Művház
Nagyvilági kalandozások
Egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei városból származik. Táncművésznek készült. Még csak tizenegy éves volt, amikor mozdulataival elkápráztatta az Operaház közönségét. Aztán úgy döntött, színésznő lesz. Ekkor már a szépségével és a tehetségével hódított. A magyar művészvilág után a német is fejet hajtott előtte. Jó ideje Amerikában él, ahonnan időnként hazalátogat, hogy meséljen többek között a nagyvilágban tett – olykor rögös – útjairól: Marozsán Erika.
A drámapedagógusok egy része szerint akkor teljesít jól egy színművész egy karakter ábrázolásakor, ha abban a pillanatban, hogy kilép a színpadra, vagy megjelenik a filmvásznon, tudjuk, kit látunk.
Érdekes felvetés, de pont az ellenkezőjét gondolom. A művész inkább egy mítoszt teremtsen meg maga körül. Nézőként azt értékelem igazán, amikor a színészi játék hatására finoman, lassan bontakozik ki egy karakter. A módszeres színjátszás, a method acting az amerikaiakra nagyon jellemző. Ennek a nagymestere Harvey Keitel, de a filmjeikben Robert De Niro és Meryl Streep is a valós érzéseiket élik újra, amelyeket megpróbálnak alárendelni a szerepnek, miközben folyamatosan kontroll alatt tartják a jelenlétüket. Ehhez legalább az övékhez hasonló volumenű karrierre van szükség.
 |
| Marozsán Erika a Kabaréban (Fotó: Horváth Judit) |
Emlékszem arra a pillanatra, amikor először léptem színpadra a Székely Gábor vezette Új Színházban. A nézők folyamatosan susmorogtak, ki vagyok, láttak-e már korábban más szerepben… Borzasztóan nehéz volt úgy elkezdeni a pályát, hogy éreztem az emberekben – köztük a szakmabeliekben – az erős kritikai figyelmet, pedig már főiskolás koromtól kezdve sok nagy színpadi szerepet kaptam. Legutóbb a 2010-ben bemutatott Kabaréban játszottam. A darab rendezője, Bozsik Yvette az előadást egy furcsa felütéssel, egy csoportképpel indította, amelyben minden szereplő megjelent. Ekkor már ismert színész voltam, és egészen más susmorgást hallottam a sorok közül. (Nevet.)
 |
| Marozsán Erika a Kabaréban (Fotó: Horváth Judit) |
Filmek esetében ugyancsak bonyolult a helyzet, nem igazán forgatunk kronológiai sorrendben, ritkán érzi az ember, hogy mikor lép be egy történetbe. Persze a rendezői és a színészi képzelőerő képes összerakni a kirakóst, fel tud építeni figurákat, de izgalmasabb dolog sül ki abból, amit megélünk. Ha rendező lennék, mindent megtennék azért, hogy betartsuk az időrendiséget.
Honnan ered a szerepjátszási képessége?
Újfehértón születtem, viszonylag kevés ingerhatásnak kitett gyermekkorom volt. Az érzelmi életünk gazdag volt, de például ritkán utaztunk. Próbáltam a lehetőségekkel kezdeni valamit, egy falevéllel is órákig tudtam játszani.
Tizenegy éves kora óta a színpadon létezik. Mikor érezte meg a tapsvihar mámorító hatását?
Az Új Színházban történt, ahol sok izgalmas szerep után a Hargitai Iván rendezte Kinn vagyunk a vízből című darabban egy fiatal, vagány csajt játszottam szőke parókában. Uraltam a színpadot. Előtte egy igen sikeres osztályba jártam a főiskolára. Rengeteg előadás született, amelyeket a legnagyobb nevek állítottak színpadra: Ascher Tamás, Máté Gábor vagy Benedek Miklós. Ezeket inkább az osztály közös eredményeként éltem meg. Magát a sikert tizenöt évesen éreztem először. Ekkor választott ki balettintézeti növendékként Balogh Zsolt a Béketárgyalás, avagy az évszázad csütörtökig tart című filmjének főszerepére. A bemutató után ismeretlenek szólítottak le az utcán, de a fiúk is másképpen kezdtek el rám nézni.
Balettintézeti növendékként felvételizett a Színművészeti Főiskolára. Miután már tudta, hogy felvették, és új irányt vesz az élete, a táncművészeti főiskolai vizsgaelőadásán az addigi legjobb formáját hozta. Később érezte magát ennyire jónak a színházi szakmában is?
