Gryllus Dorka és Simon Kornél a közelmúltban bemutatott új magyar televíziós sorozatban, az Ízig-vérigben a Balaton-felvidék varázslatos tájaira csábítanak. Noha a film a válásukkal kezdődik, a valóságban egy nagyon szenvedélyes kapcsolatban élnek. Az út, amelyen együtt haladnak, tartogat még izgalmakat számukra. De a közönségük számára is.

Akár a külföldi, akár a belföldi televíziós piacot nézzük, azt láthatjuk, hogy a sorozatok többnyire nagyobb népszerűséget hoznak egy színésznek, mint egy filmes vagy színházi szerep. Mi volt a fő motivációtok, amikor elvállaltátok az Ízig-vérig két főszerepét?

Gryllus Dorka (GD): A forgatókönyv elolvasásakor azt éreztem, öröm lenne eljátszani a szerepet. Egy színésznek nem nagyon kell több, mint hogy izgalmas karakterek bőrébe bújjon, jól megírt művekben játsszon, érdekes feladatokban próbálja ki magát. Annak is örültem, hogy Herendi Gáborral forgathatok, és noha Szilágyi Fannit nem ismertem, hamar kiderült, hogy vele is isteni együtt dolgozni.

Simon Kornél (SK): Nem szokványos karaktereket, hanem valódi, három dimenziós figurákat kelthettünk életre, és ez egy olyan impozáns kihívásnak tűnt, amelyért érdemes volt ringbe szállni. A műfajba egészen fiatalon kóstoltam bele, amikor a TV2 saját gyártású szituációs komédiájában, a Teában kaptam meg az egyik szerepet. Szakmai szempontból nincs nagy különbség aközött, hogy televíziós produkcióban veszünk részt, filmet forgatunk, vagy egy színházi előadásban szerepelünk.

Simon Kornél és Gryllus Dorka (Fotó: Soós Bertalan)
Simon Kornél és Gryllus Dorka (Fotó: Soós Bertalan)

Később az HBO sorozatában, a Társas játékban játszottál főszerepet, legutóbb pedig az RTL Klub A Tanár című sorozatának első évadában tűntél fel. A kereskedelmi csatornák diktálta feltételek gyakran nem a színészeknek kedveznek. Milyen tapasztalatokkal fejeztétek be az Ízig-vérig forgatását?

SK: Végső soron hazaérkeztem. A Társas játékot ugyancsak Herendi Gábor rendezte Fonyó Gergővel és Fazekas Péterrel, ráadásul az Ízig-vérig stábja is szinte megegyezett a korábbival. A sorozat filmes igényességgel, de gyors tempóban készült, amihez Herendiéknek pont a Társas játékban és egyéb filmekben megszerzett rutinjára volt szükségük.

GD: Herendi nem egy tévésorozatos, hanem egy játékfilmes stábot válogatott össze. A sorozat száz százalékban hazai fejlesztés, amelyből érződik a Balaton-felvidék minden íze és illata. (Az Ízig-vérig című sorozat hétfőnként 21 órakor látható a VIASAT3 csatornán – a szerk.) A forgatás során mindenkinek ki kellett tágítania a saját határait, mert például, amíg egy játékfilmben három hasznos percet forgatunk egy nap, addig egy sorozatban tízet, mindezt úgy, hogy a gyorsaság nem mehetett a minőség rovására.

Németországban több tévésorozatot forgattál. Mennyire mások a feltételek itthon és külföldön?

GD: Vannak különbségek, de azok inkább kulturális jellegűek.

Gryllus Dorka (Fotó: Soós Bertalan)
Gryllus Dorka (Fotó: Soós Bertalan)

Itthon a spontaneitás, a németeknél a megtervezettség dominál. Mindkettőnek van előnye és hátránya. Néha úgy tűnik, a tervszerűség jobban működik, mint a káosz, amelyben mi magyarok bonyolítjuk az életünket, de sokszor éppen a kuszaságból születnek hihetetlenül kreatív ötletek.

Rendkívül meghatározó a kapcsolatrendszer is, amely a kommunikáció szempontjából lényeges. Itthon szinte mindenki ismeri egymást. Ha csak ezt a sorozatot nézem, Kornél és Száraz Dénes egyszerre szerződtek le a Vidám Színpadhoz, a húszas éveimben Pokorny Liával közös lakásban laktam, Herendi Gábort pedig már akkor ismertem, amikor még nem volt rendező.

