Kövess minket!

Médiapiac

Nyertesek és vesztesek: médiacégek a tőzsdén

Vajon akadt tévétársaság, amely meg tudta verni a Facebookot árfolyam-növekedésben? Kiknek megy jól Európában, és kiknek a tengerentúlon? Megnéztük a magyar piacon is érdekeltségekkel rendelkező hét óriáscég gazdasági teljesítményét és azt, mit érhettek el e vállalatok részvényesei az utóbbi egy évben.

Axel Springer

A német Axel Springer SE 2017-es első fél évi konszolidált nettó nyeresége 117 millió euró volt, sokkal, 57 százalékkal kevesebb, mint 2016 első hat hónapjában (273,2 millió euró). Nem az idei év számít különlegesnek, hanem a tavalyi, akkor két jelentős egyszeri hatás „dobta meg” a profitot: a CarWale értékesítése és a közép-európai példa után Svájcban is létrehozott közös Ringier Axel Springer vegyesvállalat eredménye.

A médiacég konszolidált árbevétele az első fél évben 7 százalékkal, 1,7 milliárd euróra nőtt. A legdinamikusabb divízió továbbra is a digitális üzletág, amelynek 10,7 százalékkal gyarapodtak a bevételei, és a vállalat teljes árbevételének már a 70,6 százaléka neki köszönhető. Még fontosabb a digitális üzletág szerepe a profit alakulásában: hozzájárulásuk az EBITDA-hoz ugyanis 77 százalékos.

Az idei első két negyedévben az EBITDA-alapon számolt nyereség 317,2 millió euró lett, ami 16 százalékkal több, mint 2016 azonos időszakában. A két nyereségelszámolási mód közötti különbséget az alaptevékenységhez nem kapcsolódó tételek adják, ilyenek például a korábbi cégvásárlásokkal összefüggő vételár-allokációk, amelyek az Axel Springer SE esetében az első fél évben 169,5 millió euróra nőttek.

Az Axel Springer SE-részvényár alakulása az elmúlt egy évben: +19,9%.

RTL Group

Az RTL Group S.A. lapzártánk után publikálta második negyedéves számait. A luxemburgi médiavállalat legutóbbi jelentése május közepén látott napvilágot, eszerint az első negyedévben a vállalat árbevétele 1,4 milliárd euró lett, 2 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A minimális visszaesést tulajdonképpen csak az okozta, hogy az American Idolt (az RTL produkciós cége, a FremantleMedia készíti) 2017-ben nem tűzte újra a műsorára az amerikai Fox, három alulteljesítő szezon után. Az American Idol nélkül az RTL Group időszakos növekedése 4 százalék lett volna, megfelelve az éves terveknek. A csoport legjobban teljesítő tagjai a Mediengruppe RTL Deutschland, a Groupe M6 és a rendkívül dinamikusan bővülő digitális üzletág: az RTL Group digitális divíziójának árbevétele 178 millió euróra nőtt az első negyedévben (+48,3 százalék).

Az EBITDA az idei első három hónapban 264 millió euróra csökkent (–8,3 százalék) a bordeaux-i futballklub és a FremantleMedia gyengébb eredményei hatására. A visszaesés ellenére a negyedév így is a vállalat történetének második legjobbja volt. Az idei teljes évre a társaság 2,5–5 százalék közti bevételnövekedéssel számol, a nyereség pedig várhatóan stagnálni fog, a 2016-os szint körül marad majd.

A német RTL stabilan őrzi piaci pozícióját, fő versenytársával (ProSiebenSat1) szemben 5,5 százalékpont az előnye a nézettség szempontjából a 14–59 éves korosztály körében (2016 első 3 hónapjában az átlagelőny 4 százalékpont volt). Sőt, 5,2 százalékos közönségarányukkal már nem is a ProSieben a fő rivális, hanem a feltörekvő Vox csatorna. A cégcsoport francia érdekeltsége, a Groupe M6 közönségaránya 23,6 százalék.

Az RTL Group S.A.-részvényár alakulása az elmúlt egy évben: –8,3%.

Facebook

Az utóbbi évek egyik sláger tőzsdesztorijának számító Facebook idei második negyedéves teljesítménye felülmúlja az elemzői várakozásokat. A három hónap árbevétele 9,3 milliárd dollár lett, ami 45 százalékos plusz az előző év azonos időszakához képest. A bevételek összetétele szinte egysíkú: 98 százalék a hirdetésekből származik. Jól alakult a nyereség is: a 3,9 milliárd USA-dollár 71 százalékos növekedést jelent.

