Kövess minket!

Művház

Nem csak színház

Négy és fél éves volt, amikor édesapja Marci címmel novellát írt róla az Irodalmi Újságnak. Mint mondja: döbbenetes élmény volt. Az írás nem is annyira róla, mint inkább a Karinthy-szellemiségről szól, amelynek színe-fonákjáról élete során maga Karinthy Márton is többször meggyőződhetett.

1949. szeptember 1-jén született, amely dátum az államosított színházaknak a nyári szünetet követő első munkanapja volt, majd negyven évre rá az első volt, aki magánszínházat alapított. Mi motiválta?

A pánik. Az állami szférában, beosztott rendezőként nem éreztem jól magam sem Szolnokon, sem Békéscsabán, sem Pécsett, ahol megtanultam ugyan rendezni, de arra is rájöttem, a vidéki lét nem nekem való. Egy idő után elegem lett. 1982-ben kezdődött minden, amikor létrehoztam a Hököm Színpad Kulturális Kisszövetkezetet. Ma már mulatságosan hangzik, de ez volt a becsületes nevünk. Hat éven át Thália szekerén kóboroltunk az országban, ott játszottunk, ahol lehetett, kocsmákban, kis pódiumokon, mint Déryné. Legtöbbször a Vukot adtuk elő, amit Fekete István özvegye nekem engedett először játszani, akkor, amikor még a rajzfilm sem készült el. Majd sok-sok bukás és kudarc után megtaláltuk az állandó helyünket, a kezdeti pánik pedig kezdett feloldódni. Miután négy évig a pesti élet sűrűjében, a Gutenberg Művelődési Otthonban, a Rákóczi tér mellett dolgoztunk, adódott a lehetőség, hogy visszatérjek Budára. Régóta tudtam, hogy színházam csak itt lehet, ide születtem, idehúz a szívem.

Szimbolikusnak érzem, hogy apám a születésem napján a Nemzeti Színházban dolgozott, egy fénykép tanulsága szerint éppen a Karenina Anna próbáját tartották, amelyet Marton Endre – aki később tanárom lett a főiskolán – rendezett, és amely a Nemzeti első darabja volt az államosítást követően. A felvételen apám Bajor Gizi, Básti Lajos és Somlay Artúr társaságában látható.

Egy ideig nem merte kiírni a színházra a Karinthy nevet. Miért?

Üzleti és félelmi okai voltak. A név kötelez. A Hököm Színpad elnevezés mögé bizonyos értelemben el lehetett bújni. Persze az is Karinthy-színház volt, hiszen nagyapám drámakötetének a címét, a Hököm-színházat vettem alapul.

Karinthy Márton (Fotó: Valuska Gábor)
Karinthy Márton (Fotó: Valuska Gábor)

Még akkor sem a Karinthy Színház név szerepelt a műsorújságokban, amikor a Miért bántják a magyar futballt? című előadásuk óriási botrányba fulladt.

(Nevet.) 1983-ban újítani szerettünk volna, gondoltuk, színpadra állítunk egy arénajátékot, így kibéreltük a Budapest Sportcsarnokot. A történet két focicsapat körül bonyolódott, aktualitását pedig az akkor zajló totóbundabotrány adta. Az első ilyen jellegű produkció volt itthon, a lelátókon tízezer néző, a színpadon harminc vezető színész, köztük Esztergályos Cecília, Oszter Sándor és Agárdy Gábor. Mindenki benne volt, aki akkor számított a szakmában. Visszagondolva, ma sem lehetne egy ilyet összehozni, de én mint hályogkovács, ugye… Akkorát buktunk. (Nevet.) Sem a hangosítás, sem a látvány nem volt megfelelő, a jó színészek is kevésnek bizonyultak. Nyolc előadásból kettőt tartottunk meg, a másodikon kitört a ribillió. A színészek közül ki álszakállban, ki a kalapja alá rejtőzve futott a dühös nézők elől. Csak úgy menekültek a Kossuth-díjas művészek a hátsó kijáratokon. Nagy közös élmény volt, ekkora botrány még nem volt a magyar színháztörténetben. Már aznap este jött a pártközpontból az utasítás, hogy azonnal állítsuk le a produkciót. Furcsa módon reklámban viszont sokat jelentett az eset, hirtelen az egész ország megtudta, mi az a Hököm Színpad, a következő bemutatónkra óriási volt az érdeklődés.

