2020. augusztus 17.

25 éves lett az Internet Explorer

1995. augusztus 16-án tette elérhetővé a Microsoft amerikai számítástechnikai óriásvállalat az Internet Explorert.

A világháló feltalálója, az Európai Nukleáris Kutatási Szervezetnél (CERN) dolgozó Tim Berners-Lee 1991-ben mutatta be kollégáinak a NeXT számítógépre kifejlesztett első böngészőprogramot, amelynek nevét később Nexusra változtatták, hogy megszüntessék a szoftver és a világháló azonos elnevezéséből származó zavart. A CERN 1993. április 30-án tette mindenki számára szabadon és ingyen hozzáférhetővé a Nexus forráskódját - írja a 24.hu.

Az első tömegesen használt böngésző, a Marc Andreessen által megalkotott Mosaic már jóval inkább felhasználóbarát volt, és együtt tudta kezelni a képeket a szövegekkel. A Mosaic licencét később a Spyglass cég vette meg, de a Spyglass Mosaic böngésző nem vonzotta a felhasználókat. Ők inkább az önállósult, Andreessen fejlesztett Netscape Navigatort választották, amely 1994-es megjelenése után gyorsan domináns pozícióra tett szert, és 1996-ban a piac majdnem 80 százalékát uralta.

A Microsoft nem is önálló fejlesztéssel rukkolt elő, hanem a Spyglass Mosaic licencét vette meg és fejlesztette tovább. Az Internet Explorer 1.0 a Windows 95 operációs rendszer megjelenése után egy nappal, 1995. augusztus 16-án a Microsoft Plus! for Windows 95 csomag részeként vált hozzáférhetővé, ezzel megkezdődött a Netscape-pel vívott, úgynevezett böngészőháború.

IoT-megoldások versenyeznek Budapesten

2 napja

Legújabb IoT megoldásaikat mérik össze csütörtökön hazai vállalatok Budapesten az először megrendezett IoT Live Show keretében - írja az MTI.