A sorozat konfliktusát a két főszereplő különválása adja, ráadásul egy rossz házasságot jelenítettetek meg a 2015-ben bemutatott Víkend című thrillerben is, miközben lassan tíz éve alkottok egy párt.

SK: A Víkendben egy papíron működő, de a valóságban rettenetesen megromlott házasságot, a sorozatban pedig egy hivatalosan nem létező, de a karakterek lelkében még élő kapcsolatot kellett ábrázolni. A kettő között emberileg és színészileg is óriási a különbség.

Simon Kornél és Gryllus Dorka (Fotó Soós Bertalan)
Simon Kornél és Gryllus Dorka (Fotó Soós Bertalan)

GD: Kevés mű szól egy boldog házasságról, arról, hogy két ember jól érzi magát egymással, és élnek, amíg meg nem halnak. A legtöbb darab vagy film valamilyen konfliktusról szól. A szakmai életünkben kivétel ez alól a Nyáry Krisztián könyvéből készült Így szerettek ők című darab, amelyet a Rudolf Péter és Nagy-Kálózy Eszter házaspárral felváltva játsszuk. Ebben vannak a színpadon is harmonikus, szerelmes pillanataink.

A sorozat cselekménye egy étterem körül bonyolódik. Milyen a viszonyotok a kulináris élvezetekhez?

SK: Emlékszem, kapcsolatunk hajnalán elmentünk Csehországba egy ázsiai fúziós étterembe, ahol annyira érzéki élmény volt elfogyasztani a menüt, hogy amikor nem figyeltek rám, még a tányért is kinyalogattam.

GD: Szeretünk főzni, de általában a praktikusságot tartjuk szem előtt, nem bíbelődünk órákig egy étellel. A sorozat forgatása alatt a Konyhakör csapata elkényeztetett minket, olyan nagyszerűek és inspiratívak voltak. Ugyanazt a szenvedélyt láttuk meg bennük, amelyet magunkban érzünk a hivatásunk iránt.

Simon Kornél és Gryllus Dorka (Fotó Soós Bertalan)
Simon Kornél és Gryllus Dorka (Fotó Soós Bertalan)

SK: Amikor a forgatókönyv szerint marhaszegyet kellett készítettem, ami legalább 12 órát igényel, a szakács a nap elején betette a sütőbe, majd olykor ránézett, kicsit pihentette, majd újra tűzre tette. Mire elkészült, és felvettük a jelenetet, a stáb, mint a siserehad jött a kisvilláikkal, és pillanatok alatt elfogyasztották. A forgatást abszolút jóllakottan fejeztük be.

Megfogalmaztatok magatoknak egy határt, amelyet művészként egy tévés produkció kedvéért nem lépnétek át? Gondolok itt például Kornél szereplésére A Nagy Duettben.

SK: Mindig keresem a lehetőségeket, hogy kiléphessek a komfortzónámból.

Simon Kornél (Fotó: Soós Bertalan)
Simon Kornél (Fotó: Soós Bertalan)

Amikor A TV2 felkért A Nagy Duettre, pontosan tudtam, hogy a legnézettebb műsorról van szó. Másrészt szeretek énekelni is, gitározni sem tegnap kezdtem. Azt gondoltam, egy zenés műsortól olyan lehetőségeket fogok kapni, amelyeket egyébként nem. Úgy csinálhatok majd hülyét magamból, ahogy színpadon soha. Mindent beleadtam, ami a csövön kifért, partneremmel, Janicsák Vecával együtt. És ezt díjazták a nézők, hiszen megnyertük a szériát. Nagyon izgalmas kaland volt.

GD: Tegyük hozzá, hogy A Nagy Duett egy teljesítményalapú show, és Kornél hozzáállása pozitív visszajelzéseket váltott ki az emberekből.

SK: Életemben nem izgultam annyira, mint az egyes adások előtt. Bár most már elmondhatom, hogy az Ízig-vérigben is van egy jelenet, amelynek forgatásakor kétszázhúsz felett volt a vérnyomásom. Nem lőném le a poént, de annyit elárulok, hogy rajtam kívül Badár Sándor és egy Nokedli névre hallgató disznó is fontos szerepet kap benne. (Nevet.)

Simon Kornél és Gryllus Dorka (Fotó Soós Bertalan)
Simon Kornél és Gryllus Dorka (Fotó Soós Bertalan)

Emlékeztek arra a pontra, amikor eldöntöttétek, hogy a színjátszás lesz a hivatásotok?