Ha visszatekintünk az elmúlt 37 évre, honnan hova jutunk el a színház művészeti arculatát tekintve?

A két legfontosabb alapelvárásom nem változott: egyrészt fenntartani a színe-fonákja Karinthy-szellemiséget, amely szerint nem szabad úgy itt hagyni magunk után a világot, ahogy találtuk, másrészt karban- és életben tartani a magyar vígjáték-irodalmat.

Halálosan fontosnak tartom, hogy játszunk például Aszlányi Károlyt, Molnár Ferencet, Vaszary Gábort, Nóti Károlyt vagy Rejtő Jenőt. A legtöbb általuk jegyzett darabot korábban a Vígszínház tűzte műsorára, aztán elfelejtették, a modernek pedig nem szeretik, porosnak tartják őket.

Ez nem azt jelenti, hogy külföldi darabot egyáltalán nem mutatunk be, a mostani évadban csak azt játszunk. A brazil Margarida asszonyt, Psota Irén legendás szerepét nálunk Balázs Andi viszi sikerre. Stephen King pszichothrillere, a Tortúra alatt a nézők annyira félnek, hogy végig a székük karfájába kapaszkodnak. Oscar Wilde Bunbury, avagy Szilárdnak kell lenni című vígjátékát pedig magam rendeztem, és noha egy klasszikus mű, úgy gondoltam, mivel playboyok, kalandkereső fiatalok és vidéki birtokosok ma is vannak, modern környezetben állítom színpadra.

Változott valamiben a színház fő funkciója az eltelt évszázadok alatt?

A színház funkciója az ókortól kezdve ugyanaz: beavatni a nézőket az élet nagy kérdéseibe és közben szórakoztatni. Ha a kettő közül bármelyik sérül, az nem eredményez jó színházat.

Karinthy Márton (Fotó: Valuska Gábor)
Karinthy Márton (Fotó: Valuska Gábor)

Mélységesen gyűlölöm azt a magyar közéletben negyven éve felállított tételt, amely szerint kétféle színház létezik, a művész és a kommersz. Hiába művészi, okos, filozofikus egy Csehov-darab, ha unatkozom, netán elalszom rajta. Egy Vaszary Gábor-művön pedig lehet úgy szórakozni, hogy közben az életről is megtudunk valamit. A kettő között érzem a jó színházat.

Formai tekintetben a polgári színházat szeretem, ahova bejön a néző, beszélget, büfézik, ahol bársonyszék és függöny van. Szeretem megadni a módját.

Honnan ered a függönymániája?

Már gyerekkoromban színház volt nálunk mindenhol, a pincétől a padlásig, és ahol színház van, ott lennie kellett függönynek is. A Karinthy Színház gyönyörű függönyét még az Operettszínház bontásából szereztem, ahogy a nézőtér székei is látták még Honthy Hannát tündökölni a színpadon. A hagyományokat próbálom meg folytatni.

Milyen egy Karinthy Márton-darab?

Nem az a ma oly népszerű rendezőtípus vagyok, aki mindenáron meg akarja valósítani önmagát.

Soha nem hittem abban, ami manapság nagy divat: minden előadással üzenni valamit a nézőnek. Én csak igyekszem a darabokat nagyon jól megrendezni. Nem szükséges mindig kikacsintani a nézőtérre.

Mikor szembesült elsőként azzal, hogy a neve visszhangot vált ki?

Négy és fél éves koromban apám írt egy Marci című novellát az Irodalmi Újságnak. A lapot a Moszkva téri gombánál vettük meg, döbbenetes élmény volt, hatalmas betűkkel ott állt benne a nevem, ki voltam szerkesztve. Akkor sérelmesnek vettem, de ma azt gondolom, apám egyik legszebb írása. Nem is annyira rólam, mint inkább a karinthyságról szól, arról, ember lesz-e a gyerekből. Ő ugyanazokon ment keresztül gyerekként, mint később én magam. Emlékszem, az iskolában, amikor új osztályba kerültem, a gyerekek a nevemre mindig felkapták a fejüket. Kivéve a Fazekas Gimnáziumban, ahol az egyik tanár szinte süket és vak volt, Karinthy Mártának olvasta a nevem. (Nevet.) Volt tanár, aki behozta az Így írtok ti című művet, majd miután felolvasott belőle, megkérdezte, mi a véleményem. Mindezt egy idő után megszoktam.

