Kövess minket!

Médiapiac

Borbás Marcsi: „Nem viszonyítok, igyekszem józanul létezni a világban”

Televíziós pályafutását bemondóként kezdte, majd vezetett vetélkedőt, show- és ismeretterjesztő műsort, ma pedig az MTVA vezető arca. Mint mondja: számára az a legfontosabb, hogy önazonos maradjon, mindig a maximumot hozza ki magából. Borbás Marcsi a médiáról, a márkává válásról, életről és ételekről.

Mi jut eszedbe, ha azt hallod, hogy huszonöt éve kezdted a televíziós pályád?

Többnyire nem szoktam a múlt történésein elmélkedni, de a kerek évforduló és az, hogy idén leszek ötvenegy éves, elgondolkodtatott. Kicsit olyan érzés, mintha ez az egész nem is velem történt volna meg. Milyen igazságtalan, hogy így repül az idő. (Nevet.)

Egy bácskai faluban, gazdálkodó családban nőttél fel. Voltak dédelgetett karrierálmok a kis Borbás Marcsi fejében?

Fatalista, habókos és későn érő típus vagyok, soha nem terveztem, mi leszek, ha nagy leszek. Ahhoz is harminc év kellett, hogy valamelyest lássam magam előtt az utam. Manapság sem képzelem el nagyon előre az életem, inkább a megérzéseimre hagyatkozom.

Földrajz–biológia szakos tanári és művelődésszervező diplomával lettél képernyős.

Huszonhat éves koromban kezdtem televíziós bemondóként dolgozni. Éreztem, hogy nem nekem való, igyekeztem a merev kereteken lazítani, de sorra kaptam a megrovásokat. Nem felejtem el, amikor egyszer úgy fogalmaztam, „indul a műsor”, majd közölték velem, csak a vonatnak van indulása… (Nevet.) Állhatatosan, az előírásokon felül kívántam teljesíteni, abban az időben nem is sejtettem, micsoda változások elé nézünk a szakmában.

Később a Telemázli című vetélkedőt vezettem, de úgy voltam vele, ha csak ez jut, inkább elhagyom a pályát. Amikor lehetett, azonnal léptem. A körülöttem lévő barátok, kollégák egy része szerint nagyképűen viselkedtem, a többiek pedig biztosak voltak abban, hogy jobb ajánlatot kaptam. Egyik sem volt igaz. A műsor végét követő hónapokban kezdték el verbuválni a Játék határok nélkül stábját, amely vetélkedő később meghozta számomra az országos ismertséget.

Ekkor már érezted, hogy ez a hivatásod?

Nem. A saját hangom a Főtérben találtam meg, amelyben már nemcsak műsorvezető, hanem szerkesztő is voltam.

A műsor vezetését értelmes indok nélkül vették el tőled, ami oda vezetett, hogy 2002-ben elhagytad a Magyar Televíziót, és a nyíltan politikai támogatással létrejött Hír TV-hez szerződtél.

Botrányos időszak volt ez az MTV történetében, a kormányváltást követően szinte mindenkit kirúgtak, beleértve engem is. Komoly csalódások értek, barátinak vélt kapcsolataim mentek tönkre, volt, aki még a köszönésem sem fogadta. A szakmai életem szerencsére önfegyelemre tanított, amelynek ma is óriási hasznát veszem. A Hír TV-hez való igazolásom kényszerlépés volt. Magamat konzervatív, kiegyensúlyozott embernek gondolom, politikával soha nem foglalkoztam. Emberileg az egyetlen válogatási szempontom, hogy ki-ki megadja-e a másiknak a neki járó tiszteletet.

A közmédia legnézettebb állandó műsora a Gasztroangyal. Az MTVA jelenlegi állapotában egy olyan biztos pont, amelyre lehet alapozni?

Független külső gyártóként készítjük a műsorainkat a közszolgálati csatornák számára, így nem tisztem megítélni a közmédia állapotát. Véleményem természetesen van, de nem töltöm azzal az időmet, hogy ezt nagy dobra verjem – amúgy is kevés beleszólása van a dolgokba a magamfajta tévésnek.

Legyen elég annyi, hogy a magyar televíziózás, ideértve a közszolgálati és a kereskedelmi csatornákat is, nem éli a fénykorát, és nem követi az ország más területeken tapasztalható fejlődését. A világban fantasztikus felívelést látunk, új formátumok, tartalmak és platformok jelennek meg szinte naponta, de ebből alig szűrődik be valami a hazai tartalomgyártásba.