Minek köszönhető a nem remélt bevételgyarapodás? A válasz egyértelműen a mobilos hirdetések, valamint a felhasználói szám dinamikus növekedése. Havi rendszerességgel már több mint kétmilliárd ember facebookozik, naponta pedig 1,3 milliárdnyian. Várható, hogy egyre többen fognak mobiltelefonról bejelentkezni, ezért a Facebook bővítette mobilos hirdetési csomagját és az erre a platformra optimalizált tartalmait, valamint több, elsősorban sport- és zenei műsort közvetít.

A Facebook-részvényár alakulása az elmúlt egy évben: +35,2%.

AMC Networks

Az AMC Networks felemás második negyedévet könyvelt el: 3,8 százalékos bevételbővüléssel (711 millió dollár) és 34 százalékkal több nyereséggel (103 millió USD) zárt a vállalat, a bevételek azonban csak az USA-ban növekedtek (5,6 százalék), a nemzetközi divízió bevételei 7 millió dollárral, 111 millió USD-re csökkentek. Így nem is csoda, hogy a nem amerikai üzletág működési veszteséget könyvelt el (31 millió dollárt).

Josh Sapan vezérigazgató bejelentése szerint hosszú távon nagy hangsúlyt fektetnek a beágyazott tartalmakra, az elkötelezett rajongókat hozó márkákra, illetve a disztribúcióra, köztük a YouTube TV-együttműködésre. Az amerikai kábeles alapcsomagokon keresztül elérhető top 5 drámasorozat közül négy az AMC saját gyártású produkciója.

Az AMC-részvényár alakulása az elmúlt egy évben: +15,3%.

Alphabet

A Google-anyavállalat Alphabet rekordnegyedévről számolhatott volna be, az időszak azonban sokkal inkább az európai rekordbírságról marad majd emlékezetes. Az EU versenyjogi bizottsága által kiszabott 2,4 milliárd eurós trösztellenes büntetés ugyanis alaposan megtépázta a cég nyereségét. Az Alphabet–Google második negyedéve szinte kereken 26 milliárd dollár bevételt hozott, ötödével többet, mint 2016 azonos három hónapja. A társaság bevételeit főleg a mobilos és a YouTube-hirdetések dinamikus növekedése viszi előre.

A vállalati nyereség 3,5 milliárd dollár lett, ami 28 százalékkal kevesebb a tavalyinál. Látható, hogy a megabüntetés a második negyedéves nyereség 40 százalékával egyenértékű. Az EU azért büntette meg a Google-t, mert szerintük visszaéltek a keresőmotor kiemelkedő piaci erejével. Nem kizárt, hogy a további vizsgálatokat újabb büntetések követik majd: jelenleg az androidos telefonokra gyárilag telepített Google-alkalmazások versenyelőnye ügyében kutakodnak.

Az Alphabet- (Google-) részvényár alakulása az elmúlt egy évben: +17,2%.

Viacom

A többek közt az MTV, a Comedy Central és a Paramount Pictures csatornákat tulajdonló Viacom eredményei jobbak lettek ugyan a piaci várakozásoknál, de a befektetők az alaptevékenységre, azaz a televíziós műsorszolgáltatásra koncentrálva inkább pesszimisták a vállalat jövőjét illetően; a pozitív meglepetést okozó affiliate-partnerprogram értékesítésnövekedése is csak keveseket győzött meg az ellenkezőjéről.

A tőzsdei elemzők arra mutattak rá: az amerikai piac televízió- és kábelszolgáltatói számára egyre nagyobb kihívást jelent, hogy a nézők naponta többórányi műsort okostelefonon és tableten keresztül fogyasztanak. Így nem is csoda, hogy az utolsó negyedévben a hat legnagyobb televíziószolgáltató (Comcast, DirecTV, Charter Spectrum, Dish Network, Verizon, AT&T) az előfizetők számának csökkenéséről volt kénytelen jelenteni. Ez pedig egyértelműen rossz hír az olyan médiacégek számára, mint a Viacom, hiszen a hozzájuk tartozó csatornákat a csökkenő előfizetőszámmal küzdő tévés partnerek egyre nehezebben képesek megfizetni, szerződéses áremelésről pedig aligha lehet szó.