A Karinthy név egyszerre áldás és átok?

Így van.

Egy anekdota szerint kiskorában megszólította egy idős bácsi, ön-e Karinthy Márton, majd azt mondta, nagyon jó a vezetékneve, de egy jó keresztnevet kell hozzá „csinálni”. Ez motiváló volt?

Imponált, hogy megismert, később ez nagy hajtóerőm lett.

Magyarosíthattam volna Kohnra vagy Kovácsra, tejesen mindegy. Színházi gyerek voltam, mindenki ismert. Nem volt mese, végig kellett vinnem a nevem jelentette összes teherrel és örömmel.

Mikor tette le a terhet? Mikor lett öröm?

Amikor sikeres lett a színházam; addig bizonyítási kényszerem volt, pláne vidéken, a béka feneke alatt, egyedül, fiatal rendezőként, akinek meg kellett küzdenie a nagy vadakkal.

Ma sem vagyok soha teljesen elégedett. Most például boldog vagyok, sikeres a színházam, de már azon gondolkozom, mi lesz a következő évadban. A bukás lehetősége mindig ott kísért.

Önnél minden pánikból ered, az írás és a színház is?

Amikor valami megijeszt, lépnem kell. Sokáig csak a színház volt az életemben, apám megnyugodhatott, nem leszek író. Azt szerette volna, ha normális pályát választok. Ő vízilabdás volt, állandóan mozgott volna, ehelyett órákig ült az írógép előtt, keresve a jelzőket egy üres papírra meredve. Kegyetlen hivatás, ha valaki igazán míves dolgot kíván írni, féltem is tőle. A színházat másnak láttam, izgatott a művészvilág, a színházi szag, a színésznők öltözője.

Menekült a valóság elől.

Ettől a zajos családtól, a csapdahelyzetből, hogy apám társaságában nem rúgok labdába. Pedig micsoda isteni emberek jártak hozzánk Örkénytől Zelkig, Devecseritől Bessenyeiig! A saját kis világom a padlás lett, ahol napokat töltöttem egyedül elképzelve, mi lesz, ha nagy leszek. Az írói pánik már a sikeres színházi időszakomra esett, ami nem elégített ki, úgy éreztem, kell valami maradandót is csinálnom. Mit tudunk az első magyar színigazgatóról, Kelemen Lászlóról? Mit fognak tudni az emberek a Karinthy Színházról ötven év múlva? Úgy gondoltam, hogy ha már önhibámon kívül Karinthy lettem, megpróbálom papírra vetni, mit is jelent ez. Keserves volt visszaemlékezni. Húsz évig készültem, mindenféle cetlikkel, elrakott emlékekkel. Ebből lett az Ördöggörcs című regényem, amelynek főszereplője Karinthy Gábor, aki megőrült.

Karinthy Márton (Fotó: Valuska Gábor)
Karinthy Márton (Fotó: Valuska Gábor)

Ez is benne van a pakliban, vagy megőrül az ember, vagy zseni lesz. Esetleg normális középszer. Na, most melyik a jobb?

Ami még megírandó, az az anyám családjának története. Vámos Miklóstól Nádas Péterig minden nagy kortárs író megírta már az anyjának a regényét is. Sok egyéb feldolgozásra váró történetem van még a gimnáziumtól a saját színházam megalapításáig terjedő életemről is.

Van még önben ördöggörcs?

Olyan nagy görcsök, amelyekről beszéltünk, nincsenek, kicsi görcsök azonban mindig újabbak születnek. Alapjában boldog vagyok, jó este bejönni a színházba látva, hogy az előadásainkat szeretik a nézők. De egyre inkább a saját magam története kezd érdekelni. Az, hogyan alakultam ilyenné, és mi újat fedezek fel önmagamban. Jó lenne ezekről írni, de egyre nehezebb. Már nagyon magasan van a mérce.

(Az interjú eredetileg a Médiapiac 2018/11-12. számában jelent meg. A lapra itt fizethet elő, illetve ezeken a standokon veheti meg.)

Művház

Bemutatták a Most vagy soha! című filmet Londonban (videó)

Az alkotók és a főszereplők jelenlétében mutatták be vasárnap este Londonban az 1848. március 15-éről és hőséről, Petőfi Sándorról szóló, Most vagy soha! című történelmi kalandfilmet.