A Gasztroangyal és az új műsorom, a Borbás Marcsi szakácskönyve a Duna Televízión futnak, de műsorkészítőként nem befolyásol, milyen elvek mentén épülnek fel a közmédia egyéb programjai.

Nekem az a legfontosabb, hogy önazonos maradjak, a maximumot hozzam ki magamból a jelenlegi körülmények között, és így a lehető legtöbb örömet szerezzem a nézőknek.

Nem játszom, nem taktikázom, őszintén, a legjobb tudásom szerint végzem a dolgom. Nem viszonyítok, igyekszem józanul létezni a világban. Soha nem fogok megváltozni azért, hogy egy bizonyos körnek megfeleljek.

Sokan azt hiszik, csak vezetem a műsoraim, de azok az ügyek, amiket felvállalok, minden sejtemben ott vannak. Igenis legyen becsülete a kétkezi munkának, törekedjünk arra, hogy fenntartható módon és egészségesen éljünk, teremtsük meg az érzelmi hátteret, a családok legalább naponta egyszer üljenek le közösen az asztalhoz, ezt szeretném elérni.

Borbás Marcsi (Fotó: Krisztics Barbara)
Borbás Marcsi (Fotó: Krisztics Barbara)

„A túléléshez történeteket kell mesélni” – olvasható az Umberto Eco-idézet a férjeddel közös produkciós cégetek weboldalán. Mi a szereped a történetmesélésben?

Van, aki csak a gasztroműsorok gyártóját látja bennem, bennünk, és igyekszik skatulyába szorítani, de eközben sikeres dokumentumfilmek, tévésorozatok, reklám- és imázsfilmek, egy-egy fontos társadalmi témát feldolgozó produkciók vannak a hátunk mögött. Úgy érzem, a mai televíziós piacon egyedülálló kvalitású csapattal rendelkezünk, és nagyon sok áldozatot vállaltunk azért, hogy ez a csapat kibontakozhasson. A szereposztás jól kiforrott mostanra: jómagam sokat dolgozom producerként is, mellettem még egy kreatív producer tevékenykedik, a kreatív csapatunk szerkesztőkből és dramaturgokból épül fel, a gyártási bázisunk megbízható, és első osztályú utómunka-stúdióval rendelkezünk, ahol felkészült technológiai szakemberek dolgoznak. Az alkotói teamben velünk együttműködő rendezők, operatőrök, technikusok, sminkesek és fodrászok egytől egyig válogatott szakemberek.

Miben segít a produceri munkádban a több évtizedes televíziós tapasztalatod?

Producerként arra törekszem, hogy meglássam a fantáziát egy kreatív ötletben, és létrehozzam a belőle készülő produkciót. A munkafolyamat minden állomásánál jelen vagyok, és az esetek nagy részében enyém a döntő szó is. Egy producernek ráadásul rendbe kell tennie a finanszírozást, össze kell állítania az alkotói csapatot, érvényesítenie kell a nézői elvárásokat, ami óriási felelősség és kihívás, ugyanakkor szép és megtisztelő feladat. A szakmai tapasztalatom nélkül nem is vállalkoznék ilyesmire. Nagy előny számomra, hogy ismerem a kamera mindkét oldalát, és hogy ma is aktív vagyok mind a két oldalon. Ennek a tapasztalatnak a legfrissebb eredménye, hogy a Borbás Marcsi szakácskönyve mindjárt a premieradásával jó eredményeket hozott.

Meglepne, ha ez a siker nem eredményezne újabb formátumokat.

Az egyik legfontosabb jövőbeli célunk, hogy belépjünk a tévéfilmsorozatok piacára. Több aprólékosan kidolgozott tervünk van, amelyek új témákat és friss formákat hoznának a kissé szűkös kínálatba. Hatalmas a lemaradásunk a nemzetközi színvonaltól, ezért nagy lépésekkel építjük a koprodukciós kapcsolatainkat Európában.

