Kövess minket!

Marketing

Mészáros Antónia: „Ne csukjuk be a szemünket!”

A BBC-nél dolgozott, amikor kiküldték haditudósítónak Irakba és más veszélyes terepekre Koszovótól Zimbabwéig. 2006-ban jött haza az MTV-hez, ahol politikai, közéleti műsorok szerkesztő-műsorvezetőjeként dolgozott. Tévés pályafutását az ATV-n fejezte be. Mészáros Antónia a magyarországi UNICEF ügyvezető igazgatójaként ismét a világ válságövezeteiben jár, pedig kihívást az itthoni szervezetben is talál bőven.

Miért ad fel valaki egy pályát, amire fiatal kora óta készült?

Nem készültem újságírónak, kislányként színházrendező szerettem volna lenni. Az eddigi pályafutásom inkább véletlenek sorozatának köszönhető. Azzal a céllal mentem az ELTE bölcsészkarára, hogy miután elvégzem, komolyan vegyenek majd a színházrendezői felvételinél. Egyszakosként viszont sok szabadidőm volt, és így a város szinte összes egyetemére bejártam előadásokat hallgatni, puszta érdeklődésből. Valaki szólt, hogy ha izgalmasat szeretnék, üljek be György Péter média szakon tartott tömegkultúra-órájára. Az ottani diákok épp akkor indították el a rendszerváltás utáni első egyetemi újságot, hívtak a szerzőgárdába, és talán mert jobban ráértem a többieknél, idővel én lettem a főszerkesztő. A tanárok beszéltek rá, hogy vegyem fel a szakot is, magamtól nem tettem volna. Ezt követően mentem ki Angliába, ahol a bölcsészvégzettségem nem vitt messzire, a médiás hátterem viszont adott egy irányt.

Mikor lett a munkából szenvedély?

Mindig is az volt. Ez látszólag ellentmondás, hiszen épp most mondtam, hogy nem készültem a pályára, de én soha semmit nem tudtam félvállról venni: ha már csináltam valamit, akkor a szenvedély mindig az első pillanattól kezdve élt bennem a feladat iránt. Már az egyetemi újságot is véresen komolyan vettem, ahogy később minden mást is.

Mészáros Antónia (Fotó: Valuska Gábor)
Mészáros Antónia (Fotó: Valuska Gábor)

Különösen imádtam a BBC-nél dolgozni, dokumentumfilmesként teljesen megtaláltam a helyem a világban. De ha jött egy váratlan lehetőség, általában éltem vele, már csak kalandvágyból is. Így jöttem haza. És ahogy nem készültem se újságírónak, se dokumentumfilmesnek, se képernyősnek, úgy UNICEF-vezetőnek sem.

2017-ben az UNICEF által meghirdetett állásinterjúra komplett stratégiával érkeztél.

Utoljára 2000-ben voltam állásinterjún, a BBC-nél, és azt gondoltam, mindenki úgy készül fel, ahogy én. Azóta is csodálkozom, amikor én interjúztatok, hogy a jelentkezők csak magukról beszélnek a várható kihívásokra adandó válaszok helyett. Sokan jóformán a honlapunkat sem nézik meg előtte. Mivel azonban szakirányú tapasztalat hiányában nem adtam magamnak annak idején sok esélyt, módszeresen kutattam a témát, és konkrét elképzelésekkel érkeztem.

Mészáros Antónia (Fotó: Valuska Gábor)
Mészáros Antónia (Fotó: Valuska Gábor)

Milyen fő célokat tűztél ki?

A legfontosabb az volt, hogy sokkal láthatóbbá kell tenni itthon a szervezetet, és többet kell tenni a magyar gyerekekért.

Mennyire adott az országban a politikai, illetve a gazdasági háttér ahhoz, hogy kialakuljon egyfajta támogatási gyakorlat az emberekben?

Sokkoló volt szembesülni azzal, hogy népességarányosan nálunk támogatják legkevesebben a rászoruló gyerekeket az UNICEF-en keresztül. Rosszabb helyzetben lévő országokban is több embernek természetes az adományozás. Itthon ez még nem igazán része a kultúránknak, nagyon lassú az építkezés, de talán nem reménytelen.

Miközben sok embert értek el a kampányaitokon keresztül.

