Heti váltásban látják el a főszerkesztői teendőket a kisebbségi szerkesztők

2021. január 12.

Heti váltásban látják el a főszerkesztői teendőket a román közszolgálati televízió (TVR) kolozsvári stúdiójának kisebbségi szerkesztői - közölte a Maszol.ro portál.

Fodor János: „A minőségben hiszek”

Fodor János: „A minőségben hiszek”

2020. augusztus 31.
A magyar rádiózás és televíziózás jellegzetes alakja, Fodor János sok jót kapott az élettől, mindig azzal foglakozhatott, amit szeretett, amiben sikeres volt. Persze volt része drámái helyzetekben is. Fodor kreatív, megújulni kész ember. Újra és újra kitalálta magát. Ami nem változott, az a hite és az értékközpontúsága.
Csak őszintén

Csak őszintén

2019. december 20.
Ülünk a tévéstúdióban, ahol érkezésem előtt nem sokkal értek véget műsorának felvételei. Kíméletlen őszintesége legendás, öniróniája már csak hab a tortán. Megengedheti magának, hisz a médiában eltöltött negyven éve egy generáció története is. Azoké, akik kiváltságosak voltak abból a szempontból, hogy a rádióval és a televízióval együtt nőttek fel. Rangos Katalin azok közé az újságírók közé tartozik, akiket történelmi szemtanúk között emlegetnek.
Sváby András: „Mindenben a realitások érdekelnek”

Sváby András: „Mindenben a realitások érdekelnek”

2019. augusztus 05.
1997-ben bízták rá a TV2 Napló című riportmagazinjának vezetését. Már akkor az embert kereste a hírek mögött. Ez azóta sem változott, hogy a műsort az ATV sugározza. Sváby Andrást adásról adásra az hajtja, hogy elkészítsék minden idők legjobb Heti Naplóját. Valamit jól csinálhat, ha politikai pártállástól függetlenül folyamatosan támadják.
Tigris a stúdióban

Tigris a stúdióban

2019. május 23.
Táskarádió, Halló, itt vagyok!, Kettesben – sikerműsorok a maguk idejében. Vajon azért, mert Szilágyi János folyamatosan szakított a hagyományokkal, egyedi hangot ütött meg, ugyanakkor mindig alaposan felkészült? Az ország máig egyik legnépszerűbb riportere szerint a titok az, hogy soha senkinek nem kívánt megfelelni magán kívül.
Hírek hátterében

Hírek hátterében

2019. április 26.
Kialakult egy olyan réteg, amely egyáltalán nem fogyaszt valóságos híreket, a média számon kérő funkciója megszűnt, és nem lehet valódi, kiegyensúlyozott, közéleti újságírást folytatni – véli Kert Attila, az Euronews igazgatója, aki ritkán osztja meg a gondolatait, ám ezúttal nemcsak a televíziós hírműsorokról, de a sporthoz és a rockzenéhez fűződő viszonyáról is képet kaphatunk.