Kövess minket!

Trending Now

″Élet a járvány után″ pályázat fiataloknak

Hogyan változtatta meg a járvány az életedet? Mit tartanál meg a „régi″ világunkból? Ezt kérdezi az Ökopolisz Alapítvány a 10–24 év közötti fiataloknak szóló, Élet a járvány után című pályázatában.

A pályázat célja, hogy gondolkodásra késztesse a 10 és 24 év közötti fiatalokat. Feltérképezze és megmutassa, hogyan hat rájuk a járvány, a karantén zártsága, és ez hogyan változtatja meg a jövőről alkotott elképzeléseiket, értékrendjüket.

A koronavírus-járvány mindenki életét felforgatta. A fiatalok sem tudnak találkozni a barátaikkal, nem utazhatnak, ami például egy sportoló életét rögtön a feje tetejére állítja. Trunk Tamás DABLTY blogger, vlogger a saját bőrén tapasztalta mindezt: lemondták a versenyeit, ráadásul azok a nemzetközi, fiataloknak szóló fesztiválok is elmaradtak, ahol előadóként vett volna részt. Szerinte a fiatalok jól alkalmazkodnak változásokhoz és még több digitális megoldással rukkolnak elő ebben a megváltozott helyzetben.

„Most a vírus bír cselekvésre minket, holott sokan otthonaikba bezárva tehetetlennek érzik magunkat. Új igények merülnek fel: egyszerűbben kellene élni, csökkenteni a fogyasztást, a helyi termelőtől vásárolni, kevesebbet utazni és utaztatni a termékeket” – vélekedik Lengyel Szilvia, az Ökopolisz Alapítvány kuratóriumának társelnöke. – „Túl sokat akartunk belegyömöszölni az életünkbe. Most van rá idő, hogy megtanuljuk, valójában mire is van szükségünk” – tette hozzá.

A világjárvány az alapítvány életét is keresztülhúzta. A kommunikáció áttevődött az online térre, de nemcsak a csatornák változtak meg, hanem a témák is. Az embereket még jobban foglalkoztatja a jövő. „Arra gondoltunk, hogy erről a fiatalokat lenne érdemes megkérdezni. Ezért „Élet a járvány után” címmel pályázatot indítunk, ahol a fiatalok írásban, képben, videóban fejezhetik ki, miként élik meg ezt az időszakot, hogyan hat rájuk a járvány, a karantén zártsága, és ez hogyan változtatja meg a jövőről alkotott elképzeléseiket, értékrendjüket, mennyire került előtérbe életükben a zöld gondolkodás” – mondja Lengyel Szilvia, az Ökopolisz Alapítvány kuratóriumának társelnöke.

Még a minimalista, környezettudatos életmódot folytató Antal Éva, vagyis Vászonzsákoslány vlogger is rájött, hogy sok olyan dolgot vásárolt meg, amire valójában nincs szüksége. Úgy gondolja, hogy a csomagolásmentes vásárláson kívül még számtalan lehetőség van arra, hogy a környezetet megóvjuk és még spóroljunk is, pl. vegán étkezéssel vagy éppen házilag előállított élelemmel, mondjuk palántázással.

Harsányi Bence színész sem akar soha többé felesleges kacatokkal élni. A karantén idején az évek során felhalmozott „feleslegeket” szortírozta, a csomagokat pedig családtagok, barátok, adományboltok és segélyszervezetek fogják megkapni. A Momentán Társulat egyik alapítója minden pályázót arra kér, hogy fogalmazzák meg érzéseiket és véleményüket azzal kapcsolatban, hogy hogyan képzelik el az életüket a járvány után.

A fiataloknak május 10-ig kell elküldeniük írott vagy videós pályázati munkájukat minden műfaji megkötés nélkül, csupán a terjedelmi korlátokat szabta meg a kiíró. A téma szintén szabadon választható, pl. oktatás, környezetvédelem, közlekedés, utazás, hobbi, emberi kapcsolatok, szerelmek, vagy ez mind együtt. Ami viszont fontos, hogy a pályázat elkészítése közben is szigorúan be kell tartani az érvényben lévő korlátozásokat.

A beérkezett pályaműveket szakmai zsűri bírálja el, illetve a legjobbakat az Ökopolisz Alapítvány saját weboldalára, social media csatornáira is feltölti. A zsűri által kiválasztott alkotásokra május közepétől a nagyközönség is szavazhat. Az elbírálás során előnyt élveznek azok a pályázatok, amelyekben teret kap a zöld gondolkodás, a fenntarthatóságot előtérbe helyező szemléletmód, valamint szerepelnek benne konkrét ötletek, cselekvési javaslatok.

Az eredményhirdetésre korcsoportonként június elsején kerül sor. A nyereményeket az Ökopolisz Alapítvány a hátralévő karanténidőkre hangolta, lesz csúcskategóriás roller, bluetooth fül-, fejhallgató vagy hangszóró, kerti medence is.

