Kövess minket!

Művház

Idén is folytatódnak a Müpa ingyenes online közvetítései

A nehézségek ellenére a Müpa számtalan digitális fejlesztést, új programokat valósított meg a 2020-as évben – mondta el Káel Csaba vezérigazgató az MTI-nek.

Káel Csaba az MTI-nek kiemelte: az idén is a munka folytatása a céljuk, koncertjeik továbbra is élőben, ingyenesen követhetők az intézmény online platformjain.

A Müpa január 31-ig nem fogad látogatókat, ám a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben nézők nélkül megvalósuló koncerteket a közönség továbbra is követheti az intézmény online platformjain. A következő időszakban a Müpa Home Live programjában olyan szólisták, zenekarok és együttesek követik egymást, mint Olivier Latry orgonista, a Lázár tesók, a Nemzeti Filharmonikusok és a Romengo.

“Számunka továbbra is a művészeink, nézőink, munkatársaink biztonsága a legfontosabb, így 2021 is arról szól majd, hogy ezt biztosítsuk számukra és minden eszközt megragadjunk arra, hogy ne álljon le a területen a munka” – mondta Káel Csaba, hangsúlyozva: a kulturális szektort időről időre újraindítani sokkal nehezebb, mint új, innovatív megoldásokat bevetve, a lehetőségekhez alkalmazkodva, akár más formában, de működésben tartani. A Müpa a következő időszakban is ezen dolgozik.

Mint mondta, feladatuk – ahogyan a Müpa-márkát felépítették a nemzetközi színtéren is -, hogy minél láthatóbbá tegyék a magyar művészeti élet ikonikus alkotóit világszerte Liszttől Bartókon át a kortársainkig.

Gyorsan reagáltak a kihívásokra

Elmondta: 2020 a kulturális élet minden szereplőjének valódi próbatétel volt, itthon és világszerte egyaránt. “Sokat tanultunk összetartásról, az egymás iránti felelősségről, a krízisekben rejlő lehetőségekről, kreativitásról, rugalmasságról, kitartásról” – mondta, hozzátéve, hogy egy régiós jelentőségű előadóművészeti intézmény küldetése nem változik egy ilyen rendkívüli időszakban sem. Hozzátette: hatalmas feladat volt minél gyorsabban, ugyanakkor kiváló minőségben online platformokra költöztetni a programok jelentős részét.

Elmondta: a Müpa gyorsan reagált a kihívásokra, számtalan digitális fejlesztést valósítottak meg, új formátumok és programok születtek azzal a céllal, hogy a közönség ne maradjon élmény nélkül és a művészeknek is védőhálót nyújtsanak. Az intézmény a járvány okozta veszélyhelyzet miatt már nem ünnepelhette élőben a 15. születésnapját márciusban, ám a lezárást követően megnyitotta a Müpa médiatárát, majd elindította a Müpa Home közvetítéssorozatot.

Magyar produkciók is bemutatkoztak a nemzetközi közönség előtt

A tavaszi időszak 14 hete alatt 90 előadást láthatott a közönség, ebből 51 a Müpa saját programja, míg 39 nemzetközi produkció, az Európai Hangversenytermek Szervezetének (ECHO) tagjaival összefogásban megvalósult közvetítés volt. Az együttműködésének köszönhetően nem csupán a hazai nézők pillanthattak be egy-egy nagy európai hangversenyterembe, de a magyar produkciók is bemutatkoztak a nemzetközi közönség előtt.

Az őszi időszakban is folytatódott a Müpa Home: nemcsak korábban nem publikált koncertfelvételeket osztottak meg a közönséggel, hanem a Müpa Home Live sorozat részeként ingyenesen, élőben streamelték az előadásokat.

Az elmúlt évben 114 közvetítés valósult meg, az online produkciókat összesen több mint 110 ezren követték a világ számtalan pontjáról. A Müpa Home sorozatot rangos kreatívipari díjjal jutalmazták a járványhelyzetre innovatív és kreatív választ adó, kiemelkedő projektek kategóriájában.

Káel Csaba felidézte: egyedülálló kezdeményezés volt a Müpa felszíni parkolójában nyáron megvalósult autósmozi, ahol sok zenekarnak és együttesnek a karanténidőszak után elsőként adtak újra színpadra lépési lehetőséget.

A vezérigazgató kiemelte: a Müpa Zeneműpályázat életre hívásával az volt a céljuk, hogy minél gazdagabb műfaji palettán segítsék elő új magyar zeneművek megszületését és segítséget nyújtsanak, perspektívát teremtsenek a hazai művészeknek. A pályázatra 14 zeneművészeti kategóriában 258 pályamunka érkezett, amelyek közül 48 zeneszerző és alkotótársaik 54 művét díjazta a szakmai zsűri.

