2019. október 22.

Befejeződött Enyedi Ildikó új filmjének forgatása

Április 8-án Hamburgban kezdődött a munka, nyáron Budapesten és a Filmalap MAFILM Igazgatóság fóti stúdiójában rögzítettek jeleneteket 37 napon át, ősszel pedig 9 napig Máltán dolgozott a stáb.

Füst Milán több mint húsz nyelvre lefordított, irodalmi Nobel-díjra felterjesztett A feleségem története című regénye az alapja Enyedi Ildikó forgatókönyvének, ami egy új médium számára igyekszik minél pontosabban és gazdagabban közvetíteni nemcsak a történetet, de Füst Milán szellemét, gondolatait is. A forgatás utolsó szakaszában Máltán a tengeri jeleneteket rögzítették.

A film rendezője, Enyedi Ildikó elmondta: ”Nagy élmény volt látni, ahogy a komoly nemzetközi produkciókban edződött magyar stáb kétszer is, a forgatás elején és végén, Hamburgban és Máltán, néhány hét alatt bevonta, fellelkesítette és a csapat részévé forrasztotta a német, olasz, máltai munkatársakat. Feszültségek és súrlódások helyett szép emberi találkozások és harmonikus, vidám munka volt ennek az eredménye. Ehhez kellett a mi szakembereink erős, tiszteletet kiváltó szakmai színvonala mellett az emberileg nagyvonalú, érett, az újra, másra, idegenre nyitott szemléletük is. Jó volt együtt dolgozni.”

Fotó: S.Kapitány Film

Mécs Mónika vezető producer hangsúlyozta: Mindig nagy öröm, amikor egy film forgatási szakasza lezárul, különösképpen egy ilyen nagy, négyoldalú koprodukció esetében, ahol három országban zajlott a forgatás. A forgatott anyag előhívásra került és mindent rendben találtunk. Folyamatos ennek a hallatlanul gazdag anyagnak a feldolgozása és vágása. Beléptünk az utómunka fázisába.”

A magyar Inforg-M&M Film – Mécs Mónika, Mesterházy Ernő, Muhi András –, a német Komplizen Film, az olasz Moliwood és a patinás francia Pyramide koprodukciójában készülő film forgatókönyvét Enyedi Ildikó írta, az operatőr Rév Marcell, a vágó Szalai Károly, a látványtervező Láng Imola, a jelmeztervező Flesch Andrea, a VFX Supervisor Klingl Béla, a zeneszerző az olasz Teho Teardo. A Filmalap 1,15 milliárd forintos gyártási támogatásával készülő A feleségem története a tervek szerint 2020 őszén kerül a mozikba, a Mozinet forgalmazásában.

Megszorítások lesznek a Budapesti Fesztiválzenekarnál

2 napja

Arról értesültek, hogy a megszűnt taót kompenzálni hivatott többlettámogatásból 200 millió forintban részesül, amely az együttes esetében az utóbbi évek taotámogatás-átlagának kevesebb mint 50 százaléka.