„Egy fél vesszővel sem igazodom”

„Egy fél vesszővel sem igazodom”

2017. március 31.
A Figyelő egykori, a minap Pulitzer-emlékdíjat nyerő oknyomozó újságírója azt mondja, bár a kormány bedarálja a médiát, azért meg lehet találni a sajtószabadság szigeteit. Brückner Gergely úgy látja, a média nálunk nem azért nem tölti be a nyugati típusú szerepét, mert a történeteket nem írják meg, hanem mert az ügyészség ritkán indít nyomozást. Azon döbbent meg leginkább, amikor kiderült: hatalmas vagyonú és befolyásos emberek fillérekért képesek lehajolni. Forrásainak többsége pedig paranoiás, talán nem alaptalanul.
Átadták a Televíziós Újságírók Díját

Átadták a Televíziós Újságírók Díját

2017. március 30.
A médiapiaci szakújságírók március 29-én a már hagyománynak számító gálaest keretében díjazták a 2016-os év legjobb magyar televíziós produkcióit és személyiségeit.
„Addig tudunk működni, amíg az olvasók igényt tartanak ránk″

„Addig tudunk működni, amíg az olvasók igényt tartanak ránk″

2017. március 28.
A kádári időkből ismert „aki nincs ellenünk, az velünk van” szlogen mára az „aki nincs velünk, az ellenünk van” felfogássá alakult. A HVG Kiadót megalakulása óta irányító vezérigazgató, Szauer Péter szerint a sajtó – az emberek döntő többségéhez hasonlóan – mindig igazodik, s ezt a legtöbbször úgy teszi, hogy hamarabb elkezd villogni a piros lámpa a kelleténél. Félnek támadni a hatalmat, a rossz döntéseket, a korrupciót.
Megvannak a Televíziós Újságírók Díja jelöltjei

Megvannak a Televíziós Újságírók Díja jelöltjei

2017. március 20.
Bejelentették a Televíziós Újságírók Díja jelöltjeit. A vezető televíziós szakújságírókból álló zsűri közzétette a kategóriánkénti legjobb három tévés személyiség vagy produkció nevét. 2016 „Legjobb női műsorvezetője” lehet Lilu, Liptai Claudia vagy Ördög Nóra, „Legjobb férfi műsorvezetője” - csakúgy, mint tavaly - Gundel Takács Gábor, Sebestyén Balázs vagy Till Attila. De zsűritagként díjazhatják Hajós Andrást, ByeAlexet és Gáspár Lacit is.
Az Origo Zrt. megveszi a Travelót

Az Origo Zrt. megveszi a Travelót

2017. március 07.
A Travelo.hu változatlan szakembergárdával, de az Origo Zrt. berkein belül folytatja tovább működését.

Elrajtolt az Origo Sport

2017. február 28.

Az oldal önálló aloldalként, sokszínű, saját gyártású tartalommal, hangsúlyos multimédiás kínálattal és színvonalas livescore szolgáltatással várja a sportrajongókat.

Március 29-én adják át a Televíziós Újságírók Díját

Március 29-én adják át a Televíziós Újságírók Díját

2017. február 16.
2017-ben immár negyedik alkalommal osztják ki a 2014-ben alapított Televíziós Újságírók Díját. Idén március 29-én, a hagyományokhoz híven ismét a Pesti Vigadóban rendezett díjátadó gálán jelentik be, hogy a szakmédia szavazatai alapján melyek a tavalyi év legjobb hazai televíziós teljesítményei. Az esemény főtámogatója a NuMuvee.

Élő streamen követhető a Telekom koncertje

2017. február 03.

A 2017. február 12-i koncerten fellép Presser Gábor, Rúzsa Magdi és a Magna Cum Laude.

Már híreket, zenét és filmet is mobilon fogyasztunk

Már híreket, zenét és filmet is mobilon fogyasztunk

2017. január 25.
Az okostelefonok minden más eszközt pótolni tudnak: a hírek, cikkek olvasása és a zenehallgatás mellett már nemcsak rövid videókat, hanem filmeket is nézünk rajtuk. Mindezekhez pedig a telefonra töltött fájlok helyett egyre inkább veszünk igénybe online lehetőségeket.

ÖRT – új elnökség, régi elnök

2017. január 17.

Ismét Megyer Örs az ÖRT elnöke. A reklámipar három oldalát képviselő 21 elnökségi tag átvette megbízó levelét a választást követő első elnökségi ülésen. Kázmér Judit és Fekete Zoltán a két alelnök.

Matolcsy Ádámhoz került az Origo

2017. október 17.

Matolcsy Ádám jegybankelnök fia lett az Origót is kiadó New Wave Media Group Zrt. vezérigazgatója, a tisztséget Száraz Istvántól vette át.

Felmondott az Origo Filmklub összes munkatársa

2017. október 12.

Szerdán este a tudtukon kívül kikerült a rovatba egy „Kóla, popcorn és migránspropaganda” című cikk, aminek egyetlen betűjét sem vállalják. Ezért nem tudnak mást tenni, mint egy emberként felállni.

György Bence távozik az Origo-tól

2017. szeptember 21.

A mai nappal közös megegyezéssel megszűnik György Bence tartalomigazgató munkaviszonya a New Wave Media Group Zrt-vel.