A csütörtökön megjelenő Fedél Nélkül egy 12 oldalas mellékletet biztosít a lap munkatársainak, akikhez Megyesi Gusztáv, Uj Péter és TGM is beszáll.

Tizenkétezer példányban fogják kinyomtatni a Fedél Nélkül csütörtökön megjelenő számát, de a nyomdát felkészítették már az utánnyomásra – mondta el a hvg.hu-nak Kepe Róbert, a lap felelős szerkesztője, a Menhely Alapítvány koordinátora.

Nagyjából úgy fog kinézni, hogy egy bővített Fedél Nélkül jelenik meg, amiben a Népszabadság egy 12 oldalas mellékletként szerepel majd. A vendégszerzők közül most csak néhányat említenék, de publikál nálunk Megyesi Gusztáv, Tamás Gáspár Miklós és Uj Péter is

– mondta a szerkesztő.

Arra a kérdésre, hogy ki finanszírozta a Fedél Nélkülnek a többletpéldányszámok nyomtatását, Kepe Róbert azt mondta, erre egy magát megnevezni nem kívánó civil szervezet adott célzott támogatást.

A lapokat a nagyobb aluljárókon kívül a Blahán, a Corvin-negyednél, a központi pályaudvarok környékén és a 4-es, 6-os villamos vonalán lehet majd beszerezni, de a vidéki városokban is elérhető lesz.

A lap ezúttal nem lesz ingyenes, a bevétel adományként a hajléktalan emberekhez kerül, és szokás szerint becsületkassza elven működik.