A fejlesztés utolsó fázisában van egy okostelefonos applikációnk, amely egy gasztrotúra-tervező funkcióra épül. Elkezdtük összerakni egy internetes magazin terveit is, amely a vlogomat is magában foglalná. A magazin prominens véleményformáló embereket vonultatna fel a legszínesebb témákban, és rengeteg mozgóképes anyagot tartalmazna. A vlogomban pedig egy olyan életmódszemléletet szeretnék bemutatni, amely egyszerre felvillanyozó, tanulságos és szórakozva követhető. Szeretnénk nyitni a játékfilmkészítés felé is, mert úgy érezzük, hogy rengeteg kiaknázatlan téma és műfaj van, melyeket örömmel fogadna a közönség.

Borbás Marcsi (Fotó: Krisztics Barbara)
Borbás Marcsi (Fotó: Krisztics Barbara)

Hogy született meg a Gasztroangyal ötlete?

Amikor kitaláltam, már tizenöt éve a főzés volt a hobbim. Tudod, akinek kalapács van a kezében, mindent szögnek néz. Kerestem a lehetőségeket, és miután elküldtek a Hír TV-től, mert már csak politikai témákkal akartak foglalkozni, több tervem is beadtam az MTV-hez, ezek egyike volt a Gasztroangyal. Szerencsére az akkori elnök meglátta benne a fantáziát, de a műsort külsősként kellett leforgatni, én pedig semmilyen gyártói tapasztalattal nem rendelkeztem, a férjemmel negyven felett meg kellett ezt megtanulnunk.

Nagyon furcsa, hogy amennyiben én márkává váltam, az ennek a műsornak köszönhető. Valahogy rajtam maradt a Főtérben elkezdett terepen történő forgatás, pedig legjobban az élő műsorok vezetését szeretem. Elég alacsony a vérnyomásom, az adrenalin pont annyival emeli meg, amennyivel kell. (Nevet.)

Mi alapján választotok bemutatandó helyszínt?

A térségek feltérképezése komoly kutatómunkát igényel, többnyire szép lassan, hosszú hetek alatt áll össze egy rész forgatási naplója. A fő, hogy minden részben legyen valamennyi természeti, kulturális, építészeti, gasztro- és persze emberi érték. Ez nem főzőműsor, sokkal inkább identitásműsor. Büszke vagyok rá, hogy túl vagyunk a 300. adáson, és még soha senki nem fizetett azért, hogy bekerüljön egy epizódba. Ez a hitelességünk kulcsa, ha egyszer engednénk a megkereséseknek, abban a pillanatban felülkerekedhetne az emberi gyarlóság, és már nem a minőség lenne a mérce.

Sokan gondolják, hogy a címbeli angyal te vagy, de ez téves elképzelés.

Mindenki azt javasolta, hogy a nevem valamilyen formában szerepeljen a műsor címében, de nem szerettem volna. Ezt úgy tudtam kivédeni, hogy rábólintottam a Gasztroangyalra.

Az olvasatomban mindenki gasztroangyal, aki helyi, természetes alapanyagokból készült ételt tesz a családja asztalára. Ennek ellenére Borbás Marcsi lett a márka, ami egészen furcsa dolog.

Zavar a márkává válással járó médiafelhajtás?

Olyan ez, mintha nem is rólam szólna – de mégsem tudom elkülöníteni magamtól. Látom, hogy hatalmas figyelem irányul mindenre, amit csinálok. Azt is látom, hogy a szavamra figyel a közönség, így figyelnek azokra az emberekre is, akiket bemutatok, vagy az ügyekre, melyekkel foglalkozom. Furcsa minderre úgy gondolni, mint márkára. Engem is megleptek a médiában és különösen a közösségi hálón tapasztalható új jelenségek és a hatalmas figyelem, amivel ezeket a közönség követi. Az influencerek óriási hatást gyakorolnak az emberekre, pedig sokszor a semmiből érkeznek, alig van mögöttük valós teljesítmény. A közösségi oldalamon sok száz ezres követőtáborral rendelkezem, a legnépszerűbb posztjaim közel egymillió embert érnek el, így engem is gyorsan besoroltak a vezető influencerek közé. Ez számomra nem ilyen egyszerű, úgy tekintek az engem követő közösségre, mintha egy lennék közülük.

Látom, hogy a márka létezik, és mi is építünk rá, amikor a portfóliónkat bővítjük, de a felelősség, a tisztességes hang marad a legfontosabb a számomra. A médiafelhajtás, a bulvárcikkek vad csúsztatásai, a névtelen kamuprofilokról érkező támadások pedig egyszerűen csak fárasztanak.