Kétségtelenül egyre láthatóbbak vagyunk, és nagyon sok a pozitív visszajelzés. Mégis kérdés, mikor lesz a népszerűségből valódi támogatás. Noha helyben is egyre relevánsabbak vagyunk, mind több értéket tudunk teremteni a magyar rászoruló gyerekek számára, de azzal az energiával, amivel itthon pár százezer forintot sikerül csak megmozgatni, külföldön pár millió dollár támogatásra tesznek szert. Pedig az UNICEF mindenhol a világon a kis összegű, pár ezer forintos, de rendszeres adományokból gazdálkodik, amit főleg a középosztály ad, nem a szupergazdagok.

Hogyan lehet az akár globális, akár lokális üzeneteket eljuttatni az emberekhez?

Aki figyeli az online felületeinket, vagy feliratkozott a hírlevelünkre, mindenről értesül, de ahogy világszinten, úgy itthon is egyre nagyobb kihívás új embereket elérni. Ráadásul a világ történései eleve kevésbé kerülnek be a hazai média fősodrába, és maga a sajtó is egyre kevesebb emberhez jut el.

Mészáros Antónia (Fotó: Valuska Gábor)
Mészáros Antónia (Fotó: Valuska Gábor)

Ma már nem magától értődő, hogy ha szerepeltünk az esti híradóban, akkor az üzenetünk mindenkihez eljutott, akit érdekelhet. Több szólamban és több csatornán kell megállás nélkül kommunikálni ahhoz, hogy legalább valami átmenjen az üzenetből, az érdeklődést pedig különösen nehéz hosszú ideig fenntartani. Kutya kemény munka.

Mely kiemelt ügyek határozták meg a 2018-as évet?

Látványos nagy kampányból kettőt bírunk el egy évben. Az egyik a Gyerekhang november 20-án, a gyerekek világnapján. Tavaly rendeztük meg először, idén pedig már ötvennél több esemény volt, a Parlamenttől magáncégekig, kék fényben úszott a főváros, a budapesti buszokon, villamosokon egész nap szóltak a gyerekjogi üzeneteink, plakátok lepték el az országot, és kékbe fordultak a közösségimédia-felületek. A másik vidám kampány az apák napjához kötődik, nagy központi rendezvénnyel. (Az apák szerepének fontosságáról szóló üzenetekhez kötnek egy eseményt is: tavaly ez egy családi és sport nap volt sztárvendégekkel a Marczibányi téren, idén már szuperkoncert lesz a legnépszerűbb magyar együttesekkel a Budapest Parkban – a szerk.) De foglalkozunk folyamatosan a világ gyermekeinek fájdalmával és a helyi problémákkal is. Szeptemberben indítottunk új programot rászoruló magyar gyerekek megsegítésére, ebben az UNICEF nagyköveteként Ricky Martin is szerepet vállalt. Épp most hirdettünk egy izgalmas pályázatot hátrányos helyzetű magyar fiatalok számára, amiben óriási lehetőségek vannak – segítünk a legfontosabb problémáik megoldásában és közben fejlesztjük a készségeiket. (A pályázatot azóta lezárták – a szerk.) És felhívjuk a figyelmet a legelesettebbekre: Jemenben például iszonyatos polgárháború dúl. A helyi gyerekek rendkívül kiszolgáltatottak, sokan odavesznek a harcok következtében, sokan egészen egyszerűen éhen halnak. Bangladesben a rohingja családok élnek irtózatos körülmények között, Indonéziában és Kelet-Afrika több országában természeti katasztrófa okozott szörnyű válságot, hosszú a sor sajnos.

Nem régen tértél haza Mianmarból.

Túl kevesen tudjuk, hogy van egy nép, amelyet nemrég majdnem kiirtottak. A gyakran gyerekek ellen irányuló kegyetlen erőszak és a felfoghatatlan tömegmészárlások után ma is folyamatos rettegésben és elképzelhetetlen nélkülözésben élnek a tagjai. Ez a kétségbeejtő helyzet tökéletes példája annak, mennyit számíthat akár egy magyar ember ezer forintja. Mianmar ugyanis rendkívül alulfinanszírozott, úgynevezett donorárva ország, gyakran el is fogynak az életmentő készletek. Hiába nagy az UNICEF és végez elképesztően fontos munkát minden nap 190 országban, az életmentést lehetővé tevő adománypénzek jó része címkézve érkezik, és nem jut elég mindenhova. A mianmari programban például csak a sürgős igények 25%-ára van fedezet. A külföldi kollégák könnyek között könyörögnek a híresen alulfinanszírozott magyar bizottság vezetőjének is, hogy csináljunk valamit, lármázzuk fel a jóérzésű embereket, mert a szemük láttára halnak meg a gyerekek, ha nem érkezik több adomány.

