A legkisebbeket is érzékenyítenék az LMBTQ-mozgalom által propagált szempontokra.

A gyerekek körében népszerű Cartoon Network csatorna úgy gondolta, hogy itt az ideje a kicsiket a gendernévmásokról tanítani. Twitter-oldalukon több képet is közzétettek, amelyeken a mesehősök, akik közül többen szintén gyereknek tűnnek, a névmások helyes használatáról beszélgetnek - hívta fel a figyelmet az esetre a V4NA hírügynökség.

A Cartoon Network Studios tartalomért felelős vezetője korábban azt mondta, hogy a fő célközönségük a 6 és 11 év közötti fiúk.

A jelek szerint tehát az a szándékuk, hogy már a hatéves korosztály körében is népszerűsítsék a genderideológia elveit a mesefigurákon keresztül.

A csatorna bejegyzésében közlik, hogy ránézésre nem szabad, sőt nem is lehet megállapítani az emberek nemét. Hozzáteszik, hogy

nagyon sokan nem is fiúként vagy lányként azonosítják magukat, sőt van olyan, aki nem tartozik egyik nemhez sem.

A képeken szereplő egyik figura több példát is felsorol a személyes névmásokra, amelyek között szerepel a „they/them” és a „ze/zir” is.

A bejegyzés ábrái arra biztatnak, hogy mindenki bátran ossza meg másokkal és használja az általa jónak ítélt névmásokat. Bemutatnak ráadásul két olyan figurát is, amelyek a "they/them" névmásokat használják. Ők - elmondásuk szerint - úgy érzik, a helyes névmások használatával tisztelik és figyelembe veszik őket, és sokkal jobban érzik magukat a bőrükben is.

A Cartoon Network a felvilágosítónak szánt képeket a Nemzeti Fekete Igazságosság Koalícióval (National Black Justice Coalition) együtt hozta létre. Ez a szervezet a fekete bőrű LMBTQ-közösség, valamint az SGL személyek közösségének a megerősítésére jött létre. Az SGL a same-gender loving személyek megnevezése, ezt a kifejezést használják a fekete bőrűek körében a homoszexuális és biszexuális emberekre.

A Cartoon Network bejegyzését többen is aggasztónak találták. A Not The Bee oldalán például erősen megkérdőjelezték azt, hogy az egyik képen látható, körülbelül 10 éves gyerek mennyire tudja magáról azt, hogy ő nem tartozik egyik nemhez sem. Más a közösségi oldalán értetlenségének adott hangot, amiért a Cartoon Network az LMBTQ-ideológiát népszerűsíti, és feltette a kérdést, hogy egyáltalán ki kérte meg erre a csatornát.

Borítóképünk illusztráció

Nem akarják nőknek hívni a nőket - itt az útmutató ellene

2021. január 15.

Egy útmutatót adott ki a sajtónak a Women´s Liberation Front (WoLF) nevű szervezet többek között arról, hogy hogyan írjanak a nőkről anélkül, hogy megpróbálnák eltörölni vagy a háttérbe szorítani őket - írja a V4NA.