Művház
Nem csak színház
Négy és fél éves volt, amikor édesapja Marci címmel novellát írt róla az Irodalmi Újságnak. Mint mondja: döbbenetes élmény volt. Az írás nem is annyira róla, mint inkább a Karinthy-szellemiségről szól, amelynek színe-fonákjáról élete során maga Karinthy Márton is többször meggyőződhetett.
1949. szeptember 1-jén született, amely dátum az államosított színházaknak a nyári szünetet követő első munkanapja volt, majd negyven évre rá az első volt, aki magánszínházat alapított. Mi motiválta?
A pánik. Az állami szférában, beosztott rendezőként nem éreztem jól magam sem Szolnokon, sem Békéscsabán, sem Pécsett, ahol megtanultam ugyan rendezni, de arra is rájöttem, a vidéki lét nem nekem való. Egy idő után elegem lett. 1982-ben kezdődött minden, amikor létrehoztam a Hököm Színpad Kulturális Kisszövetkezetet. Ma már mulatságosan hangzik, de ez volt a becsületes nevünk. Hat éven át Thália szekerén kóboroltunk az országban, ott játszottunk, ahol lehetett, kocsmákban, kis pódiumokon, mint Déryné. Legtöbbször a Vukot adtuk elő, amit Fekete István özvegye nekem engedett először játszani, akkor, amikor még a rajzfilm sem készült el. Majd sok-sok bukás és kudarc után megtaláltuk az állandó helyünket, a kezdeti pánik pedig kezdett feloldódni. Miután négy évig a pesti élet sűrűjében, a Gutenberg Művelődési Otthonban, a Rákóczi tér mellett dolgoztunk, adódott a lehetőség, hogy visszatérjek Budára. Régóta tudtam, hogy színházam csak itt lehet, ide születtem, idehúz a szívem.
Szimbolikusnak érzem, hogy apám a születésem napján a Nemzeti Színházban dolgozott, egy fénykép tanulsága szerint éppen a Karenina Anna próbáját tartották, amelyet Marton Endre – aki később tanárom lett a főiskolán – rendezett, és amely a Nemzeti első darabja volt az államosítást követően. A felvételen apám Bajor Gizi, Básti Lajos és Somlay Artúr társaságában látható.
Egy ideig nem merte kiírni a színházra a Karinthy nevet. Miért?
Üzleti és félelmi okai voltak. A név kötelez. A Hököm Színpad elnevezés mögé bizonyos értelemben el lehetett bújni. Persze az is Karinthy-színház volt, hiszen nagyapám drámakötetének a címét, a Hököm-színházat vettem alapul.
 |
| Karinthy Márton (Fotó: Valuska Gábor) |
Még akkor sem a Karinthy Színház név szerepelt a műsorújságokban, amikor a Miért bántják a magyar futballt? című előadásuk óriási botrányba fulladt.
(Nevet.) 1983-ban újítani szerettünk volna, gondoltuk, színpadra állítunk egy arénajátékot, így kibéreltük a Budapest Sportcsarnokot. A történet két focicsapat körül bonyolódott, aktualitását pedig az akkor zajló totóbundabotrány adta. Az első ilyen jellegű produkció volt itthon, a lelátókon tízezer néző, a színpadon harminc vezető színész, köztük Esztergályos Cecília, Oszter Sándor és Agárdy Gábor. Mindenki benne volt, aki akkor számított a szakmában. Visszagondolva, ma sem lehetne egy ilyet összehozni, de én mint hályogkovács, ugye… Akkorát buktunk. (Nevet.) Sem a hangosítás, sem a látvány nem volt megfelelő, a jó színészek is kevésnek bizonyultak. Nyolc előadásból kettőt tartottunk meg, a másodikon kitört a ribillió. A színészek közül ki álszakállban, ki a kalapja alá rejtőzve futott a dühös nézők elől. Csak úgy menekültek a Kossuth-díjas művészek a hátsó kijáratokon. Nagy közös élmény volt, ekkora botrány még nem volt a magyar színháztörténetben. Már aznap este jött a pártközpontból az utasítás, hogy azonnal állítsuk le a produkciót. Furcsa módon reklámban viszont sokat jelentett az eset, hirtelen az egész ország megtudta, mi az a Hököm Színpad, a következő bemutatónkra óriási volt az érdeklődés.