Robert Bakish vezérigazgató szerint továbbra is a hat kulcscsatornájukra fókuszálnak (BET, Comedy Central, MTV, Nickelodeon, Nick Jr. és Paramount), nyitottak ugyanakkor felvásárlásokra is. Az idei tervek közt szerepelt a Scripps Network megvétele is, amelyhez olyan lifestyle-csatornák tartoznak, mint a Food Network vagy a Travel Channel, de a Discovery Communications túllicitálta a Viacomot, és megvette a Scripps-t 11,9 milliárd dollárért.

A Viacom médiavállalat nettó profitja 683 millió dollár lett (+58 százalék), a bevételek 8,3 százalékkal, 3,36 milliárd dollárra nőttek 2017 április–júniusában.

A Viacom-részvényár alakulása az elmúlt egy évben: –24,2%.

Vivendi

A Vivendi még csak az első negyedéves számait tette közzé, e szerint az év első három hónapjában 2,66 milliárd eurós árbevételt ért el (+6,9 százalék), elsősorban a Universal Music Group kiváló teljesítményének köszönhetően (12,7 százalékok bevételnövekedés). A Canal+-csoport 3,5 százalékos csökkenést produkált, ami Franciaországban sem okozott meglepetést a fizetős tévécsatornák előfizetői számának visszaesése miatt. A vállalat nettó nyeresége 185 millió euró lett (–52 százalék). Megtérülni látszik viszont a Telecom Italiába való befektetésük: míg 2016 első negyedévében 11 millió eurós veszteséget termelt, idén már 32 milliós nyereséggel zárt a cég.

A médiavállalattal kapcsolatos hír, hogy június elején sikeres ajánlatot tettek a Havas Media-részvények egy részére, összesen 2,5 milliárd dollárt szántak arra, hogy irányító szerepbe kerüljenek. A Havas-részvények 60 százaléka a Bolloré-csoport tulajdonában volt, ezért a csomagért fizetett 2,5 milliárd dollárt a Vivendi. A lépés persze nem okozott meglepetést, hiszen a Bolloré az ajánlattevő Vivendiben is tulajdonos: 15 százalékos részesedésükkel övék a legnagyobb részvényhányad.

A Vivendi-részvényár alakulása az elmúlt egy évben: +22,2%.

 

Források: vállalati gyorsjelentések, részvényelemzések (nasdaq.com, Reuters, Bloomberg), részvényárak: YCharts, Bloomberg Markets.

A cikk elsőként a Médiapiac 2017/7-8. számában jelent meg.

 

Médiapiac

Újabb bírság az RTL-nek: erőszakos Sztárbox-jelenetek a Kanapéhuszárokban

A testület adásonként 4 millió forint, azaz összesen 8 millió forint bírságot rótt ki a csatornára.

Közzétéve:

Borítóképünk illusztráció, fotó: Pixabay

Összesen 8 millió forint bírságot rótt ki az RTL-re a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a Kanapéhuszárok című műsorszám két epizódja miatt, miután állampolgári bejelentésre, hatósági ellenőrzést követően hivatalból indított közigazgatási hatósági eljárást a médiaszolgáltatóval szemben.

A Kanapéhuszárok vizsgált epizódjaiban a Sztárbox olyan erőszakos jelenetei is láthatók voltak, amelyek alkalmasak lehettek a tizenhat éven aluli gyermekek személyiségfejlődésének kedvezőtlen befolyásolására

– közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága csütörtökön az MTI-vel.

A közlemény szerint a Kanapéhuszárok két vizsgált epizódjában nem az eredeti, élőben sugárzott Sztárbox-jeleneteket játszották le, hanem azok szerkesztett változatát.

A műsorszám azt mutatta be, hogy a „kanapéhuszárok”, akik között egy család is volt négy kiskorú gyermekkel, hogyan reagálnak a látottakra.

A médiaszolgáltató a Kanapéhuszárokat a III. korhatári kategóriába sorolta (tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott), az epizódokat ugyanakkor tizenhat éven aluliak számára nem ajánlottként (IV. korhatári kategória) kellett volna klasszifikálni, figyelemmel arra, hogy a tizenhat évesnél fiatalabb kiskorúak személyiségfejlődését a műsorszámban halmozottan előforduló erőszakos jelenetek és azok következményeinek közvetlen ábrázolása, valamint az erőszakos jelenetekre és a sérülésekre reflektáló, intenzív félelmi reakciók bemutatása negatívan befolyásolhatta – írták, hozzátéve, hogy ezért

a testület adásonként 4 millió forint, azaz összesen 8 millió forint bírságot rótt ki az RTL-re.