Közzétéve:

MTI/Kertész Róbert

A meghívott közönség előtt tartott díszbemutató helyszíne a Piccadilly Circus közelében lévő, premiermozijairól híres Leicester Square-en, a Vue filmszínházban volt.

A rendezvényen részt vett Kumin Ferenc, Magyarország londoni nagykövete.

Lóth Balázs rendező a Nemzeti Filmintézet támogatásával készült 135 perces alkotás bemutatóján elmondta:

Petőfi Sándor Magyarországon a szabadság jelképe, akit minden magyar ismer, mégsem készült eddig olyan film, amely kifejezetten az ő életéről szól.

A rendező jelentős kihívásnak nevezte az alkotás elkészítését. Elmondta: a film öt évig készült, és a forgatás elkezdését hatalmas kiterjedésű kutatómunka előzte meg.



Rákay Philip, az 1848-1849-es szabadságharc történetét feldolgozó film forgatókönyvírója és kreatív producere a londoni vetítés után az MTI-nek elmondta: a bemutatóra brit filmes szakemberek is hivatalosak voltak, hiszen óriási az érdeklődés Magyarország iránt, ahol remek forgatási helyszínek, stúdiók vannak, igen jó szakmai körülmények alakultak ki az elmúlt tíz évben, kiválóak a magyar színészek, a magyar filmes szakértők pedig világszínvonalúak.

Hangsúlyozta: mindezt jelzi az is, hogy nagyon gyakran járnak nemcsak brit, de amerikai és indiai filmesek is Magyarországra forgatni.

“Egy kicsit azért is hoztuk el ezt a filmet, hogy megmutassuk: Magyarországon milyen eredeti és épített helyszínek, milyen szakemberek, milyen színészek vannak”

– fogalmazott a forgatókönyvíró. Hozzátette: a londoni magyaroknak is nagy örömmel mutatták be az alkotást.

Rákay Philip elmondta: nagy igény lenne még több történelmi magyar filmre, hiszen a magyar történelem elképesztően színes, és “napestig lehetne sorolni” azokat a történelmi családneveket, amelyek viselőiről szintén filmeket kellene készíteni.

Elmondta azt is, hogy a Most vagy soha! kreatív csapata majdnem egy éve Mohács történetén is dolgozik, hiszen 2026-ban lesz a mohácsi sorstragédia 500. évfordulója. “Azon dolgozunk majdnem egy esztendeje, hogy miként lehetne filmes nyelven a mai fiatal nemzedéknek, a mai kor emberének elmagyarázni, hogy mi történt ötszáz évvel ezelőtt, hova mutatott ez a tragédia és mit tanultunk belőle” – fogalmazott Rákay Philip a vasárnap esti londoni bemutatón.

A Most vagy soha! című alkotást alig néhány nappal a magyarországi bemutató után vetítették Londonban.

Borítókép: Kiss-Szabó Márk forgatókönyvíró (b), Lóth Balázs rendező (b2), Berettyán Nándor (b3), aki Petőfit és Mosolygó Sára (b4), aki Szendrey Júliát és Horváth Lajos Ottó (j), aki Farkasch, a titkosügynököt alakítja a Most vagy soha! című történelmi kalandfilm londoni díszbemutatóján a Leicester Square Vue filmszínházban 2024. március 17-én

Tovább olvasom

Művház

Elhunyt Szilágyi István író, a Helikon alapító főszerkesztője

Életének 86. évében szerdán Kolozsváron érte a halál a Kossuth- és József Attila-díjas erdélyi magyar szerzőt – tudatta szerdán a Helikon kolozsvári irodalmi folyóirat szerkesztősége.

Közzétéve:

Szilágyi István a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia irodalmi tagozatának tagja volt. Szerdán reggel méltósággal viselt betegség után távozott az élők sorából – közölte Facebook-oldalán a Helikon szerkesztősége.

„A Helikon munkaközössége osztozik a család gyászában – mi magunk az egykori főszerkesztőt, a nagyszerű írót, az atyai jóbarátot gyászoljuk. Isten veled, Pista bácsi!” – búcsúztak.

Szilágyi István 1938. október 10-én született Kolozsváron, majd a család 1940-ben Zilahra költözött, a szilágysági kisváros meghatározó élmény volt számára. Apja 1943-ban, a második világháborúban, a Don mellett meghalt, elvesztése súlyos megpróbáltatást jelentett a családnak.