BBC-s dokumentumfilmes újságíróként is több válságövezetben voltál. Lelkileg hogyan éled meg a gyermekek kilátástalan helyzetét?

A BBC mindig fizetni akarta a poszttraumás terápiámat, de nem éltem vele, mert erőt adott, hogy a megoldás részeként vagyok jelen a borzalmak színterein. Nem csak mérhetetlen szegénységet láttam akkor, de sok halottat is, voltak, akik a szemem láttára vesztették életüket. De azáltal, hogy a borzalmak megjelentek a képernyőn, nem ritkán pozitív változást idéztünk elő. Most az UNICEF-nél is hasonlóan látom a szerepemet.

Mészáros Antónia (Fotó: Valuska Gábor)
Mészáros Antónia (Fotó: Valuska Gábor)

Fontosnak érzem elmondani, hogy ha valakinek fedél van a feje fölött, folyik a víz a csapból, nem lő rá senki, van mit ennie, és az egyik legnagyobb dilemmája, hogy melyik filmet nézze meg a barátaival a moziban, akkor ő egy hihetetlenül szerencsés ember – és ennek a kiváltságnak egyfajta felelősséggel is kellene társulnia. Ha nem figyelünk a világ legsötétebb zugaira, a távoli problémák előbb-utóbb eljutnak hozzánk is valamilyen formában. Nemcsak morális felelősségünk, de saját érdekünk is, hogy ne csukjuk be a szemünket!

Szerintem téves az a logika, amelyet időnként a saját magyar barátaim is megfogalmaznak, hogy azért nem támogatják az UNICEF munkáját, mert azt úgyis megteszik a gazdagabb társadalmak, nekünk meg van elég bajunk itthon is. Ha adott esetben száz forinttal már meg lehet menteni egy életet, akkor ez miért dolga inkább egy belgának, mint egy magyarnak? Szeretném hinni, hogy nem vagyunk olyan részvétlen társadalom, amilyennek a magyar adakozási arányok jelenleg mutatnak minket.

Mit jelentenek számodra azok az ügyek, amelyekért az UNICEF színeiben a magyar gyerekekért harcoltok?

Szívfacsaróak a magyar problémák is. Most kaptunk egy rangos díjat az online erőszakkal kapcsolatos kampányunkra. Ez a jelenség már a kiskamaszokra is veszélyes, akár öngyilkossághoz is vezethet. Iskolai zaklatás mindig létezett, az UNICEF is régóta foglalkozik vele, ám napjaink online verziója még kíméletlenebb. Régen ugyanis a bántalmazott gyerek miután hazament az iskolából, némi nyugalomra lelt, az online térben viszont nincs megállás, itt a zaklatás is folyamatos. Az üzenetek bármikor, folyamatosan érkezhetnek, a pedagógusok nem feltétlenül látnak rá, hogy mi történik, az érintettek pedig sokszor a szüleiknek sem merik elmondani, mi történik velük. Fontos volt számunkra, hogy az áldozatokkal éreztessük, nincsenek egyedül. Mint ahogy az is, hogy megszólítsuk a szülőket, a tanárokat és azokat a gyerekeket is, akik esetleg tétlen szemlélői egy-egy bántalmazásnak. Jó lenne, ha minél több családban lenne ez téma és minél több fiatalnak természetes, hogy nem csak, hogy nem bánt másokat, de néma se marad, ha ilyet lát.

Mészáros Antónia (Fotó: Valuska Gábor)
Mészáros Antónia (Fotó: Valuska Gábor)

Milyen a kormánnyal, azon belül az Emberi Erőforrások Minisztériumával való kapcsolatotok?

Kifejezetten jó. Sok segítséget kapunk a minisztériumtól a magyar programokhoz.

A kormány narratívájában egyre gyakrabban fordul támadólag az ENSZ felé, amely az UNICEF megalapítója.