Ha visszatekintünk az elmúlt 37 évre, honnan hova jutunk el a színház művészeti arculatát tekintve?
A két legfontosabb alapelvárásom nem változott: egyrészt fenntartani a színe-fonákja Karinthy-szellemiséget, amely szerint nem szabad úgy itt hagyni magunk után a világot, ahogy találtuk, másrészt karban- és életben tartani a magyar vígjáték-irodalmat.
Ez nem azt jelenti, hogy külföldi darabot egyáltalán nem mutatunk be, a mostani évadban csak azt játszunk. A brazil Margarida asszonyt, Psota Irén legendás szerepét nálunk Balázs Andi viszi sikerre. Stephen King pszichothrillere, a Tortúra alatt a nézők annyira félnek, hogy végig a székük karfájába kapaszkodnak. Oscar Wilde Bunbury, avagy Szilárdnak kell lenni című vígjátékát pedig magam rendeztem, és noha egy klasszikus mű, úgy gondoltam, mivel playboyok, kalandkereső fiatalok és vidéki birtokosok ma is vannak, modern környezetben állítom színpadra.
Változott valamiben a színház fő funkciója az eltelt évszázadok alatt?
A színház funkciója az ókortól kezdve ugyanaz: beavatni a nézőket az élet nagy kérdéseibe és közben szórakoztatni. Ha a kettő közül bármelyik sérül, az nem eredményez jó színházat.
 |
| Karinthy Márton (Fotó: Valuska Gábor) |
Formai tekintetben a polgári színházat szeretem, ahova bejön a néző, beszélget, büfézik, ahol bársonyszék és függöny van. Szeretem megadni a módját.
Honnan ered a függönymániája?
Már gyerekkoromban színház volt nálunk mindenhol, a pincétől a padlásig, és ahol színház van, ott lennie kellett függönynek is. A Karinthy Színház gyönyörű függönyét még az Operettszínház bontásából szereztem, ahogy a nézőtér székei is látták még Honthy Hannát tündökölni a színpadon. A hagyományokat próbálom meg folytatni.
Milyen egy Karinthy Márton-darab?
Nem az a ma oly népszerű rendezőtípus vagyok, aki mindenáron meg akarja valósítani önmagát.
Mikor szembesült elsőként azzal, hogy a neve visszhangot vált ki?
Négy és fél éves koromban apám írt egy Marci című novellát az Irodalmi Újságnak. A lapot a Moszkva téri gombánál vettük meg, döbbenetes élmény volt, hatalmas betűkkel ott állt benne a nevem, ki voltam szerkesztve. Akkor sérelmesnek vettem, de ma azt gondolom, apám egyik legszebb írása. Nem is annyira rólam, mint inkább a karinthyságról szól, arról, ember lesz-e a gyerekből. Ő ugyanazokon ment keresztül gyerekként, mint később én magam. Emlékszem, az iskolában, amikor új osztályba kerültem, a gyerekek a nevemre mindig felkapták a fejüket. Kivéve a Fazekas Gimnáziumban, ahol az egyik tanár szinte süket és vak volt, Karinthy Mártának olvasta a nevem. (Nevet.) Volt tanár, aki behozta az Így írtok ti című művet, majd miután felolvasott belőle, megkérdezte, mi a véleményem. Mindezt egy idő után megszoktam.
A Karinthy név egyszerre áldás és átok?
Így van.
Egy anekdota szerint kiskorában megszólította egy idős bácsi, ön-e Karinthy Márton, majd azt mondta, nagyon jó a vezetékneve, de egy jó keresztnevet kell hozzá „csinálni”. Ez motiváló volt?
Imponált, hogy megismert, később ez nagy hajtóerőm lett.
Mikor tette le a terhet? Mikor lett öröm?
Amikor sikeres lett a színházam; addig bizonyítási kényszerem volt, pláne vidéken, a béka feneke alatt, egyedül, fiatal rendezőként, akinek meg kellett küzdenie a nagy vadakkal.
