Kövess minket!

Művház

Rezegtetni a levegőt

Érzékeny alkat lévén többször válságba került, majd a művészetével együtt saját magát is újjáépítette. Kiss Tibit mintha belülről feszítené az önkifejezés egy konvenciókkal teli világban. Az Alkotni születtünk interjúsorozat első része.

Csak olyat kérdezz, amire kíváncsi vagy!

Nem is kérdeznék mást!

Jó, rendben! (Nevet.) Volt már rá példa, hogy egy újságíró feltett nekem olyan kérdéseket, amelyek nem voltak hozzá illők. Kiderült, a főszerkesztője mondta meg, mit kérdezzen.

A legtöbb esetben így van, igyekeznek egy irányba vinni a beszélgetést.

Neked is volt itinered?

Nem vagyok „igazi” riporter, csak azzal ülök le beszélgetni, aki valóban érdekel, tehát nem volt.

Nézzük meg, mire vagy kíváncsi!

Milyen folyamat révén jutunk el a magába forduló, introvertált középiskolás sráctól az extrovertált, önmagát többféleképpen kifejező művészig?

Ez szüntelen lelki fejlődés és változás eredménye. Nagyon nem szerettem a színpadi helyzeteket, még felelni is utáltam kimenni. A színpadon megélhető szabadságérzés, önmagam vállalása később alakult ki. Sokat segített a rock and roll, de még most is küzdök, hogy a rám irányuló figyelem, a stressz ne okozzon valamiféle megfelelési kényszert, hogy egy valóban szabadon átjárható lény legyek a közönség előtt. Sokszor gratulálnak nekem koncert után, én pedig néha azt érzem, nem sikerült megoldanom a feladatom, ilyenkor rosszkedvű leszek, mint egy durcás kisgyerek, akinek homokvárát elfújta a szél.

Ekkor mondják rád, hogy primadonnáskodsz.

Meg tudom élni az érzéseim, de nem vagyok vészes. Olykor feszültséget érzek egy tiszta, fehér vászon előtt is, ezért fogom a szivacsot, belemártom a festékbe, és hozzávágom a vászonhoz, amelyet így már nem tudok elrontani. Előállítok egy őskáoszt, amelyből kihívás építkezni. Az alkotómunka valahol ott kezdődik, hogy megszabadulsz a konvencióktól.

Kiss Tibi (Fotó: Valuska Gábor)
Kiss Tibi (Fotó: Valuska Gábor)

Folyamatos, veszélyes és empirikus munkával jár kideríteni, hol vannak a határaim. Ennek van egy mágiája, de félre ne értsd, ez nem feltétlenül önmaszturbáció. Egy olyan embernek, amilyen én vagyok, mindez terápiás jellegű is.

Egy ideig borzasztóan irigyeltem Liviust (Varga Livius, a Quimby zenekar tagja – a szerk.), aki, mint egy bohóc, kiment a színpadra, és bármi tudott lenni, miközben önazonos maradt. Az introvertáltság nem működik egy rockzenekarban, így a lehajtott fejű ritmusgitárosból előrébb kellett lépnem, frontemberré kellett válnom. Az ön- és a világismeret közötti izgalmas utat jártam be.

Az út nem zárult le azáltal, hogy meghoztál egy döntést, és Kiss Tibi, a festő helyett Kiss Tibit, a zenészt tetted meg főszereplőnek.

Alapvetően ma is képzőművész vagyok, van bennem egy elzárkózó alkotó. Egy időben úgy képzeltem, magam helyett a festményeim fogom mutogatni, én pedig majd kisfröccsel a kezemben állok egy sarokban, és várom, mit mondanak a nézők. Úgy hozta a sors, hogy mivel olyan területeken alkottam, amelyek egész életet követelnek maguknak, el kellett döntenem, mi legyen a fő irány. Nem lehettem vasárnapi festő vagy hétvégi rock and roller. Oda kellett adnom magam a zenének, és onnantól kezdve, hogy ez megtörtént, baromi jó az egész. Soha nem volt kérdés, hogy ne így legyen. A kérdés az volt, hogyan csináljam. Láttam a cimboráimon, hogy sokkal hamarabb elkezdenek érdeklődni a racionális dolgok iránt, mint én. Amikor kamaszok voltunk, kevésből el tudtunk lenni, akkor még nem az volt, hogy szegénynek is drága lenni. Csak mentünk, mint kutya a szag után.