Az UNICEF megítélése mindenhol kevésbé átpolitizált, gyakran nem is azonosítják az ENSZ-szel, amely amúgy nem is finanszírozza a szervezetet – magunknak kell adományokat gyűjtenünk. Itthon sem kapunk támadásokat, csak támogatást. Érezzük azonban a politikai retorika következményeit, az utcai adománygyűjtőinknek például még nehezebb lett a dolguk.

Amikor otthagytad a médiát, úgy érezted, egyre kevésbé lehetsz tévésként valódi hatással a világra. Milyen nyomot kívánsz hagyni magad után az UNICEF-ben?

A magyar „piac” annyira nehéz, hogy a világ legnagyobb hasonlóan működő segélyszervezetei, mint mondjuk a Save the Children, nincsenek is itt jelen.

Mészáros Antónia (Fotó: Valuska Gábor)
Mészáros Antónia (Fotó: Valuska Gábor)

Tulajdonképpen mi vagyunk azok, akik hidat képezünk a gyerekeket érintő globális és helyi problémák között.

Azt remélem, ha a magyar emberekhez sikerül közelebb hozni a világot, jobban megértik, miért fontos a munkánk, és jobban fogják támogatni. De Magyarországon is csodákat lehet tenni a világszervezetben felhalmozott tudással, kapcsolatrendszerrel, hitelességgel. Mi ezen vagyunk, de csak annyira tudjuk segíteni a magyar gyerekeket, amennyire a magyar társadalom segít minket ebben a munkában.

(Az interjú eredetileg a Médiapiac 2018/11-12. számában jelent meg. A lapra itt fizethet elő, illetve ezeken a standokon veheti meg.)

Marketing

Íme az idei Marketing Summit témái

Szakmai és üzleti témák széles tárháza és több ezer szakember várja az érdeklődőket szeptember 19-én a budapesti Művészetek Palotájában.

Közzétéve:

A márkamenedzsment, a marketingtaktika, a digitalizáció, valamint a mesterséges intelligencia alkalmazásának fő kérdései kerülnek napirendre az idei Marketing Summiton, amelyet szeptember 19-én tartanak meg Budapesten, a Művészetek Palotájában. A programot ezúttal nagyrészt az európai nemzeti marketingszövetségeket tömörítő European Marketing Confederation által összeállított European Marketing Agenda pilléreire építették fel – tájékoztatott az esemény szervezője, a Magyar Marketing Szövetség, hozzátéve, hogy az európai szintű felmérésen túl egy több mint harminc meghatározó hazai marketinges és kommunikációs szakemberből álló programalkotó grémium véleménye is hozzájárult ehhez.

A Marketing Summit idén összesen négy teremben dolgozza fel az aktuális szakmai, üzleti és technológiai kihívásokat és fogalmaz meg azokra válaszokat. 

  1. Marketing Agenda teremben a szakma trendszerű kihívásaival, a digitalizáció és az AI marketingre gyakorolt hatásaival, az adatok szakmánk mindennapjaiban betöltött szerepével, az üzlet fenntarthatósági kihívásokra adott érdemi válaszaival, a média új adottságaival és lehetőségeivel, valamint a marketing és a marketingesek jövőjével foglalkozunk. A színpad előadásainak és kerekasztal-beszélgetéseinek fókuszában a 2025-ös esztendő marketing, üzleti, illetve szakmai kihívásai állnak.  
  2. Az esemény külön termet szentel az üzlet és a fenntartható üzletfejlesztés legjobb gyakorlatainak is. A Business Agenda teremben a körforgásos gazdasággal és a kiberbiztonsággal mint új üzleti lehetőségekkel foglalkozunk, és terítékre kerülnek a marketing és kommunikáció üzlettámogató funkciói, sikeres hazai márkák, vállalkozások inspiráló üzletfejlesztési megközelítései, sőt az üzlet innovatív finanszírozási kérdései is.  
  3. Professional Agenda terem workshop-jellegű, gyakorlatias előadások segítségével a marketingtevékenység mindennapos támogatását szolgálja majd. E teremben szó lesz az agilis projektmenedzsmentről, az ügyfélút és ügyfélélmény tervezésének konkrét lépéseiről, terítékre kerül az integrált kampánytervezés és az abban használható digitális és AI megoldások, valamint foglalkozunk egyedi közterületi megjelenést biztosító kampánytervezéssel, és mesterséges intelligenciával támogatott tartalommarketing, illetve SEO megoldásokkal is. 
  4. A Summit negyedik termében, amely a Brands Agenda nevet viseli, ismert hazai márkákat képviselő brand-, trade-, és tartalommenedzserek gyakorlatfókuszú esettanulmányokat, sikeres márka-együttműködéseket, valamint hatékony promóciós és PR gyakorlatokat mutatnak be. 