Ma sem vagyok soha teljesen elégedett. Most például boldog vagyok, sikeres a színházam, de már azon gondolkozom, mi lesz a következő évadban. A bukás lehetősége mindig ott kísért.
Önnél minden pánikból ered, az írás és a színház is?
Menekült a valóság elől.
Ettől a zajos családtól, a csapdahelyzetből, hogy apám társaságában nem rúgok labdába. Pedig micsoda isteni emberek jártak hozzánk Örkénytől Zelkig, Devecseritől Bessenyeiig! A saját kis világom a padlás lett, ahol napokat töltöttem egyedül elképzelve, mi lesz, ha nagy leszek. Az írói pánik már a sikeres színházi időszakomra esett, ami nem elégített ki, úgy éreztem, kell valami maradandót is csinálnom. Mit tudunk az első magyar színigazgatóról, Kelemen Lászlóról? Mit fognak tudni az emberek a Karinthy Színházról ötven év múlva? Úgy gondoltam, hogy ha már önhibámon kívül Karinthy lettem, megpróbálom papírra vetni, mit is jelent ez. Keserves volt visszaemlékezni. Húsz évig készültem, mindenféle cetlikkel, elrakott emlékekkel. Ebből lett az Ördöggörcs című regényem, amelynek főszereplője Karinthy Gábor, aki megőrült.
 |
| Karinthy Márton (Fotó: Valuska Gábor) |
Ami még megírandó, az az anyám családjának története. Vámos Miklóstól Nádas Péterig minden nagy kortárs író megírta már az anyjának a regényét is. Sok egyéb feldolgozásra váró történetem van még a gimnáziumtól a saját színházam megalapításáig terjedő életemről is.
Van még önben ördöggörcs?
Olyan nagy görcsök, amelyekről beszéltünk, nincsenek, kicsi görcsök azonban mindig újabbak születnek. Alapjában boldog vagyok, jó este bejönni a színházba látva, hogy az előadásainkat szeretik a nézők. De egyre inkább a saját magam története kezd érdekelni. Az, hogyan alakultam ilyenné, és mi újat fedezek fel önmagamban. Jó lenne ezekről írni, de egyre nehezebb. Már nagyon magasan van a mérce.
Művház
Quentin Tarantino mégsem filmkritikusról forgatja utolsó filmjét
A rendező meggondolta magát, és mégsem a The Movie Critic című produkció lesz a tizedik, utolsónak szánt mozifilmje.
A 61 éves, Oscar-díjas rendező-forgatókönyvíró tavaly a cannes-i filmfesztiválon beszélt a közönségnek arról, hogy utolsó nagyjátékfilmje, a The Movie Critic 1977-ben játszódik majd, és főhőse egy alig ismert filmkritikus lesz, aki egy pornómagazinnak ír filmekről – emlékeztetett a Variety.com hollywoodi filmes portál nyomán az MTI.
Az is felmerült, hogy Brad Pitt visszatérhet a produkcióban a Volt egyszer egy Hollywoodban megismert Cliff Boothra hasonlító karakterként, és a film, amelynek forgatását 2024-re tervezték, már 20 millió dolláros adótámogatást is kapott Kaliforniától.
Egyelőre nem lehet tudni, hogy miután félretette a mozikritikusos filmet, vajon milyen témát választ majd utolsónak beharangozott játékfilmjéhez
– írta a Variety.com.
Tarantino várhatóan tizedik filmje elkészítése után is folytatja a kreatív munkát. Korábban többször célzott rá, hogy minisorozatok és színdarabok rendezése is érdekli.
Művház
Tévéfilm készül a Ványa bácsiból
Televízió és stream szolgáltatásra készülő filmek gyártásának támogatásáról döntött a Nemzeti Filmintézet. A támogatott alkotások között szerepel Csehov egyik legismertebb darabjának tévéfilm feldolgozása kiváló szereposztással, valamint a magyar uralkodók és nemesek itthon kevésbé ismert lányainak élettörténetét bemutató izgalmas dokumentumfilm-sorozat.
