Kövess minket!

Médiapiac

D. Tóth Kriszta: „Nem tudom megjátszani magam”

A televíziós ranglétra szinte minden fokát megjárta, közben pedig hozott sok jó döntést és kötött néhány rossz kompromisszumot. A Magyar Televíziót öt évvel ezelőtt hagyta el, azóta nem adta az arcát képernyős produkcióhoz egészen a közelmúltig. D. Tóth Kriszta önazonosságról, a WMN-ről, és arról, ami igazán érdekli: ügyekről és emberekről.

Újságíró, szerkesztő-riporter, tudósító, híradós, talk show háziasszony, regényíró. Mintha a folyamatos útkeresés jellemezné a karriered.

Hol vagyok én ebben? Sokszor felteszik ezt a kérdést, és azért szoktam magamban rajta mosolyogni, mert én ezt nem útkeresésnek érzem, hanem útnak; világéletemben egy dologgal foglalkoztam. Újságíró vagyok, történeteket mesélek. Az másodlagos, hogy ezek írott vagy beszélt formában kerülnek-e a közönség elé. Ahol a legjobban érzem magam, ahol a leginkább én vagyok, az a WMN. Mostanra mélyült el a személyiségem, a tudásom, elég tapasztalatom van, megéltem a kudarcokat, levontam a következtetéseket ahhoz, hogy azt mondhassam, az vagyok én, amit most látnak az emberek.

Az adott időszakokban az adott szerepek mennyire voltak önazonosak?

Nem vagyok színész vagy humorista, mindig látszott, amikor megpróbáltam valaki más lenni. Nem tudom megjátszani magam. Volt olyan, hogy egy szerepben nem éreztem jól magam, mert mást vártak tőlem, vagy akár én magamtól. Ilyen esetekben azonban képes voltam tanulni a hibáimból és gyorsan változtatni.

Milyen szakmai kihívások, lemondások árán jutunk el a máig?

Mint mindenkinek, aki két évtizede űz egy szakmát, nekem is volt olyan munkám, amely kapcsán rossz kompromisszumokat kellett kötnöm. A DTK Show-ban remek csapattal dolgoztam. A legtöbben közülük előtte hír-, riport- és magazinműsort készítettek, akárcsak én. Velük együtt tanultam meg, hogyan kell szórakoztató műsort készíteni, de mire eljutottunk odáig, hogy elkezdett működni, és a nézők is megszerették, elfogyott körülöttünk a levegő a csatornánál, én pedig – úgy emberileg, mint szakmailag – elfáradtam és felmondtam. Ez nagyon fájdalmas időszak volt. Túl vagyok rajta. Az ember elesik és feláll párszor huszonhárom év alatt.

Mennyire az ösztönösség, illetve mennyire a tudatosság határozza meg a karriered?

Kívülről nézve úgy tűnhet, hogy mindig nagyon tudatosan építkezem, pedig kifejezetten ösztönös ember vagyok, talán túlságosan is hallgatok az intuíciómra, még az üzleti életben is.

D. Tóth Kriszta
D. Tóth Kriszta

A tudatosság a személyes márkám kapcsán későn, bőven a televíziós életem után kezdődött, amikor a WMN elindult. Ki kellett találnom, meddig tart az én, hol kezdődik a magazin.

Számomra ez a vállalkozás nem egotrip, a WMN-t egyfajta szolgálatnak fogom fel, amely egyre inkább erős márka önmagában is.

Soha nem szerettél szerepelni, miközben az állandó médiajelenlét elengedhetetlen feltétele volt a sikereidnek, ahogy a személyes ismertséged a WMN-nek is nagy lökést adott.

Valóban inkább introvertált ember vagyok. Nincs bajom azonban azzal, ha valaki jobban kitárulkozik. Annak idején, amikor ismert lettem, más volt a sztárvilág, az embernek jólesett, ha kíváncsiak voltak rá, és nem jelentek még meg azok a szakemberek, akik azt mondták volna, hogy húzzam meg a határt. Volt, hogy én is túl sokat mutattam a magánéletemből, meg is égettem magam.

