Kövess minket!

Trending Now

Mit csinál a bigtech a koronavírus-járvány idején?

A nagy technológiai cégek, úgy tűnik, egyelőre egyértelmű nyertesei a járványügyi helyzetnek. A bizalomépítés éppen jókor jött hullámát meglovagolva a legtöbben már elő is rukkoltak valamilyen társadalmat érintő projekttel vagy kisebb-nagyobb eseménnyel, támogatással.

A tanárok kreatív és innovatív megoldásokat keresnek és hoznak létre világszerte annak érdekében, hogy a távoktatásba életet leheljenek. A vállalatok új módszereket kísérleteznek ki a termelékenység fenntartása érdekében. Az orvosszakértők diagnosztizálják a betegségeket, és milliókat érnek el egy szempillantás alatt a friss adatokkal. Mindannyian a saját erőforrásainknak megfelelően alkalmazkodunk a kialakult egészségügyi helyzethez, illetve reagálunk rá, de ez a globális erőfeszítés – a legsebezhetőbb személyek védelme, a vírus tanulmányozása és a betegek gondozása érdekében – minden energiánkat, részvételünket igényli. Ilyen esetekben azok a cégek tehetnek a legtöbbet a globális jólétért, amelyek talpon maradtak, és a legtöbb bevétellel rendelkeznek.

Marc Benioff, a Salesforce alapítója múlt hét szerdán jelentette be, hogy társasága egymillió dollárt adományoz az UCSF koronavírus-reagálási alapjának és további 500 ezer dollárt a CDD sürgősségi reagálási alapjának. Benioff azt is hozzátette, minden órabérben dolgozó munkatárs és gyakornok számára garantálja a fizetett betegállományt, ha a vírus miatt otthon kell maradniuk. A Health Cloud platform révén a Salesforce ingyenes hozzáférést biztosít a technológiájához a koronavírus-járvány által érintett egészségügyi rendszerek vészhelyzeti reagáló csoportjai, telefonos központjai és gondozási menedzsment-csoportjai számára. A Tableau kifejlesztett egy ingyenes adatforrás-központot, amely segít a szervezeteknek a koronavírussal kapcsolatos adatok közel valós időben történő megismerésében és megértésében. Ez magában foglalja a Johns Hopkins Egyetem által összeállított eseti adatokat, valamint a WHO és a CDC adatait is. Annak elősegítése érdekében, hogy a csapatok együttműködhessenek, miközben az alkalmazottak távol vannak az irodától, a Quip Starter platform 2020. szeptember 30-ig ingyen elérhető lesz minden Salesforce-ügyfélnek vagy nonprofit szervezetnek.

A Google információs oldalt készít, a Facebook új támogatási és adományozási lehetőségeket biztosít különböző koronavírussal foglalkozó csoportok és szakemberek számára, illetve Sundar Pichai, a Google vezérigazgatója március közepén bejelentette, hogy a vállalat 25 millió dollárnyi hirdetési keretet adományozott az Egészségügyi Világszervezet és az amerikai kormányzati ügynökségek számára. Ezenfelül mind a cég, mind pedig az alkalmazottak összesen egy-egy millió dollárral támogattak különböző segélyezési erőfeszítéseket. Érdekesség, hogy a Google március 20-án Semmelweis Ignác előtt tisztelgett, aki elterjesztette a kézmosás gyakorlatát az egészségügyi dolgozók körében.

A Microsoft, az Amazon és a Starbucks King megyével és Seattle városával együttműködve létrehoz egy regionális COVID-19 reagálási alapot (CRF) a koronavírus-járvány következtében fellépő, folyamatosan növekvő közösségi igények kezelésére. A Microsoft egymillió dolláros kezdeti adományt nyújt a projekt azonnali beindításához. „Mivel a járvány számos olyan közösséget érint, amely már a vészhelyzet kialakulása előtt is egészségügyi és gazdasági problémákkal küzdött, az alap pénzügyi támogatást fog nyújtani az őket ellátó nonprofit és közösségi alapon működő szervezeteknek” – írja egy blogbejegyzésben Brad Smith, a Microsoft elnöke. – „Ez magában foglalja a lakásbérleti támogatást, annak biztosítását, hogy a gyermekek, az idősek és a családok hozzáférjenek az élelmiszerekhez, illetve az egészségügyi dolgozók támogatását is, akik nap mint nap a frontvonalon harcolnak a betegek életéért.”

