A Lexus támogatja a Tangent formatervező stúdió első önálló kiállítását

A Lexus támogatja a Tangent formatervező stúdió első önálló kiállítását

2019. szeptember 04.

„Megtiszteltetés számunkra, hogy a Lexussal dolgozhatunk a Londoni Dizájn Fesztivál ideje alatt, és hogy a Tangent önálló kiállítást mutathat itt be. A 2013-as Lexus Design Award indította el a tervezői karrieremet, s azóta a Tangent és a Lexus szoros munkakapcsolatot alakított ki. Ez a kiállítás ismét kitűnő példája az együttműködésnek, és remélem, sokak tetszését elnyeri majd” – fogalmaz Hideki Yoshimoto, a Tangent alapító-igazgatója.

Ismét a Lexus a Velencei Filmfesztivál partnere

Ismét a Lexus a Velencei Filmfesztivál partnere

2019. július 30.

A márka harmadik éve szerepel a Velencei Filmfesztivál szponzoraként, amit 2019. augusztus 28. és szeptember 7. között rendeznek meg, és amelynek nemzetközi zsűrijében az argentin filmrendező, Lucrecia Martel elnököl.

A THE LOFT nyerte az Európa Legjobb Repülőtéri Várója 2019 címet

A THE LOFT nyerte az Európa Legjobb Repülőtéri Várója 2019 címet

2019. június 11.

A Brussels Airlines és a Lexus által létrehozott THE LOFT olyan különleges koncepción alapuló reptéri váró, amelynek karakterét a kényelem, a technológia, a dizájn, valamint a belga stílus és a japán vendégszeretet izgalmas elegye alkotja - írják.

A Toyota és a Lexus viszi a prímet

A Toyota és a Lexus viszi a prímet

2018. május 10.

A legnépszerűbb hazai hibrid elektromos autónak január és március között a Toyota Auris bizonyult, amely a egymagában a hazai hibrid eladások 22%-át vitte, őt a crossover Toyota C-HR (18%), a szintén crossover Toyota RAV4 (17%), a városi kisautó Toyota Yaris (13%), és a prémium crossover Lexus NX (4%) követte, rajtuk kívül a TOP10-be a még a szintén prémium crossover Lexus RX (2%) is befért a 9. helyen.

Drámai és exkluzív

Drámai és exkluzív

2018. március 10.

Az autó színvilága a japán tusfestészethez és kalligráfiához használt tradicionális sumi festék mélyen ragyogó, telt árnyalatát idézi.

Milánóban mutatják be a Lexus legújabb tanulmányautóját

Milánóban mutatják be a Lexus legújabb tanulmányautóját

2018. február 19.

A Milánói Dizájn Héten megrendezésre kerülő eseménnyel az "egyediség harmóniájának lélegzetelállító élményét ünneplő" luxusautó-gyártó immár 11. éve vesz részt a nagy presztízsű dizájn eseményen.

Különleges élményben részesült Sebestyén Balázs

Különleges élményben részesült Sebestyén Balázs

2017. szeptember 25.

„Azért nem mondom, hogy nem próbálnám ki a V8-as változatot is, de bevallom elakadt a szavam” – fogalmazott Sebestyén Balázs.

A Toyota a legkedveltebb márka

A Toyota a legkedveltebb márka

2017. július 18.

10,2 millió darabot, azaz nagyságrendileg minden nyolcadikat a világ leginnovatívabbnak és legzöldebbnek tartott autógyártója, a Toyota, illetve prémium márkája, a Lexus adta el.

A Lexus vezeti a megbízható autómárkák rangsorát

2019. szeptember 10.

A teljes modellkínálatának megbízhatóságára érvényes ötcsillagos értékeléssel, illetve négy Legjobb vétel státusszal kitüntetett autóval a Lexus végzett az első helyen az idei Which? Car Guide felmérésben.

Versenyt hirdet a Lexus

2019. augusztus 5.

A döntősök a világhírű Milánói Dizájn Héten kapnak lehetőséget arra, hogy a nagyközönségnek is bemutassák prototípusaikat.

A Lexus lesz a Davis Kupa hivatalos partnere

2019. március 13.

A sporteseményt a madridi La Caja Mágicában rendezik meg november 18-24. között. A Madridi Davis Kupa Döntő a világ egyik legfontosabb sporteseménye, így Madrid egy hétre a teniszvilág fővárosává válik.

Ünnepel a Lexus

2019. március 4.

A 10 milliós mérföldkő méltó megemlékezés a márka 1989-es megjelenésének 30. évfordulójáról is.