismét megveregethetik a saját vállukat (vagy egymásét) a vezető orosz digitális földfelszíni platform menedzsmentjének tagjai.

Ismét megveregethetik a saját vállukat (vagy egymásét) a vezető orosz digitális földfelszíni platform menedzsmentjének tagjai.

A cég most a nagyfelbontású csatornák piacán ért el új mérföldkövet azzal, hogy a helyi piac legnagyobb szereplőjévé vált. Mégpedig villámgyorsan, hiszen alig két hónapja indította el Trikolor Full HD névre hallgató szolgáltatását a táraság. Ennek előfizetői a mintegy 160 adó közül közel kéttucatnyit HD-minőségben érnek el – havi 900 rubeles, azaz mintegy 23 eurós áron.

A nemrég tulajdonosváltáson átesett szolgáltató nagy perspektívát lát a szolgáltatásban. A mostani negyedmilliós ügyfélkör ugyanis a jövő év végére négymillió közelébe bővülhet reményeik szerint.

Legendás rockerek A Dal színpadán

1 napja

Szombat este A Dal 2019 második elődöntőjét láthatják a Duna Televízió és a Duna World nézői. A versenyzők mellett ismét legendás vendég-fellépő áll színpadra: február 16-án a Republic együttes zenél majd.

Már lehet jelentkezni a Virtuózok ötödik évadába

1 napja

A Virtuózok következő, Kamara Virtuózok elnevezésű ötödik évadába február 15-től jelentkezhetnek olyan muzsikáló csoportok, amelyekben családtagok és iskolatársak, barátok, tanár-diák kapcsolatok mutatkoznak meg.