2017. június 19.

Új sorozat indul a DoQ műsorán

Ritka felvételekkel mutatja be a világháború kegyetlen vérengzéseit.

A normandiai partraszállás a II. világháború egyik legnagyobb stratégiai fontosságú hadművelete volt, mégis majdnem meghiúsult. A kurkszi és az ardenneki csatákban a harcoló felek pedig az utolsó tartalékok kimerítéséig folytatták az öldöklést, miközben többezer tankot, repülőt és katonát vetettek be. Június 21-én A pokol csataterein című sorozat a DoQ műsorán ritka felvételekkel mutatja be a világháború kegyetlen vérengzéseit. Ennek kapcsán gyűjtött össze a csatorna öt érdekességet a II. világháború legvéresebb csatáiról.

A világtörténelem legnagyobb partraszállási akciója megnyitotta a nyugati frontot a szövetségesek előtt és megpecsételte a hitleri Németország sorsát. A majdnem fél napig tartó művelet során két hullámban szálltak partra a szövetségesek a német megszállás alatti „Omaha Beach” fedőnevű területre.

A partot érés után sokáig ugyan úgy tűnt, hogy a németek állnak a győztes oldalon, végül a szövetségeseknek sikerült véres harcok árán felszabadítaniuk az Omaha partot. Miután nyilvánvalóvá vált, hogy a begyakorolt hadművelet semmit sem ér, a szövetségesek új tervvel álltak elő: kézigránátjaikat felhasználva kezdtek bele az ellentámadásba, majd egyesével szabadították fel a part menti bunkereket. A művelet során 3000 szövetséges katona halt meg, míg a német csapatok csak feleennyi embert veszítettek.

A mai Oroszország területén lezajlott kurkszi csata az 1991-es Öbölháborúig a világtörténelem legnagyobb páncélos járművekkel vívott csatája volt. A prohorovkai páncélosütközet során összesen 6.000 harckocsit és önjáró löveget vetettek be, az eredetileg rövid csapásnak szánt akció pedig hatalmas erőpróbává vált.

Az ardenneki offenzíva volt a Harmadik Birodalom utolsó ellentámadása és a legnagyobb amerikai részvétellel zajló szárazföldi csata: 1944. decemberében több mint hatszázezer német és félmillió amerikai katona harcolt. Az offenzívához a németek az utolsó vésztartalékiakat is bevetették, a hadosztályba pedig a korábban túl fiatalnak és idősnek ítélt férfiakat is besorozták, az ő kiképzésükre viszont már nem maradt sem idő, sem pedig anyagi erőforrás.

Az ardenneki ütközet évtizedek múltán is inspirálta a különböző művészeti területen alkotókat. Több regény és film is készült róla, ezek közül az egyik legismertebb A halál ötven órája című mozifilm, amely három napba sűríti a Németország, Belgium és Luxemburg területén majdnem egy hónapig tartó csatát.

Meglepetéssel zárult a Noizz.hu bevezető kampánya

14 órája

Májusban indult a Ringier Axel Springer C-generációt, azaz a „connected” közönséget célzó portálja, a Noizz.hu, amelynek bevezető marketingkampánya tegnap este, június 22-én zárult.