D. Tóth Kriszta
D. Tóth Kriszta

Saját hibáim révén megtapasztaltam a nyilvánosság árnyoldalát, utána viszont húztam egy nagyon éles határt, amihez azóta is tartom magam. Ezért nem lehetett az elmúlt tizenöt évben látni a sajtóban a magánéletemmel turnézva. Szégyenlős vagyok, nem adom könnyen a bizalmam, abban viszont, aki kiérdemli, száz százalékig megbízom.

Itt ül velem szemben egy nő, aki nem bulvárhősnő, mégis megjelentetett egy intim családi történetet az édesanyjáról. Ugyanazt a kettősséget érzem ennek kapcsán is.

Amit édesanyámról írtam, egy dramatizált irodalmi mű. Egy regény. Egy valós karakter története, amely keresztülment a szűrőmön, de elemelődött a valóságtól.

A WMN mindig is karakterekben gondolkodott. A személyiséged karakterjegyei az írásaidból is kitűnnek. Hogyan jellemeznéd magad a csapaton belül?

Én vagyok a főnökasszony. (Nevet.) Amit látsz a videókban, amit olvasol a cikkeimben, az vagyok én. Nem akarom megmondani, mit gondolj rólam. Az, hogy egy olvasó, egy néző mit kezd a történeteimmel, az ő saját szellemi szabadsága. Nekem az a dolgom, hogy tartalom-előállítás közben önazonos maradjak. Hogy miképpen olvasol, nézel engem, az már, tudod… (mosolyog) rád tartozik.

Milyen történetek hoznak lázba?

Ügyek és emberek érdekelnek. Az Elviszlek magammal-t is a személyes kíváncsiságom mozgatja, ezért is alakult olyanná, amilyen. Annak idején mindenki azt mondta, legyenek az epizódok rövidek, mert a YouTube-on 10–12 perc körül megáll a tudomány. Aztán rájöttem, hogy nem érzem jól magam, ha csak a dolgok felszínét kapargatom.

Ha ott ül mellettem Básti Juli, nem akarom 12 perccel elintézni. Elkezdtem úgy beszélgetni, ahogy jólesik, így állt meg a műsoridő 35–40 percnél. Ennyi idő alatt be lehet járni egy ívet a történetben.

D. Tóth Kriszta
D. Tóth Kriszta

Ha azt kérdezed, mi érdekel engem személyesen, azt mondom, a családon belüli erőszak, a kultúra, a humor, a gyerekjogok, az apák és gyerekeik, az apák és anyák viszonya, emberek, akiknek van mondanivalójuk. Sajnos egyre kevesebb az olyan felület, ahol lehet velük beszélgetni.

Viszont egyre több autós-beszélgetős műsor van a YouTube-on is.

Nincs időm azzal foglalkozni, ki mit és hogyan csinál meg. Ezt a műfajt nem én találtam ki, én csak testre szabtam, és sikerre vittem Magyarországon. Ahogy mindenki más is testre szabja a formátumot. Mondj egy műsort, ami pont olyan, mint az Elviszlek magammal!

Ahol ugyanaz a szituáció, és még énekelnek is?

Világsztárok énekelnek egy musicalszínész-képzést kapott műsorvezetővel egy autóban Los Angeles utcáin… azt hiszem, ebben az összehasonlításban James Cordennek lejt a pálya. Az autóban beszélgetés a 2000-es évek elején már a Magyar Televízióban is megjelent a TV Taxi című műsorban. Én magam 2012-ben készítettem először ilyen interjút, amikor Niki Lauda a DTK Show vendége volt. Kitaláltuk, hogy a bekamerázott kocsimmal kimegyek érte a repülőtérre, és úgy fogunk beszélgetni. Nagy sikere volt, lényegében akkor született meg az Elviszlek magammal ötlete.

A provokáció után felteszem a valódi kérdést…

Persze, jöhet. (Nevet.)

