2017. szeptember 06.

Újabb frekit húzott be Andy Vajna rádiója

A tervek szerint hamarosan Szombathely is csatlakozhat a Rádió 1 hálózatához.

Hálózatos együttműködésre vonatkozó kereskedelmi megállapodást, szerződést írt alá a Vasi Friss Rádió Kft. és a Radio Plus Kft. A szombathelyi Frisss FM nevű rádiót működtető társaság és a Rádió 1-et üzemeltető cég a szerződés alapján a következő napokban közösen hálózatba kapcsolódási kérelmet indítványoznak a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság Médiatanácsánál.

Hasonlóan a többi csatlakozó frekvenciához, a rádió továbbra is óránként lokális műsorblokkal jelentkezik, a helyi tartalom, helyi hírek mennyisége nem csökken, a hallgatók az eddig is ismert hazai műsorvezetők szerkesztésében és tolmácsolásában hallhatják továbbra is a legfrissebb információkat.

"A Rádió 1 erős brand, amely mögött egy profi szakmai csapat áll, nagyon népszerű a reggeli műsoruk, és a játszott zenék terén is kiemelkedőt nyújtanak. A hallgatók értékelik a rádió helyi hír- és információs szerepvállalását, de azt is, hogy ismert sztárokat hallhatnak, és olyan szórakoztató műsorokat, amelyek korábban itt, helyben is elérhetőek voltak" – mondta el a Vasi Friss Rádió Kft. ügyvezetője, Horváth Zoltán.

Az együttműködés keretében a Radio Plus Kft. a Frisss FM központi reklámfelületeinek értékesítését is végzi, amely a spot és a non spot alapú reklámokra egyaránt vonatkozik. A Radio Plus feladata a Frisss FM képviselete a központi ügynökségeknél és hirdetőknél.

A Rádió 1 hálózata jelenleg 22 városban és azok vonzáskörzetében érhető el.