Művház
Láthatóvá tenni a láthatatlant
Urbán Tamás az egyik legmarkánsabb hangvételű szociofotós Magyarországon. Az élet árnyékos oldalát bemutató sorozatain feltűnnek a javítóintézetek és börtönök lakói, a kábítószeresek, a mentősök vagy a prostituáltak. 2000-ben tette le a fényképezőgépet. Az egyik ok, amiért mégsem bánja a döntését, hogy fia, Ádám is fotózik, aki ugyan évtizedekkel később, de lényegében ugyanazokkal a problémákkal találkozik, mint édesapja. A fő céljuk is azonos: értéket létrehozni, dokumentálni a jelenkort az utókornak.
Mindketten olyan jelenségek rögzítésében jártok élen, amelyek létezéséről tudunk, de nem forognak közszájon. Láthatóvá teszitek a láthatatlant. Jól gondolom, hogy a valóság eme szeletéhez való hozzáférés kulcsa a bizalom?
Urbán Tamás (UT): Fotográfusként huszonéves koromtól az élet árnyékosabbik oldala érdekelt. Az életművem kemény helyszíneket vonultat fel: javítóintézetek, börtönök. Közel kerültem a kábítószeresek, a mentősök és a prostituáltak világához. Be kellett játszanom magam közéjük.
Urbán Ádám (UÁ): A bizalom valóban kulcskérdés. Amikor 2009-ben a Fővárosi Nagycirkusz zárt világát kezdtem el fotózni, a kezdeti időszakban azt sem tudtam, hogyan találom majd meg a helyem közöttük. Idővel egyre jobban megismertem a cirkuszosokat, olyannyira, hogy lehetőségem volt lencsevégre kapni az artisták magánéletét is, a valóban emberi pillanatokat. Ugyanez volt a célom az azóta bezárt Vidámpark, illetve az egyik jelenlegi munkám, az idén 150 éves Városligeti Műjégpálya kulisszatitkainak megörökítése során is.
 |
| Urbán Ádám: Az Inner Mongolia Acrobatic Troupe tagja, Fővárosi Nagycirkusz, 2015 © Urbán Ádám |
UT: Ha visszagondolok például a börtönsorozatomra, azt kell mondanom, hogy egyik elítélthez sem mentem oda, hogy megkérdezzem, lefényképezhetem-e. Pedig láttam rajtuk, hogy szeretnének rajta lenni a felvételeken. Kivártam, amíg nyitottak felém, és felajánlották, hogy a riportalanyaim lesznek.
Az intim pillanatok megörökítése során szorosabb kapcsolatok is születtek. Tamás, te több, perifériára szorult embert temettél el, köztük Deák Ferencet, azaz Pillangót.
UT: Ferit a szegedi Csillagban láttam először. Úgy tettem, mintha észre sem vettem volna, ami persze lehetetlen volt, hisz tetőtől talpig tetoválások borították. Összesen tizenhét évet ült börtönben, csupa komolytalan dologért, de visszaesőként halmozott büntetéseket kapott például tiltott határátlépésért, fogolyzendülésben való részvételért, vagy amiért egyszer megszökött a Pesti Központi Kerületi Bíróságról. Idővel jóban lettünk. Szabadulása napján én vártam a kapunál. Kérdeztem, hova menjünk, mire közölte, hogy a féltestvéréhez, mert meg akarja ölni. Először ugyanis miatta került börtönbe, később eladta az Úri utcai lakásukat, de egy forintot nem adott Pillangónak. Sikerült lebeszélnem róla. Pártfogójaként én vettem föl a rabkeresetét. Megállapodásunk szerint mindennap adtam belőle, ő pedig vállalta, hogy megírja a történetét.
 |
| Urbán Tamás: Felesleges Pillangó, 1990 © Urbán Tamás |
UÁ: Néhány évvel ezelőtt két dolgot ígértem meg édesapámnak. Az egyik az volt, hogy a Pillangó-sztoriból kiadunk egy könyvet, egy komplex kötetet, amelyben édesapám fotói mellett helyet kapnak Pillangó naplóbejegyzései, rajzai. A másik ígéretem az volt, hogy az Aszódi Javítóintézetben készült képanyagot bemutatjuk Budapesten.