Iskoláit Zilahon kezdte, majd 1952-ben visszakerült Kolozsvárra, ahol vasúti gépipari középiskolába járt. Nagyváradon és Szatmáron dolgozott vasúti műhelyekben, mozdonyvezetőnek készült, de szemgyengesége miatt az orvosi vizsgálaton alkalmatlannak minősítették.

1958-ban felvették a kolozsvári egyetem jogi karára, ahol 1963-ban diplomázott, de a felkínált ügyészi állást nem fogadta el. Később sem vállalt olyan állást, ahol a jogi végzettségére lett volna szükség.

Első írásai az Utunkban jelentek meg, melynek később munkatársa, 1968-tól főszerkesztő-helyettese lett. 1990-től az immár Helikon néven újjáalakuló irodalmi folyóirat főszerkesztője volt.

Olyan remekművek fűződnek a nevéhez, mint a Kő hull apadó kútba, az Agancsbozót és a Hollóidő. Utolsó regénye, a Messze túl a láthatáron 2020-ban jelent meg.

Az 1960-as évek elején induló Forrás-nemzedék egyik meghatározó egyénisége volt. Ez a nemzedék új hagyományszemléletet teremtett, műveikben a társadalmi elkötelezettség helyett a személyiség vizsgálatára helyezték a hangsúlyt.

A Forrás-sorozatban jelentek meg első novelláskötetei (Sorskovács, Ezen a csillagon), amelyekben kétkezi munkásokat ábrázolt hiteles helyzetekben, a maguk összetettségében, egyediségében, elszakadva a kor sematikus munkásábrázolásától.

Első regénye, az 1969-ben kiadott Üllő, dobszó, harang. Második regénye és mindmáig talán legnépszerűbb, legolvasottabb műve az 1975-ben megjelent Kő hull apadó kútba, amely egyszerre lélektani krimi, történelmi regény és pontos szociográfia. A magyar nyelven több kiadást is megért művet lengyelre, németre, oroszra, románra és szlovákra is lefordították.

A nyolcvanas években írta meg mitologikus nagyregényét, „a romániai diktatúra embertelen világának epikai parafrázisát”, az Agancsbozótot, amelynek megjelenését a cenzúra nem engedélyezte, csak 1990-ben vehették kézbe az olvasók, „tiltott könyvek szabadon” jelzéssel.

Következő hatalmas műve, a Hollóidő a három részre szakadt 16. századi Magyarországon játszódó történelmi regény, a „képzelet, a létezés és az emberi élet titkait fürkésző” kíméletlen és tragikus történet.

2020-ban ismét nagyregénnyel jelentkezett, a 18. században játszódó Messze túl a láthatáron című művet a kritika az életmű szintéziseként értelmezi.

A nagyepikai művek mellett novellákat, karcolatokat, esszéket is írt, a kisprózáiból a 70. születésnapjára Bolygó tüzek címmel jelent meg válogatáskötet. A 2019-es Katlanváros című könyv személyes sorsba és családtörténetbe is betekintést engedő írásai korábban az Utunk évkönyveiben jelentek meg, a 2021-es A hóhér könnyei című kötet írásait a műfaji kísérletezés jellemzi.

Számos elismerés birtokosa

Szilágyi Istvánt 2002-ben a Magyar Művészeti Akadémia, 2010-ben pedig a Digitális Irodalmi Akadémia tagjává választották.

Munkásságáért több rangos kitüntetést is kapott: 1990-ben József Attila-díjat, 1992-ben Ady Endre-díjat, 1995-ben Déry Tibor-jutalmat vehetett át, 1999-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjével tüntették ki.

2001-ben kapta meg a Kossuth-díjat kiemelkedő írói munkásságáért, a próza műfaját a magyar nyelv archaikus rétegeivel gazdagító tevékenységéért, a történelmi folyamatokat megjelenítő, az emberi lét általános törvényszerűségeit vizsgáló, kivételesen érzékeny műveiért.

2003-ban Márai Sándor-, 2008-ban Arany János-, 2009-ben Alföld-díjjal, 2011-ben az Erdélyi Magyar Irodalomért Alapítvány Életműdíjával jutalmazták. 2014-ben lett a nemzet művésze, 2017-ben Prima-díjjal tüntették ki. 2020-ban a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Erdélyért életműdíjat adományozott neki.