Úgy folytatták, hogy mivel a klasszifikációs rendelkezések megsértése súlyos jogsértés, indokolt a nyilvánosságot erről minél szélesebb körben tájékoztatni, ezért a médiatanács az RTL-t a jogsértés tényéről szóló közlemény közzétételére is kötelezte, a jogsértés ismételtsége miatt pedig 50 ezer forint bírságot szabott ki a médiaszolgáltató vezető tisztségviselőjére.

Pályázati beszámoló

Közölték azt is, hogy ugyanezen az ülésén a testület elfogadta az MTVA Támogatási Irodájának a Médiatanács Támogatási Program keretében meghirdetett, médiaszolgáltatások támogatását célzó pályázati eljárásokra vonatkozó negyedéves beszámolóját.

A testület döntései nyomán az MTVA az idei év első negyedévében négy, a médiatanács által meghirdetett pályázati eljárásban (Rádióállandó2023, TVállandó2023, KMUSZ2023, Rezsi2024) nyolcvankét támogatási szerződést kötött, melyeknek köszönhetően összesen 473 694 208 forintot oszt szét a nyertes pályázók között.

Bírságot kapott a Rádió 1 Sirius

A közleményből kiderült az is, hogy a médiatanács elmarasztalta a Radio Plus Kft.-t, mert a 91,1 Rádió 1 Sirius január 19. és 25. között megsértette a szerződéses vállalásait, mivel nem tett közzé elegendő közszolgálati, továbbá a helyi közélettel foglalkozó, illetve a mindennapi életet segítő műsorszámot, műsorelemet, valamint szöveges tartalmat, a zenei művek körében irányadó vállalását pedig túllépte.

Mindezek miatt a testület 130 ezer forint bírsággal sújtotta a médiaszolgáltatót, illetve a jogsértés tényéről szóló közlemény közzétételére is kötelezte.

Elmarasztalták a Forrás Rádiót

Az ugyancsak elmarasztalt Forrás Rádió pedig azzal sértette meg a szerződéses vállalásait, hogy január 9. és 15. között nem tett közzé sem megfelelő mennyiségű hírműsorszámot, sem közszolgálati és helyi közélettel foglalkozó, illetve a mindennapi életet segítő műsorszámot, ezért a médiatanács a médiaszolgáltatót, a Turul Média Kft.-t 70 000 forint bírsággal sújtotta, és közlemény közzétételére is kötelezte – tették hozzá.

A TV2 Comedy is hibázott

Azt írták, hogy a hatóság a román társhatósághoz fordult a TV2 Comedy csatornán március 11-én reggel 9 óra 25 perctől vetített Amerikai fater című műsorszám Smikulás című epizódja miatt, mert az a magyar szabályozás alapján – tekintettel a szexualitás megjelenítésére, a trágár nyelvezetre, az erőszak-ábrázolásra, a vallást érintő kijelentésekre, a zoofíliára utalásra, valamint az alkohol- és drogfogyasztásra – alkalmas volt a tizenhat éven aluliak személyiségfejlődésének kedvezőtlen befolyásolására, miközben a médiaszolgáltató azt „A következő műsorszám csak szülői engedéllyel ajánlott” felhívással, valamint „AP” korhatári jelöléssel sugározta, ami a hazai szabályozás szerint a III. korhatári kategóriának (tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott) feleltethető meg.

A médiatanács heti üléseinek teljes napirendje megtalálható a testület honlapján, ahogy az ülésekről készült jegyzőkönyvek, illetve valamennyi határozat is – a legfrissebbek a szükséges hitelesítési és adminisztrációs átfutási idő után lesznek nyilvánosak – áll a közleményben.

Tovább olvasom

Médiapiac

Szoboszlai Dominik – Az interjú a Spíler TV-n! (videó)

Szombat este 20:25-kor tűzi műsorára a Spíler 1 a legsikeresebb magyar focista, a Liverpoolban játszó Szoboszlai Dominikkal készült exkluzív interjúját.

Közzétéve:

MTI/EPA/Adam Vaughan

A Manchester City-Chelsea FA-kupa elődöntőt követően a Spíler 1-en szombat este 20:25-től érkezik a Szoboszlai Dominik – Az interjú. Az exkluzív filmnek fontos része a sztárjátékossal készített interjú, nem csupán a magyar válogatott csapatkapitányáról tudhatnak meg sokat a nézők, ha szombat este a Splíer 1 programját választják. Baumstark Tibor végigjárta azokat a helyszíneket, amelyek a legszorosabban kötődnek a Liverpool FC-hez. A világklasszis középpályás gondolatain és érzésein túl pedig betekintést nyerhetünk a labdarúgással mélységesen átitatott városnak, a Liverpool-nak a mindennapjaiba is.