Ez volt Tamás első szociofotó-sorozata.
UT: 1972-ben az Ifjúsági Magazinnál dolgoztam, amikor elkezdtem a MÚOSZ Újságíró Iskola fotóriporteri szakát. Vizsgamunkának az aszódi intézet életének megörökítését választottam. Hetente többször jártam ki, aztán a fiúkról készített anyagból 1975-ben csináltunk egy kiállítást a helyszínen, amelyet Keleti Éva – aki tanárom is volt – nyitott meg, de felsőbb utasításra betiltották. Az történt, hogy Keleti Éva felvetette, hogy a kiállítást a fővárosban is be kellene mutatni. Mire egy elvtárs közölte, hogy a képeim nem hagyhatják el az intézményt, sőt, azokat senki nem fogja látni azután. Annyira megviselt a dolog, hogy évtizedekig elkerültem Aszódot.
 |
| Urbán Tamás: Művelődésügyi Minisztérium 2. sz. Fiúnevelő Intézetének udvara, sorakozó, Aszód, 1973 © Urbán Tamás |
UÁ: Édesapám életművét kezdtem el feldolgozni, amikor jött az ötlet, hogy lemenjünk Aszódra, ahol aztán az igazgatói titkárság falán pillantottuk meg az egyik fotóját. Kiderült, hogy a sorozat negyven évig egy törött lábú zongora alatt hevert egy pincében, amelyet idővel felfedezett az egyik tanár. Ha már így alakult, úgy döntöttem, magam is lefotózom az intézet lakóit. Hangsúlyozottan nem apám sorozatát szerettem volna lemásolni, hanem a két kor közötti különbségekre kívántam felhívni a figyelmet. Több mint egy évig heti rendszerességgel jártam le. A közös kiállításunk 2018-ban valósult meg.
UT: Budapesten.
 |
| Urbán Ádám: Esély, Aszódi Javítóintézet, 2018 © Urbán Ádám |
A mentősök életért folytatott heroikus küzdelmét is sokan a te munkád révén ismerték meg közelebbről.
UT: 1973-ban kerestem föl őket első alkalommal. Nagy hatással volt rám, mennyire nehéz helyzet a mentőorvosoké, az ápolóké. A drámai feszültség ragadott magával, hogy mivel egyedül vannak, rögtön döntést kell hozniuk, amely visszavonhatatlan, óriási felelősség nehezedik rájuk. Sokszor felmerül a kérdés, hogy tudtam elvonatkoztatni a látottaktól, de az igazság az, hogy munkának tekintettem, a feladatom el kellett végeznem. Aztán amikor hazamentem, bizony, sok dolog előjött.
 |
| Urbán Tamás: Idős nő ellátása, Budapest, 1986 © Urbán Tamás |
A nyolcvanas években kezdtél el foglalkozni a kábítószeresekkel.
UT: Az Ifjúsági Magazin révén közel húsz évig a fiatalok között éltem, saját szememmel láttam a problémáikat. Már az első évben, 1972-ben csináltam egy képriportot az abortuszról. Aztán egyik téma jött a másik után, készítettem sorozatot a dohányzás káros hatásairól vagy lányanyákról is.
UÁ: Édesapámnak különösen jó szeme volt ahhoz, hogy meglássa a fiatalok gondjait. A Lesz-e gyümölcs a fán? című kiállítása már a nyolcvanas évek közepén olyan témákat állított középpontba, amelyekről ma is keveset hallunk. A szociofotónak pontosan ez a lényege.
UT: Mit tehettem volna, engem ez érdekelt.
Milyen volt a rendszerváltozás idején a legrégebbi német hetilap, a Stern munkatársaként dolgozni?
