Kövess minket!

Tech

Új típusú találkozások: A mesterséges intelligencia megjelenése a pénzügyi szolgáltatásokban

A Deloitte legújabb jelentése azt mutatja be, hogy a mesterséges intelligencia hogyan változtatja meg a pénzügyi szervezetek hagyományos működési modelljeit és forgatja fel a pénzügyi ökoszisztéma versenydinamikáját.

A mesterséges intelligencia (AI) új utakat nyit a pénzügyi intézmények számára az ügyfélszerzés és –megtartás területén, emellett új együttműködési modelleket tesz szükségessé a versenytársak között, írja a Világgazdasági Fórum a Deloitte támogatásával készült új jelentése.

„A pénzügyi szolgáltatások új fizikája” című jelentés azt vizsgálja, hogy az AI hogyan alakítja át a pénzügyi szervezetek életét azáltal, hogy drasztikusan megváltoztatja a front- és a back-office tevékenységeket, jelentős változásokat hoz létre a pénzpiacok szerkezetében és szabályozásában, valamint komoly kihívásokat állít a társadalom elé annak fejlődése érdekében. Mivel az AI válik a működési hatékonyság motorjává, ezért önmagában a méretgazdaságosság nem bírja majd fenntartani a költségelőnyöket. A jövőben a pénzügyi szervezetek sikerének kulcsa a rendelkezésre álló adatok mennyisége, és azok felhasználásának képessége lesz” – mondta el Mérth Balázs, a Deloitte Magyarország pénzintézeti szektorának vezetője.

A Világgazdasági Fórum és a Deloitte közös jelentése kilenc fő trenden keresztül mutatja be, hogyan változtatja meg az AI a pénzügyi szolgáltatások fizikáját, hogyan gyengíti meg azokat a kötelékeket, amelyek eddig összetartották a pénzügyi szervezeteket, miközben új súlypontokat hoz létre, amelyek váratlan módon ötvözik a régi és az új erőforrásokat. A kilenc trendről részletesen itt olvashat. Magyarország szempontjából négy folyamat látszik különösen fontosnak:

A költséghelytől a profitcentrumig

A pénzintézetek a mesterséges intelligenciával megsegítve egyre inkább képesek lesznek a támogató és back-office folyamataikat külső felek által is igénybevehető szolgáltatásokká fejleszteni, ugyanakkor más, kevésbé fejlett folyamataikat kiszervezik. Ezáltal a pénzintézetek elmozdulnak a „back-office as a service model” irányába, amivel egyrészt felgyorsítják a pénzintézeten belül megtartott képességek folyamatos fejlődését, másrészt másokat is arra kényszerítenek, hogy e szolgáltatások fogyasztóivá váljanak, ha nem akarnak lemaradni.

Új eszközök az ügyfelek megtartására

A szolgáltatások megkülönböztetésének múltbeli módszerei (úgy mint költséghatékonyság, kiszolgálás sebessége illetve ügyfelekhez való (fizikai) hozzáférés) visszaszorulóban vannak, a mesterséges intelligencia új eszközöket (pl: adat alapon személyre szabott szolgáltatások) ad a pénzintézetek kezébe, melyek alkalmazásával képesek lesznek hatékonyan megkülönböztetni magukat versenytársaiktól.

Önműködő pénzügyi tanácsadás

Jelenleg a pénzügyi tanács, ami minden egyes pénzügyi termék része, gyakran általános és személytelen. A mesterséges intelligencia elősegítheti az ún. önműködő pénzügyi tanácsadás kialakulását elsősorban a következő három területen: i) összehasonlító platformok, ahol a felhasználó össze tudja hasonlítani a különböző termékeket és szabadon tud a termékek és a szolgáltatók közt váltani, ii) adat alapon személyre szabott pénzügyi tanácsadás, iii) algoritmusok által automatikusan optimalizált döntések.

Adatkezelési együttműködések

A adatok sokrétűségéért folytatott versenyben a szervezetek számára kulcsfontosságú lesz a versenytársakkal és a potenciális versenytársakkal szövetségre lépni. Ez azonban jelentős stratégiai és működési kockázatokat hordoz magában.

