2010. szeptember 07.

Új szelek a köztévénél

Változásokat igényelt az új műsorszerkezet - a többi között ezzel indokolta a Magyar Televízió a Népszavának az új műsorvezetők érkezését.

Változásokat igényelt az új műsorszerkezet - a többi között ezzel indokolta a Magyar Televízió a Népszavának az új műsorvezetők érkezését és a régiek menesztését.

A hétfőtől indult őszi műsorstruktúrában eltűnt a képernyőről Baló György és vele együtt a Kassza című közéleti vitaműsor is. Helyette A Hét egykori műsorvezetőjével, a KDNP korábbi szóvivőjével, Halász Zsuzsával indul a Jelfogó című riportműsor. A Szempontot korábban M. Kiss Csaba vezette, amit mostantól Gulyás Istvánra, az Echo Tv egykori vezérigazgatójára bízott az MTV vezetése.

A műsor A szólás szabadsága helyén lesz, amit korábban Krizsó Szilvia vezetett. Ő hetek óta a Ma reggelben látható, ahol az új struktúra páros vezetést ír elő: Jegyes-Tóth Krisztina Obersovszky Péterrel, Krizsó Szilvia pedig Süveges Gergővel irányítja a beszélgetést, hétvégén pedig Betlen János a műsorvezető. A Kultúrházból Aranymetszés lett, de vannak más új kulturális műsorok is; a Zegzugos történetek és a Széles-vászon. Medveczky Balázs ügyvezető alelnök korábban azt mondta, az új műsorvezetők kiválasztását nem a Fideszből irányítják, a döntés minden esetben az övé. Bárki irányítja a jövőben a köztévét, egy biztos: az átszervezésnek nincs vége – írja a lap.