2019. március 14.

Tízmillió Mate 20 és Mate 20 Pro okostelefont adott el a Huawei

A Huawei tízmillió Mate 20 és Mate 20 Pro készüléket értékesített világszerte a két termék piaci bevezetését követő első közel öt hónapban — adta hírül a vállalat Fogyasztói Üzletága.

Négy és fél hónap alatt tízmilliós eladási számot produkált a Huawei Mate 20 és Mate 20 Pro, felülmúlva ezzel a korábbi sikerszériák teljesítményeit. A Huawei tavaly októberben bemutatott zászlóshajó-készülékei jelentősen megelőzték elődjeiket: míg a Mate 10 sorozat tagjai esetében 10 hónapra volt szükség a tízmilliós eladott okostelefonhoz, addig a Mate 20 esetében ez a szám feleannyi idő alatt megvalósult. A tavaly októberi zászlóshajó-széria a kínai és nyugat-európai piacokon, valamint Magyarországon is tarolt: a piac méretét is figyelembe véve a régió országai közül hazánkban vásároltak a legtöbben Huawei-csúcskészüléket 2018-ban.

Richard Yu, a Huawei Technologies vezérigazgatója szerint minden eddiginél nagyobb teljesítmény a vállalat részéről a Mate 20 széria globális sikere. A mérföldkőnek számító eredménnyel kapcsolatban így fogalmazott: „Köszönjük a vásárlóink támogatását, dicséreteit, elismeréseit világszerte. 2019-ben még több áttörésre készülünk, és alig várom, hogy megoszthassam a technikai fejlődés örömét.”

A Mate 20 széria nemcsak a fogyasztók körében népszerű, bemutatását követően sorra kapta a felhasználói és szakmai elismeréseket. A mobil világ egyik legjelentősebb eseményén, az idei MWC kiállításon a Mate 20 Pro elnyerte a GSMA (Global System for Mobile Communications Association) legjobb okostelefonnak járó díját.

Címkék: média gazdaság huawei

A sztárvilágot sem kímélik a hackertámadások

18 órája

Angelina Jolie-tól Jude Law-ig számos közismert személyiség adataival éltek már vissza az interneten, vagy lett áldozata a médiában csak „The Fappening” néven emlegetett bűncselekménynek.