Képekbe foglalt gondolatok

Képekbe foglalt gondolatok
Tóth Olivér2020. február 10.

Miközben olvasta F. Várkonyi Zsuzsa Férfiidők lányregénye című regényét, már látta maga előtt megelevenedni a képeket. Gondolta, majd egyszer az élete során leforgatja a filmes adaptációt. Így kezdődött Tóth Barnabás és az Akik maradtak története. De miért kellett tíz évet várnia, hogy nagyjátékfilmet készítsen, hogyan közelített a színészeihez, és miért véli úgy, hogy az európai filmszakma az intellektuális kihívást és a provokációt keresi?

Mácsai Pál: „Elkényeztetett a pályám”

Mácsai Pál: „Elkényeztetett a pályám”
Tóth Olivér2020. január 26.

Miért szeretik a nézők ma is, sok év után Mácsai Pált? Talán mert a szerepeiben megszólítja őket. Talán mert művész, a szó legtisztább értelmében, s ezzel együtt, ahogy mondja, szorongó, töprengő, önmagával feltétlenül elégedetlen ember is. Ami biztos, hogy generációjának egyik legkiválóbbja, aki igyekszik rombolni a róla kialakult illúziót. Az Alkotni születtünk interjúsorozat kilencedik része.

Félig kiszínezett valóság

Félig kiszínezett valóság
Tóth Olivér2020. január 19.

Több mint négyszáz jelmeztervet készített színházi produkciókhoz Magyarországon és szerte a világban, de több tucat filmes munka is fűződik a nevéhez. Tizennégyszer kapta meg a Színikritikusok Díját, Kossuth- és Jászai Mari-díjas, akit egyedüli magyarként Oscar-díjra is jelöltek a kosztümjeiért. Szakács Györgyit ma is ugyanaz a szenvedély hajtja, mint kislányként, amikor az édesanyja divatszalonja felé vezető úton még csak megcsodálta a csipkegallérokat. Az Alkotni születtünk interjúsorozat nyolcadik része.

Nagyvilági kalandozások

Nagyvilági kalandozások
Tóth Olivér2019. december 18.

Egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei városból származik. Táncművésznek készült. Még csak tizenegy éves volt, amikor mozdulataival elkápráztatta az Operaház közönségét. Aztán úgy döntött, színésznő lesz. Ekkor már a szépségével és a tehetségével hódított. A magyar művészvilág után a német is fejet hajtott előtte. Jó ideje Amerikában él, ahonnan időnként hazalátogat, hogy meséljen többek között a nagyvilágban tett – olykor rögös – útjairól: Marozsán Erika.

Háromezer művész kapott gázsielőleget

2020. június 24.

A koronavírus-járvány miatt bevétel nélkül maradt mintegy háromezer művész kapott gázsielőleget, egyenként 300-300 ezer forintot a kormánytól - írja az MTI.

Múzeumok éjszakája online!

2020. június 23.

Idén online rendezik meg a Múzeumok éjszakáját: szombaton filmekkel, nyereményjátékkal és kvízzel is várják a látogatókat a virtuális térben - írja az MTI.

A nyomtatott napilap egyelőre a digitális világban is megőrizte funkcióját. Ahogy az Úr az időt részekre tagolta, a teremtést is hat nap alatt vitte végbe, a hetediken pedig megpihent. Ezt a ritmust követi a napilap is. A percre kész online világgal szemben – aminek természetesen azért mi is részesei leszünk – a naprakész újságban még létezik az emberi alkotómunka és az európai kultúra periodikus lüktetése: a lapzárta, a megismerés és a megértés időszaka, majd az újabb nekirugaszkodás a következő lapzártáig. Nem kell folyamatosan beszélni; ám szeretnénk, hogy amikor szólunk, annak súlya legyen.