Kiss Tibi (Fotó: Valuska Gábor)
Kiss Tibi (Fotó: Valuska Gábor)

A képzőművészet egyfajta mentőövet jelentett számodra?

Ezzel a köldökzsinórral tudtam kapcsolódni a társadalomhoz. Emlékszem, tíz-tizenkét éves lehettem, amikor a bátyám tartott egy házibulit. Üvöltött a zene, sorra jöttek a hosszú hajú hippi és punk gyerekek. Ültem egy széken, nem sok mindent tudtam csinálni, táncolni sem volt kedvem, és a cuki csajok folyton kérdezgették, nem unatkozom-e. Aztán úgy alakult, hogy elkezdtem nekik mutogatni a rajzaim, egy egész nagy csapat gyűlt körém, gyakorlatilag kezdtem ellopni a show-t. Volt, hogy egy hasonló szituációban az apám (Kiss Kálmán író, költő – a szerk.) lopta el a show-t. (Nevet.) Házibulit szerveztünk, ő pedig otthon maradt, és egy idő után a legjobb csajok őt hallgatták a konyhában, ahol alternatív irodalomórát tartott. Neki a költészet a mentőöve.

Sokféle embertől tanultál különféle zenét: a bluestól a cigányzenén keresztül a népzenéig.

Autodidakta zenész vagyok. Elsőként mindig a kreatív eszközöket találtam meg. Például tíz-tizenöt éve elmentem egy gitártanárhoz, de gyorsan rájöttem, hogy amíg megtanulok egy skálát, azalatt megírok egy dalt… Csomó minden nem vagyok, énekes sem. Ha valaki azt mondta volna a gimnáziumban, hogy Kiss Tibi valaha egy forintot is keresni fog énekesként, az egész osztály röhögött volna, akárcsak én.

Sokáig volt is bennem frusztráció, hogy ott állok a színpadon, zenélek, miközben sokkal jobban festek. Görcsöltem, hogy le tudom-e játszani a következő motívumot. A közönség végigkísérte, ahogy belejöttem a szakmába. (Nevet.)

Volt egy olyan pont az életedben, amikor rájöttél, hogy zenei értelemben lehetsz valaki?

Inkább arra emlékszem, amikor azt mondtam magamnak, az, amit zeneileg képviselek, a művészet kontextusába helyezhető. Minden ember rejtély magának is. Nem szeretem túlanalizálni magam. A világom nincs kidekázva, nekem kell kitalálnom, mitől válik valami izgalmassá, inspirálóvá.

A zene legfőbb funkciója, hogy érzelmet közvetítsen?

Visszadobom a labdát: mi az emberek közötti kommunikáció funkciója?

Kiss Tibi (Fotó: Valuska Gábor)
Kiss Tibi (Fotó: Valuska Gábor)

Annak, aki muzsikál, a zene jót tehet az életével. Jó együtt alkotni. Ez önmagában rezegteti a levegőt, mindegy, hogy a zene egy garázsban, egy koncertteremben vagy egy pamlagon szólal-e meg. Ha olyan a produkció, mesélhetünk egymásnak az életünkről.

Egy művésznek sokszor az is feladata, hogy kimondja azt, amit más nem biztos, hogy megtehet például egy tekintélyelvű társadalomban, ahol nincs szelep a rendszeren. A művészet egyfajta szelep. Egykor a varázslatot a sámán idézte elő, aki kiosztotta a bogyókat, majd ellazultunk egy holisztikus burokban, együtt lehettünk Istennel. Ezt a szerepet ma többek között a rockkoncertek töltik be. Egy kép előtt, még ha Picasso festette is, nem fognak tinilányok sikoltozni. Egyszerűen máshol hat.

Mi jut eszedbe elsőként, ha az inspirációs forrásaidra gondolsz?

Mindenből, akár az asztalon előttünk lévő kávéscsészéből is lehet meríteni. Nem úgy működöm, hogy feltett lábbal, egy üveg vörösborral a kezemben várom az ihletet a naplementében. Amikor dalt szerzek, leülök, megfogom a gitárom, és leírom azt a gondolatot, ami eszembe jutott korábban, akár az autóban a piros lámpánál. Ha gyerekekkel vagyok, gyerekdalok születnek, ha elmegyek a prérire, jön a western. Azt szeretem, amikor csak egy feladattal foglalkozom, és szinte már csak azzal álmodom, már benne vagyok a moziban, én meg a hangok, tudod. (Nevet.)