Az Amazon a Microsofttal és a Starbucksszal közös kezdeményezésen túl 100 ezer ember felvételét tervezi, hogy kielégíthesse a kiszállítás iránti megnövekedett igényt az Egyesült Államokban.

Az Apple koronavírussal-járvánnyal kapcsolatos, mind a betegek kezelését, mind a járvány gazdasági és közösségi hatásainak csökkentését célzó adományai a napokban elérték a 15 millió dollárt. Emellett a vállalat elindított egy COVID-19 nevű rovatot saját híroldalán, ahol naprakész, hiteles információkkal várják az érdeklődőket. További fontos hír, hogy a 2020-as Apple Worldwide evelopers Conference-t teljes egészében online formában rendezik majd meg, amire a cég lehetőségként tekint.

A Facebook eddig összesen 20 millió dollárt fordított adományokra a koronavírus-járvány leküzdése érdekében – jelentette be a Facebook vezérigazgatója, Mark Zuckerberg múlt pénteken. Az összeg megoszlik a CDC Alapítvány és egy új alap között, amelyet az ENSZ-szel és a WHO-val közösen hívtak életre. „Az Egyesült Nemzetek Alapítványával és az Egészségügyi Világszervezettel együttműködve létrehoztuk a COVID-19 Szolidaritási Reagálási Alapot, ahol bárki adományozhat” – idézi Zuckerberg szavait a Business Insider. – „A pénzeszközök 100 százaléka közvetlenül támogatja a járvány megelőzésére, felderítésére és kezelésére irányuló munkát szerte a világon.”

Az Alibaba társalapítója, Jack Ma (Ma Jün) bejelentette, hogy 500 ezer koronavírus-tesztkészletet és egymillió védőmaszkot adományozott az Egyesült Államoknak. A kínai milliárdos kétmillió védőmaszkot ígért az európai országok számára is, aminek első részét az Olaszországnak juttatott tesztkészletek, orvosi ellátási eszközök és 500 ezer maszk jelentette. A küldemény múlt pénteken érkezett meg a belgiumi Liège repülőterére.

„A világjárványt egyetlen ország sem képes egyedül megfékezni”– osztotta meg véleményét Ma egy Twitter-bejegyzésben. – „Nem tudjuk legyőzni ezt a vírust, ha nem szüntetjük meg az erőforrások közötti határokat. Meg kell osztanunk a know-how-t és a kemény munka árán szerzett tapasztalatokat.”

Az akciókkal kapcsolatban pozitív és negatív vélemények egyaránt napvilágot látnak, de összességében egyértelműen pozitív visszhangot keltő projektekről van szó. Jelentősebb nemtetszést csak az Alibaba adományát illetően fejeztek ki eddig a Facebook felhasználói. Ezek a reakciók természetesnek tűnnek a válság időszakában annak tudatában, hogy hamis hírekből és összeesküvés-elméletekből is egyre több terjeng, és így nehéz megmondani, mi is a valóság az ehhez hasonló esetekben.

Egyre általánosabbá kezd válni az a tendencia, hogy Kínában egyes körökben az Egyesült Államokat hibáztatják a járvány kitörésért, míg az amerikai kormánykommunikáció rendszeresen „külföldi vírusról”, sőt egyes esetekben „kínai vírusról” beszél. Ez csak növeli a feszültséget a két nagyhatalom között. Ilyen körülmények között a kínai adományok természetszerűen gyanakvásra adnak okot a lakosság és az újságírók körében, ez pedig tovább szítja az ellentéteket, ami csak ront a válságos helyzeten.

A vírus jó lehetőséget nyújt a technológiai óriások számára, hogy visszanyerjék az emberek bizalmát. Amikor a Verge 2019 decemberben kérdőívben kérdezte olvasóit, mit gondolnak a közösségi médiumokról, kimutathatóan nagy volt a bizalmatlanság a szolgáltatók irányába. Négyévnyi antipátia után, ami az embereknek a közösségi médiával kapcsolatos viszonyát jellemezte, a válság valami meglepő és kissé a gyökerekhez visszamutató képet tár elénk: a Twitter, a Facebook, a YouTube és mások valóban valóra válthatják az információs demokratizálásba, valamint közösségszervezési erejükbe és ígéreteikbe vetett hitünket, továbbá azt az új célt, hogy segítségükkel kimászhatunk a dezinformációs mocsárból.

