2020. május 13.

Magyarországon is elérhető a Revolut Junior

A Revolut globális pénzügyi platform, kedden bevezette a 7-17 éves gyerekek, illetve szüleik számára kifejlesztett pénzmenedzsment alkalmazást.

Az új alkalmazással a Revolut azt szeretné elérni, hogy a gyerekek már fiatalon elsajátíthassák a tudatos pénzhasználatot, a Revolut Juniorral pedig ezt biztonságos módon, szüleik útmutatásai alapján tehetik meg. Az applikációban ugyanis a gyerekek számára csak a Revolutot már eleve használó szülő vagy törvényes gondviselő regisztrálhat fiókot egy gyermeknek. Saját Revolut Junior-fiókjuk használatával a gyerekek tapasztalatokat szerezhetnek a pénz helyes használatáról, amely rendkívül hasznos lesz számukra, amikor anyagilag függetlenednek szüleiktől.

Az év során várhatóan bevezetésre kerülő, tervezett új funkciók közé tartoznak, hogy a szülők rendszeres zsebpénzt, kiadási korlátokat, illetve különböző pénzügyi feladatokat és a célokat, megtakarítási lehetőségeket, valamint részletes költési statisztikákat állíthatnak majd be gyermekeik számára, amelyek segítenek elsajátítani számukra a pénzügyi tudatosságot. Minden egyes funkciót úgy alakítottunk ki, hogy az a szülőket és gyermekeket egyaránt bevonja, így elősegítse a folyamatos párbeszédet a családban - írják.

Aurelien Guichard, a Revolut Junior termékfelelőse elmondta: "A gyerekek pénzügyi készségeinek fejlesztése és annak elősegítése vezérelt minket a fejlesztések során, ezért büszkék vagyunk arra, hogy a Revolut Juniort Magyarországon és számos más európai országban is bevezetjük. A pénzzel való megismerkedés általában otthon kezdődik, és mi úgy tartjuk, hogy az ismerkedés apránként, a gyakorlati ismeretek megszerzésével történik a szülők vagy gondozók segítségével. A Revolut Junior a gyerekekkel "együtt nő fel", így mire a gyerek betölti a 18 éves korhatárt és standard Revolut-fiókot nyithat, addigra rendelkezni fog azokkal a pénzügyi ismeretekkel, amelyekkel elkerülheti az akár anyagi veszteségekkel is járó rossz pénzügyi döntéseket."

Címkék: gazdaság revolut

A Huawei bemutatta új aktív zajszűrős fülhallgatóját

2020. május 27.

A Huawei Technologies Fogyasztói Üzletága bemutatta Freebuds 3i fülhallgatót. A fülekbe ergonómiailag jól illeszkedő új kialakítással és a Teljes Aktív Zajszűrés technológiával érkező készülék kiváló hangélményt nyújt.