UT: Az 1989-es határnyitás hatására Németországban nagy volt az érdeklődés Magyarország iránt. Ősszel érkezett egy stáb a Sterntől, hogy készítsenek egy összeállítást. Valaki azt mondta nekik, hogy sok mindenkit ismerek, majd én segítem a munkájukat. Aztán az egyikük azt kérte, mutassam meg a képeimet. Elővettem a mentőkről, a börtönökről és a Pillangóról készült sorozatomat, majd lehetőségem nyílt találkozni Wolfgang Behnkennel, az art directorukkal. December elején kiutaztam Hamburgba. Sokat várakoztattak, este jutottam be hozzá, átlapozta a képeimet, és mikor végzett, megköszönte, és jött a következő vendége. A történethez hozzátartozik, hogy a megtakarított száz márkámból fizettem az utazási költségeket, és nem erre a bánásmódra számítottam. Kiderült, hogy mindhárom sorozatom megvásárolta, anyagonként hatezer márkáért, és még kétezer márkát fizetett, amiért segítettem a munkatársainak. Még az áfát is állta. Száz márkával utaztam ki, a nap végére meg ott álltam a Stern székháza előtt húszezer márkával a zsebemben. (Nevet.)
 |
| Urbán Tamás: Szex az egykori berlini fal tövében, 1990 © Urbán Tamás |
Aztán már egyre kevésbé érdekelte őket Kelet-Európa. Szerettem ezt az időszakot, de elég volt. 1992-ben először a Zsaru magazin, majd 1994-től a Blikk bűnügyi riportereként dolgoztam.
Évekig 24 órában figyelted a rendőrségi és mentős híradásokat – bármikor elindultál egy esethez. Hogy viselte a családod?
UT: Valahogy megtörtént.
UÁ: Ebben éltünk.
UT: A bulvárlapoknál nincs etika, az újságot el kell adni. Csak egy példa: egy kerületi polgármester elütött egy gyereket, aki a helyszínen meghalt. Két évre rá polgármester-választást tartottak, és megkértek, hogy adjak képet a balesetről. Aztán megírták, hogy az illető részeg volt, miközben magam láttam, ahogy megfújta a szondát. Azzal tanácsoltak el a Blikktől, hogy nálam sokkal gátlástalanabb emberekre van szükségük.
2000-ben tettem le a fényképezőgépem, azóta az életművem rendezésével töltöm az időt. Az egyik ok, amiért mégsem bánom, hogy abbahagytam, az, hogy Ádám is fotózik.
Ádám, mennyiben hatott rád a kezdeti időszakban édesapád hivatása?
UÁ: Már gyerekkoromban gyakran nézegettem édesapám fotókönyveimet. Nem tagadom, hogy elsősorban a lenge öltözetű lányok képei izgatták a fantáziám. Komolyabban a középiskolában fogalmaztam meg, hogy fotográfiával szeretnék foglalkozni, majd édesapám egykori tanítványa, Záray Péter mellé szegődtem segédnek, tőle tanultam meg a szakma alapjait.
 |
| Urbán Ádám: A tömeg, Club Speed, 1996 © Urbán Ádám |
Tamásnak Kotroczó István, Keleti Éva és Féner Tamás voltak a főbb tanítómesterei. Ádámnak Záray Péter. Miben hatottak rátok?
UT: A történet 1964-ben kezdődött, amikor Debrecenbe látogattak a Magyar Ifjúság szerkesztőségének tagjai, köztük az egyik fotóriporterük, Kotroczó István. Néhány napot töltöttem velük, és ez elég volt ahhoz, hogy egy életre beleszerelmesedjek a fényképezésbe. Miután felköltöztünk Budapestre, rendszeresen bejártam a szerkesztőségbe. Egyre inkább éreztem, hogy a Műegyetem, ahol villamosmérnöknek tanultam, nem nekem való. 1968-ban abbahagytam az egyetemet, ez idő alatt már rendszeresen publikálták a képem a Jövő Mérnöke, az Egyetemi Élet vagy a Közgazdász című lapokban. Majd a Pest Megyei Hírlapnál dolgoztam. 1972-ben kerültem az Ifjúsági Magazinhoz. Mivel havi lap volt, hajtottam, hogy néhány nap alatt el tudjam végezni a feladataim, és így a fennmaradó idővel szabadon rendelkezhettem.
