2019. augusztus 23.

Szarajevóban is díjat kapott A létezés eufóriája

A filmfesztivál szakmai programjain további öt készülő magyar filmet, filmtervet is díjaztak.

Szabó Réka A létezés eufóriája című dokumentumfilmjét a szarajevói fesztivál nemzetközi zsűrije emberi jogi díjjal (Human Rights Award) méltatta tegnap este. A Tünet Együttes 2015-ben bemutatott táncszínház előadásának próbafolyamatát feldolgozó egészestés film nemrég nagydíjat nyert a Kritikusok Hetén Locarnóban és szeptember 12-től a magyar mozikban is látható lesz.

„Bár ellentmondott a józan észnek, felkértem a 90 éves holokauszt túlélő Fahidi Évát, hogy szeretnék vele egy táncszínházi előadást csinálni. Azt akartam, hogy mindenki lássa őt. Egy duettet képzeltem Emesével, a nála közel 60 évvel fiatalabb táncosnővel. Életem legmeghatározóbb próbafolyamata volt – ezen keresztül szól ez a film a XX. századi történelemről, veszteségekről, a tánc erejéről, az öregedő testről, a szerelemről, egy 60 éven átívelő különleges kapcsolatról, és az élet elfelejtett értékéről” – vallja Szabó Réka, az színházi előadás és a film rendezője.

A 25. jubileumát ünneplő szarajevói fesztiválon, mely a balkáni térség elsőszámú nemzetközi filmes rendezvénye, összesen öt készülő magyar filmet, illetve filmtervet is díjaztak.

A Filmalap Inkubátor Programjában készülő, A legjobb dolgokon bőgni kell című filmért az alkotók, Grosan Cristina rendező és Stalter Judit producer (Laokoon Filmgroup) a szarajevói fesztivál szakmai programja, a „CineLink Work in Progress” 50 000 euró értékű utómunka díját nyerték el, mely a Post Republic stúdió felajánlása.

Szintén a Filmalap Inkubátor Programjában készül az első magyar egészestés animációs dokumentumfilm, Csáki László Kék Pelikán című alkotása, A ’90-es évek nemzetközi vonatjegy-hamisítási lázát bemutató filmterv a „Best Pack & Pitch” díjat kapta meg Szarajevóban.

Mikulán Dávid és a Nagyi projekt-et jegyző Révész Bálint Kix címmel készülő dokumentumfilm tervét a „Docu Talent” program zsűrije díjazta.

Két magyar nyertese is lett a „Docu Rough Cut Butique” elnevezésű programnak, amely már leforgatott és még utómunka fázisban lévő dokumentumfilmeket mutat be a szakmabelieknek. Kőrösi Máté Dívák című alkotása a 2000 eurós pénzdíjjal járó „Cat&Docs” elismerést kapta meg, míg Dér Asia és Haragonics Sára Egy nő története munkacímű alkotása a DOK Leipzig, a rangos lipcsei dokumentumfilm fesztivál díját nyerte el Szarajevóban.

Több mint 15 ezer néző a Film Maratonon

2019. szeptember 12.

Hatalmas sikerrel zárult tegnap este a 3. Budapesti Klasszikus Film Maraton, ahol több mint 100, főként felújított filmklasszikust, köztük 21 frissen restaurált magyar filmet mutatott be a közönségnek a Magyar Nemzeti Filmalap.