GD: Tarr Béla Sátántangójának forgatásán éreztem először.

Mindig is a felszabadult alkotói légkör hozott lázba, amikor az emberek érzik, hogy valami izgalmas dolog történik velük. A mai napig ezt az őrjöngő kreatív állapotot hajszolom. Boldog vagyok, ha részem van benne. Az eredménynél mindig fontosabb volt számomra a cselekvés.

A sorozatnál is magát a forgatást élveztem a legjobban, és persze, az is jó, hogy a fotóinkkal teleplakátolják a várost, de nem ezért lettem színész.

SK: Az első emlékem a színjátszással kapcsolatban az, amikor az óvodában rájöttem, hogy képes vagyok úgy utánozni a Mupett Show szereplőit, hogy a társaim nevessenek. A másik, amikor tizenkét éves korom környékén Szegedre költöztünk, és gyerekszereplő lettem a Nemzeti Színház Carmenjében.

Az iskola poklához képest a színház világa maga volt a varázslat, ahol nyugalomra leltem, szeretet vett körül. Az egyik előadás után Oberfrank Géza zeneigazgató azt mondta nekem, jól játszom, érdemes lenne a színészettel foglalkoznom.

Dorka, te lelkésznek készültél, Kornél, te pedig pszichológusnak. Mindkét hivatás az ember lelkével hivatott foglalkozni, ahogy a színjátszás is. Mi motivál titeket egy-egy szerep megformálásakor?

GD: Hívő ember vagyok. A művészet egyfajta közvetítő. Azt tapasztalom, hogy egyre inkább megtalálnak olyan szerepek, amelyeken keresztül lényeges dolgokról beszélhetek. A Gólem Színház Jaj, Istenem című darabjában egy pszichológust játszom, akinek van egy autista kisfia, és akit meglátogat Isten. Az Autistic Art Alapítvány nagyköveteként is gyakran találkozom autizmussal élő fiatalokkal.

Egy előadás után egy néző egyszer azt mondta nekem, hogy a legnagyobb művészet Istenről beszélni. Lehet, ha egy szószéken állnék, kevesebb emberhez tudnék szólni Istenről.

SK: Fiatal színészként az önmegvalósítás hangsúlyosabb volt, mint a nézők szórakoztatása. Amikor először szembesültem azzal, hogy milyen hatással lehet egy előadás egy emberre, éppen a Primadonnák című bohózatot rendeztem Győrben. Egy néző hagyott nekem egy levelet a portán, amelyben leírta, hogy egy közeli hozzátartozója halálos beteg, fél éve éjjel-nappal abban a tudatban él, hogy a rossz hír bármikor megérkezhet, az előadás alatt mégis teljesen ki tudott kapcsolni. Azóta, mielőtt kimegyek a színpadra, mindig végiggondolom, hogy a nézőtéren ülhet olyan ember, akinek fel tudom emelni a lelkét.

Igaz, ma már sokkal kevésbé hiszek a színház társadalom formáló erejében, kommercializálódik a világ, a könnyedség felé megy a színházi műfaj is. A maximum, amit a színház tehet, hogy két órán át szórakoztatja a nézőit, és ez sem kevés.

Karrieretek egyes állomásain mindkettőtöket igyekeztek beskatulyázni: Dorka, a szexi cigánylány, Kornél, a jóképű, de nyámnyila.

GD: Ezzel a sorozattal mindketten kitörünk a skatulyából, mert Kornél egy alkoholista elmebeteget, én pedig egy kemény üzletasszonyt játszom. (Nevetnek.)

Viccet félretéve, ezzel a skatulyával két baj van, az, hogy rasszista, illetve az, hogy szexista. Sajnos, a még mindig többségében férfiak irányította filmes és színházi világ nem mentes egyiktől sem. Amikor húsz éves voltam, a fiatal női karakterek kimerültek abban, hogy mennyire üdék és mennyire kerek a fenekük. Ahhoz, hogy ez Magyarországon megváltozzon, kellenek a női rendezők, producerek, forgatókönyvírók. Egy nő más perspektívából lát egy másik nőt.

Tíz évet éltem Németországban, ahol a nők sokkal öntudatosabbak. Itthon egy magabiztos nő gyakran ellenszenvet vált ki, és nem csak a férfiakból. Sokaknak egy nő szerepe ott ér véget, hogy „Kiscica! Hozz egy kávét!”

Ha egymást kellene jellemeznetek, mit mondanátok?