D. Tóth Kriszta
D. Tóth Kriszta

Szerinted mitől jó a műsor?

Attól, hogy nem játszom meg magam, ahogy a vendégeim sem. Csak azokat a kérdéseket teszem fel, amelyek valóban érdekelnek. A városi közlekedés nagy koncentrációt kíván, ez kikapcsolja a felettes én minden túlgondolkodását, görcsösségét.

Két ember beszélget egy autóban, nincs semmiféle csinnadratta, csillámpónifilter és szárazjég.

A tizenkét éves lányom, aki nagy YouTube-fogyasztó, azt szokta mondani, hogy olyan „real”. (Nevet.)

D. Tóth Kriszta
D. Tóth Kriszta

Mozgókép vagy szöveg?

Nem vagyok hajlandó erre a kérdésre válaszolni, mindkettőt imádom. (Nevet.) Úgy vagyok teljes, ha van audiovizuális és írott tartalom is az életemben. Nem véletlen, hogy amikor elindult a WMN, azonnal lett YouTube-csatornája is, abszolút multiplatformos tartalomgyártásban gondolkoztunk. Ezek ma már nem különválaszthatók.

Print kiadványotok nincs.

Ahogy Náray Tamás mondta az első Elviszlek-adásban: „Nem kell minden trapézon ugrálni, anyukám!” Tudod, milyen szívesen megírnám a rég tervezett novelláskötetemet? Három-négy szöveg van kész belőle, még legalább tíz kellene; itt mozgolódnak a fejemben, de nem akarok belehalni a munkába, mert én élni szeretek.

D. Tóth Kriszta
D. Tóth Kriszta

Miért döntöttél úgy, hogy visszatérsz a képernyőre?

Öt éve nem voltam tévéképernyőn, és egyáltalán nem hiányzott. A tévézést követően három év teljes szünetet tartottam a médiában, szükségem volt egy kis detoxra. Adtam magamnak időt gyászolni, nem kapkodtam el, nem futottam bele másik munkába. Az persze jólesett, hogy miközben a könyveimet írtam, televíziós vezetők megkerestek, de mindenkitől türelmet kértem. Szerettem volna valami sajátot, aztán elindult a WMN. Az Elviszlek magammal azért is jött létre, hogy épüljön a WMN videócsatornájának közönsége. Hiába hívták a műsort évek óta, nem adtuk. Most viszont már „nagylány”, eljött az idő, hogy belépjünk vele egy másik platformra.

Miért egy viszonylag alacsony nézettségű csatornára, a Spektrum Home-ra esett a választás?

Annál jobb megkeresés nem kell, mint hogy azt mondták, csináljuk azt és úgy, amit és ahogy eddig. A Spektrum hiteles márka, ahol egy teljesen független, szakmailag komolyan vehető csapat jött létre, akikkel szabadon dolgozhatunk. Az Elviszlek magammal lesz az újjáalakuló csatorna egyik alappillére, a tévéadót pedig június vége óta már hárommillió háztartásban lehet fogni. Jó egy kezdődő építkezésben részt venni.

A bejelentés kapcsán azt lehetett olvasni, hogy több közös produkcióban is gondolkodtok.

A WMN produkciós csapatával komoly fejlesztés folyik, de még nem mondhatok semmi konkrétumot. Szeretnénk, ha ősszel már egy másik új, izgalmas formátummal is megjelenhetnénk a csatornán.

D. Tóth Kriszta
D. Tóth Kriszta

Az UNICEF egyetlen magyarországi nagyköveteként mire kívánod felhívni a figyelmet?

Mindig is fontosak voltak számomra a gyerekjólléti kérdések, a gyerekjogok érvényesítése. Rengeteg elnyomó családban, mélyszegénységben élő gyerek hangját nem hallod. Olyanokét, akik nem jutnak megfelelő oktatáshoz, akik nem mernek szólni, ha bántalmazzák őket. És közben ne felejtsük el a világ legszerencsétlenebb sorsú gyerekeit, akik menekülttáborokban, katasztrófa- vagy háború sújtotta övezetekben élnek. Az UNICEF csapata értük dolgozik, én pedig nagykövetként igyekszem az ő hangjuk is lenni.

