A Filmalap ismét meghirdette a pályakezdő rendezők első egészestés mozifilmje elkészítését támogató pályázatát. Az immár ötödik alkalommal meghirdetett kezdeményezés célja a fiatal filmesek innovatív, kísérletező alkotói bemutatkozásának támogatása. Idén már tévés referenciával is lehet jelentkezni és a támogatás összege is nőtt.

Az Inkubátor Programra továbbra is diplomás, de egészestés mozifilmet még be nem mutatott rendezők jelentkezhetnek, és azok a direktorok is, akik rövidfilmjükkel nemzetközi filmfesztiválokon szerepeltek. Újdonság, hogy mostantól azok az alkotók is jelentkezhetnek, akik országos sugárzású televízióban bemutatott tévéfilm vagy tévésorozat rendezői voltak.

Filmötlettel és rövid szinopszissal lehet jelentkezni szeptember 1-ig a Filmalap honlapján közzétett pályázati kiírás szerint.

A beérkezett pályázatok közül a döntőbe a szakmai előzsűri októberig tíz filmtervet választ ki, amelyek pályázati úton részesülnek a Filmalap 2 millió forint értékű forgatókönyv-fejlesztési támogatásban a Filmalap fejlesztői csapatának közreműködésével. Októbertől öt hónap áll majd az alkotók rendelkezésre a forgatókönyvek megírására, majd a döntősök a áprilisi Pitchfórumon mérettetnek meg a szakmai közönség előtt. A felkészülést a Filmalap Fast Forward Programjának workshopjai is segítik. A tíz filmterv közül legfeljebb hármat a zsűri és további kettőt a meghívott szakmai közönség választ majd ki - írják.

 

A kiválasztott filmek gyártására pályázati úton a játékfilmeknél 67 millió, a dokumentumfilmeknél 24 millió, az animációs filmeknél pedig 87 millió forintig nyújt támogatást az Inkubátor Program.

A 2015-ben életre hívott Inkubátor Program keretében a Filmalap már 19 elsőfilmet támogatott, köztük Szilágyi Zsófia Egy nap című alkotását. Csuja László (a nyitóképen) Virágvölgy című road movie-ját többek között a Karlovy Vary filmfesztiválon díjazták.

A locarnói premierjét követően világszerte nagy siker volt Zurbó Dorottya Könnyű leckék című dokumentumfilmje egy szomáliai lány hétköznapi küzdelmeiről.

Októbertől lesz látható az első magyar mozifilm kifejezetten a Z generációról, Hartung Attila FOMO című filmje a budapesti éjszaka forgatagában játszódik. Novemberben indul a mozikban Nagy Zoltán Szép csendben című drámája, amely egy ifjúsági zenekar kulisszái mögé enged bepillantást.

Bakony Alexa Egy fiú címmel készülő dokumentumfilmje elnyerte a Robert Redford által alapított Sundance Intézet támogatását, és ezzel bekerült a legjelentősebb amerikai filmfesztivál, a Sundance látóterébe. Már utómunkában van Grosan Cristina vígjátéka, A legjobb dolgokon bőgni kell. Hámori Gabriella és Bodolai Balázs főszereplésével nemrég kezdődött a Garázsmenet forgatása, Lőrincz Nándor és Nagy Bálint első mozifilmje egy szexuális bántalmazás felderítésének története lesz, kivételesen a férj szemszögéből.

Megújul a filmalap Filmszakmai Döntőbizottsága

9 órája

Megújul a Magyar Nemzeti Filmalap Filmszakmai Döntőbizottsága: a testületet hétfőtől Káel Csaba, Kálmán András, Pesti Ákos, Fonyódi Tibor valamint Pál Ákos alkotja - közölte a filmalap az MTI-vel.