Hamvas Béla szerint van borország, és van pálinkaország, előbbi lakói múzsaiak, utóbbiak hajlanak a barbárságra. Milyen lenne Magyarország, ha ételként kellene meghatározni?

Hamvas nagy kedvencem, majdnem minden könyvét olvastam. Neki még könnyebb dolga volt, amikor ezt a gondolatot papírra vetette, hisz nem volt olyan erős a globalizáció, mint most, jobban elkülönültek a régiók. Úgy vélem, ezzel együtt sem véletlenek azok a köznyelvben is élő meghatározások, miszerint a franciák csigaevők, az olaszok tésztaevők vagy például a csehek knédlievők. De mik vagyunk mi, magyarok? Nem igazán tudjuk megmondani, mert nem vigyázunk a Kárpát-medencei ételeinkre. A világon sok topétterem séfje nem tudja, hogy az általa elkészített ételek között magyar specialitások is vannak, mint például a húsleves, ahogyan a vendégek sincsenek ezzel tisztában. Én mégis inkább a csirkepaprikást mondanám, ami igen meghatározó fogás a magyar gasztronómiában, kőbe kellene vésni a receptjét.

(A címlapinterjú eredetileg a Médiapiac 2019/1. számában jelent meg. A lapra itt fizethet elő, illetve ezeken a standokon veheti meg.)

Médiapiac

Szombat délutánig jelentkezhetnek a tévék, rádiók az NVB-nél

Szombat 16 óráig jelentkezhetnek a Nemzeti Választási Bizottságnál (NVB) azok az országos televíziók és rádiók, amelyek az Európai Parlament tagjainak, a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint a nemzetiségi önkormányzati képviselők választásának kampányidőszakában politikai reklámot kívánnak közzétenni.

Közzétéve:

Flickr

Az alaptörvény rögzíti, hogy a demokratikus közvélemény kialakulásához választási kampányidőszakban szükséges megfelelő tájékoztatásért politikai reklám kizárólag ellenérték nélkül, az esélyegyenlőséget biztosító feltételek mellett közölhető. A választási eljárásról szóló törvény különbséget tesz a politikai hirdetés és a politikai reklám között.

A jogszabály politikai hirdetésnek nevezi az ellenérték fejében, valamely jelölőszervezet vagy független jelölt népszerűsítését szolgáló és támogatásra ösztönző, sajtótermékben (illetve az interneten és moziban) közzétett tartalmat.

A politikai reklám – amelynek a célja ugyancsak a jelöltek, jelölőszervezetek népszerűsítése – televízióban, rádióban jelenhet meg.

A választási eljárásról szóló törvény szerint a nem közszolgálati médiaszolgáltató egyenlő feltételek mellett teheti közzé a jelöltet, illetve listát állító jelölőszervezetek és a független jelöltek politikai reklámjait, közös jelölt, illetve közös lista esetén a jelölőszervezetek együttesen jogosultak a politikai reklám megrendelésére.

A politikai reklámhoz véleményt, értékelő magyarázatot fűzni tilos, közzétételéért a médiaszolgáltató ellenszolgáltatást nem kérhet, és nem fogadhat el.

A jogszabály szerint

amennyiben a közszolgálatinak nem minősülő, országosan elérhető lineáris médiaszolgáltatást nyújtó szolgáltatók (televíziók és rádiók) biztosítani kívánják politikai reklám közzétételének lehetőségét, ezt legkésőbb a kampány hivatalos kezdetéig, április 20-án 16 óráig kötelesek közölni a NVB-vel.

Külön kell megtenni a politikai reklám közzétételére vonatkozó jognyilatkozatot az EP-választásra, az önkormányzati, valamint a nemzetisági választásra.

Az európai parlamenti képviselők, valamint a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásával kapcsolatban a bejelentésnek tartalmaznia kell a politikai reklám közlésére szolgáló országos lineáris, illetve a kizárólag interneten elérhető lineáris médiaszolgáltatásnak vagy médiaszolgáltatásoknak a megjelölését és a politikai reklámok közzétételére szánt időtartamot, amely összesen nem lehet kevesebb 150 percnél.

A nemzetiségi választással kapcsolatban a bejelentésnek csak a közlésre szolgáló médiaszolgáltatás megjelölését kell tartalmaznia.

Borítókép: illusztráció

Tovább olvasom

Médiapiac

Újabb bírság az RTL-nek: erőszakos Sztárbox-jelenetek a Kanapéhuszárokban

A testület adásonként 4 millió forint, azaz összesen 8 millió forint bírságot rótt ki a csatornára.