A színművész pályája olyan, mint a hullámlovaglás. Nagyon érzékeny felületen kell mozognunk. Akár egy szerepben, akár az egész karrier során pici az esélye annak, hogy végig a deszkán tudunk maradni. Már tizenkilenc évesen tisztában voltam azzal, hogy úgy kell végeznem a munkám, hogy százszázalékosan beleadjak mindent, de semmihez se ragaszkodjam görcsösen. A mondén attitűdöm meg kellett tartanom.
Küzdelmes hivatás, amelyet szeretünk idealizálni például az olyan filmeknek köszönhetően, mint amilyen a Szomorú vasárnap. Rémesen unhatja az ezzel kapcsolatos kérdéseket.
(Nevet.) Németországban találkoztam Tom Tykwerrel, aki A lé meg a Lola című filmjével robbant be a filmes világba. Azóta vagy húsz filmet rendezett, de még mindig a Loláról kérdezik. Amikor meglátott, odalépett hozzám, és elmondta, hogy látott a Szomorú vasárnapban. Egy grimasszal feleltem, mire ő: „Ne mondj semmit! Tudom.”
 |
| Marozsán Erika a Szomorú vasárnapban (Fotó: Universal Pictures Germany) |
A filmnek nagy szerepe volt abban, hogy noha a főiskola elvégzését követően az Új Színházhoz szerződött, három év után úgy döntött, a filmekre helyezi a hangsúlyt.
1999-ben mutatták be a Szomorú vasárnapot, amely után számtalan felkérést kaptam külföldről, elsősorban Németországból, majd Amerikából. A filmes elfoglaltságaimat nem lehetett összeegyeztetni a színházi kötöttségeimmel. Ráadásul úgy alakult a sorsom, hogy az Új Színház időszakának vége lett az életemben. Kaposvárra kerültem, ahonnan viszont akkorra már elszerződött a nagy generáció. Úgy éreztem, a mérleg nyelve a filmek felé billen, pedig a színházban mindig otthonosabban éreztem magam. A színházi légkör gyermekkori élmény, tizenévesen már az Operaház színpadán táncoltam. Ami egy színházban nap mint nap megtörténik egy előadás alatt, az maga a csoda. A filmnek az eredménye izgalmas, az is egyfajta csoda, de maga a filmkészítés procedúrája soha nem vonzott. Azt hiszem, ha a főiskola után az Új Színház helyett akár a Katonába, akár a Radnótiba szerződtem volna, másképpen alakult volna az életem.
 |
| Marozsán Erika a Szomorú vasárnapban (Fotó: Universal Pictures Germany) |
„A nők jobb színészek, mint a férfiak. Miért? Mert azoknak kell lennünk” – mondta egyszer Meryl Streep.
Ő nagyon különleges színésznő. Nem tudom, képes voltam-e, illetve leszek-e valaha olyan alakítást nyújtani, mint amilyet ő egy tucat filmben. Különösen kedvelem a korai filmjeit, amelyeket a hetvenes és a nyolcvanas években forgatott, amihez pluszizgalmat ad, hogy ő akkor pont abban az életkorban volt, mint most én.
Magyar színésznőként nehezebb érvényesülnie a férfi kollégákkal szemben?
Magyarországon színészként boldogulni mindenkinek ugyanolyan nehéz. A legfoglalkoztatottabb férfi színészek is azt érzik, nem képesek kiteljesíteni a karrierjüket. Egy mai magyar színésznek egyszerűen nem adatik meg olyan karrier, mint amilyen megadatott Cserhalmi Györgynek, aki százhúsz filmet forgatott csak Magyarországon. Maguk a rendezők is sokat, gyakran éveket, évtizedeket várnak egy-egy filmre. Andy Vajnának törekvése volt, hogy igazi sztárokat teremtsen, fel is emelt néhány színésznőt, de a rendszer valójában nem képes úgy felépíteni a színészeit, mint ahogy tették ezt az 1930-as, 1940-es években.
Nincs sztárkultusz.
Már akkor sem volt, amikor huszonéves voltam. Ha egy rendező szerepeltetett egy színésznőt, egy másik elfordult tőle. Alkotói rendezőink vannak, akik minden filmjükkel a saját nyelvüket keresik, amihez új arcra van szükségük. A főiskolán, majd a pályám elején is nagyon sok negatív visszajelzést kaptam a filmrendezőktől. Azt mondták, ne reménykedjem abban, hogy filmes karrierem lesz itthon. Az arcommal, a balett formálta testalkatommal nem tudtak mit kezdeni. A divat is más volt. Előszeretettel foglalkoztatták az olyan kicsit szokatlan, fiús, már-már androgün nőket, mint a gyönyörű Eszenyi Enikő, vagy a vagány, hétköznapi csajszi típusokat, mint Udvaros Dorottya, vagy később Ónodi Esztert, akiben mindig megvolt egyfajta „mi lányunk” kisugárzás. Engem nem gondoltak elég humorosnak, hogy vígjátékban szerepeljek, de nem tartottak dívának sem. Örültem volna, ha Magyarországon a rendezők több izgalmas filmet bíznak rám.
