2019. február 08.

Jó évet zárt 2018-ban az Euronics

A magyar tulajdonú Euronics műszaki áruházlánc 2018-as számai jelentős előretörést mutatnak.

A 2018-as év 20 százalékos forgalomnövekedést eredményezett az Euronics műszaki áruházlánc gyorsjelentése alapján. Ez jelentősen meghaladja a teljes műszaki piac növekedési ütemét. A cég webshopjának forgalma pedig több, mint a duplájára emelkedett a 2017-es számokhoz képest.

A vállalat forgalomnövekedésének hátterében a tavaly év eleji, Otthon Melege program sikerességét, a foci világbajnokság keltette értékesítés emelkedését, valamint a lakossági vásárlási kedv növekedését látja. Ezek mellett a cég jelentős, közel 2 milliárd forintos ingatlanfejlesztéssel három új áruház nyitását valósította meg, valamint további hét üzletét költöztette, vagy újította fel.

Fazekas Bálint, az Euronics nemzetközi kapcsolatokért felelős vezetőjének tájékoztatása alapján, a forgalomnövekedésben a televíziók, azon belül is a nagyképernyős és prémium kategóriás termékek értékesítésének növekedése számottevő, ugyanis itt közel 30 százalékos az emelkedés.

A VB felpörgette a szórakoztató elektronikai eszközök forgalmát is. A vállalat Soundbarból közel 40 százalékkal többet adott el, mint a megelőző évben. Emellett nagy lépés, hogy a számítástechnikai eszközök értékesítését is harmadával tudta emelni az Euronics.

A növekedéshez hozzájárult a cég áprilisban átadott pátyi raktárbázisa, ahonnan országos kiskereskedelmi hálózatát és webshopját is hatékonyabban tudja kiszolgálni. Az év során az Euronics, válaszolva a munkaerőpiaci kihívásokra, jelentős mértékben alakította át bérezési struktúráját, több hullámban emelte alkalmazottai bérét, megreformálta a motivációs rendszerét, valamint bevezette a cafeteria- rendszert is.

„Büszkék vagyunk rá, hogy a Blokkk.com kiskereskedelmi szakportál listája alapján, az egy főre jutó bruttó keresetek rangsorán a harmadik helyen állunk a kiskereskedelmi cégek között” -monda Hunyady László, az Euronics marketing és értékesítési igazgatója.

A változások azonban belülről kellett, hogy induljanak. Az elmúlt években a vállalat vezetése tudatosan alakította át a managementet annak érdekében, hogy a piaci körülmények változásaira, az Euronics rohamtempóban történő növekedésére, továbbá a célok megvalósítására minél hatékonyabb módon tudjanak felkészülni.

„A vezetői szintekre olyan nemzetközi tapasztalatokkal, stratégiai látásmóddal rendelkező kollégák kerültek kiválasztásra, akik képesek támogatni az Euronics megújulási, modernizációs törekvéseit, ugyanakkor csapatban gondolkodnak” – jegyezte meg Hunyady László az átalakításokkal kapcsolatban.

Ezek a törekvések a 2019-es évben is folytatódnak, így az Euronics márka megújulása, az online és offline értékesítési csatornák kiemelt szerepe, a vásárlói élmény további fokozása, a dolgozói elégedettség emelése mind a tervek között szerepel.