2015. február 04.

Hány évesek a Facebook-felhasználók?

Magyarországon aránylag kevés, Törökországban sok a 18–24 éves felhasználó a közösségi oldalon.

2004. február 4-én indult el a Facebook. A közösségi oldal tizenegyedik születésnapján a Gemius megvizsgálta a Facebookra belépő internetfelhasználók korát. Az elemzés alapjául a 18 évnél idősebb felhasználók 2014. január és november között gyűjtött adatai szolgáltak. A vizsgált országok Magyarország, Fehéroroszország, Dánia, Lengyelország, Oroszország, Románia, Törökország és Ukrajna, ahol a Gemius globális és helyi internetes oldalakra vonatkozó kutatásokat folytat.

Kiderült, hogy:

  • hazánk mellett még Dánia az az ország, ahol a 18–24 éves korosztály a legkevésbé látogatja a Facebookot. Az oldalnak csupán minden hatodik felhasználója kerül ki ebből a korosztályból (átlagosan 16 százalék). Törökországban pedig ebben a korosztályban az egyik legnépszerűbb a közösségi oldal: itt a 18–24 éves korcsoportból átlagosan minden harmadik felhasználó látogatja az oldalt (31 százalék).
  • 2014-ben a vizsgált országok szinte mindegyikében a 25–34 év közötti felhasználók voltak legnagyobb százalékban jelen a Facebookon, míg a látogatók legkisebb része 55 éves vagy annál idősebb volt. Kivétel Dánia, ahol a helyzet éppen fordított, azaz a Facebooka leginkább az 55 év feletti emberek körében látogatott, és a 18–24 évesek alkotják a legkisebb részét a közönségnek.
  • Az összes vizsgált országban minden negyedik-ötödik Facebook-felhasználó 35–44 éves (19–26 százalék, az egyes országoktól függően).