Kotroczó remekül komponált, és nagyon tudta, hogyan kell bánni a modellekkel. Az első pop témájú fotóm is neki köszönhetem. Kotroczó kitalálta, hogy csináljunk egy anyagot az akkor még nagyon fiatal Zalatnay Ciniről. Amikor felhívta, hogy „Kiskegyed, remélem, ráér ma délután, mert forgatnánk Magácskával!”, Cini megszólalni nem bírt a meglepettségtől. Kotroczó hozzátette: „Hozzon Magácskával egy esernyőt, egy lepedőt, és egy gyertyatartót!” Ugyanis a Kerepesi úti temetőbe mentünk. Emlékszem, Cini a hátsó ablakon át adta ki a tárgyakat, hogy Kotroczó elképzelésének semmi sem szabjon gátat. Jó móka volt, noha a képek nem jelenhettek meg.
UÁ: Záraytól a világítást, illetve a pénzkereséshez szükséges technikai tudást sajátítottam el. A pályám első tizenöt évében csak élveztem az azzal járó pozitívumokat, idővel azonban rá kellett jönnöm, hogy nem hozok létre értéket. És elkezdtem tudatosan gondolkodni. Ennek eredménye a magyar fotóművészet nagy nemzedékének tagjait megörökítő PéldaKÉPek sorozatom. Az ő képeiken nőttem fel, e nemzedék tagjai képviselik számomra a szakmai és az emberi mintát. A huszonöt riportalanyom körül van, aki már nincs közöttünk, örülök, hogy meg tudtam mutatni őket, és nemcsak a képeik által maradnak fenn.
 |
| Urbán Ádám: Urbán Tamás, PéldaKÉPek, 2013 © Urbán Ádám |
Mit tanultatok egymástól?
UÁ: Teljesen más az attitűdünk. A reklámfotós mivoltom vezérli a dokumentarista énem. Mivel nem készültem fotóriporternek, édesapám nem is tudott sokat segíteni. Azt nem tudom, hogy abban volt-e tudatosság, hogy nem akart tanítani.
UT: Soha nem gondolkoztam ezen. Amikor elkezdte a szakmát, alig találkoztunk, reggeltől estig dolgoztam, hol itthon, hol külföldön. Az biztos, hogy túl sokat nem köszönhet nekem, nem is tartott igényt a segítségemre.
Hol a fotográfia helye művészeti szempontból?
UÁ: Nem tartjuk magunkat fotóművésznek.
UT: Pontosan. A rendőrség felkérésére 2000-ben csináltam egy aluljáró-kiállítást a kábítószeresekről. Ezt megelőzően már volt egy kiállításom a Blaha Lujza téri aluljáróban is, ám ezúttal a drogelosztó központként is működő Nyugati téri aluljáró lett a helyszín. Ádám ekkoriban külföldön fotózott kábítószerezőket, a saját sorozatom pedig már régen megvolt. Az egyik falra az ő, a másikra a saját képeim kerültek. A hivatalos statisztikák szerint abban az évben tizennyolcan haltak meg kábítószer-túladagolásban, így rendeltem tizennyolc koporsót, ami elé felállítottunk egy-egy óriási gyertyát. A kiállításokat egy nap majdhogynem többen látták, mint ahányan egy év alatt eljutnak a legnagyobb múzeumok valamelyikébe.
 |
| Urbán Tamás: Kettős drog túladagolás Budapesten, a Klauzál tér egyik lépcsőházában, 1997 © Urbán Tamás |
Provokáltok.
UÁ: A provokáció fontos, ha az ember el akarja juttatni a gondolatait. A legnagyobb vihart kétségkívül a Faludy Györgyről és feleségéről készült polgárpukkasztó fotósorozatom keltette, amellyel a 2002-es Sajtófotó-pályázaton emberábrázolás és portré kategóriákban díjakat nyertem, és amely megjelent a Penthouse magazinban is. Semmi másról nem volt szó, mint hogy megörökítsem a hétköznapjaikat, amelybe sok minden belefért.
 |
| Urbán Ádám: Faludy György és felesége, 2002 © Urbán Ádám |
Tamás, említetted, hogy egy ideje az életműved rendezésével töltöd az időt. Nem hiányzik a kamera érintése, a zár kattanása?
UT: Nem. Éveken át csak fotografáltam. Néha hazamentem ugyan, de sokkal többet voltam az utcán vagy szerkesztőségekben. Éjjel-nappal szolgálatban voltam. Húsz éve tettem le a fényképezőgépet. Ma már úgy érzem, az élet történései is másképpen érdekelnek, mint azelőtt.