Mit jelent számodra a szerepvállalás?

UNICEF-esnek lenni életforma. A világ legnagyobb ilyen jellegű karitatív szervezetéről beszélünk. Olyan országokban a leghatékonyabb, ahol nincsenek civil szervezetek, nincs jogállamiság, ahol elhúzódó válságban éheznek, fáznak magukra hagyott családok. Magyarországon fontos gyerekjogi tevékenység folyik, több szuper programunk is van, például a munkatársakkal járjuk a magyar iskolákat, bántalmazásról, cyberbullyingről beszélgetünk, érzékenyítünk. Próbálok kezdeni valamit azzal, hogy a munkámból kifolyólag úgy alakult, a szavamra többen figyelnek.

(Az interjú eredetileg a Médiapiac 2018/7-8. számában jelent meg. A lapra itt fizethet elő, illetve ezeken a standokon veheti meg.)

Médiapiac

Megújul az M2 Petőfi TV

Friss arculattal, új műsorokkal jelentkezik a közmédia zenés ifjúsági csatornája.

Közzétéve:

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) gyártóbázisának épületei és a főváros III. kerületében, Óbudán, a Kunigunda útja 64. alatt, előtérben az M2 Petőfi TV logója, fotó: MTVA/MTI/Zih Zsolt

Az M2 Petőfi TV a Petőfi Rádió műfajgazdag, magyar kínálatához igazodó, sokszínű tartalommal várja nézőit, a fiatalok igényeire szabott, aktuális témákkal – közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Sajtó és Marketing Irodája szerdán az MTI-vel.

A csatorna új, saját gyártásában készült egyedi tartalmakkal, élő közvetítésekkel, fesztiválok, koncertek, szórakoztató programok bemutatásával, filmes és ismeretterjesztő adásokkal, a fiatalok mindennapjait érintő témákkal várja a nézőket.

A megújulás szoros együttműködésben valósul meg a Petőfi Rádióval, láthatóvá téve a rádiós műsorvezetőket.

A közlemény szerint a csatorna kiemelt célja, hogy napjaink magyar slágereinek, a fiatal feltörekvő, értékteremtő zenei teljesítményt nyújtó zenészeknek bemutatkozási lehetőséget biztosítson a Petőfi Rádió tehetségkutató törekvéseivel szoros együttműködésben.

A tavaly októberben megújult rádióadónak már több ezer felvételt küldtek az új, valamint a széles körben még nem ismert előadók.

Tehetségük kibontakoztatásában, dalaik terjesztésében vállal hangsúlyos szerepet – műfaji megkötés nélkül – a magyar zenei médiumok között egyedüliként a két csatorna – emlékeztetnek a közleményben.

Mint hozzáteszik, a tehetséggondozás mellett fontos törekvésük a múlt könnyűzenei örökségének gondozása, hogy a hazai könnyűzene legendás alakjait közelebb hozzák az ifjúsághoz. A nézők ennek részeként több évtizede készült, zenei ritkaságnak számító archív koncertfelvételeket, interjúrészleteket is láthatnak.

Íme az újdonságok

Az elmúlt évekhez hasonlóan minden hétköznap 21 órától élő műsor várja majd a nézőket. Az Esti Kornél című műsorban különböző zenei formációk aktualitásait mutatják be, de előtérbe kerül az előadók színpadon túli élete, például kedvenc sportjuk, hobbijuk vagy karitatív tevékenységeik.

Az adások továbbá rávilágítanak arra is, hogyan kapcsolódik össze a zene egyéb művészeti és más területekkel. A műsorvezetők között a már jól ismert csatornaarcok szerepelnek, így Csitári Gergely, Pató Márton, Csapó Dóra, Hernandez Vivien, Matthesz Flóra és Tótfalusi Fanni.