A művész, az alkotó valamennyire érti és látja az útját, de nem teljesen bizonyos benne. Tágítjuk a kereteinket. Kissé beteges ennyire hazardírozni, de nálam nem működik másképpen. A kilencvenes években egy néni megállított Líviusszal az East Village-ben, New Yorkban. Figyelmeztetett, hogy ne menjünk arra, amerre indultunk, mert ott gombát esznek és drogoznak a teljesen bolond fiatalok, mi viszont – nem tudtuk, miért – éreztük, hogy pont arra kell továbbmennünk. Ha akkor visszafordulunk, talán bizonyos dalok meg sem születnek, vagy konvencionálisabb stílusban adjuk elő őket. Mindegy, hogy fizikailag vagy spirituálisan, de több utat kell bejárni. Nem az a típus vagyok, aki egy íróasztal mögött megírja az életét, aki egy dologban lesz csúcs tökéletes.

Minden dalnak egy szövege van?

Mindig van egy történet a fejemben, de azt is mondhatnám, mindig ugyanazt a sztorit mesélem, csak más fényszögből. A dalaim arról szólnak, milyen az emberi létünk a világban. Ennek vannak az adott korban érvényes díszletei, amitől frissnek érezzük az egészet, de vannak sok ezer éves emberi igazságai és hazugságai is.

Minden alkalommal beleírod magad egy dalba, belefested magad egy képbe?

Megpróbálhatok csalni, de még egy csaló szemüvegen keresztül sem tudom kihagyni magam. A dal írója mindig benne van a dalban, ahogy egy festő a képeiben, legfeljebb nem a legszebbik önmagával. A te turmixgéped ugyanazt a gondolatot már picit másképpen keverné. (Elgondolkodik.) Hú de kurva filozofikusan válaszolok a kérdéseidre!

Kiss Tibi (Fotó: Valuska Gábor)
Kiss Tibi (Fotó: Valuska Gábor)

Könnyen veszed, ha valaki a te dalodat énekli?

Leginkább attól függ, ki interpretálja, illetve attól, hogyan. Azt szeretem, amikor inspirálódnak belőle.

Zavar, amikor egy dalnak az üzenetét a közönség másképpen értelmezi?

Megesett, hogy a közönség mást gondolt, mint szerettem volna… Ez normális, mi is néztünk már kutyát farkasnak, nem? (Nevet.) Mindenkinek van prioritása, saját világa, aminek alapján szűr, kommunikálja a világot.

Kiss Tibi (Fotó: Valuska Gábor)
Kiss Tibi (Fotó: Valuska Gábor)

Ebben a bozontos erdőben kicsit eltorzulnak a dolgok. Valaki megeszi a gilisztát, valaki meg horgászik vele. Ugyanez a befogadás, a Most múlik pontosan teljesen mást üzen egy kisgyereknek, mint egy nagymamának, vagy annak, aki temetni készül, vagy annak, aki úgy érzi, övé a világ. A lényeg a gerinc, amelyre az egészet felhúzzuk. Olyan, mint egy dinócsontváz, amiből soha nem lesz mókus. Érteni tudod, mit kell? A tudományt. A művészetnek olyannak kell lennie, ami megengedheti magának, hogy csak érezni lehessen.

Okoz nehézséget az üzenet, a szöveg és az előadásmód egyensúlyának megtalálása?

Ez ösztönösen működik, csak később szoktam észrevenni, hogy van valamilyen rendszer. Hol tudom én dalszerzés közben, amit apukám rögtön észrevesz, hogy egyes dalok felező nyolcasok jambikus lejtésben? (Nevet.) A saját tudásom szintjén nevezem nevén a gyereket. Annak a típusú művészetnek, amit szeretek, nem célja, hogy a születésénél teljesen az agyánál legyen az ember. Van egy váz a fejemben, de az, mint tudjuk, nem mindenkinek fogja ugyanazt jelenteni. Nincs meg az elején a történet vége.

Ahhoz, hogy megtaláld, szükséges a kreatív energia is.

