Kövess minket!

Trending Now

Így segít a Magyar Vöröskereszt a koronavírus okozta krízishelyzetben

Azok, akik eddig is nehéz helyzetben voltak, most még kiszolgáltatottabbak lettek. A közel Magyar Vöröskereszt ezt figyelembe véve alakította át munkáját, amihez több oldalról is kapnak segítséget.

„Mint mindenki mást, úgy a Magyar Vöröskeresztet is jelentős kihívások elé állította a koronavírus, megváltoztak a mindennapjaink mind a szervezeti életet, mind a feladatellátást tekintve. A veszélyhelyzet kihirdetését követően jelentősen lecsökkent véradó eseményeink száma, ezek pótlása rendkívüli kihívás a szervezet számára. A megváltozott társadalmi-gazdasági helyzetben a szociális ellátórendszerünket is hatalmas terhelés éri, megnőtt az igény az intézményes és a lakossági segítségnyújtó szolgáltatásainkra, programjainkra egyaránt, miközben nagyon fontos odafigyelnünk a klienseink, önkénteseink és munkatársaink védelmére és egészségére is” – mondta el Nagy Gábor, a Magyar Vöröskereszt főigazgató-helyettese.

A közösségek segítése sok esetben a megfelelő tájékoztatással kezdődik. Fontos, hogy minél többekhez jussanak el azok az üzenetek, amelyek a társadalom, az egyének egészségét, biztonságát szolgálják.

A tájékoztatás és a rászorulók segítésén kívül legalább olyan fontos felhívni a figyelmet arra is, hogy a véradást a veszélyhelyzet alatt is szervezi a Magyar Vöröskereszt, természetesen a biztonsági előírásokat betartva. Véradókra folyamatosan szükség van és lesz is a járvány alatt. Aki vért ad, az egyik legközvetlenebb módon támogatja a hazai egészségügyet. A szervezet törekszik a véradás fontosságának folyamatos kommunikálására a járványidőszak alatt is.

A Coca-Cola Magyarország mindezt felismerve döntött úgy, hogy április elejétől a vállalathoz tartozó márkák közösségi média csatornáit és egyéb hirdetőfelületeiket átadja a Magyar Vöröskeresztnek – melynek munkáját az elmúlt évtizedben is segítette. A „Reklám helyett segítség” kezdeményezés keretében ezeken a felületeken most a szervezet koronavírus megfékezésével kapcsolatos vagy egyéb közérdekű üzenetei jelennek meg, legyen az aktuális információ, véradás vagy egészségmegőrzési tájékoztatás. A Coca-Cola, a Cappy, a FUZETEA, a NaturAqua, a Fanta és a Kinley Facebook oldalain már közel egy hónapja jelennek meg bejegyzések formájábanezek az üzenetek, hogy minél több embernek segítsenek a testi és a lelki egészségük megőrzésével egyaránt átvészelni a nehéz időszakot.

Sokan kérdezik, hogyan tudnának hozzájárulni a Magyar Vöröskereszt munkájához, a rászorulók támogatásához. „A leghatékonyabb segítség a jelen helyzetben a pénzadomány, melyet honlapunk online adományozási felületén keresztül, vagy bankszámlára való átutalással juttathatnak el hozzánk támogatóink. A pénzadományokat könnyen továbbítani tudjuk megyei szervezeteinknek, melyből munkatársaink az ország minden pontján a helyi aktuális igényekre reagálva állíthatnak össze segélycsomagokat vagy vásárolhatnak eszközöket. Főként tartós élelmiszerrel, tisztálkodószerekkel, tisztítószerekkel támogatjuk a nehéz helyzetbe került embereket, családokat, valamintaz ország több pontján segítjük az Országos Mentőszolgálat munkáját étkeztetéssel, szállítási kapacitással és a határátkelőhelyeken testhőmérséklet-méréssel” – tájékoztatott Török Diána, a szervezet vállalati kapcsolatokés adománykezelésiszakmai vezetője. Szintén nagyon jól jönnek a véradással, önkéntes munkával, hiteles forrásból származó tájékoztató anyagok megosztásával kapcsolatos hozzájárulások. És fontos megemlíteni az empátiát is, különösen az odafigyelést az idősek és a közösségeik iránt, akár a Magyar Vöröskereszt és a Coca-Cola által kezdeményezett „Hová tetszik menni?” plakátok kihelyezésével és azon keresztüli felajánlásokkal – a konkrét pénzadományokon kívül.