A tévéadó újdonságai közé tartozik az élő műsor után következő zenés kívánságműsor. A Mit kíván? című műsor adásaiban válogatást adnak a Petőfi Rádió kívánságműsorának legnépszerűbb dalaiból, valamint zenei témákban megszólaltatják az utca emberét.

Szombat esténként 20 órától a Petőfi Rádióból ismert műsorvezetők, Mák Kata, Fekete László, Habóczki Máté, Szani Roland és Szikora Tamás várják a nézőket a Házibuli című zenés műsorral. Minden adás egy hazánkban népszerű zenei stílust, illetve sokakat foglalkoztató, a dalokban gyakorta megjelenő emberi érzelmet jár körbe különböző rovatokban.

Az adások után szombaton 22 órától koncert- vagy zenés filmet ad a csatorna.

A csatorna népszerű koncertműsora, az Akusztik továbbra is jelentkezik vasárnaponként 20 órától, valamint folytatódik az A38 hajó színpadán és a Kulisszák mögött – az A38 hajón, az A38 Archív és az A38 BESZTOF a zenei szerkesztők válogatásában, a legjobb hazai produkciókkal, érdekességekkel – olvasható a közleményben.

Tovább olvasom

Médiapiac

Vizsgálat indult az EU-ban az Apple, a Google és a Meta ellen

Az Európai Bizottság vizsgálatot indított az Apple, a Google és a Meta vállalat ellen, hogy megfeleltek-e a digitális piacokról szóló szabályozásnak (DMA) – jelentette be Margrethe Vestager digitális korra felkészült Európáért felelős uniós biztos.

Közzétéve:

MTI/EPA/Caroline Brehman

Margrethe Vestager brüsszeli sajtótájékoztatóján közölte:

az előzetes vizsgálatok eredményei szerint feltételezhető, hogy az érintett vállatok nem kezdték meg a hónap elején életbe lépett, átjárhatósággal és versennyel kapcsolatos előírásokat tartalmazó szabályozás szerinti kötelezettségek betartását.

A szabályozás szerint az “alapvető platformszolgáltatásokat” nyújtó, kapuőrnek nyilvánított vállatoknak fel kell számolniuk azokat a zárt technológiai rendszereket, amelyek a fogyasztókat egyetlen vállalat, főként saját termékeinek vagy szolgáltatásainak használta felé terelik. Kiemelte, a szabályozás előírja, hogy a vállalatoknak lehetővé kell tenniük, hogy “ingyenesen tereljék” a felhasználókat alkalmazásboltjain kívüli ajánlatokhoz.

Az Európai Bizottság szeptemberben hat szolgáltatót minősített kapuőrnek, az Alphabet, az Amazon, az Apple, a ByteDance, a Meta és a Microsoft céget.

Az uniós biztos szerint az Európai Bizottság “gyanítja”, hogy az érintett vállatok által bevezetett intézkedések nem tesznek eleget a DMA szerinti kötelezettségeiknek. Az uniós bizottság mélyreható vizsgálata során arra keres választ, hogy a Google és az Apple teljes mértékben betartja-e a DMA szabályait, amelyek megkövetelik a technológiai cégektől, hogy lehetővé tegyék, hogy az alkalmazásboltjaikon kívül elérhető ajánlatokhoz irányítsák a felhasználókat. Az uniós bizottság aggodalma szerint a két vállalat saját ajánlataikon kívüli választás esetén “különféle korlátozásokat” alkalmaz, beleértve egyebek mellett díjak felszámolását.

A gyanú szerint a Google nem tartja be azokat az előírásokat, amelyek megakadályoznák, hogy a technológiai óriáscégek előnyben részesítsék saját szolgáltatásaikat a riválisokkal szemben.

“Az Európai Bizottság aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy a Google és az Alphabet keresőfelületeiken előnyben részesítik saját szolgáltatásaikat” – mondta.