A techcégek ráadásul nemcsak hogy megfelelően, hanem egyenesen csodálatosan teljesítettek az elmúlt hetekben. Az egyik várva várt eredmény többek között a félreértések elleni küzdelemben tanúsított proaktív magatartás és az, hogy egyre nagyobb figyelmet fordítanak saját algoritmusaik működésére és hibáira.

 

Források:

https://www.ktvu.com/news/salesforce-to-donate-to-coronavirus-will-pay-hourly-employees-and-interns

https://go.redirectingat.com/?id=66960X1514734&xs=1&url=https%3A%2F%2Fwww.apple.com%2Fnewsroom%2F2020%2F03%2Fapples-covid-19-response%2F&referrer=theverge.com&sref=https%3A%2F%2Fwww.theverge.com%2Finterface%2F2020%2F3%2F17%2F21181691%2Fgoogle-verily-trump-website-trials-amazon-hiring-covid-19-response

https://www.businessinsider.com/facebook-commits-20-million-to-fight-the-coronavirus-pandemic-2020-3

https://www.theverge.com/interface/2020/3/17/21181691/google-verily-trump-website-trials-amazon-hiring-covid-19-response

https://www.wsj.com/articles/amazon-to-hire-100-000-warehouse-and-delivery-workers-amid-coronavirus-shutdowns-11584387833

https://www.theverge.com/2020/3/14/21179624/alibaba-co-founder-jack-ma-coronavirus-test-kits-masks-us

https://blogs.microsoft.com/on-the-issues/2020/03/09/microsoft-donates-1-million-covid-19-response/

China Casts Itself as Global Savior While U.S. and EU Focus on Virus at Home

Trending Now

Hatalmas a nézettsége a Varga Judit-interjúnak (videó)

Már több százezren látták a Frizbi Hajdú Péterrel YouTube-műsor különkiadását, amelyben Varga Judit volt igazságügyi miniszter volt a vendég.

Közzétéve:

YouTube/Hajdú Péter

Az egykori igazságügyminiszterrel készült interjút mostanra csaknem négyszázezren nézték meg a legnagyobb videómegosztó portálon – írja a Magyar Nemzet. A műsorban Varga Judit elárulta, családja igazsága és védelme miatt adott interjút Hajdú Péternek.

A volt igazságügyi miniszter az interjú során kifejtette:

először azzal fenyegette meg Magyar Péter, hogy ha elválik tőle, akkor nyilvánosságra hozza a felvételt, majd később a munkahelyi pozícióit féltve zsarolta meg.

Legutóbb azt mondta, hogy ha Varga Judit nyilvánosság elé mer állni, akkor nyilvánosságra hozza a felvételt. Kiderült, Magyar Péter volt feleségét a HVG újságírójának jelentkezése után is megkereste, s akkor is megfenyegette, hogy ha nem állítja le őket, akkor nyilvánosságra hozza a felvételt.

Emellett Varga Judit számos, Magyar Péter által elkövetett verbális és fizikai abúzusról is beszámolt, amelynek eredményeként úgy döntött, hogy elválik a véleménye szerint nárcisztikus férfitól.

A teljes cikk IDE kattintva olvasható.

Borítókép: Varga Judit volt igazságügyi miniszter (Forrás: YouTube/Hajdú Péter)

Tovább olvasom

Trending Now

Az egyedül élő idősek különösen kiszolgáltatottak az online veszélyeknek

Különösen jellemző ez a 64 éven felüliekre, az egyedül élőkre és a vidékiekre.

Közzétéve:

Borítóképünk illusztráció, forrás: Pixabay

-A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és az Adatvezérelt Marketing Szövetség (DIMSZ) friss közös kutatása szerint az 50-79 éves magyarországi internetezők 97 százaléka napi rendszerességgel használja az internetet – ismertette az MTI.

Bár átlagosan mintegy két órát töltenek naponta az interneten, kevesen tartoznak a digitálisan felkészültek közé, ezért jobbára bizalmatlanok és kevésbé tudatosak

– derült ki a kutatásból.

