A vállalat szerint egyelőre nincs valódi kereskedelmi igény az ötödik generációs hálózat használatára.

A hálózati forgalom mintegy 30 százalékkal növekedett 2020-ban a Telenornál, mivel otthonról kezdtek dolgozni és tanulni az emberek, sokan mobilneten. A vállalat a szolidaritás jegyében a járvány kezdetén 100 gigabyte adatforgalmat biztosított ingyen minden ügyfelének, majd később egygigányi adat áráért adták ugyanezt a mennyiséget – emlékeztet a Világgazdaság.

"Az ingyenes és kedvezményes internet erősen befolyásolta az érintett hónapok bevételeit, ráadásul a korlátozott utazási lehetőségek miatt szinte teljesen eltűntek a roamingbevételek is. Ennek ellenére a pandémia miatt nem voltak elbocsátások a társaságnál, és erről már márciusban biztosították a dolgozókat, hogy növeljék a biztonságérzetet, ami a csapat teljesítményére is pozitívan hatott" – mondta Mohamed ElSayad, a Telenor kereskedelmi vezérigazgató-helyettese. Hozzátette:

a lakosság otthoni munkavégzése miatt a termelékenységi eszközök és a felhőszolgáltatások hatalmas növekedését tapasztalták a fokozott csoportos kommunikáció, valamint az online kollaborációs megoldások terén.

A Telenor Magyarország is szerzett 5G-frekvenciákat március végén, egyelőre azonban nem indította el a kereskedelmi szolgáltatását. ElSayad elmondása szerint ennek az az oka, hogy még nem látnak valódi kereskedelmi igényt a használatára. Úgy látja, hogy a mai valódi igényeket a 4G és a 4G+ hálózatok képesek kielégíteni mind lefedettségben, mind kapacitásban.

"Természetesen abban hiszünk, hogy az 5G a jövő, teszteljük a hálózati képességeket Győrben és Törökbálinton, figyeljük a nemzetközi piacon a kialakulóban lévő hasznos felhasználási módokat. Amikor megtaláljuk az ügyfelek számára az értéket és a relevanciát, örömmel indítjuk el a nagyüzemi bevezetést" – emelte ki a kereskedelmi vezérigazgató-helyettes. Egyúttal rávilágított, hogy tavaly a 4G és a 4G+ további kapacitásaira, folyamatos frissítésére fókuszáltak.

Júliusban a Cetin Hungary nevű külön cégbe szervezte a Telenor a hálózati infrastruktúra üzemeltetését. A toronyvállalat csaknem 200 munkavállalóval kezdte meg a működését, az a célja, hogy kiaknázza a kereskedelmi lehetőségeket és a nagykereskedelmi partnerkapcsolatokat a hálózati szolgáltatások területén, a tulajdonába került aktív és passzív hálózati elemekre építve.

Szintén jelentős újítás a vállalat életében, hogy novembertől már nemcsak mobil-, hanem vezetékes, bérelt vonalon is kínál szolgáltatást az üzleti ügyfeleinek. Ennek sikerét még korai lenne megítélni, de az első visszajelzések alapján a társaság várakozá­sainak megfelelően pozitív a fogadtatás, az első szerződést novemberben írták alá a Hiperline bevezetéséről.

A Telenor vezérigazgató-helyettese szerint már látható az 5G valódi értékteremtő felhasználása felé vezető verseny, amelynek része az IoT-szolgáltatások fejlődése és a big data használata iránti nagyobb igény, ezek a szolgáltatások minden eddiginél több új lehetőséget teremtenek a távközlési szektornak.

Meglátása szerint a közeljövőben a felhő- és a biztonsági szolgáltatások térnyerése várható, mivel egyre inkább az internetre támaszkodunk, legyen szó üzleti tevékenységről, személyes kapcsolattartásról vagy éppen tanulásról.

Borítókép: illusztráció

Címkék: telenor 5G

Az Év honlapja lett az okosanapenzzel.hu

2021. január 15.

Tavaly is díjat nyert a Pénzügyminisztérium weboldala, amely így két egymást követő évben lett az Év honlapja a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) pályázatán.