Az idei Marketing Summiton számos külföldi előadó és több mint száz hazai szakember áll majd színpadra. A folyamatosan bővülő előadói lista a marketingsummit.hu oldalon kísérhető figyelemmel.

Régi és új elismerések

Ugyanakkor nem csak a szakmai programok, hanem az esemény estéje is különleges meglepetéseket tartogat majd. Immár hagyományosan a Summit Díjátadó Est keretében ismerik el és mutatják be a legsikeresebb marketingvezetőket, a legkiválóbb PR szakembereket, a legtehetségesebb brandmenedzsereket, a Tonk Emil életműdíjjal pedig egy kiteljesedett, eredményes szakmai életutat koronáznak meg a szervezők. Az MMSZ által idén megalapított Hungarian Marketer of the Year díj elismeréseit is a Díjátadó Est keretén belül adják majd át, azzal, hogy a díj első helyezettje lesz Magyarország jelöltje a következő évi European Marketer of the Year kiírásban, amelyet az EMC hirdet meg. 

A Marketing Summit Hungary főszervezője a Magyar Marketing Szövetség, társszervezői a Positive Adamsky reklámügynökségi csoport, valamint a Marketing & Media szaklap.

A Marketing Summit programjáról bővebben IDE KATTINTVA olvashat.

Tovább olvasom

Marketing

Újra magyar kézbe kerül a Boci

Megvásárolja a Boci, a Melba és a Párizsi kocka védjegyeit a Cerbona a Nestlétől, amely a Szerencsi Édesipari Vállalattal együtt vette meg a márkákat a privatizáció során, 1991-ben.

Közzétéve:

A két vállalat keddi közleménye szerint az ellátás folytonosságának biztosítására egy átmeneti időszakban a Nestlé gyártja majd tovább a termékeket, ezzel is garantálva, hogy a fogyasztók folyamatosan megvásárolhassák a csokoládékat. A tranzakció 2024. május 22-én zárul.

Mészáros Tamás, a Cerbona vezérigazgatója jelezte:

a 100 százalékban magyar tulajdonú vállalat biztosítja a csaknem 100 éves múltra visszatekintő márkák további növekedését.

Noszek Péter, a Nestlé Hungária Kft. ügyvezetője kifejtette: a Boci értékesítése lehetővé teszi a Nestlé Hungária édesség üzletága számára, hogy olyan erősségeire összpontosítson, mint a KitKat és a Balaton.

A Nestlé több mint 30 éve van jelen Magyarországon, jelenleg a legnagyobb svájci befektető és munkáltató. Három gyárában, Szerencsen, Diósgyőrön és Bükön, illetve budapesti központjában több mint 2800 embert foglalkoztat. A cég a 2024. februárban bejelentett büki beruházásával együtt már 382 milliárd forintot meghaladó értékben fektetett be Magyarországon. A Nestlé Hungária beszállítóinak többsége magyar vállalkozás, amelyek évente összesen 54 milliárd forint értékben adnak el termékeket és szolgáltatásokat a Nestlé globális hálózatának.

A Cerbona több mint négy évtizedes tapasztalattal rendelkezik a magyar élelmiszeriparban. A kezdetben malomipari vállalat müzliszeletek és müzlik gyártására specializálódott, illetve egyéb gabona alapú élelmiszereket gyárt, gyárában több mint 150 munkavállaló dolgozik.

Tovább olvasom

Marketing

Megújul a Magyar Marketing Szövetség képzési rendszere

Május elején indulnak az SMP Marketing Masters kurzusai.

Közzétéve:

A Magyar Marketing Szövetség logója, forrás: MMSZ

Megújítja képzési rendszerét a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) – közölte szerdán a szakmai szervezet. Azt ígérve, hogy szakmai partnerével, az SMP Magyarországgal közösen elhozza a hazai szakemberek és marketingtevékenységet végzők számára a legszínvonalasabb stratégiai, kreatív, digitális, illetve technológiai tudásbővítő kurzusokat, amelyek sikeres elvégzése egyedülálló módon szakmai minősítést is jelent a 2024 őszén induló SMP licencprogram keretén belül. Az MMSZ megújuló edukációs kínálatának első elemei a május elején induló SMP Marketing Masters kurzusok, amelyeket a hazai marketinges és kommunikációs szakma elismert vállalati szakemberi tartanak.