Szilágyi István temetéséről később intézkednek.

Tovább olvasom

Művház

A Dal 2024 – Szombaton kialakul a döntő mezőnye

A szombati második elődöntő után kialakul A Dal 2024 döntős mezőnye. Akárcsak a múlt szombati adásból, ezúttal is öt produkció kerül a szimfonikus fináléba.

Közzétéve:

MTI/Illyés Tibor

A Dal 2024 március 16-i második elődöntőjében ismét tíz dal lesz hallható átdolgozott változatban a Duna csatornán. Az új hangzás és a színpadi megjelenés kialakításában a hazai könnyűzene kiválóságai segítik a versenyzőket

– közölte az MTVA Marketing és Sajtó Irodája az MTI-vel.

Négy dal a zsűritől kapott pontszámmal, egy a közönség szavazataival folytathatja a versenyt a nemzetközi fődíjért. A showműsort a Duna mellett élőben közvetíti a Petőfi Rádió is.

Magyarország egyetlen dalversenyében most szombaton este az Egészben kell balladaként hangzik el az Arcidrától, az Everflash Nyisd ki a szemed produkciója bluesként, a Fluidia Miről szól ez a dal? folk stílusban versenyez a döntőbe jutásért. Juhos Zsófi & Patocska Olivér Ma szerettem beléd duettje szvingként, az Ugyanaz a ház Kökény Dánieltől dzsesszdalként bizonyíthat. A Name Projekt Nekem című dala rock köntösben, a Nem lehetek más a Negáltól dzsesszként mutatkozhat be A Dal színpadán. A Phoenix Rt Félszavak produkciója világzeneként, az A nap süssön ki a Pinkers előadásában népzeneként csendül fel, a Roy Galeri Kiáltása pedig rockként tér vissza.

Az első elődöntőből László Evelin Legényesének rock verziója maximális pontszámmal került a döntőbe. A zsűri döntése alapján lett szintén finalista a Sugarloaf Nászindulójának népzenei hangzású verziója, a Junkies szvingként újragondolt Királyi többese, valamint Kocsis Tibor Egy életen át című dalának rockabilly feldolgozása. A közönség szavazataival Bradics Jácint Miért félnék álmodni című rock köntösbe bújtatott produkciója folytathatja a magyar dalok versenyét.

A győztes dal előadója lemezkészítési lehetőséget nyer a berlini Hansa Studios-ban.

Az átdolgozásokban a magyar könnyűzene sztárelőadói segítették a versenyzőket: Bocskor Bíborka, a Magashegyi Underground énekese; Csikány Tamás Fácán, a Mystery Gang dobosa; Fekete-Kovács Kornél dzsessz zenész, trombitaművész, a Modern Art Orchestra vezetője; Madarász Gábor Madi, A Dal session zenekarának gitárosa; Mező Misi, a Magna Cum Laude énekese; Nagy Feró, a Beatrice frontembere; Oláh József, a Parno Graszt alapító-dalszerzője; Pély Barna zenész; Sárik Péter dzsessz-zongoraművész, dalszerző, a Petőfi Zenei Díj 2023 év hangszeres előadója; valamint Szarka Tamás, a Ghymes együttes alapítója.

A válogató adásokhoz képest változás az elődöntőben, hogy a Szandi, Németh Alajos Lojzi, Ferenczi György és Egri Péter által alkotott zsűri a pontszámok alapján négy, a közönség a szavazataival egy dalt juttathat tovább. A nézők arra a hat dalra küldhetnek SMS-t, amelyek nem jutottak be a négy közé, és a legtöbb voksot kapó kerül a döntő mezőnyébe. A fináléban a versenydalok a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara kíséretében hangoznak el.

A Dal 2024 második elődöntője szombaton 19 óra 35 perctől követhető élőben a Dunán és a Petőfi Rádióban, ismétlés vasárnap a Duna World csatornán 10 óra 30 perctól.

Borítókép: Középen Rókusfalvy Lili és Fodor Imre műsorvezetők, valamint a továbbjutók (j) és a kiesők (b) A Dal 2024 televíziós show-műsor első elődöntőjének végén a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) óbudai stúdiójában 2024. március 9-én

Tovább olvasom