„Szoboszlai Dominik részletesen mesél arról, hogy mi történt a Liverpoolnál, miután minden idők egyik legeredményesebb futballedzője, Jürgen Klopp néhány hónappal ezelőtt meghökkentő időzítéssel bejelentette az évvégi távozását. Benézhettünk a kulisszák mögé, így megmutatjuk a topfutball egyik legmodernebb, leginkább felszerelt edzőközpontját, meglátogatjuk a legendás Anfield stadion történelemmel és legendákkal átitatott környékét, és a Spíler TV kameráin keresztül a focirajongók azt is láthatják, amit a világon nagyon kevesen, hogy hogyan fest a mérkőzés előtti percekben a Liverpool öltözője” – árulta el Baumstark Tibor. – „A Dominikkal készült interjún túl a Premier League történetének legjobb játékosai közül is megmutatjuk néhány egykori sztár véleményét az angol bajnokság kihívásairól, és persze Szoboszlai Dominik teljesítményéről” – tette hozzá.

Vasárnap a Spíler 2 közvetítésében Szoboszlai Dominik és a Liverpool a Fulham otthonában lép pályára, majd közvetlenül utána a La Liga és az egyetemes futballvilág csúcsrangadója, az El Clásico kerül képernyőre.

Ezúttal is különleges fel- és levezető műsorral készül a Spíler stábja a rangos küzdelemre. Elismert szakértők, elvakult drukkerek és a futballszakma képviselői lesznek a La Liga műsorvezetőinek vendégei a több helyszínes, kiterjesztett valóságot is felvonultató stúdiókban, valamint helyszíni kollégáik is bejelentkeznek a műsorba, így a spanyol futball rajongóinak vasárnap érdemes a Spíler közvetítésére kapcsolniuk – ismerteti a TV2 közleménye.

Borítókép: Szoboszlai Dominik, a Liverpool játékosa az angol első osztályú labdarúgó-bajnokság Liverpool-Crystal Palace mérkőzésén a liverpooli Anfield Road-i Stadionban 2024. április 14-én

Tovább olvasom

Médiapiac

Átadták az idei evangélikus médiakommunikációs díjakat

Ukrajnai evangélikusok életét bemutató riportot, valamint elváltként újraházasodott, elkötelezett evangélikusokat bemutató riportot ismert el idén a Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) a Bornemisza Péter- és az Írónád díjjal – közölte az egyház kommunikációs szolgálata az MTI-vel.

Közzétéve:

Az evangélikus egyház által alapított díjakat idén is olyanok vehették át, akik világi, illetve egyházi médiafelületen 2023-ban közzétett munkáikkal az evangélikusság és az evangélikus egyház pozitív megítélését, népszerűsítését vagy missziós tevékenységét segítették.

A díjakat Fabiny Tamás, az MEE elnök-püspöke, Prőhle Gergely, az MEE országos felügyelője, valamint Lovass Tibor, az egyház sajtóbizottságának elnöke adta át hétfő este.

A világi sajtóban publikált, evangélikus vonatkozású anyagok versenyében elnyerhető Bornemissza Péter-díjat Vörös Szabolcsnak a Válasz Online felületén megjelent, “Láttam azokat, akik legyőzték a fenevadat” – először járt magyar püspök ukrán háborús zónában című riportja nyerte el.

Az idei Írónád díjat Vitális Judit, a Magyarországi Evangélikus Egyház honlapjának felelős szerkesztője, az Evangélikus Élet magazin hírszerkesztője vehette át a magazinban megjelent, Nem tündérmese – Isten kegyelme: Balicza Klára és Jenei Róbert egymásra találásának története című, házasság heti interjújáért.

Mindkét kategóriában megítéltek különdíjat is: Kuklai Katalin A babaszagú világ ajándéka – Kölcsönösen gazdagodnak a kisgyerekek és a fogyatékkal élő idős gondozottak a közös programokból című, a Népszava.hu internetes portálon megjelent, a Sztehlo Gábor Evangélikus Szeretetotthon piliscsabai telephelyén készült riportját Bornemisza Péter-különdíjjal, Balczó Mátyás, az Evangélikus Információs Szolgálat újságíró-szerkesztőjének a Hit, humor és lelki mélység – Gyerekkortól megérésig – Kovács András Péter humoristával készült, az Evangélikus Élet magazinban megjelent interjúját pedig Írónád különdíjjal ismerték el.

Tovább olvasom