„A mesterséges intelligencia térnyerése a pénzügyi szektorban újabb lendületet adhat a költséghatékonyság növekedésének és az ügyfélélmény fejlődésének. Ugyanakkor ezeknek a lehetőségeknek a kihasználásához még sokat kell tenni az adatkonszolidáció, a banki működésbe való mély beillesztés és a szabályozás területén is” – mondta Schenk Tamás, a Deloitte üzletviteli tanácsadási üzletágának partnere.

A pénzintézetek számára kulcsfontosságú mesterségesintelligencia-alapú stratégiákról bővebben itt olvashat.

Tech

A digitális gazdaság női példaképeit díjazták

Átadták a 40 év feletti női példaképek a digitális gazdaság területén pályázat díjait – közölték a szervezők, az IVSZ – Digitális Vállalkozások Szövetsége és a Women in Technology Hungary Egyesület (WiTH) az MTI-vel.

Közzétéve:

A BME Villamosmérnöki és Informatikai Karán szerdán megrendezett gálán négy kategóriában hirdettek nyertest, és egy különdíjat adtak át.

A közlemény szerint a második alkalommal meghirdetett pályázatra olyan nőket lehetett ajánlani, akik példaképként szolgálhatnak a fiatalabb generációk és a karrierváltó nők számára.

Olyan szervezetek jelölését várták, amelyek büszkék a női alkalmazottjaik teljesítményére, valamint szívesen mutatnának példát a női munkavállalóikon keresztül a szervezeti diverzitásra.  

Az Év csapatjátékosa díjat Burjánné Tandari Zsuzsanna, az AGCO Hungary Kft. SAP-fejlesztője kapta. Rajki Annamária, a Magyar Telekom TV és Entertainment igazgatója érdemelte ki az Innovátor elismerést. Dőry Éva, a Cosmo Consult Business Central üzletágának Support vezetője az Inspiráló teljesítményért kategória nyertese lett, míg Balogh Tünde, az evosoft Hungary Ipari Automatizációs Üzletágnak a vezetője az Inspiráló felsővezető díjat vehette át.

A Különdíjat az oktatásért Özvegy Judit, a szegedi SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola robotokat edukációs célra is alkalmazó tehetséggondozó pedagógusa kapta.

Tovább olvasom

Tech

Minden harmadik magyar kártyabirtokos fizet rendszeresen mobillal

A bankkártyát használó magyarok digitalizáltsága tovább nőtt, elsősorban a mobilfizetés és az online vásárlás terén, de a külföldi utazások és költések is újra elérték a pandémia előtti szintet.

Közzétéve:

Borítóképünk illusztráció, fotó: Pixabay

A 97 százalékos magyarországi bankkártya-penetráció mellett tovább nőtt és eléri a 63 százalékot azok aránya, akik nagyon gyakran, egy héten többször is bankkártyával fizetnek bolti vásárlásaik során, a kártyát napi szinten használók aránya pedig már 23 százalék. A banki ügyfelek 85 százalékánál hetente egyszer biztosan bankkártyával történik a bolti fizetés. A kártyát fizetésre egyáltalán nem használók tábora tovább csökkent, arányuk ma már mindössze 3 százalék – írja az MTI a Mastercard Bankkártyahasználati szokások és attitűdök című kutatásának eredményeire hivatkozva.

A megkérdezettek 63 százaléka kártyával intézi az online számlafizetéseket, a csekkes befizetések aránya pedig 41 százalékról 36-ra csökkent.

A hagyományos bankok szolgáltatásai mellett két év alatt két és félszeresére nőtt azok száma, akik valamelyik neobanknál nyitottak számlát. A növekedés főleg a fiatalok körében volt kiugró, ahol 4 százalékról 17 százalékra nőtt a nem hagyományos banki ügyfelek aránya. A magyar neobanki ügyfelek 10 százaléka már ezt a kártyáját használja minden vásárlása során, ugyanakkor a többség inkább csak kisebb összegeket tárol rajta. A neobanki kártyák esetén a külföldi webshopos vásárlás (68 százalék) és a külföldi tartózkodás során történő fizetés (60 százalék) a használat leggyakoribb módja.