Művház
Közzétették a Magyar Mozgókép Fesztivál idei életműdíjasainak nevét
Elek Judit filmrendező és forgatókönyvíró, Piros Ildikó színésznő, Gulyás Buda operatőr, Selmeczi György zeneszerző és Deimanik Tamásné Baba fénymegadó kiemelkedő pályáját méltatják idén.
Az ünnepélyes díjátadót a Magyar Mozgókép Fesztiválon június 14-én Balatonfüreden, a Kisfaludy Galériában tartják – olvasható a szervezők MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.
A június 12. és 15. között Veszprémben, Balatonfüreden és Balatonalmádiban zajló hazai filmes mustrán az életműdíjasokhoz kapcsolódóan a többi között olyan filmeket láthat majd a közönség, mint a Kontroll, a Csak szex és más semmi, a Macskajáték, az Angi Vera és a Sziget a szárazföldön.
Mint írják, az idén 87. születésnapját ünneplő Elek Judit Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező és forgatókönyvíró, a Balázs Béla Stúdió alapító tagja 1956 és 1961 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola diákja volt Máriássy Félix osztályában. 1967-ben készült stílusteremtő lírai dokumentumfilmje, a Meddig él az ember. 1968-ban készítette el első nagyjátékfilmjét, a dokumentarista és játékfilmes technikákat vegyítő Sziget a szárazföldön című alkotást Kiss Manyival a főszerepben. Az 1983-as Mária-nap című filmje Szendrey Júlia életének motívumai alapján készült. Mindhárom alkotást bemutatták a cannes-i filmfesztiválon.
Elek Judit 1989-es Tutajosok című munkája a tiszaeszlári per témáját dolgozza fel. 1994-ben saját kisregényét vitte filmre Ébredés címmel, gyerekkori élményeiről. A tavalyi nagysikerű cannes-i vetítés után a Magyar Mozgókép Fesztiválon először láthatja a hazai közönség a Sziget a szárazföldön című filmjének frissen restaurált verzióját.
Piros Ildikó Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes művész, az MMA rendes tagja, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja 1970-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán Várkonyi Zoltán osztályában, majd 37 éven át a Madách Színház tagja volt. Kamera elé először 1966-ban állt, azóta több mint 50 filmben és tévéjátékban szerepelt, amelyek közül a Nem szoktam hazudni, A veréb is madár, a Hahó Öcsi, a Gyertek el a névnapomra és Az élet muzsikája című filmekre a legbüszkébb – írják a közleményben.
Mint kiemelik, Piros Ildikó legismertebb szerepeinek egyike az 1978-ban bemutatott Abigél című tévésorozat Zsuzsanna nővére. A Magyar Mozgókép Fesztiválon a Macskajáték című filmjét vetítik, a nemrégiben elhunyt Eötvös Péter Kossuth-díjas zeneszerzőre is emlékezve.
Gulyás Buda Balázs Béla-díjas magyar operatőr, egyetemi tanár 1979-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Olyan legendás sorozatoknak volt az operatőre, mint a Linda, az Angyalbőrben, a Família Kft., és olyan népszerű filmeket fényképezett, mint Bujtor István Hamis a baba (1991) és Három testőr Afrikában (1996) című filmje, vagy Goda Krisztina három közönségsikere, a Csak szex és más semmi, a Szabadság, szerelem és a Kaméleon. A fesztiválon a Csak szex és más semmit nézheti meg a közönség.
Selmeczi György a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Erkel-díjas zeneszerző, zongoraművész, karmester, operarendező, érdemes művész 1952-ben született Kolozsváron. Először a bukaresti Zeneművészeti Főiskolán, 1975-től a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán folytatta tanulmányait. 1976-tól 1977-ig Pierre Boulez, majd 1979-ben Daniel Charles irányításával dolgozott Párizsban. Magyarországon kívül Európa számos országában hangversenyezik karmesterként, zongoraművészként és zeneszerzőként. Csaknem hatvan film zenéjét jegyzi, amelyek között olyan ikonikus alkotások is szerepelnek, mint az Angi Vera, a Megáll az idő, az Idő van és a Szirmok, virágok, koszorúk. Legutóbb a 2022-ben készült Toldi – A mozifilm című animáció zenéjét komponálta. A Magyar Mozgókép Fesztivál az Angi Vera vetítésével tiszteleg előtte.