A Nemzeti Filmintézet (NFI) 2020 januárja óta nyújt támogatást a televíziós és streaming bemutatásra készülő alkotásokra pályázati úton. A teljes magyar mozgóképszakma összehangolt tevékenységéért felelős szervezet elkötelezett abban, hogy a mozifilmek mellett tartalmas, kulturális értéket teremtő és a nézők számára különleges élményt nyújtó televíziós alkotások is készüljenek. A Televíziós Döntőbizottság ezúttal egy tévéfilm, egy rövidfilm és négy dokumentumfilm- és ismeretterjesztő-sorozat gyártásának szavazott meg támogatást – ismerteti közleményében a Nemzeti Filmintézet (NFI).
Csehov egyik legnépszerűbb színműve, a Ványa bácsi fekete komédiai elemeket sem nélkülöző szabad feldolgozása készül a Megafilm Service és az MTVA koprodukciójában, Helmeczy Dorottya és Kálomista Gábor producerek vezetésével.
A Fazakas Péter rendezésében készülő tévéfilm Somogyi György és Kun-Béres Anikó forgatókönyvéből készül, a forgatás nyáron kezdődik és a bemutatót januárra tervezik az alkotók. A főszerepekben Görög László, Szervét Tibor, Szabó Győző, Czakó Julianna, Molnár Piroska, Csarnóy Zsuzsanna, Bede-Fazekas Szabolcs és Martos Hanga lesz látható.
Mirhó címmel rendez rövidfilmet Vas Marianna, a nemzetközi DocNomads képzés diplomása.Az ígéretes alkotás középpontjában két gyermek áll, akik egyforró nyáron a nagymama kertjében megtapasztalják a vágyat, a félelmet és a leheletfinom elnyomást, ami akár még a közelséggel is összetéveszthető.
A magyar történelem kevéssé ismert női szereplőire irányítja a reflektorfényt a Magyar királylányok című dokumentumfilm-sorozat, amelynek főhősei a közismert uralkodók és nemesek lányai, akikről méltatlanul kevés szó esik a történelemkönyvekben. Európában, választott hazájukban ismertebbek, mint szülőföldjükön és ezen kíván változtatni alkotótársaival a sorozat rendezője, Borsody István, aki a fennmaradt csodák, legendák és bizonyítható történelmi tények alapján ismerteti meg a rendkívüli nőket a nézőkkel. Az epizódok főszereplői azok a nők, akik mind valamely európai uralkodóhoz, önálló régiót irányító főnemeshez mentek férjhez és személyiségük, élettörténetük méltó a filmes feldolgozásra.
A természetvédelem és a természethasznosítás megismertetése a célja az Ez elment vadászni címmel készülő hat részes sorozatnak, amelyet Kostya Bánk rendez. Az egyes epizódokban az alkotók modern eszközök és a legnépszerűbb kommunikációs csatornákon keresztül igyekeznek visszavezetni a nézőket valódi, természetközeli énjükhöz.
1956 a Vajdaságban címmel dokumentumfilmet készít Lavro Ferenc újvidéki származású rendező. A hiánypótló alkotás az 1956-os magyarországi események vajdasági magyarok identitására gyakorolt hatását vizsgálja, bemutatva a forradalom magyar menekültjeinek jugoszláviai fogadtatását.
300 éve kezdődött a magyarországi svábok története, az évforduló kapcsán ezt a kalandos történetet meséli el a kezdetektől napjainkig a most készülő dokumentumfilm. A 300 év…”de mit adtak nekünk a svábok?” című alkotás rendezője a Mi svábok mindig jó magyarok voltunk! és az Isten veled, hazánk! című filmeket is jegyző László Gábor.
Borítókép: illusztráció
Művház
Filmkoncerttel készül a magyar film napjára az Uránia
Április 30-án élőzenei kísérettel vetítenek két 1914-ben készült filmritkaságot, a Munkászubbony és a Dódi karrierje című filmeket.