Mindegy, mit csinálok, a kreativitás fontos része az életemnek. A feleségem mindig röhög, amikor leülök a két gyerekkel legózni vagy duplózni, mert előre tudja, hogy mikor ők már rég megunták, én még mindig nem bírom abbahagyni. A családi életem szervezése is iszonyatos kreatív energiákat követel.

Mi a kreativitással kapcsolatos első emléked?

A gyerekkori magányom. Nagyon jövős-menős gyerek voltam, de amikor egyedül maradtam, nem tudtam, mit kezdjek magammal. Megkérdeztem anyukámat, mit csináljak. Azt válaszolta, rajzoljak valamit. Kilencévesen már órákat, napokat tudtam átrajzolni, ekkor már élveztem a magammal töltött időt, kitöltöttem az ürességet.

Kiss Tibi (Fotó: Valuska Gábor)
Kiss Tibi (Fotó: Valuska Gábor)

A magyarországi közhangulat jó terep ahhoz, hogy meg lehessen fogalmazni dalszövegekben, hogy mi az, ami nincs, hogy van mi ellen lázadni?

Az alkotó ember számára minden hasznos, ha kell, a pokol bugyraiból merít, ha kell, a mennyország csilingeléséből. Nem szeretném misztifikálni, de érzékenységénél fogva a jó művész egyfajta világítótorony. Olyan, mint a társadalom kertjében egy jelzőkutya.

Itthon a túl agresszív politika mint tinta szívódott bele a társadalom szivacsába, egészségtelen légkört teremtve. A szivacsot ki kellene tisztítani, de a hatalomnak az az érdeke, hogy fenntartsa a feszültséget, hogy definiálhassa önmagát. Ez egy fekete-fehér absztrakt világ, amelyben a nonszensz történéseket még egy gazdag fantáziával megáldott ember is nehezen képzelné el, egy rossz színház. Jó lenne, ha megértenénk, hogy nem szabad a félelem útján haladni, nem vehetjük be ezt a pirulát. Szerencsére azért Magyarországon sok más téma is van, mint ez a direkt politikai közéleti líra.

Mennyire lehet eltekinteni attól, amit a közönség elvár? Vegyünk egy másik zenekart, például a Rolling Stonest, akik rendre ugyanazokat a dalokat játsszák a koncerteken, és bár próbálkoznak, azért mindig a Satisfactionnel zárják a műsorukat.

Nem gondolom, hogy ők ettől rosszul érzik magukat.

Ugyanazt a dalt soha nem lehet ugyanúgy eljátszani, mindig újra kell alkotni a Stonest. Nem való mindenkinek a show business.

Tudatosan nem épültél be a mainstream médiába?

A celebkedés nem izgat, inkább megmaradok abban a közegben, amit szeretek. Ettől még előfordulhat, hogy ha majd nagypapa koromban is érdekes leszek, és még lesz televízió, elmegyek zsűrizni egy tehetségkutatóba, de csak azért, mert az unokának kell majd pénz az egyetemre. Interjút sem szeretek adni.

Ez azért elég direkt, köszi.

(Nevet.) Beszélgetni viszont szeretek, a kettő nem ugyanaz. Elfogadom a rám rótt feladatot, a mai viszonyok között néha marketingelni is kell a világot, amit építettem.

Érezted a média törekvését a skatulyázásra?

Kicsit izgalmas, botrányos múlttal rendelkező figurára mindig szükség van a médiában. Ha a zenekar önazonos tud maradni, egyértelműen igent mondunk egy felkérésre, ezért dolgoztunk például cirkuszosokkal vagy klasszikus zenekarral. Jótékonysági kezdeményezésekben is szívesen részt veszünk, de ezzel sem haknizunk. A Quimby az alternatív rockzenekar imázsban a legjobb.

A családalapítással egyébként is betettél a szexis, botrányos rocksztár sztereotípiának.

Miért? Ne szórakozz már, tök menő családosnak lenni. (Nevet.)

Kiss Tibi (Fotó: Valuska Gábor)
Kiss Tibi (Fotó: Valuska Gábor)

Nem kell minden szénatomból nyakéket készíteni. Ha többet szerepelnék, sokkal több aláírást kellene adnom a szigligeti strandon a lángososnál, sokkal több felesleges figyelem irányulna rám, sokkal több olyan ember ismerne meg, akinek nem kellene, mert úgysem leszek hasznos az életében. Fel lehetne habosítani a kapucsínót, de feketén szeretem.