Az idősebb népesség online szokásai és a digitalizáció veszélyei című elemzés szerint az idősebb korosztály 58 százaléka naponta többször, 13 százaléka pedig szinte folyamatosan használja az internetet. A hírolvasás, e-mailezés és tájékozódás mellett a közösségi média, a chatelés és a különösebb cél nélküli böngészés tartozik a leginkább jellemző tevékenységeik közé – írták.

„Az idősebbek közel 50 százaléka fokozottan kiszolgáltatott az online veszélyekkel és csalásokkal szemben. Különösen jellemző ez a 64 éven felüliekre, egyedül élőkre és vidékiekre. Ezért mind a környezetükben élőknek, mind a szolgáltatóknak és a hatóságoknak fokozottan oda kell figyelniük rájuk, támogatniuk kell őket abban, hogy megtalálják a védekezés megfelelő formáit”

– hívta fel a figyelmet a közleményben Soós Edina, az NMHH kutatásszervezője a DIMSZ által szervezett Adatvezérelt reggeli elnevezésű rendezvényen.

Az 50-79 éves internetezők 89 százaléka egyáltalán nem szívesen adja meg az adatait az interneten, és közel ugyanennyien nem fizetnek online, inkább utánvéttel vásárolnak – közölték.

Hozzátették: a teljes célcsoport 80 százaléka tart a számítógépes vírusoktól, de a magukat körültekintő internetezőnek tartók 28 százaléka is gyakran kattint félrevezető tartalomra vagy linkre.

Az online világot a megkérdezettek fele tartja veszélyesebbnek az offline-nál, és hasonló arányban tartanak az internetes átverésektől is.

Csalás észlelése esetén a válaszadók 47 százaléka a rendőrséghez fordulna, de az informális segítségkérés (család, barátok) és a szolgáltató felkeresése is (13-13 százalék) jellemzőbb, mint a segítő szolgáltatások és online felületek igénybevétele, aminek aránya 5 százalék vagy az alatt van – olvasható a kutatásban.

Úgy folytatták, hogy félelmeik ellenére hirdetésblokkolót csak 33 százalékuk, titkosított csatornákat pedig mindössze 21 százalékuk használ.

A válaszadók legfőbb félelme az adatlopás, adathalászat, de sokan említették a számítógépes vírusokat (42 százalék) és a „csalást, átverést” (37 százalék) is – írták.  

A kutatásból az is kiderül, hogy a többség ismer és használ valamilyen online védelmet. Ezekből a leginkább elterjedt a biztonságos jelszó (78 százalék), a vírusirtó és a tűzfal használata (70-70 százalék).

A személyes adatok elrejtésének lehetőségét 45 százalékuk ismeri, a komolyabb védelmi mechanizmusok (kétfaktoros azonosítás, biometrikus azonosítás) használati aránya nem haladja meg a 20-30 százalékot ebben a korosztályban

– fűzték hozzá.

A kutatás szerint az érintettek a csalási, online támadási módok többségét ismerik, ezen belül a legtöbben az ártó szándékú hírlevéllel, a hamis termékeladással, a hamis nyereményjátékkal vannak tisztában; ezek esetében a károsultak aránya is relatíve magas, 10 százalék feletti.

Az idősek körében az SMS-ben kapott kártékony link szedi leggyakrabban az áldozatait – áll a kutatásban.

Tovább olvasom

Trending Now

Rendőröknek kellett kimenekíteniük a Hír TV stábját (videó)

Magyar Péter ugyan békés tüntetésre szólította fel a híveit, a kedd esti demonstráción jó néhányan mégis fenyegetően léptek fel a hírcsatorna munkatársaival szemben.

Közzétéve:

Futó Boglárka, a Hír TV munkatársa, forrás: Hír TV

Futó Boglárka, a Hír TV helyszíni tudósítója elmondta, hogy a csatorna Napi aktuális című műsorába próbált bejelentkezni, amikor egyre több demonstráló vette körül, és nem hagyta őt beszélni. Kollégáival később megpróbálták elhagyni a demonstrálók gyűrűjét, hogy néhány résztvevővel még interjút készíthessenek, ez azonban nem sikerült, ekkor léptek közbe a rendőrök, akik felajánlották, hogy kiviszik őket.

A Hír TV munkatársának beszámolóját itt tudja megtekinteni:

A Mediaworks munkatársa, Heiter Dávid videóját az incidensről pedig itt:

Tovább olvasom