GD: Az, hogy mi jó páros vagyunk az életben, részben annak köszönhető, hogy amíg én nagyon maximalista vagyok, Kornél egy magát ösztönösen jól érezni tudó ember. Ebben persze benne van a lustasága is.

SK: Mondjuk azt, hogy kényelmesség.

Simon Kornél és Gryllus Dorka (Fotó Soós Bertalan)
Simon Kornél és Gryllus Dorka (Fotó Soós Bertalan)

GD: (Nevet.) A perfekcionizmusommal képes vagyok kimozdítani a kényelmességéből, ő pedig bizonyos helyzetekben, amikor már csak én érzem, hogy valami jobb lehetne, azt mondja, engedjük el, és igaza van. Előbbre visszük egymást. Nagyon szenvedélyes kapcsolat a mienk.

SK: Nagyon jól esik, ha a Dorka azt mondja, jó színész vagyok. Bárki más mondaná, nem esne annyira jól.

A Varsói melódia című darabban találkoztatok. Igaz, hogy Kornél már a személyes találkozás előtt készült erre a kapcsolatra?

SK: Készülni nem készültem, inkább féltem tőle. (Dorka felnevet.) Nem kerestem az alkalmat, hogy megismerkedjünk, még csak nem is sündörögtem körülötte, de tény, hogy amikor az édesanyja (Kőváry Katalin rendező, forgatókönyvíró – a szerk.) felhívott, majd felkért a szerepre, rögtön éreztem, hogy bele fogok szeretni Dorkába. Emlékszem, Rehorovszky Béla szinkronrendezőnek újságoltam el először a hírt, aki a maga szarkasztikus modorában csak annyit mondott: „Aztán nekem nehogy elcsábítsa a Gryllus Dorkát!” (Felnevetnek.)

Simon Kornél és Gryllus Dorka (Fotó Soós Bertalan)
Simon Kornél és Gryllus Dorka (Fotó Soós Bertalan)

Megismerkedésetekkor Kornél a bohém, mának élő figura, akinek az életébe a tudatosságot Dorka hozta el.

SK: Abszolút.

Dorka megjelenéséig csak sodródtam, mint falevél az óceánban. Próbáltam jól érezni magam. A fiunk megszületésével is sok mindent megváltozott.

A másik ilyen nagy változás a közelmúltban állt be az életemben, amikor rájöttem, hogy én sem leszek örökké fiatal, ideje önkéntes nyugdíjpénztári taggá válnom. (Nevet.) Egy tanárom mondta egyszer, hogy a színésznek ösztönei vannak, a színművésznek meg esze is.

GD: Ami bizonyos helyzetekben előny, bizonyos helyzetekben hátrány. A magyar színész nevelés, úgy érzem, még mindig “színpadi rabszolgákat” nevel.

SK: Mennyi haragosod lesz ezért a mondatért.

GD: Magyarországon többnyire intézmények igazgatói és rendezői képzik a színészeket, úgy látom, ritkán esik szó arról, hogy a színész öntudatos, gondolkodó lény legyen, aki tudja, mennyit ér, és egyedül is képes kitalálni, megvalósítani a projektjeit.

Szerintem a művészetben nem szerencsés az alárendeltség. Hiszek a párbeszédben! Hiszek a gondolkodó színészekben, még ha néha bonyolultabb is a velük való kooperáció!

Szakmailag elértétek azt a célt, amelyet a karrieretek elején megfogalmaztatok magatoknak?

SK: Sokkal messzebb jutottam, mint azt valaha képzeltem. Soha nem fogalmaztam meg magamnak túlzó vágyakat.

Exhibicionista foglalkozást űzők körében ritka, amikor valaki ezt kijelenti.

SK: (Nevet.) Talán időben kezdtem el Márait olvasni, aki azt írja a Füves könyvben, hogy meg kell várni, amíg a dolgok elérnek hozzád, mert, ha mindig egy lépéssel a gondviselés előtt jársz, sosem fogod megtudni, mi a terve veled Istennek.

GD: A találkozásunk elején Berlinben éltem. Az volt a terv, hogy ott élünk majd együtt. Úgy látom, ritka az a típusú jóképű, magas, kék szemű férfiszínész, amilyen Kornél, éppen ezért nagyon keresett a filmiparban. Korci egy hónapot töltött kint velem, az elején szükséges lett volna bizonyos energiákat megmozgatnia magában, de mint említettem, Korcikám szeret kényelmesen élni. Úgyhogy először távkapcsolatban éltünk, aztán hazajöttünk. (Nevet.)