A pénzbeli források bővítésére a Magyar Vöröskereszt nemrég a Coca-Cola Foundation, a cég globális alapítványa segélyalapjára pályázott, és a napokban el is nyerte a támogatást. Így még nagyobb volumenű, átfogóbb együttműködésre és közös segítségnyújtásra van lehetőség.

A pályázat útján kapott 200 000 amerikai dollár (kb. 65 millió forint) több területre irányul. Az összeg egy részét a COVID-19 helyzet miatt a már említett célra, nehéz szociális helyzetbe került emberek, családok támogatására, ellátására fordítják: a Magyar Vöröskereszt működtette 10 Családok Átmenti Otthonába és a75 hajléktalanellátó intézmény és szolgáltatás ellátottaira, idősekre, munkanélkül maradtakra, karanténban levőkre; elsősorban élelmiszer, higiéniai, tisztítószer csomagok országos szintű kiosztása és pszichoszociális segítségnyújtás formájában, a már megkezdett tevékenységhez képest szélesebb körben, több érintetthez eljutva.

Emellett az Országos Mentőszolgálattal és a kórházakkal való együttműködés kiszélesítését is lehetővé teszi a nagyvállalat alapítványi támogatása – ide tartozik többek között a minták eljuttatása a laborokba, valamint a mentősök ételekkel és italokkal való ellátása.

Ezenfelül az üdítőital gyártó vállalat ebben az évben eddig közel 8000 palack ásványvizet, gyümölcslevet, üdítőt bocsátott a Magyar Vöröskereszt rendelkezésére, ezek jelentős részét a szervezet a veszélyhelyzet miatt munkájukat elvesztett családokhoz, karanténban lévőkhöz, idősekhez juttatja el Budapesten és 4 megyében.

„A Coca-Cola nagyon sokoldalúan állt mellénk. A vállalat globális alapítványának támogatása hónapokig forrást biztosít az adományok vásárlására, elosztására, szállítására, raktározására, elhasználódó eszközeink pótlására, és a munkánkhoz szükséges emberi erőforrások biztosítására.A „Reklám helyett segítség” együttműködésnek köszönhetően még szélesebb rétegekhez juthatnak el az üzeneteink és többen szerezhetnek tudomást tevékenységeinkről is. A Coca-Cola erőforrásainak és profi csapatának segítségével tehermentesítve vagyunk, és több energiát tudunk összpontosítani például a véradás vagy a szociális segítségnyújtás népszerűsítésére is. A Coca-Cola közösségén keresztül pedig olyanok is megismerhetik a munkánkat, akik eddig nem tudtak sokat a Vöröskeresztről”– tette hozzá Somody Zoltán, a Magyar Vöröskereszt kommunikációs vezetője.

További információ a Magyar Vöröskereszt munkájáról, és hogy hogyan segíthetjük azt: http://voroskereszt.hu/ és https://www.facebook.com/cocacolahu/

Trending Now

Klubest: Hal Melinda pszichológus lesz a protestáns újságírók vendége

A krízisek korának mentális veszélyeiről beszélgetnek az érdeklődők.

Közzétéve:

Hal Melinda klinikai szakpszichológus egy korábbi pódiumbeszélgetésen, fotó: MTI/Kovács Tamás

Hal Melinda klinikai szakpszichológus lesz a vendége a Protestáns Újságírók Szövetsége soron következő klubestjének, amelyet április 3-án, 17 órától tartanak a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának székházában (XI. Budapest, Magyar tudósok körútja 3.). Az esten a krízisek kora, azaz napjaink reánk leselkedő mentális veszélyeiről lesz szó.