Közölte továbbá: az előzetes vizsgálatok szerint az Apple alternatív alkalmazásboltokra vonatkozó új díjstruktúrája és az Amazon keresési találatokra vonatkozó rangsorolási gyakorlata szintén aggályokat vet fel. Az Apple intézkedései, beleértve a webböngésző keresési képernyőjének kialakítását, megakadályozhatják a felhasználókat abban, hogy gyakorolják a szabad szolgáltatásválasztás jogát saját rendszerén belül. Az uniós bizottság a Meta esetében a felhasználók adatainak kezelése és a díjköteles szolgáltatások fizetési feltételeivel kapcsolatosan vizsgálódik majd – tájékozatott.

Az Európai Bizottság közölte: vizsgálata során bizonyítékokat és információkat gyűjt a felvetődött gyanúk tisztázására, az eljárást 12 hónapon belül le kívánja zárni.

Jogsértés esetén a brüsszeli testület az érintett vállalat teljes, globális forgalmának 10 százalékáig terjedő bírságot szabhat ki. A bírságok ismételt jogsértés esetén akár 20 százalékot is elérhetnek.

Folyatódó jogsértések esetén az Európai Bizottság további lépéseket is tehet, például kötelezheti a vállalatot egy üzletág vagy annak egy részének eladására, vagy megtilthatja a rendszerszintű meg nem feleléshez kapcsolódó szolgáltatások nyújtását.

Borítókép: a Google amerikai informatikai óriáscég logója a Nemzetközi Szórakoztatóelektronikai Kiállításnak (CES) otthont adó épületen Las Vegasban 2023. január 10-én

Tovább olvasom

Médiapiac

Komoly karriert futott be a közmédia Országjáró című műsora

Eddig is több díjjal jutalmazták a hat éve futó műsort – mondta Siklósi Beatrix, a Kossuth rádió csatornaigazgatója az M1 műsorában hétfőn.

Közzétéve:

Róka Ildikó szerkesztő, gyártásszervező (b) és Móczár István rendező, operatőr (k) átveszi a Duna Televízió és a Duna World csatornán futó Ízőrzők című műsornak járó Hungarikum Liget Média-díjat Lezsák Sándortól, a Magyar Országgyûlés alelnökétõl (j2), Lezsák Sándorné Sütõ Gabriellától a Hungarikum Liget alapítójától (j) és Balogh Lászlótól, a Közszolgálati Közalapítvány Kuratóriumának elnökétől (b) a veszprémi díjátadó gálán 2024. március 21-én, fotó: MTI/Vasvári Tamás

Siklósi Beatrix annak kapcsán beszélt erről, hogy a közmédia két műsora, a Kossuth rádión hallható Országjáró és a Duna csatornán látható Ízőrzők sorozat múlt héten elnyerte a Hungarikum Liget Média-díjat.

A csatornaigazgató elmondta, büszke a műsort készítő csapatra, amelynek tagjait mindenhol nagy szeretettel várják.

A munkatársak óriási munkát végeznek, hétről hétre egy ötórás műsort állítanak össze

– mutatott rá.

Domokos István, az Országjáró felelős szerkesztője, műsorvezető arról beszélt, hogy

a műsor fennállása óta eddig 457 településen jártak és 13 500 riportalanyt szólaltattak meg. Mint mondta, a műsor kaput nyit a világra, megmutatja a helyben élők mindennapjait, az emberi értékeket, kincseket, amire az ott élők büszkék, a műsor készítőinek pedig fontos, hogy ezeket bemutathatják.

A díj megtiszteltetés számukra, és öröm volt a díjátadón újra találkozni azokkal az emberekkel, akiket a műsorban már bemutattak – mondta Domokos István.

Siklósi Beatrix közölte, hogy a díjjal járó 1,5 millió forintot az Országjáró stábja a Jónak lenni jó! jótékonysági kampány legutóbbi kedvezményezettjének, a koraszülött gyermekek fejlesztését segítő Semmelweis Fejlődéstámogató Központnak ajánlotta fel.

Tovább olvasom