Deimanik Tamásné Baba Balázs Béla-díjas fénymegadó csaknem ötvenéves pályafutása alatt olyan filmeken dolgozott, mint a Ripacsok, az Örökség, a Kopaszkutya, a Dögkeselyű, a Könnyű testi sértés, a Szirmok, virágok, koszorúk, az Idő van, a Roncsfilm, a Csinibaba, a Valami Amerika vagy A martfűi rém. A fesztiválon az általa fényelt Kontroll című filmet vetítik.
A fesztiválról további információk a www.mozgokepfesztival.hu oldalon érhetők el.
Művház
Minden eddiginél több alkotást neveztek a Savaria Filmszemlére
Tizenegyedik alkalommal rendezik meg április 24. és 26. között a Savaria Filmszemlét, amelyre minden eddiginél több, csaknem kétszáz művet neveztek a Kárpát-medencében és távolabbi országok magyar közösségeiben élő filmes alkotók – közölte az MTI-vel a Savaria Filmakadémia Egyesület elnöke.
Lovass Tibor tájékoztatása szerint
idén három kategóriában: fotó- és filmművészet, színházművészet, valamint irodalom kategóriákban várták a pályaműveket.
Hozzáfűzte: külön értékelte a zsűri a diákfilmeket, valamint felsőoktatásban tanuló hallgatók kísérleti és vizsgafilmjeit. Az egyik diákkategória, amelynek címe Egy életnyi tapasztalat, az idősödő társadalom, az idős kor problémáival foglalkozik, a Mire jó az online tér kategória a digitális jövőről szól, illetve az online média veszélyeiről.
Lovass Tibor tudatta azt is: a Savaria Filmszemléhez kapcsolódóan rendezik meg az ELTE Savaria Egyetemi Központban április 25-én a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság és a Savaria Filmakadémia egyesület közös szervezésében azt a szakmai konferenciát, amely a médiatudatosságot állítja a középpontjába.
A Savaria Filmszemle idén is a díjkiosztó gálával zárul a szombathelyi AGORA Savaria Filmszínházban, ahol a nemcsak a kategóriák győztesei vehetnek át díjakat, de két életműdíjat is átadnak.
Az idei életműdíjat Molnár Piroska Kossuth- és Jászai-díjas színművész, a nemzet színésze, valamint Koltay Gábor Balázs Béla-díjas filmrendező kapja.
Művház
Május közepén rendezik az Art Mozik éjszakáját
Május 17-én a Művészben, a Puskinban, a Toldiban, a Kino Caféban, a Tabánban és a Corvinban is sikerfilmmekkel és premier előtti előadásokkal is várják a közönséget.
A mozimaraton műsorán lesz az országos bemutató előtt például Az arcuk mindig előttem lesz című francia dráma, de olyan népszerű, már bemutatott alkotásokat is be lehet majd pótolni, mint az Érdekvédelmi terület, A szenvedély íze, a Parasztok, a Smoke Sauna Sisterhood vagy az Oscar-díjas Oppenheimer – áll a programot szervező Budapest Film közleményében.
Az Oscar-díjra jelölt filmek közül látható lesz még az Előző életek című amerikai–dél-koreai romantikus dráma, az Egy zuhanás anatómiája vagy Jorgosz Lantimosz Szegény párák és Wes Andersen Asteroid City című filmje, de olyan korábbi kedvenceket is újra vetítenek, mint a Bálna, a Dűne 2, a Minden Mindenhol Mindenkor, a Pókember: A Pókverzumon át vagy a Barbie.
A magyar filmek kínálatában többek közt a Kék pelikán, a Lefkovicsék gyászolnak, a Magyarázat mindenre, az Ernelláék Farkaséknál és a Kálmán-nap, de a Semmelweis is látható lesz.
Az összes helyszínre érvényes karszalag április 18-tól megvásárolható a mozik pénztárában és online.