Öt jó ügynek gyűjtött a Playboy

Öt jó ügynek gyűjtött a Playboy

2017. december 04.

A Playboy Hero jótékonysági gálavacsorán kihirdették a közönségszavazás nyertesét, amely az esélyegyenlőségért és a sztereotípiák leküzdéséért dolgozó Hősök Tere Kezdeményezés lett, valamint átadták a Mazda másfél millió forintos különdíját is, a 400 gyermeknek otthont adó SOS Gyermekfalvak Alapítványnak.

Újrafotózta ikonikus címlapjait a Playboy

Újrafotózta ikonikus címlapjait a Playboy

2017. június 07.

Az amerikai magazin ismert címlaplányokat hívott el, akikkel újrafotózták legismertebb címlapjukat. Bár lehet, hogy azóta több évtized is eltelt, hiszen a legtöbb felkért modell a 80-as és 90-es években szerepelt a címlapon, mindegyik nyuszi ma is olyan dögös, mint korábban volt.

Magyar lány a Maxim címlapján

2016. november 23.

A Maxim már a második, amely rövid időn belül magyar lányt választ címlapjára. A közelmúltban jelentette be az amerikai és a magyar Playboy is, hogy Mihalik Enikő lesz Miss December a magazinban.

Decemberben a magyar Playboy címlapján is Mihalik Enikő lesz

Decemberben a magyar Playboy címlapján is Mihalik Enikő lesz

2016. november 17.

„Az USA-ban márciusban megújult a magazin, és eddig nem vettük át az anyagaikat, de úgy gondoltuk, hogy ezt semmiképpen sem szabad kihagyni. A decemberi szám minden szempontból mérföldkőnek számít, hiszen az amerikai kiadás címlapján sem volt még magyar topmodell, ráadásul ez az első olyan alkalom, hogy a címlapmodell nem meztelenül jelenik meg a lapban” – mondta Bus István, a Playboy magazin főszerkesztője.