A pályázat részleteit itt találja: palyazat.okopoliszalapitvany.hu

Trending Now

A mesterséges intelligencia és a nyelvhasználat közötti kapcsolat volt az első Montágh Szalon témája

A Montágh Szalon első, szerdai eseményén a mesterséges intelligencia és a nyelvhasználat közötti kapcsolatról Prószéky Gábor Széchenyi-díjas programtervező matematikussal, nyelvésszel, a Nyelvtudományi Kutatóközpont főigazgatójával beszélgetett a Montágh Testület elnöke, Aczél Petra.

Közzétéve:

MTI/Balogh Zoltán

Prószéky Gábor a mesterséges intelligencia nyelvi modelljei előnyeinek nevezte, hogy ezek az eszközök az emberekkel ellentétben gyorsak és pontosak, azonban kiemelte, hogy “bár sokan elhiszik róluk, hogy intelligensek, azonban mégsem azok”, mivel problémamegoldó és hozzáigazodó képességük az emberekhez képest csekély.

Az amerikai OpenAI kutató laboratórium által kifejlesztett chatbot, a ChatGPT gyorsítja az életünket azzal, hogy összerakja nekünk azt a szöveget, amit mi felül tudunk bírálni, ha abban a helyzetben vagyunk. A probléma viszont az, hogy nagyon sok ember nincs felülbírálási helyzetben – mondta a nyelvész.

Hangsúlyozta:

mindez etikai kérdéseket is felvet, ugyanis mivel mi felügyeljük a szövegalapú párbeszédrendszert, ezért annak a helyességéért, tartalomelemzésért is a minket terhel a felelősség.

A ChatGPT jelenleg mintegy 180 milliárd angol nyelvű szóval dolgozik, így a chatbotban angol nyelvű szóból van a legtöbb. Második helyen a francia nyelv áll mintegy 3 milliárd francia szóval, a magyar nyelv pedig a tizenkilencedik a sorban: a chatbot körülbelül 127 millió magyar szóból merít, ami “körülbelül egy wikipédiányi mennyiség” – fogalmazott a nyelvész.

A nyelvész szemléltetésképpen megjegyezte, hogy Gárdonyi Géza Egri csillagok című regénye 135 ezer szóból áll.

Nagyon közel vagyunk ahhoz, hogy ezek a mesterségesintelligencia-alapú nyelvi modellek lehetnek egy nyelv megmaradásának a tényezői a jövőben, különösen a kihalás szélén álló nyelvek esetében

– fogalmazott Prószéky Gábor.

A Nyelvtudományi Kutatóközpont munkatársai által fejlesztett mesterségesintelligencia-alapú szövegszerkesztő és nyelvelemző, PULI nevű szoftver egyik fontos célja, hogy olyan hazai intézmények, többek között a magyar államigazgatás szervei, továbbá bankok, biztosítók használhassák, melyek teljes joggal félnek elküldeni tartalmaikat, adataikat a világ nagy cégeinek kiszolgáltatni – hangsúlyozta a nyelvész.

A Montágh Testületet a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) hozta létre, célja, hogy a közmédia csatornáin kizárólag olyan műsorvezetők, riporterek, hírolvasók, narrátorok és tudósítók szerepeljenek, akik alkalmasságukkal és felkészültségükkel megfelelnek a közszolgálati televíziózás és rádiózás magas minőségi követelményeinek.

A közmédia tanácsadó, véleményező, javaslattevő és ellenőrző testületének kiemelt feladata az anyanyelvi és a viselkedéskultúra ápolása, ezáltal a kulturális értékőrzés, valamint értékteremtés támogatása.

A Montágh Szalont a tervek szerint a jövőben kéthavonta fogják megrendezni, ahol a meghívott előadókkal többek között közéleti, kommunikációs, tudományos és sport témákban tartanak beszélgetéseket.

Borítókép: Aczél Petra, a Montágh Testület elnöke és Prószéky Gábor Széchenyi-díjas programtervező matematikus, nyelvész, a Nyelvtudományi Kutatóközpont főigazgatója a Montágh Szalon első eseményén a budapesti Hungarian Art and Business kortárs művészeti központban 2024. március 27-én. A rendezvény témája a mesterséges intelligencia és a nyelvhasználat közötti kapcsolat volt

Tovább olvasom

Trending Now

Hatalmas a nézettsége a Varga Judit-interjúnak (videó)

Már több százezren látták a Frizbi Hajdú Péterrel YouTube-műsor különkiadását, amelyben Varga Judit volt igazságügyi miniszter volt a vendég.

Közzétéve:

YouTube/Hajdú Péter

Az egykori igazságügyminiszterrel készült interjút mostanra csaknem négyszázezren nézték meg a legnagyobb videómegosztó portálon – írja a Magyar Nemzet. A műsorban Varga Judit elárulta, családja igazsága és védelme miatt adott interjút Hajdú Péternek.

A volt igazságügyi miniszter az interjú során kifejtette:

először azzal fenyegette meg Magyar Péter, hogy ha elválik tőle, akkor nyilvánosságra hozza a felvételt, majd később a munkahelyi pozícióit féltve zsarolta meg.