Káel Csaba hangsúlyozta: bíznak abban, hogy a pályázat nyertes művei mielőbb színpadra kerülhetnek, segítve az előadóművészeti élet minden szegmensét. Az első ősbemutató január 15-én valósul meg, amikor a Müpa Virág Anna Virág Therapy of a Bipolar Bear című kamarazenekari művét közvetíti az Átlátszó Hang fesztiválon.

A 2020-as évet a Müpa karácsonyi kisfilmmel és egy virtuális adventi kalendáriummal zárta, továbbá partneriskoláinak pedagógusait és diákjait 50 ezer különleges hangjegyfüzettel és egy interaktív zenei játékkal ajándékozta meg.

Káel Csaba kiemelte: sok hasznos tapasztalatot szereztek az online térben, a Müpa csapata erőn felül állt helyt és nagy eredményekre lehetnek büszkék. “Ugyanakkor az előadóművészet arról szól, hogy az adott pillanatban emberek közösséget alkotnak, személyesen vannak jelen, együtt gondolkodnak, összekapcsolódnak – ez rendkívüli érték, olyan élmény, amelyre szükségünk van, szükségünk lesz” – mondta.

Művház

Közzétették a Magyar Mozgókép Fesztivál idei életműdíjasainak nevét

Elek Judit filmrendező és forgatókönyvíró, Piros Ildikó színésznő, Gulyás Buda operatőr, Selmeczi György zeneszerző és Deimanik Tamásné Baba fénymegadó kiemelkedő pályáját méltatják idén.

Közzétéve:

Az egyik kitüntetett: Elek Judit rendező, forgatókönyvíró, fotó: MTI/EPA/Sebastien Nogier

Az ünnepélyes díjátadót a Magyar Mozgókép Fesztiválon június 14-én Balatonfüreden, a Kisfaludy Galériában tartják – olvasható a szervezők MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.

A június 12. és 15. között Veszprémben, Balatonfüreden és Balatonalmádiban zajló hazai filmes mustrán az életműdíjasokhoz kapcsolódóan a többi között olyan filmeket láthat majd a közönség, mint a Kontroll, a Csak szex és más semmi, a Macskajáték, az Angi Vera és a Sziget a szárazföldön.

Mint írják, az idén 87. születésnapját ünneplő Elek Judit Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező és forgatókönyvíró, a Balázs Béla Stúdió alapító tagja 1956 és 1961 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola diákja volt Máriássy Félix osztályában. 1967-ben készült stílusteremtő lírai dokumentumfilmje, a Meddig él az ember. 1968-ban készítette el első nagyjátékfilmjét, a dokumentarista és játékfilmes technikákat vegyítő Sziget a szárazföldön című alkotást Kiss Manyival a főszerepben. Az 1983-as Mária-nap című filmje Szendrey Júlia életének motívumai alapján készült. Mindhárom alkotást bemutatták a cannes-i filmfesztiválon.

Elek Judit 1989-es Tutajosok című munkája a tiszaeszlári per témáját dolgozza fel. 1994-ben saját kisregényét vitte filmre Ébredés címmel, gyerekkori élményeiről. A tavalyi nagysikerű cannes-i vetítés után a Magyar Mozgókép Fesztiválon először láthatja a hazai közönség a Sziget a szárazföldön című filmjének frissen restaurált verzióját.

Piros Ildikó Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes művész, az MMA rendes tagja, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja 1970-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán Várkonyi Zoltán osztályában, majd 37 éven át a Madách Színház tagja volt. Kamera elé először 1966-ban állt, azóta több mint 50 filmben és tévéjátékban szerepelt, amelyek közül a Nem szoktam hazudni, A veréb is madár, a Hahó Öcsi, a Gyertek el a névnapomra és Az élet muzsikája című filmekre a legbüszkébb – írják a közleményben.

Mint kiemelik, Piros Ildikó legismertebb szerepeinek egyike az 1978-ban bemutatott Abigél című tévésorozat Zsuzsanna nővére. A Magyar Mozgókép Fesztiválon a Macskajáték című filmjét vetítik, a nemrégiben elhunyt Eötvös Péter Kossuth-díjas zeneszerzőre is emlékezve.

Gulyás Buda Balázs Béla-díjas magyar operatőr, egyetemi tanár 1979-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Olyan legendás sorozatoknak volt az operatőre, mint a Linda, az Angyalbőrben, a Família Kft., és olyan népszerű filmeket fényképezett, mint Bujtor István Hamis a baba (1991) és Három testőr Afrikában (1996) című filmje, vagy Goda Krisztina három közönségsikere, a Csak szex és más semmi, a Szabadság, szerelem és a Kaméleon. A fesztiválon a Csak szex és más semmit nézheti meg a közönség.

