Újabb évre megválasztották Sztaniszláv Andrást a CIPR International elnökének

2019. szeptember 26.

Másodjára is megkapta a bizalmat a 10.000 pr-szakembert tömörítő szövetség nemzetközi tagozatától Sztaniszláv András, aki a jövő évben is a CIPR International elnöke lesz.

Ismét alelnöknek választották Sztaniszláv Andrást

2017. március 21.

A szakember három éve tagja a szövetségnek, két éve dolgozik az elnökségben.

Ideje az asztalra csapni

Ideje az asztalra csapni

2017. február 28.
Lakatos Zsófiával, az Emerald PR vezetőjével annak kapcsán beszélgettünk a PR-szakma hazai helyzetéről, hogy nemrég újabb három évre megválasztották a Magyar Public Relations Szövetség (MPRSZ) elnökének.
Stresszes, de igazán jó a pr-szakmában dolgozni

Stresszes, de igazán jó a pr-szakmában dolgozni

2016. március 18.
A megkérdezettek több mint fele szerint stresszes a munkájuk, de 84% válaszolta azt, hogy szeretnek ebben a szakmában dolgozni. Láthatóan több férfi dolgozik a magasabb fizetési kategóriát jelentő sávokban, és jellemzően nem csökkent a kommunikációs büdzsé nagyságrendje az elmúlt évhez képest – a kitöltők szerint.

Az első akkreditált magyar pr-szakember Angliában

2016. február 17.

Sztaniszláv András, az MPRSZ nagykövete, lett az első okleveles magyar pr-szakember Angliában azáltal, hogy elnyerte a Chartered Institute of Public Relations (UK) akkreditált státuszát.

Egyezmény született a CIPR és az MPRSZ között

2015. szeptember 29.

A Magyar Public Relations Szövetség kétoldalú egyezményt írt alá a Chartered Institute of Public Relations (CIPR) szervezettel, amely a pr-szakemberek vezető szakmai szervezete az Egyesült Királyságban.