Olykor belegondolok, hogy talán jobb lett volna, ha már húszévesen elmegyek Németországba, Amerikába, Olaszországba vagy Franciaországba, ahol a hozzám hasonló típusú nőket vonzották a rendezők. Szerencsére a színházi világ tehetségesnek, izgalmasnak és érdekesnek tartott. Nem szomorkodtam soha, mindig annak örültem, ami megadatott.
 |
| Marozsán Erika (Fotó: Talabér Tamás) |
Hogyan hat a művészetére a kultúrák keveredése?
Németországban mindig nyugalom lesz úrrá rajtam. Bár a kezdeti időkben hidegnek, távolságtartónak éreztem a németeket, idővel megismertem az emberi reakciókat, a kommunikációs formákat, a viszonyrendszereket, és megszerettem az embereket, a mentalitásukat. Nagy szakmai tudással rendelkeznek, évi négyszáz tévé- és legalább száz mozifilm készül. Németországban otthon érzem magam.
Amerikában nem forgattam sokat, főleg független filmekben játszottam. Ismerem a szakmát, de nem feltétlenül színészként. Amerikában inkább élni szeretek. New York fantasztikus város. Nyitott, barátságos, kozmopolita hely. Nem érzem a népek között azt a feszültséget, amit Európában.
A különböző kultúrákban tett kalandozásaim biztosan beépültek a személyiségembe, sokat tettek a művészetemhez. Olyan hálót szőttek körém, amelyet nehéz megfejtenem, de létezik. Sokat ad az embernek, ha kimozdulhat a saját közegéből. Bárcsak mindenkinek megadatna! Régi népmesei elem, amikor a legkisebb gyermeket elküldik szerencsét próbálni a nagyvilágba. Aztán persze sokat tanul, és visszatér, hogy meglelje a boldogságát. Ez nagyon jó tanulólecke mindenki számára. Ezután lehet új kihívásokat keresni. (Mosolyog.)
Művház
Május közepén rendezik az Art Mozik éjszakáját
Május 17-én a Művészben, a Puskinban, a Toldiban, a Kino Caféban, a Tabánban és a Corvinban is sikerfilmmekkel és premier előtti előadásokkal is várják a közönséget.
A mozimaraton műsorán lesz az országos bemutató előtt például Az arcuk mindig előttem lesz című francia dráma, de olyan népszerű, már bemutatott alkotásokat is be lehet majd pótolni, mint az Érdekvédelmi terület, A szenvedély íze, a Parasztok, a Smoke Sauna Sisterhood vagy az Oscar-díjas Oppenheimer – áll a programot szervező Budapest Film közleményében.
Az Oscar-díjra jelölt filmek közül látható lesz még az Előző életek című amerikai–dél-koreai romantikus dráma, az Egy zuhanás anatómiája vagy Jorgosz Lantimosz Szegény párák és Wes Andersen Asteroid City című filmje, de olyan korábbi kedvenceket is újra vetítenek, mint a Bálna, a Dűne 2, a Minden Mindenhol Mindenkor, a Pókember: A Pókverzumon át vagy a Barbie.
A magyar filmek kínálatában többek közt a Kék pelikán, a Lefkovicsék gyászolnak, a Magyarázat mindenre, az Ernelláék Farkaséknál és a Kálmán-nap, de a Semmelweis is látható lesz.
Az összes helyszínre érvényes karszalag április 18-tól megvásárolható a mozik pénztárában és online.
Művház
Quentin Tarantino mégsem filmkritikusról forgatja utolsó filmjét
A rendező meggondolta magát, és mégsem a The Movie Critic című produkció lesz a tizedik, utolsónak szánt mozifilmje.
A 61 éves, Oscar-díjas rendező-forgatókönyvíró tavaly a cannes-i filmfesztiválon beszélt a közönségnek arról, hogy utolsó nagyjátékfilmje, a The Movie Critic 1977-ben játszódik majd, és főhőse egy alig ismert filmkritikus lesz, aki egy pornómagazinnak ír filmekről – emlékeztetett a Variety.com hollywoodi filmes portál nyomán az MTI.
Az is felmerült, hogy Brad Pitt visszatérhet a produkcióban a Volt egyszer egy Hollywoodban megismert Cliff Boothra hasonlító karakterként, és a film, amelynek forgatását 2024-re tervezték, már 20 millió dolláros adótámogatást is kapott Kaliforniától.