Demjén Ferenc mondta egyszer, hogy a közönség el sem tudja képzelni, milyen halálosan magányos tud lenni egy rocksztár.

Minden ember lehet halálosan magányos. A művész talán annyiban különbözik mástól, hogy szélsőségesebben éli meg. Amikor a saját magányomat foglalom dalba, egyúttal az összes magányos embernek énekelek. Az ilyen témájú dalok azáltal születnek, hogy felismerjük magunkban az ürességet, tudjuk, dolgunk van magunkkal. Nem foglalkozol a boldogsággal, amikor nálad jár, akkor viszont igen, amikor szarul vagy.

Mi történik benned, amikor egy telt házas koncertet követően lejössz a színpadról?

Bár dinamikai különbséget élek meg, már megszoktam. Egy jól sikerült buli olyan, mint egy jó lelki zuhanyzás, amely után kellemes, felszabadult üresség jár át, még dolgozik az adrenalin, fel vagyok dobva. Ha nem sikerül jól a buli, kicsit megy a cipőnézés, de azért ahhoz alapjáraton nagyon bánatosnak kellene lennem, hogy zavarjon, hogy a közönség egésze nem jön velem az ágyamba…

Művház

Május közepén rendezik az Art Mozik éjszakáját

Május 17-én a Művészben, a Puskinban, a Toldiban, a Kino Caféban, a Tabánban és a Corvinban is sikerfilmmekkel és premier előtti előadásokkal is várják a közönséget.

Közzétéve:

A Puskin filmszínház díszes homlokzata a budapesi Kossuth Lajos utcában, fotó: MTVA/MTI/Róka László

A mozimaraton műsorán lesz az országos bemutató előtt például Az arcuk mindig előttem lesz című francia dráma, de olyan népszerű, már bemutatott alkotásokat is be lehet majd pótolni, mint az Érdekvédelmi terület, A szenvedély íze, a Parasztok, a Smoke Sauna Sisterhood vagy az Oscar-díjas Oppenheimer – áll a programot szervező Budapest Film közleményében.

Az Oscar-díjra jelölt filmek közül látható lesz még az Előző életek című amerikai–dél-koreai romantikus dráma, az Egy zuhanás anatómiája vagy Jorgosz Lantimosz Szegény párák és Wes Andersen Asteroid City című filmje, de olyan korábbi kedvenceket is újra vetítenek, mint a Bálna, a Dűne 2, a Minden Mindenhol Mindenkor, a Pókember: A Pókverzumon át vagy a Barbie.

A magyar filmek kínálatában többek közt a Kék pelikán, a Lefkovicsék gyászolnak, a Magyarázat mindenre, az Ernelláék Farkaséknál és a Kálmán-nap, de a Semmelweis is látható lesz.

Az összes helyszínre érvényes karszalag április 18-tól megvásárolható a mozik pénztárában és online.

Tovább olvasom

Művház

Quentin Tarantino mégsem filmkritikusról forgatja utolsó filmjét

A rendező meggondolta magát, és mégsem a The Movie Critic című produkció lesz a tizedik, utolsónak szánt mozifilmje.

Közzétéve:

Quentin Tarantino amerikai rendező, fotó: MTI/EPA/David Swanson

A 61 éves, Oscar-díjas rendező-forgatókönyvíró tavaly a cannes-i filmfesztiválon beszélt a közönségnek arról, hogy utolsó nagyjátékfilmje, a The Movie Critic 1977-ben játszódik majd, és főhőse egy alig ismert filmkritikus lesz, aki egy pornómagazinnak ír filmekről – emlékeztetett a Variety.com hollywoodi filmes portál nyomán az MTI.

Az is felmerült, hogy Brad Pitt visszatérhet a produkcióban a Volt egyszer egy Hollywoodban megismert Cliff Boothra hasonlító karakterként, és a film, amelynek forgatását 2024-re tervezték, már 20 millió dolláros adótámogatást is kapott Kaliforniától.

Egyelőre nem lehet tudni, hogy miután félretette a mozikritikusos filmet, vajon milyen témát választ majd utolsónak beharangozott játékfilmjéhez

– írta a Variety.com.

Tarantino várhatóan tizedik filmje elkészítése után is folytatja a kreatív munkát. Korábban többször célzott rá, hogy minisorozatok és színdarabok rendezése is érdekli.