Tovább olvasom

Trending Now

Kampánnyal és kvízjátékkal hívják fel a figyelmet a kibertér veszélyeire

A Médiaunió Alapítvány az immár második éve futó “A kulcs te vagy” országos társadalmi célú kampányával, valamint a Digitális Szimat Kihívás nevű kvízjátékkal hívja fel a figyelmet az online térben előforduló visszaélésekre – közölte a Médiaunió Alapítvány az MTI-vel.

Közzétéve:

Pixabay

A szervezet közleményében azt írta, hogy

világszerte egyre nagyobb méreteket ölt a digitális térben előforduló csalások száma és az így eltulajdonított összegek nagysága. Bár az európai statisztikák szerint Magyarország a kifejezetten biztonságos országok közé tartozik, megdöbbentő adat, hogy naponta három magyar család teljes megtakarítása kerül a kiberbűnözőkhöz.

Hozzátették: emellett az adathalászat is egyre nagyobb problémát jelent az óvatlanok számára.

A közlemény szerint a Médiaunió Alapítvány fennállásának 16. évében, 14. társadalmi célú A kulcs te vagy! című kampánya a pénzügyi és az adatvédelmi kihívásaira fókuszál. Célja, hogy felhívja a figyelmet a terület veszélyeire, tudatosítsa, hogy gyakorlatilag mindenki érintett, valamint edukálja a lakosságot a veszélyhelyzetek felismerésére, a helyes lépésekre. A kampányban a Médiaunió szakmai partnere a Kiberpajzs Program.

A közleményben arról is írnak, hogy a Magyar Bankszövetség és partnerei által összeállított Digitális Szimat kvízjáték bárkinek lehetőséget kínál az online önvédelmi ismeretek tesztelésére: a tudáspróba segítségével játszva megtanulhatók azok a trükkök és jelek, amelyekkel felismerhetők és kivédhetők a pénz vagy az adatok ellen irányuló egyre gyakoribb támadások.

A kvízjáték az egyik legnépszerűbb eleme az idén tizedszer megrendezett PÉNZ7 oktatási programnak, amelyen márciusban több mint 1250 iskola mintegy 200 ezer diákja vett részt – tették hozzá.

Mint írták,

a kérdéssor kitöltői diákok ezrein túl számos sportolóval, médiaszemélyiséggel és youtuberrel is összemérhetik tudásukat.

A Youtube-on több mint háromszázezer követővel rendelkező vlogger, Zsomac a kvízt végigjátszva elmondta: “Az online térben rengeteg veszély leselkedik rátok: ennek a programnak az a célja, hogy jobban megismerjétek a fenyegetéseket és nagyobb biztonságban legyetek.” A gamer a gyakori, SMS-ben érkező értesítésekről is beszélt – írták a közleményben.

“Már gyermekkoromban megtanultam, hogy idegeneknek sosem adhatunk ki személyes adatokat” – mondta a teszteket követően Domonkos Emese világbajnok kardvívó arra a kérdésre, mit nem kérhet el soha egy banki ügyintéző.

A válogatott párbajtőrös Büki Lili hozzáfűzte, hogy ha a pénzügyein túl akar az állítólagos bankos információkat, érdemes megszakítani a hívást, és felvenni a kapcsolatot a pénzintézettel.

A webkártya is praktikus lehet. Ha az online piactereken ilyennel fizetünk, biztos, hogy nem veszélyeztetjük a megtakarításainkat – idézték a közleményben Szappanos Pétert, a magyar labdarúgó-válogatott és a Paksi FC kapusát.

Nyikonyuk Balázs, a televízióból megismert tizenhat éves diákvállalkozó arra hívta fel a figyelmet, hogy miként bizonyosodjunk meg arról, hogy tényleg a bankárunkkal beszélünk-e: megoldásként a keresztazonosítás lehetőségét hozta fel – írták a közleményben.