Legutóbb azt mondta, hogy ha Varga Judit nyilvánosság elé mer állni, akkor nyilvánosságra hozza a felvételt. Kiderült, Magyar Péter volt feleségét a HVG újságírójának jelentkezése után is megkereste, s akkor is megfenyegette, hogy ha nem állítja le őket, akkor nyilvánosságra hozza a felvételt.

Emellett Varga Judit számos, Magyar Péter által elkövetett verbális és fizikai abúzusról is beszámolt, amelynek eredményeként úgy döntött, hogy elválik a véleménye szerint nárcisztikus férfitól.

A teljes cikk IDE kattintva olvasható.

Borítókép: Varga Judit volt igazságügyi miniszter (Forrás: YouTube/Hajdú Péter)

Tovább olvasom

Trending Now

Az egyedül élő idősek különösen kiszolgáltatottak az online veszélyeknek

Különösen jellemző ez a 64 éven felüliekre, az egyedül élőkre és a vidékiekre.

Közzétéve:

Borítóképünk illusztráció, forrás: Pixabay

-A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és az Adatvezérelt Marketing Szövetség (DIMSZ) friss közös kutatása szerint az 50-79 éves magyarországi internetezők 97 százaléka napi rendszerességgel használja az internetet – ismertette az MTI.

Bár átlagosan mintegy két órát töltenek naponta az interneten, kevesen tartoznak a digitálisan felkészültek közé, ezért jobbára bizalmatlanok és kevésbé tudatosak

– derült ki a kutatásból.

Az idősebb népesség online szokásai és a digitalizáció veszélyei című elemzés szerint az idősebb korosztály 58 százaléka naponta többször, 13 százaléka pedig szinte folyamatosan használja az internetet. A hírolvasás, e-mailezés és tájékozódás mellett a közösségi média, a chatelés és a különösebb cél nélküli böngészés tartozik a leginkább jellemző tevékenységeik közé – írták.

„Az idősebbek közel 50 százaléka fokozottan kiszolgáltatott az online veszélyekkel és csalásokkal szemben. Különösen jellemző ez a 64 éven felüliekre, egyedül élőkre és vidékiekre. Ezért mind a környezetükben élőknek, mind a szolgáltatóknak és a hatóságoknak fokozottan oda kell figyelniük rájuk, támogatniuk kell őket abban, hogy megtalálják a védekezés megfelelő formáit”

– hívta fel a figyelmet a közleményben Soós Edina, az NMHH kutatásszervezője a DIMSZ által szervezett Adatvezérelt reggeli elnevezésű rendezvényen.

Az 50-79 éves internetezők 89 százaléka egyáltalán nem szívesen adja meg az adatait az interneten, és közel ugyanennyien nem fizetnek online, inkább utánvéttel vásárolnak – közölték.

Hozzátették: a teljes célcsoport 80 százaléka tart a számítógépes vírusoktól, de a magukat körültekintő internetezőnek tartók 28 százaléka is gyakran kattint félrevezető tartalomra vagy linkre.

Az online világot a megkérdezettek fele tartja veszélyesebbnek az offline-nál, és hasonló arányban tartanak az internetes átverésektől is.

Csalás észlelése esetén a válaszadók 47 százaléka a rendőrséghez fordulna, de az informális segítségkérés (család, barátok) és a szolgáltató felkeresése is (13-13 százalék) jellemzőbb, mint a segítő szolgáltatások és online felületek igénybevétele, aminek aránya 5 százalék vagy az alatt van – olvasható a kutatásban.

Úgy folytatták, hogy félelmeik ellenére hirdetésblokkolót csak 33 százalékuk, titkosított csatornákat pedig mindössze 21 százalékuk használ.

A válaszadók legfőbb félelme az adatlopás, adathalászat, de sokan említették a számítógépes vírusokat (42 százalék) és a „csalást, átverést” (37 százalék) is – írták.  

A kutatásból az is kiderül, hogy a többség ismer és használ valamilyen online védelmet. Ezekből a leginkább elterjedt a biztonságos jelszó (78 százalék), a vírusirtó és a tűzfal használata (70-70 százalék).

A személyes adatok elrejtésének lehetőségét 45 százalékuk ismeri, a komolyabb védelmi mechanizmusok (kétfaktoros azonosítás, biometrikus azonosítás) használati aránya nem haladja meg a 20-30 százalékot ebben a korosztályban

– fűzték hozzá.

A kutatás szerint az érintettek a csalási, online támadási módok többségét ismerik, ezen belül a legtöbben az ártó szándékú hírlevéllel, a hamis termékeladással, a hamis nyereményjátékkal vannak tisztában; ezek esetében a károsultak aránya is relatíve magas, 10 százalék feletti.

Az idősek körében az SMS-ben kapott kártékony link szedi leggyakrabban az áldozatait – áll a kutatásban.

Tovább olvasom