Tovább olvasom

Művház

Tévéfilm készül a Ványa bácsiból

Televízió és stream szolgáltatásra készülő filmek gyártásának támogatásáról döntött a Nemzeti Filmintézet. A támogatott alkotások között szerepel Csehov egyik legismertebb darabjának tévéfilm feldolgozása kiváló szereposztással, valamint a magyar uralkodók és nemesek itthon kevésbé ismert lányainak élettörténetét bemutató izgalmas dokumentumfilm-sorozat.

Közzétéve:

Flickr

A Nemzeti Filmintézet (NFI) 2020 januárja óta nyújt támogatást a televíziós és streaming bemutatásra készülő alkotásokra pályázati úton. A teljes magyar mozgóképszakma összehangolt tevékenységéért felelős szervezet elkötelezett abban, hogy a mozifilmek mellett tartalmas, kulturális értéket teremtő és a nézők számára különleges élményt nyújtó televíziós alkotások is készüljenek. A Televíziós Döntőbizottság ezúttal egy tévéfilm, egy rövidfilm és négy dokumentumfilm- és ismeretterjesztő-sorozat gyártásának szavazott meg támogatást – ismerteti közleményében a Nemzeti Filmintézet (NFI).

Csehov egyik legnépszerűbb színműve, a Ványa bácsi fekete komédiai elemeket sem nélkülöző szabad feldolgozása készül a Megafilm Service és az MTVA koprodukciójában, Helmeczy Dorottya és Kálomista Gábor producerek vezetésével.

A Fazakas Péter rendezésében készülő tévéfilm Somogyi György és Kun-Béres Anikó forgatókönyvéből készül, a forgatás nyáron kezdődik és a bemutatót januárra tervezik az alkotók. A főszerepekben Görög László, Szervét Tibor, Szabó Győző, Czakó Julianna, Molnár Piroska, Csarnóy Zsuzsanna, Bede-Fazekas Szabolcs és Martos Hanga lesz látható.

Mirhó címmel rendez rövidfilmet Vas Marianna, a nemzetközi DocNomads képzés diplomása.Az ígéretes alkotás középpontjában két gyermek áll, akik egyforró nyáron a nagymama kertjében megtapasztalják a vágyat, a félelmet és a leheletfinom elnyomást, ami akár még a közelséggel is összetéveszthető.

A magyar történelem kevéssé ismert női szereplőire irányítja a reflektorfényt a Magyar királylányok című dokumentumfilm-sorozat, amelynek főhősei a közismert uralkodók és nemesek lányai, akikről méltatlanul kevés szó esik a történelemkönyvekben. Európában, választott hazájukban ismertebbek, mint szülőföldjükön és ezen kíván változtatni alkotótársaival a sorozat rendezője, Borsody István, aki a fennmaradt csodák, legendák és bizonyítható történelmi tények alapján ismerteti meg a rendkívüli nőket a nézőkkel. Az epizódok főszereplői azok a nők, akik mind valamely európai uralkodóhoz, önálló régiót irányító főnemeshez mentek férjhez és személyiségük, élettörténetük méltó a filmes feldolgozásra.

A természetvédelem és a természethasznosítás megismertetése a célja az Ez elment vadászni címmel készülő hat részes sorozatnak, amelyet Kostya Bánk rendez. Az egyes epizódokban az alkotók modern eszközök és a legnépszerűbb kommunikációs csatornákon keresztül igyekeznek visszavezetni a nézőket valódi, természetközeli énjükhöz.

1956 a Vajdaságban címmel dokumentumfilmet készít Lavro Ferenc újvidéki származású rendező. A hiánypótló alkotás az 1956-os magyarországi események vajdasági magyarok identitására gyakorolt hatását vizsgálja, bemutatva a forradalom magyar menekültjeinek jugoszláviai fogadtatását.

300 éve kezdődött a magyarországi svábok története, az évforduló kapcsán ezt a kalandos történetet meséli el a kezdetektől napjainkig a most készülő dokumentumfilm. A 300 év…”de mit adtak nekünk a svábok?” című alkotás rendezője a Mi svábok mindig jó magyarok voltunk! és az Isten veled, hazánk! című filmeket is jegyző László Gábor.

Borítókép: illusztráció

Tovább olvasom