2013. június 21.

Újraindítaná a Bumerángot Boros Lajos

Tizenhét éven keresztül ébresztette minden hétköznap a hallgatókat, és most a Bumeráng újraindításán dolgozik Boros Lajos.

Tizenhét éven keresztül ébresztette minden hétköznap a hallgatókat, és most a Bumeráng újraindításán dolgozik Boros Lajos. Hazánk egyik legismertebb rádiós műsorvezetője nem érzi magát öregnek, inkább örök fiatalnak. Rendszeresen eljár úszni, fotózni, több Facebook oldalt is üzemeltet, sőt legutóbb beiratkozott egy tanfolyamra is. Boros Lajossal Szily Nóra beszélgetett.

Ismét jelentkezik az Egy kávé Szily Nórával, a LifeNetwork tévé saját gyártású, beszélgetős műsora, ahol a hazai sztárok nyílt őszinteséggel mesélnek magánéleti gondjaikról, szerelemről, szenvedélyről és életük sorsfordító pillanatiakról. A műsorvezető Szily Nóra ezúttal az ismert rádióst, Boros Lajost invitálta egy feketére.

Hiába szűnt meg a tavaly a Bumeráng, a rádiós műsorvezető egyáltalán nem unatkozik. Ráadásul, úgy érzi, a műsort nem szabad végleg eltemetni: „Én folyamatosan a Bumeráng újraindításán dolgozom, van hozzá koncepcióm is. Úgy érzem, a dolog kezd működni, csak egyelőre nem akarok konkrét időpontot mondani. Inkább előtte egy nappal szeretném azt mondani a hallgatóknak, hogy holnap kapcsolják be a rádiót, vagy kapcsolják be a mobiltelefont és Bochkor Gábor néz majd ki belőle. Szóval most ezen dolgozunk” – mondta el a műsorban Boros Lajos.

A rádiós tisztában van azzal, hogy már nem egy „mai gyerek”, ugyanakkor köszöni szépen, jól van, egyáltalán nem érzi magát öregnek, vagy unalmasnak: „Kérdezték tőlem fiatalok, hogy mennyire érzem magam idősnek. Azt válaszoltam, hogy egyáltalán nem. Mondtam nekik, hogy hámozzátok le a ráncokat az öreg emberekről, és mögötte megtaláljátok a kisgyereket!” – mesélte kedélyesen Boros Lajos. Elmondta azt is, hogy nemrégiben beiratkozott egy tanfolyamra, ahol az okos telefonokkal kapcsolatos programozási módszerekkel ismerkedik meg. Azt mondja, mindenre nyitott, és szereti, ha tehetséges fiatalokkal van körülvéve. Több Facebook oldalt üzemeltet, közben könyvet ír, fotózik és rendszeresen eljár úszni. Ráadásul, most egy internetes rádiót is üzemeltet. Minderről bővebben az Egy kávé Szily Nórával című műsorban beszél.

Az Egy kávé Szily Nórával című műsor minden hétköznap 13:30-kor, szombatonként 17:30-kor kerül képernyőre a LifeNetwork tévében.

Teltházzal debütált az első hazai Influencer Festival

3 órája

Tartalomgyártás, platformok közötti átjárás, közösségi média menedzsment, be- és kikövetés, social kampánytervezés, influencer portfólióépítés – ezek voltak a hívószavak az első hazai Influencer Festival előadásain.

Kezdő youtuberek számára hirdet pályázatot a BugTV

10 órája

A BugTV, a Klikkmánia cégcsoport YouTube marketinggel és csatorna menedzsmenttel foglalkozó üzletága „I. BugTV – Youtuber akarok lenni!″ címmel pályázatot hirdet a jövő videós tehetségei számára.