„Az MMSZ első számú küldetése, hogy a szakmaiság erősítésével a marketing reputációját is egyre magasabb szintre helyezze, ennek érdekében kiemelten fontos a szakma identitásának erősítése is, hiszen erre alapozva lehet a marketinget a legmagasabb szinten képviselni, illetve művelni. Mindehhez korszerű marketinges és kommunikációs ismeretekre, valamint holisztikus üzleti és menedzsment tudásra egyaránt szükség van” – vallja Hinora Ferenc, az MMSZ elnöke, hozzátéve, hogy ebben a gyorsan változó világban a tudás folyamatos frissítésére, fejlesztésére van szükség, ezért az SMP Magyarország és az MMSZ, mint a European Marketing Confederation (EMC) tagszervezetei, elkötelezettek az európai Continuous Development Programban (CDP) való aktív részvétel iránt.  E célkitűzés támogatása érdekében az MMSZ 2024-ben megújítja és bővíti képzési rendszerét: a cél az, hogy a kínált személyes és online kurzusain keresztül a szervezet hatékonyan támogassa a junior és senior szakemberek szakmai fejlődését, hogy készségeiket és tudásukat magas szinten fejleszthessék, valamint lépést tarthassanak a folyamatosan változó trendekkel. A CDP képzési program három elemből áll:

  • SMP Masters – minden évben elérhető, magyar nyelvű, személyes jelenlétű kurzusok,
  • SMP Mastersnet – 2024 őszétől induló, az ősztől nyárig tartó szemeszterben folyamatosan elérhető magyar nyelvű online kurzusok,
  • SMP Mastermind – folyamatosan elérhető, perszonalizált magyar vagy angol nyelvű, gyakorlatorientált, európai szinten minősített szakemberek közreműködésével tartott worskshopok.

A program első elemei a május elején induló SMP Marketing Masters kurzusok. A magyar nyelvű, személyes képzések célja, hogy a marketing területén megkerülhetetlen, naprakész, stratégiai, kreatív, digitális, technológiai folyamatokat, lehetőségeket, trendeket, valamint megoldásokat egy átfogó képzéssorozat keretében ismerjék meg és sajátítsák el a résztvevők. Az SMP Marketing Masters komplex programsorozat összesen öt, egyenként kétnapos tematikus kurzusból áll, amelyeken külön-külön, de akár egyben is részt lehet venni. A képzési program a márkaépítés és menedzsment, a kreatív és technológiai marketing, a digitális stratégiák és marketingtaktikák, a social media és content marketing, valamint a kampánymenedzsment és értékesítés területét öleli fel, és azon többek között olyan elismert hazai és nemzetközi piacon is tapasztalattal bíró vállalati szakemberek oktatnak majd, mind például Balogh Tímea (Telekom), Kovács András Péter (Yettel), Mérő Ádám (The Coca-Cola Company), Metykó Tibor (Euronics)Mondovics Péter (Mastercard), Spiegel György (Borsodi) vagy például Tóth András (Microsoft). A teljes programban való részvétel esetén Senior Marketing Professional diploma szerezhető, sőt ezenfelül, a képzéshez kapcsolódva, az oktatókkal való személyes networkinglehetőség és akár mentoringprogram is elérhetővé válik. 

A Magyar Marketing Szövetség és az SMP Magyarország által kínált, megújult képzési rendszer folyamatosan biztosítja a tanulás lehetőségét, segíti a sikeres karrierépítést és formálja a jövő szakembereinek alapvető stratégiai, kreatív, digitális, illetve technológiai készségeit. A képzések sikeres elvégzése egyedülálló módon szakmai minősítést is jelent a 2024 őszén induló SMP licencprogram keretén belül, amelyhez pályázat útján lehet majd csatlakozni 2024 októberétől. „Hisszük, hogy a felkészült szakemberek eredményes munkája értékteremtő módon járul hozzá a vállalatok, vállalkozások üzleti eredményességéhez, és ezáltal a marketingszakma még elismertebbé, megbecsültebbé válik!” – hangsúlyozza Hinora Ferenc, a megújult képzési programot nyújtó MMSZ elnöke.

Tovább olvasom