Mindkettőt Bródy István rendezte, és mindkettőnek Zsitkovszky Béla, az Uránia első technikusa és mozigépésze volt az operatőre, aki arról híres, hogy ő fényképezte A tánczot, az első magyar filmalkotást – ismerteti az Uránia közleménye.
A február végén indult FILM/ZENE sorozatban több mint negyven vetítést, közönségtalálkozót, koncertet rendeztek az Urániában. Ennek a nagyszabású, a filmek hangi-zenei dimenzióját kutató eseménysorozatnak az április 30-i filmkoncert lesz a fináléja. Ezen az estén először vetítik nagy nyilvánosság előtt a néhány éve Amszterdamban felbukkant, majd idehaza a Filmarchívumban teljes körűen restaurált Munkászubbonyt. Bródy István filmje Hegedűs Gyula remeklő főszereplésével egy gyárigazgatóról szól, aki egyrészt munkásruhába öltözve beáll dolgozni a fizikai munkások közé, hogy fényt derítsen panaszaik jogosságára, másfelől nem várt szerelmi kalandba keveredik, aminek bonyodalmas következményei lesznek. Mindeközben csodálatos felvételeket láthatunk a korabeli Budapestről, utazhatunk a Ferencz Ferdinánd nevű dunai gőzösön, de rácsodálkozhatunk a Duna régi teherhajóira és a korabeli emberi karakterekre is. A felújítás során új kísérőzene is készült a filmhez – megtartva a némafilm-korszak mozizenéjének világát, de kortárs, jazzes hangzással, amit a zeneszerző, Káel Norbert zongoraművész ad elő ezen az alkalmon.
Az est másik némafilmje a Dódi karrierje szintén századelős karriertörténet, de immár könnyedebb hangnemben. Bohózatot látunk egy léha pesti fiatalemberről, aki hősiesen megvéd egy csinos lányt egy részeg ember tolakodásától. A dologból randevú, majd szerelem és házasság lesz, és a lány, illetve annak apja révén Dódi végül hihetetlen karriert csinál. A vetítéshez Szabó Ádám harmonikaművész-énekes, számos tehetségkutató sikeres szereplője, a Sztárban sztár hetedik évadának nyertese adja a harmonikakíséretet a rá jellemző virtuozitással. Érdekesség, hogy az est során látható két filmnek nemcsak a rendezője, de az operatőre is közös: Zsitkovszky Béla, az Uránia első technikusa és mozigépésze. Ő rögzítette egykor az épület tetőteraszán az első magyar filmalkotást, az egyperces jelenetek fűzéréből álló Tánczot, amelynek 1901-es premierje a magyar filmtörténet kezdete. Erre emlékezünk minden év április 30-án – idén egyebek mellett ezzel a két régi magyar mozidarabbal is. A vetítések előtt Ráduly György, a filmeket őrző és felújító Nemzeti Filmintézet – Filmarchívum igazgatója mond bevezetőt – írják.
A filmtörténeti klasszikusok sorát felvonultató FILM/ZENE sorozat záróeseményéig további érdekességekkel készül még az Uránia. Április 24-én közönségtalálkozóra várják Forgács Péter médiaművészt, filmrendezőt, aki a Dusi és Jenő, valamint a Miss Universe 1929 – Lisl Goldarbeiter – A Szépség útja című különleges found footage filmjeit kíséri el a moziba – az előbbi zenéjét Szemző Tibor, az utóbbiét Melis László szerezte. További emlékezetes kortárs alkotások is műsorra kerülnek, köztük Mundruczó Kornél Johannája Tallér Zsófia zenéjével, Giuseppe Tornatore Ennio Morriconéról szóló dokumentumfilmje, Leos Carax Annatte című rendhagyó musicalje a Mael-fivérek zenéjével és – április 26-án – Alejandro González Inárritu Birdmanje, amely idén tízéves. A mexikói sztárrendező munkáját nemcsak a látszólag vágások nélküli kameravezetés és jelenetszervezés teszi bravúrossá, hanem az egyetlen dzsessz dobszólóra épülő zenei világ.
A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával megvalósult FILM/ZENE sorozat teljes programja elérhető a www.urania-nf.hu weboldalon.