Bijan Khezri, a vállalatcsoport vezérigazgatója és az igazgatótanács delegált tagja 20 százalékos részesedést vásárolt a Marquard Media AG vállalatcsoportban.

Jürg Marquard, a társaság alapítója és az igazgatótanács elnöke elmondta:

Több mint 18 hónap alatt olyan erős partneri viszonyt alakítottunk ki Bijannal, amely szilárd alapot biztosíthat a vállalat jövőbeli fejlődéséhez. Viszonylag rövid idő alatt olyan mélyreható szerkezeti átalakításokat indítottunk el és részben hajtottunk is végre, amelyek lehetővé teszik a Marquard Media Group számára az új üzleti területeken való versenyképes működést és új üzleti modellek bevezetését. A vállalatom több mint 50 éves története során most először került sor külső befektetőnek történő részesedés-értékesítésre, és ez fontos stratégiai mérföldkő – egyben egy jelentős növekedési időszak kezdetét is jelzi.

Bijan Khezri hozzátette:

A médiaipar „gyorsnaszádja” vagyunk. Rövid idő alatt sikerült új üzleti szemléletet kialakítanunk a gaming, az IT és az életmód témakörök minden területén, az összes kulcsfontosságú piacon. Lefektettük a jelentős növekedés alapjait. Az elkövetkezendő években a Marquard Media ismét átveszi a médiaipar úttörőjének szerepét, mely nemcsak az alapítás éveit, hanem a vállalat egész történetének meghatározó szakaszait jellemezte. Részesedésvásárlásom is bizonyítja a Jürg Marquarddal kialakított egyedi partneri viszony fontosságát, egyben jelzi elkötelezettségemet és hitemet a közös munkával történő értékteremtés mellett.

A Marquard Media Group AG vezető nemzetközi médiavállalat, amely német nyelvterületen piacvezető a gaming és az IT területén, illetve Közép-Európában az életmód, divat és az egészség szegmensben működő prémium márkák terén.

Alapítóként, az igazgatóság elnökeként és többségi tulajdonosként Jürg Marquard aktívan részt vesz a stratégiai célok kitűzésében és a célok eléréséhez szükséges tevékenységek irányításában az igazgatósággal és a vezetőséggel közösen. A platform-, termék- és üzleti modell szinten történő innováció határozza meg a növekedési stratégiát. Az akvizíciók továbbra is fontos szerepet játszanak a vállalat stratégiai fejlődésében - írják.

Bijan Khezri az igazgatótanács delegált tagja és a Marquard Media Group AG vállalatcsoport vezérigazgatója.

Több mint 20 éves szakmai tapasztalattal rendelkezik felsővezetés és vállalatirányítás terén. Számos piacvezető állami és magáncégnél dolgozott vezérigazgatóként illetve az igazgatótanács elnökeként az IT, sport és média szektorban, az Egyesült Királyságban, az Egyesült Államokban, Németországban és Svájcban. A globális piacvezető, sporttal kapcsolatos adatokat gyűjtő és elemző, St. Gallen-i székhelyű Sportradar amerikai igazgatótanácsának tagja, és az EEM World igazgatótanácsának elnöke – az EEM World a párizsi, New York-i és Hong Kong-i Longines Master versenysorozat tulajdonosa és üzemeltetője.

Stabil a hazai kisker forgalma

20 órája

A magyar kiskereskedelem több mint kétszer gyorsabb ütemben, 7,6 százalékkal bővült a vizsgált időszakban, ezzel tartja bérelt helyét a top 3-ban.