2020. augusztus 11.

Több mint 40 televíziós dokumentumfilm készül az NFI támogatásával

Több mint 300 millió forinttal támogatja 41, televíziós bemutatásra készülő dokumentumfilm gyártását a Nemzeti Filmintézet - írja az MTI.

A teljes magyar mozgóképszakma összehangolt tevékenységéért felelős Nemzeti Filmintézet elkötelezett abban, hogy a mozifilmek mellett tartalmas, kulturális értéket teremtő és a nézők számára különleges élményt nyújtó televíziós alkotások is készüljenek - szerepel a szervezet által az MTI-hez kedden eljuttatott közleményben.

Mint írták, a dokumentum-, az ismeretterjesztő-, az animációs-, a tévé-, a kisjátékfilmes, a történelmi dokumentumfilmes pályázatokra és a hazai filmtámogatási rendszer újdonságaként először meghirdetett tévésorozat-pályázatra összesen több mint ezer filmtervvel jelentkeztek az alkotók.

A nagyszámú beérkezett szinopszisra tekintettel a pályázat első fordulójában a dokumentumfilmek gyártására meghirdetett 200 millió forint támogatási keretet a Filmintézet májusban megemelte. A Televíziós Döntőbizottság összesen 302,532 millió forint támogatást szavazott meg 41 dokumentumfilm gyártására.

A támogatott alkotásokban többek között kiemelkedő személyiségeket ismerhet meg a közönség. Dokumentumfilm készül a Hadik család kalandos történetéről (a rendező Hevér Zoltán), a székesfehérvári Bory családról (Novák Emil), Ferencz József erdélyi unitárius püspökről (Orbán János Dénes), Rodolfóról, a legnagyobb magyar bűvészről (Géczy Dávid), a modern képzőművészet megkerülhetetlen alkotójáról, Csernus Tiborról (Surányi András), Brassai Halász Gyula világhírű fotográfusról (Borsody István), az Auguszt család másfél századon átívelő történetéről (Sztanó Hédi), Illy Ferencről, a világhírű Illy kávé atyjáról (Makó Andrea), valamint Bence Lajos muravidéki magyar költőről (Gál Anasztázia).

Tragikus történelmi események feldolgozására is vállalkoznak az alkotók szemtanúk és túlélők megszólaltatásával. Téglásy Ferenc és Téglásy Imre az 1956-ot követő megtorló gépezet működését, Vojtkó Ferenc, valamint Somogyvári Rudolf a magyarországi svábok traumáit, Velkovics Vilmos Budapest ostromát, Pannoniay Boglárka Erzsébet a felvidéki kitelepítések történetét, Varjasi-Kispéter Zsófia a hortobágyi kényszermunkatáborokból visszatérők újrakezdését és beilleszkedését dolgozza fel készülő dokumentumfilmjében.

A példaértékű történeteket megörökítő filmekből megismerhetik a nézők a többszáz gyermeket megajándékozó "dévai mikulásokat" (rendező: Novák Lajos), a Magyar Örökség díjas Marosszéki Kodály Zoltán Gyermekkart és tanárait (Ducki Witek), a Budapestről a varázslatos Székelyvarságra költöző Baksa József túravezetőt (Pál Melinda), a Duna-delta természetvédelmét szolgáló Kiss J. Botond természettudóst (Xantus Áron-Xantus Gábor), a Városmajori Katolikus Egyesület több évtizedes megtartó erejének titkát (Réti László) és a generációk életét jobbá tevő Molnár Mária misszionárius tevékenységét (Hegedűs Péter).

Először készül átfogó munka a magyar képregény történetéről (rendező: Gábor Bence), a várbeli Sziklakórház kalandos múltjáról (Rozgonyi Ádám), valamint Nikola Tesla, a világhírű feltaláló Budapesten töltött pezsgő időszakáról, önéletrajzi írásait feltárva (Takó Sándor-Bánovits Ottó).

Új epizód készül Jankovics Marcell Magyar szentek és boldogok című sorozatában, ezúttal a keresztény magyar királyság megteremtésében és megtartásában kulcsszereppel bíró főpapokról. Papp Gábor Zsigmond közkedvelt retró sorozatának folytatása, a Honvéd retró a Magyar Néphadsereg három évtizedét dolgozza fel. Mispál Attila Pilinszky János-sorozata, a Csillaghálóban harmadik részével a költőóriásra emlékezhetünk 2021-ben esedékes 100. születésnapján. Zámborszki Ákos Szomszédaink, a magyarok című sorozata Ausztriában, Horvátországban és Szlovéniában folytatódik. Pigniczky Réka a Memory Project keretében készült mintegy 150 interjúból készít filmkivonatot az 1956-os forradalom évfordulójára.

A támogatott alkotások teljes listája a https://nfi.hu/hu/hirek/41-dokumentumfilm-keszul-az-nfi-tamogatasaval címen található.

Címkék: kultúra nfi

Budapesten is ingyen hallhatják a Fesztiválzenekart

1 napja

A koronavírus-járvány alatt az egészségügyben és a szociális területeken hősiesen helyt álló dolgozóknak és pedagógusoknak ajánlja két őszi közösségi koncertjét a Budapesti Fesztiválzenekar.