Selmeczi György a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Erkel-díjas zeneszerző, zongoraművész, karmester, operarendező, érdemes művész 1952-ben született Kolozsváron. Először a bukaresti Zeneművészeti Főiskolán, 1975-től a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán folytatta tanulmányait. 1976-tól 1977-ig Pierre Boulez, majd 1979-ben Daniel Charles irányításával dolgozott Párizsban. Magyarországon kívül Európa számos országában hangversenyezik karmesterként, zongoraművészként és zeneszerzőként. Csaknem hatvan film zenéjét jegyzi, amelyek között olyan ikonikus alkotások is szerepelnek, mint az Angi Vera, a Megáll az idő, az Idő van és a Szirmok, virágok, koszorúk. Legutóbb a 2022-ben készült Toldi – A mozifilm című animáció zenéjét komponálta. A Magyar Mozgókép Fesztivál az Angi Vera vetítésével tiszteleg előtte.

Deimanik Tamásné Baba Balázs Béla-díjas fénymegadó csaknem ötvenéves pályafutása alatt olyan filmeken dolgozott, mint a Ripacsok, az Örökség, a Kopaszkutya, a Dögkeselyű, a Könnyű testi sértés, a Szirmok, virágok, koszorúk, az Idő van, a Roncsfilm, a Csinibaba, a Valami Amerika vagy A martfűi rém. A fesztiválon az általa fényelt Kontroll című filmet vetítik.

A fesztiválról további információk a www.mozgokepfesztival.hu oldalon érhetők el.

Tovább olvasom

Művház

Minden eddiginél több alkotást neveztek a Savaria Filmszemlére

Tizenegyedik alkalommal rendezik meg április 24. és 26. között a Savaria Filmszemlét, amelyre minden eddiginél több, csaknem kétszáz művet neveztek a Kárpát-medencében és távolabbi országok magyar közösségeiben élő filmes alkotók – közölte az MTI-vel a Savaria Filmakadémia Egyesület elnöke.

Közzétéve:

Savaria Filmszemle/Facebook

Lovass Tibor tájékoztatása szerint

idén három kategóriában: fotó- és filmművészet, színházművészet, valamint irodalom kategóriákban várták a pályaműveket.

Hozzáfűzte: külön értékelte a zsűri a diákfilmeket, valamint felsőoktatásban tanuló hallgatók kísérleti és vizsgafilmjeit. Az egyik diákkategória, amelynek címe Egy életnyi tapasztalat, az idősödő társadalom, az idős kor problémáival foglalkozik, a Mire jó az online tér kategória a digitális jövőről szól, illetve az online média veszélyeiről.

Lovass Tibor tudatta azt is: a Savaria Filmszemléhez kapcsolódóan rendezik meg az ELTE Savaria Egyetemi Központban április 25-én a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság és a Savaria Filmakadémia egyesület közös szervezésében azt a szakmai konferenciát, amely a médiatudatosságot állítja a középpontjába.

A Savaria Filmszemle idén is a díjkiosztó gálával zárul a szombathelyi AGORA Savaria Filmszínházban, ahol a nemcsak a kategóriák győztesei vehetnek át díjakat, de két életműdíjat is átadnak.

Az idei életműdíjat Molnár Piroska Kossuth- és Jászai-díjas színművész, a nemzet színésze, valamint Koltay Gábor Balázs Béla-díjas filmrendező kapja.

Tovább olvasom

Művház

Május közepén rendezik az Art Mozik éjszakáját

Május 17-én a Művészben, a Puskinban, a Toldiban, a Kino Caféban, a Tabánban és a Corvinban is sikerfilmmekkel és premier előtti előadásokkal is várják a közönséget.

Közzétéve:

A Puskin filmszínház díszes homlokzata a budapesi Kossuth Lajos utcában, fotó: MTVA/MTI/Róka László

A mozimaraton műsorán lesz az országos bemutató előtt például Az arcuk mindig előttem lesz című francia dráma, de olyan népszerű, már bemutatott alkotásokat is be lehet majd pótolni, mint az Érdekvédelmi terület, A szenvedély íze, a Parasztok, a Smoke Sauna Sisterhood vagy az Oscar-díjas Oppenheimer – áll a programot szervező Budapest Film közleményében.

Az Oscar-díjra jelölt filmek közül látható lesz még az Előző életek című amerikai–dél-koreai romantikus dráma, az Egy zuhanás anatómiája vagy Jorgosz Lantimosz Szegény párák és Wes Andersen Asteroid City című filmje, de olyan korábbi kedvenceket is újra vetítenek, mint a Bálna, a Dűne 2, a Minden Mindenhol Mindenkor, a Pókember: A Pókverzumon át vagy a Barbie.

A magyar filmek kínálatában többek közt a Kék pelikán, a Lefkovicsék gyászolnak, a Magyarázat mindenre, az Ernelláék Farkaséknál és a Kálmán-nap, de a Semmelweis is látható lesz.

Az összes helyszínre érvényes karszalag április 18-tól megvásárolható a mozik pénztárában és online.

Tovább olvasom