Borítókép: illusztráció

Tovább olvasom

Trending Now

A mesterséges intelligencia és a nyelvhasználat közötti kapcsolat volt az első Montágh Szalon témája

A Montágh Szalon első, szerdai eseményén a mesterséges intelligencia és a nyelvhasználat közötti kapcsolatról Prószéky Gábor Széchenyi-díjas programtervező matematikussal, nyelvésszel, a Nyelvtudományi Kutatóközpont főigazgatójával beszélgetett a Montágh Testület elnöke, Aczél Petra.

Közzétéve:

MTI/Balogh Zoltán

Prószéky Gábor a mesterséges intelligencia nyelvi modelljei előnyeinek nevezte, hogy ezek az eszközök az emberekkel ellentétben gyorsak és pontosak, azonban kiemelte, hogy “bár sokan elhiszik róluk, hogy intelligensek, azonban mégsem azok”, mivel problémamegoldó és hozzáigazodó képességük az emberekhez képest csekély.

Az amerikai OpenAI kutató laboratórium által kifejlesztett chatbot, a ChatGPT gyorsítja az életünket azzal, hogy összerakja nekünk azt a szöveget, amit mi felül tudunk bírálni, ha abban a helyzetben vagyunk. A probléma viszont az, hogy nagyon sok ember nincs felülbírálási helyzetben – mondta a nyelvész.

Hangsúlyozta:

mindez etikai kérdéseket is felvet, ugyanis mivel mi felügyeljük a szövegalapú párbeszédrendszert, ezért annak a helyességéért, tartalomelemzésért is a minket terhel a felelősség.

A ChatGPT jelenleg mintegy 180 milliárd angol nyelvű szóval dolgozik, így a chatbotban angol nyelvű szóból van a legtöbb. Második helyen a francia nyelv áll mintegy 3 milliárd francia szóval, a magyar nyelv pedig a tizenkilencedik a sorban: a chatbot körülbelül 127 millió magyar szóból merít, ami “körülbelül egy wikipédiányi mennyiség” – fogalmazott a nyelvész.

A nyelvész szemléltetésképpen megjegyezte, hogy Gárdonyi Géza Egri csillagok című regénye 135 ezer szóból áll.

Nagyon közel vagyunk ahhoz, hogy ezek a mesterségesintelligencia-alapú nyelvi modellek lehetnek egy nyelv megmaradásának a tényezői a jövőben, különösen a kihalás szélén álló nyelvek esetében

– fogalmazott Prószéky Gábor.

A Nyelvtudományi Kutatóközpont munkatársai által fejlesztett mesterségesintelligencia-alapú szövegszerkesztő és nyelvelemző, PULI nevű szoftver egyik fontos célja, hogy olyan hazai intézmények, többek között a magyar államigazgatás szervei, továbbá bankok, biztosítók használhassák, melyek teljes joggal félnek elküldeni tartalmaikat, adataikat a világ nagy cégeinek kiszolgáltatni – hangsúlyozta a nyelvész.

A Montágh Testületet a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) hozta létre, célja, hogy a közmédia csatornáin kizárólag olyan műsorvezetők, riporterek, hírolvasók, narrátorok és tudósítók szerepeljenek, akik alkalmasságukkal és felkészültségükkel megfelelnek a közszolgálati televíziózás és rádiózás magas minőségi követelményeinek.

A közmédia tanácsadó, véleményező, javaslattevő és ellenőrző testületének kiemelt feladata az anyanyelvi és a viselkedéskultúra ápolása, ezáltal a kulturális értékőrzés, valamint értékteremtés támogatása.

A Montágh Szalont a tervek szerint a jövőben kéthavonta fogják megrendezni, ahol a meghívott előadókkal többek között közéleti, kommunikációs, tudományos és sport témákban tartanak beszélgetéseket.

Borítókép: Aczél Petra, a Montágh Testület elnöke és Prószéky Gábor Széchenyi-díjas programtervező matematikus, nyelvész, a Nyelvtudományi Kutatóközpont főigazgatója a Montágh Szalon első eseményén a budapesti Hungarian Art and Business kortárs művészeti központban 2024. március 27-én. A rendezvény témája a mesterséges intelligencia és a nyelvhasználat közötti kapcsolat volt

Tovább olvasom