Ezért januárban jön a folytatás. Most a Folkstúdió három munkatársa enged bepillantást a kulisszák mögé.

– A FolkStúdió a Hagyományok Háza speciális részeként alakult a pandémiás időszakban – számol be munkájáról Kempf Márta, a stúdió vezetője, hozzátéve: alapvető céljuk az volt, hogy új felületen tartsák életben a hagyományt, és hogy a nehéz helyzetbe került művészeknek fellépési lehetőséget biztosítanak.

A FolkStúdió munkája május 10-én, a Táncház Napján élő adással indult, ezt követően pedig színpadi előadásokat, vasárnap délutáni meséket, otthon is végezhető kézműves foglalkozásokat, szórakoztató és magazinműsorokat tettek közzé.

– A második hullám nehézségeire a SzínpadOn kezdeményezéssel válaszoltunk, amelynek keretében már jól ismert és népszerű, illetve teljesen új produkciókat kínáltunk közönségünknek. Az év végén előre is tekintünk,

szintén online kapcsolódhatnak be januárban a nézők a Magyar Állami Népi Együttes Az örök Kalotaszeg produkciójába.

Folytatjuk a Fókuszban a koreográfusok sorozatunkat is, amelynek aktuális epizódjában Fundák Kristóf és Kovács Gerzson Péter koreográfiái lesznek láthatók. A magyar kultúra napját is egy különleges, kifejezetten erre az alkalomra szerkesztett műsorral szeretnénk méltó módon ünnepelni január 22-én” – osztja meg jövő évi terveiket a stúdióvezető.

Fotó: Munkában a FolkStúdió operatőre

– A nézők nélküli előadáshoz az együttesnek is alkalmazkodnia kellett – árulja el Tucsni Anna kulturális menedzser, aki szerint a táncosok nagyon örültek a lehetőségnek, hiszen a próbatermi munka az internetes közvetítés révén új formában jut el a közönséghez. Ráadásul, mivel

az internetes közvetítés esetében a földrajzi korlátok sem akadályok, ugyanúgy láthatják az együttest a vidéki és határon túli nézők is.

A tavaszi időszakban a MÁNE Mozi keretében sugározták a Magyar Állami Népi Együttes előadásait, és ekkor fogalmazódott meg a gondolat, hogy ősszel egy frissített, a felvételek minőségét tekintve is javított repertoárt tegyenek közkinccsé.

– A komplett előadásokat megszakítás nélkül vettük fel, mintha élőben, nézők előtt történne, de ha a jelenet megkívánta, természetesen az ismétlés lehetőségével is éltünk – enged betekintést a kulisszák mögé Tucsni Anna.

A jegyvásárlók számának fokozatos növekedése mutatja, hogy a Hagyományok Háza jól döntött ezzel a kezdeményezéssel.

– A legmodernebb stúdiótechnika mellett egyszerre 3-5 kamerával dolgozunk – egészíti ki az elmondottakat Papp Kornél, a Magyar Állami Népi Együttes műszaki vezetője, hozzátéve, hogy az átlagos előadásokhoz képest a leginkább a világításon kellett módosítaniuk a felvételek jobb minősége érdekében.

A Hagyományok Háza online programja a következő hetekben:

 

  • 2020. december 23., 20.00 – A Magyar Állami Népi Együttes zenekarának koncertje

  • 2021. január 8., 20.00 – Magyar Állami Népi Együttes: Az örök Kalotaszeg

  • 2021. január 15., 20.00 – Fókuszban a koreográfusok: Lelkek a pányván – Fundák Kristóf és Kovács Gerzson Péter koreográfiái

  • 2021. január 22., 20.00 – A Magyar Állami Népi Együttes gálaműsora a magyar kultúra napja alkalmából

  • 2021. január 27., 20.00 – Magyar Állami Népi Együttes: Kárpát-medence antológia

Az előadásokra jegyet ide kattintva lehet vásárolni.

 

Borítókép: Részlet az örök Kalotaszeg című darabból

Címkék: hagyományok háza