Közzétéve:

Borítóképünk illusztráció, fotó: Pixabay

Összesen 8 millió forint bírságot rótt ki az RTL-re a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a Kanapéhuszárok című műsorszám két epizódja miatt, miután állampolgári bejelentésre, hatósági ellenőrzést követően hivatalból indított közigazgatási hatósági eljárást a médiaszolgáltatóval szemben.

A Kanapéhuszárok vizsgált epizódjaiban a Sztárbox olyan erőszakos jelenetei is láthatók voltak, amelyek alkalmasak lehettek a tizenhat éven aluli gyermekek személyiségfejlődésének kedvezőtlen befolyásolására

– közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága csütörtökön az MTI-vel.

A közlemény szerint a Kanapéhuszárok két vizsgált epizódjában nem az eredeti, élőben sugárzott Sztárbox-jeleneteket játszották le, hanem azok szerkesztett változatát.

A műsorszám azt mutatta be, hogy a „kanapéhuszárok”, akik között egy család is volt négy kiskorú gyermekkel, hogyan reagálnak a látottakra.

A médiaszolgáltató a Kanapéhuszárokat a III. korhatári kategóriába sorolta (tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott), az epizódokat ugyanakkor tizenhat éven aluliak számára nem ajánlottként (IV. korhatári kategória) kellett volna klasszifikálni, figyelemmel arra, hogy a tizenhat évesnél fiatalabb kiskorúak személyiségfejlődését a műsorszámban halmozottan előforduló erőszakos jelenetek és azok következményeinek közvetlen ábrázolása, valamint az erőszakos jelenetekre és a sérülésekre reflektáló, intenzív félelmi reakciók bemutatása negatívan befolyásolhatta – írták, hozzátéve, hogy ezért

a testület adásonként 4 millió forint, azaz összesen 8 millió forint bírságot rótt ki az RTL-re.

Úgy folytatták, hogy mivel a klasszifikációs rendelkezések megsértése súlyos jogsértés, indokolt a nyilvánosságot erről minél szélesebb körben tájékoztatni, ezért a médiatanács az RTL-t a jogsértés tényéről szóló közlemény közzétételére is kötelezte, a jogsértés ismételtsége miatt pedig 50 ezer forint bírságot szabott ki a médiaszolgáltató vezető tisztségviselőjére.

Pályázati beszámoló

Közölték azt is, hogy ugyanezen az ülésén a testület elfogadta az MTVA Támogatási Irodájának a Médiatanács Támogatási Program keretében meghirdetett, médiaszolgáltatások támogatását célzó pályázati eljárásokra vonatkozó negyedéves beszámolóját.

A testület döntései nyomán az MTVA az idei év első negyedévében négy, a médiatanács által meghirdetett pályázati eljárásban (Rádióállandó2023, TVállandó2023, KMUSZ2023, Rezsi2024) nyolcvankét támogatási szerződést kötött, melyeknek köszönhetően összesen 473 694 208 forintot oszt szét a nyertes pályázók között.

Bírságot kapott a Rádió 1 Sirius

A közleményből kiderült az is, hogy a médiatanács elmarasztalta a Radio Plus Kft.-t, mert a 91,1 Rádió 1 Sirius január 19. és 25. között megsértette a szerződéses vállalásait, mivel nem tett közzé elegendő közszolgálati, továbbá a helyi közélettel foglalkozó, illetve a mindennapi életet segítő műsorszámot, műsorelemet, valamint szöveges tartalmat, a zenei művek körében irányadó vállalását pedig túllépte.

Mindezek miatt a testület 130 ezer forint bírsággal sújtotta a médiaszolgáltatót, illetve a jogsértés tényéről szóló közlemény közzétételére is kötelezte.

Elmarasztalták a Forrás Rádiót

Az ugyancsak elmarasztalt Forrás Rádió pedig azzal sértette meg a szerződéses vállalásait, hogy január 9. és 15. között nem tett közzé sem megfelelő mennyiségű hírműsorszámot, sem közszolgálati és helyi közélettel foglalkozó, illetve a mindennapi életet segítő műsorszámot, ezért a médiatanács a médiaszolgáltatót, a Turul Média Kft.-t 70 000 forint bírsággal sújtotta, és közlemény közzétételére is kötelezte – tették hozzá.