Egyelőre nem lehet tudni, hogy miután félretette a mozikritikusos filmet, vajon milyen témát választ majd utolsónak beharangozott játékfilmjéhez
– írta a Variety.com.
Tarantino várhatóan tizedik filmje elkészítése után is folytatja a kreatív munkát. Korábban többször célzott rá, hogy minisorozatok és színdarabok rendezése is érdekli.
Művház
Tévéfilm készül a Ványa bácsiból
Televízió és stream szolgáltatásra készülő filmek gyártásának támogatásáról döntött a Nemzeti Filmintézet. A támogatott alkotások között szerepel Csehov egyik legismertebb darabjának tévéfilm feldolgozása kiváló szereposztással, valamint a magyar uralkodók és nemesek itthon kevésbé ismert lányainak élettörténetét bemutató izgalmas dokumentumfilm-sorozat.
A Nemzeti Filmintézet (NFI) 2020 januárja óta nyújt támogatást a televíziós és streaming bemutatásra készülő alkotásokra pályázati úton. A teljes magyar mozgóképszakma összehangolt tevékenységéért felelős szervezet elkötelezett abban, hogy a mozifilmek mellett tartalmas, kulturális értéket teremtő és a nézők számára különleges élményt nyújtó televíziós alkotások is készüljenek. A Televíziós Döntőbizottság ezúttal egy tévéfilm, egy rövidfilm és négy dokumentumfilm- és ismeretterjesztő-sorozat gyártásának szavazott meg támogatást – ismerteti közleményében a Nemzeti Filmintézet (NFI).
Csehov egyik legnépszerűbb színműve, a Ványa bácsi fekete komédiai elemeket sem nélkülöző szabad feldolgozása készül a Megafilm Service és az MTVA koprodukciójában, Helmeczy Dorottya és Kálomista Gábor producerek vezetésével.
A Fazakas Péter rendezésében készülő tévéfilm Somogyi György és Kun-Béres Anikó forgatókönyvéből készül, a forgatás nyáron kezdődik és a bemutatót januárra tervezik az alkotók. A főszerepekben Görög László, Szervét Tibor, Szabó Győző, Czakó Julianna, Molnár Piroska, Csarnóy Zsuzsanna, Bede-Fazekas Szabolcs és Martos Hanga lesz látható.
Mirhó címmel rendez rövidfilmet Vas Marianna, a nemzetközi DocNomads képzés diplomása.Az ígéretes alkotás középpontjában két gyermek áll, akik egyforró nyáron a nagymama kertjében megtapasztalják a vágyat, a félelmet és a leheletfinom elnyomást, ami akár még a közelséggel is összetéveszthető.
A magyar történelem kevéssé ismert női szereplőire irányítja a reflektorfényt a Magyar királylányok című dokumentumfilm-sorozat, amelynek főhősei a közismert uralkodók és nemesek lányai, akikről méltatlanul kevés szó esik a történelemkönyvekben. Európában, választott hazájukban ismertebbek, mint szülőföldjükön és ezen kíván változtatni alkotótársaival a sorozat rendezője, Borsody István, aki a fennmaradt csodák, legendák és bizonyítható történelmi tények alapján ismerteti meg a rendkívüli nőket a nézőkkel. Az epizódok főszereplői azok a nők, akik mind valamely európai uralkodóhoz, önálló régiót irányító főnemeshez mentek férjhez és személyiségük, élettörténetük méltó a filmes feldolgozásra.
A természetvédelem és a természethasznosítás megismertetése a célja az Ez elment vadászni címmel készülő hat részes sorozatnak, amelyet Kostya Bánk rendez. Az egyes epizódokban az alkotók modern eszközök és a legnépszerűbb kommunikációs csatornákon keresztül igyekeznek visszavezetni a nézőket valódi, természetközeli énjükhöz.
1956 a Vajdaságban címmel dokumentumfilmet készít Lavro Ferenc újvidéki származású rendező. A hiánypótló alkotás az 1956-os magyarországi események vajdasági magyarok identitására gyakorolt hatását vizsgálja, bemutatva a forradalom magyar menekültjeinek jugoszláviai fogadtatását.
300 éve kezdődött a magyarországi svábok története, az évforduló kapcsán ezt a kalandos történetet meséli el a kezdetektől napjainkig a most készülő dokumentumfilm. A 300 év…”de mit adtak nekünk a svábok?” című alkotás rendezője a Mi svábok mindig jó magyarok voltunk! és az Isten veled, hazánk! című filmeket is jegyző László Gábor.
Borítókép: illusztráció