A kártyás fizetés népszerűsége a magyarok körében nem csak belföldön, de nemzetközi útjaik során is nőtt. Az utazás során a megkérdezettek 69 százaléka használta a kártyáját (63 százalék vásárlásra és mindössze 6 százalék aki kizárólag pénzfelvételre).

A magyarok egyharmada (33 százalék) kezdeményezett tavaly mobilfizetést, szemben a 2022-es év 26 százalékos arányával. A mobilfizetés szintén a fiatalok körében a leggyakoribb, itt a megkérdezettek 43 százaléka adott pozitív választ, de az idősebb korosztálynál is eléri a 21 százalékot azok aránya, akik rendszeresen fizetnek így.

A 18-65 év közötti, bankszámlával rendelkező városi lakosságra reprezentatív eredményt mutató kutatás szerint 88 százalék tud a mobilbanki applikációk létezéséről és 68 százalék használja is azt; ez 8 százalékos növekedést jelent egy év alatt, öt év alatt pedig közel 40 százalékot. Leggyakrabban átutalásokra, egyenleg lekérdezésre, tranzakciók ellenőrzésére és online fizetés hitelesítésére használják.

A Covidot követően némi megtorpanás volt tapasztalható az online térben, hiszen míg a járvány idején 87 százalék volt az online vásárlók aránya, ez a világjárvány után 81-83 százalék közé állt vissza. 2023 őszére azonban újra csúcsot döntött a vásárlási láz: a megkérdezettek 88 százaléka vett valamit az interneten a felmérést megelőző fél évben.

Az internetes vásárlások során használt fizetési módok közül az online bankkártyás fizetés a legnépszerűbb (67 százalék), ezt követi a kártyás utánvét (44 százalék), majd a készpénzes utánvét (40 százalék).

Az adatok összesítése után az látszik, hogy 85 százalék azok aránya, akik fizetnek online vásárláskor kártyával.

A megkérdezettek közel ötöde (18 százalék) vásárol rendszeresen külföldi webshopból, 45 százalék ennél valamivel ritkábban, míg 37 százalék azok aránya, akik még sosem tettek így.

A felmérésben résztvevők kétharmada tapasztalt valamilyen visszaélési kísérletet az interneten, a legtöbb esetben ebből szerencsére semmilyen káruk nem lett, 15 százaléknál viszont a veszteség többnyire (az esetek 61 százalékában) 50 ezer forint alatt maradt.

Tovább olvasom

Tech

Hekkertámadás: sokmilliárdos kár érte a magyarországi Pepcót

A cég feljelentést tett, de nem tudják, vissza lehet-e szerezni az ellopott pénzt.

Közzétéve:

A Pepco egyik budapesti üzlete, fotó: MTVA/MTI/Róka László

Adathalász-támadást intéztek a Pepco magyarországi üzletága ellen – írja a Világgazdaság. A Pepco bejelentése szerint mintegy 15 millió eurót veszített a hackertámadásban. 

Ez átszámítva mintegy 6 milliárd forintnak felel meg.

A Pepco csoport úgy fogalmazott, egyelőre nem világos, hogy a pénzösszeget vissza lehet-e szerezni. Ugyanakkor azt is jelezték, hogy erőfeszítéseket tesznek a banki partnereiken és a rendőrségen keresztül is ennek érdekében.

Némiképp megnyugtató, hogy a jelenlegi információk szerint úgy tűnik, az incidens nem érintett semmilyen ügyfél-, beszállítói vagy dolgozói adatot. A Pepco azt is hangsúlyozta, hogy a csoport erős mérleggel rendelkezik, több mint 400 millió eurós likviditással készpénz- és hitelkeretből, illetve továbbra is erős cash flow-t termel a működéséből. További részleteket azonban nem közölt az adathalász-támadásról, így azt sem tudni, az pontosan mikor történt.

Azt ugyanakkor leszögezték, hogy rendkívül komolyan veszik a pénzügyi ellenőrzéseket és az informatikai biztonságot, éppen ezért most a teljes informatikai rendszer és az összes folyamat csoportszintű felülvizsgálatát végzik, hogy a jövőben ezek erőteljesebben biztosítsák az üzletmenetet.

A Pepcónak 248 üzlete van Magyarországon, az első negyedévben pedig csoportszinten 1,9 milliárd eurós árbevételt ért el.

Tovább olvasom