A TV2 Comedy is hibázott

Azt írták, hogy a hatóság a román társhatósághoz fordult a TV2 Comedy csatornán március 11-én reggel 9 óra 25 perctől vetített Amerikai fater című műsorszám Smikulás című epizódja miatt, mert az a magyar szabályozás alapján – tekintettel a szexualitás megjelenítésére, a trágár nyelvezetre, az erőszak-ábrázolásra, a vallást érintő kijelentésekre, a zoofíliára utalásra, valamint az alkohol- és drogfogyasztásra – alkalmas volt a tizenhat éven aluliak személyiségfejlődésének kedvezőtlen befolyásolására, miközben a médiaszolgáltató azt „A következő műsorszám csak szülői engedéllyel ajánlott” felhívással, valamint „AP” korhatári jelöléssel sugározta, ami a hazai szabályozás szerint a III. korhatári kategóriának (tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott) feleltethető meg.

A médiatanács heti üléseinek teljes napirendje megtalálható a testület honlapján, ahogy az ülésekről készült jegyzőkönyvek, illetve valamennyi határozat is – a legfrissebbek a szükséges hitelesítési és adminisztrációs átfutási idő után lesznek nyilvánosak – áll a közleményben.

Tovább olvasom

Médiapiac

Szoboszlai Dominik – Az interjú a Spíler TV-n! (videó)

Szombat este 20:25-kor tűzi műsorára a Spíler 1 a legsikeresebb magyar focista, a Liverpoolban játszó Szoboszlai Dominikkal készült exkluzív interjúját.

Közzétéve:

MTI/EPA/Adam Vaughan

A Manchester City-Chelsea FA-kupa elődöntőt követően a Spíler 1-en szombat este 20:25-től érkezik a Szoboszlai Dominik – Az interjú. Az exkluzív filmnek fontos része a sztárjátékossal készített interjú, nem csupán a magyar válogatott csapatkapitányáról tudhatnak meg sokat a nézők, ha szombat este a Splíer 1 programját választják. Baumstark Tibor végigjárta azokat a helyszíneket, amelyek a legszorosabban kötődnek a Liverpool FC-hez. A világklasszis középpályás gondolatain és érzésein túl pedig betekintést nyerhetünk a labdarúgással mélységesen átitatott városnak, a Liverpool-nak a mindennapjaiba is.

„Szoboszlai Dominik részletesen mesél arról, hogy mi történt a Liverpoolnál, miután minden idők egyik legeredményesebb futballedzője, Jürgen Klopp néhány hónappal ezelőtt meghökkentő időzítéssel bejelentette az évvégi távozását. Benézhettünk a kulisszák mögé, így megmutatjuk a topfutball egyik legmodernebb, leginkább felszerelt edzőközpontját, meglátogatjuk a legendás Anfield stadion történelemmel és legendákkal átitatott környékét, és a Spíler TV kameráin keresztül a focirajongók azt is láthatják, amit a világon nagyon kevesen, hogy hogyan fest a mérkőzés előtti percekben a Liverpool öltözője” – árulta el Baumstark Tibor. – „A Dominikkal készült interjún túl a Premier League történetének legjobb játékosai közül is megmutatjuk néhány egykori sztár véleményét az angol bajnokság kihívásairól, és persze Szoboszlai Dominik teljesítményéről” – tette hozzá.

Vasárnap a Spíler 2 közvetítésében Szoboszlai Dominik és a Liverpool a Fulham otthonában lép pályára, majd közvetlenül utána a La Liga és az egyetemes futballvilág csúcsrangadója, az El Clásico kerül képernyőre.

Ezúttal is különleges fel- és levezető műsorral készül a Spíler stábja a rangos küzdelemre. Elismert szakértők, elvakult drukkerek és a futballszakma képviselői lesznek a La Liga műsorvezetőinek vendégei a több helyszínes, kiterjesztett valóságot is felvonultató stúdiókban, valamint helyszíni kollégáik is bejelentkeznek a műsorba, így a spanyol futball rajongóinak vasárnap érdemes a Spíler közvetítésére kapcsolniuk – ismerteti a TV2 közleménye.

Borítókép: Szoboszlai Dominik, a Liverpool játékosa az angol első osztályú labdarúgó-bajnokság Liverpool-Crystal Palace mérkőzésén a liverpooli Anfield Road-i Stadionban 2024. április 14-én

Tovább olvasom