SK: Berlinben teljesen testidegen helyzetben találtam magam, miközben nyelvet tanultam, sportoltam, gyakorlatilag nem történt velem semmi.

Simon Kornél (Fotó Soós Bertalan)

Úgy éreztem, nem tudom megugrani azt a szintet, amely egy nemzetközi karrier beindításához elengedhetetlen. Azon túl, hogy egyszer sem vettek fel a főiskolára, kemény szakmai ellenállással soha nem kellett megküzdenem.

Sokáig teljesen megelégedtem azzal, amit színészként a színpadon átélhetek, majd a Centrál Színházban nagyon sokáig el voltam kényeztetve, sok jó szerepet eljátszottam. Később azt éreztem, a társulati lét nagyon kiszolgáltatottá tesz. Azt játszhatom el, amit rám osztanak, és ha adott évben nem gondolnak rám, másodvonalbeli szerepeket kapok. Illetve ezzel párhuzamosan érlelődött bennem a gondolat, hogy szeretném magam rendezőként is kipróbálni, ami így visszamenőleg jó ötletnek bizonyult. Sőt, ha összehasonlítjuk a kezdő színész karrierem a kezdő rendezőével, utóbbi sokkal fényesebben indult. Jelenleg jól érzem magam szabadúszóként.

GD: Emlékszem, amikor egy alkalommal az Anna Kareninát játszottam (a Trojka Színházi Társulás előadása, amelynek bemutatója március elején volt egy lakásszínházban, a Kugler Art Szalonban – a szerk.), előadás után külföldi vendégeink voltak, akikkel elindultunk vacsorázni. Beültünk egy étterembe, de a konyha már bezárt. Kérdeztük, mit lehet még enni. Így kaptunk ropit és mogyorót vacsorára. A barátaink nagyon jól szórakoztak ezen a beletörődő magyaros mentalitáson. Ha csak ropi van, hát eszünk ropit.

Minden viszonyítás kérdése. Dorka, te hogy állsz a mérleggel?

GD: Játszottam az Irina Palm című filmben, amelynek Leo Davis volt a casting directora, aki nagyon hitt bennem, segített angol ügynököt keresni, nagyon megszerettük egymást. Sajnos a film nem lett akkora siker Angliában, mint gondolta. Végül én sem költöztem Londonba, de Németországban elismerték. Tavaly újra találkoztunk Leoval, ezúttal Berlinben, ahol a Shooting Stars programban zsűriztem. Amikor színpadra léptem, felsorolták a nagyobb filmjeimet, köztük az Irina Palmot. Leo egyszer csak odahajolt hozzám, és azt mondta: „Na tessék! Az döntésemnek köszönheted életed legnagyobb filmjét.” Számára nyilvánvalóan csak egy kis film volt a rengeteg világsikerhez képest, amit ő castingolt, én meg úgy éreztem magam, mint aki büszke arra, hogy eljátszottam a harmadik alabárdost valami kis vidéki társulatban. Nem futottam be azt a nemzetközi karriert, amelyet ő abban a pillanatban, amikor kiválasztott a szerepre, meglátott bennem. Persze, ha meg azt nézem, hogy Kornéllal boldogok vagyunk, van egy csodálatos fiúnk, Budapest pedig tele van az Ízig-vérig plakátjaival, úgy érzem magam, mint egy királynő.

Simon Kornél és Gryllus Dorka (Fotó Soós Bertalan)
Simon Kornél és Gryllus Dorka (Fotó Soós Bertalan)

Úgy tudom, Kornél, amikor hullócsillagot láttál, mindig magadnak kívántál valamit, de ma már a fiatoknak. Ha bármit kérhetnétek az élettől, mi lenne az?

SK: Mindig ugyanazt kívánom: a kisfiam legyen örökké egészséges.

GD: És boldog.

A cikk szerzője Tóth Olivér

Nézze meg Tóth Olivér teljes profilját a Ki Kicsoda? oldalunkon.


100 GB mobilnet féláron a Telenortól a 26 év alattiaknak

23 órája

A Telenor a fiataloknak szóló YES! ajánlatával fél áron, mindössze 2500 forintért teszi elérhetővé a Telenor Blue+ havidíjas tarifákhoz megvásárolható 100 gigabájtos havi adatcsomagját a 26 év alatti ügyfelek számára.