Forbes: 20 milliárdért kelt el a TV2

2016. október 05.

Az év legnagyobb realizált üzleteinek listáját állította össze a magazin októberi száma.

Schlecht Csaba: Persze, Lajos

Schlecht Csaba: Persze, Lajos

2016. július 19.
Orbán klasszikus szocialista médiavilágot akar, kizárólag kormánypárti vagy legfeljebb abszolút semleges sajtót, amit „az igazságot csak mi tudjuk” felfogás vezet. Ennek végrehajtására mondott nemet Simicska Lajos – állítja a G-napon a Lánchíd Rádió főszerkesztőjének kinevezett Schlecht Csaba, kinek nevét még a kilencvenes években, a Kaya Ibrahimhoz és Josip Tothoz köthető cégeladások kapcsán ismertük meg. A sajtót akkoriban annyira kerülte, hogy egyesek még a létezését is kétségbe vonták. Első interjújában szó esik az Index sorsáról, Spéderről, a Class FM-ről és persze „Lajos utasításairól”.

Jubilál A 100 Leggazdagabb

2016. május 06.

15. alkalommal jelenik meg a leggazdagabb honfitársainkat felsorakoztató lista, ezúttal is a Napi.hu gondozásában és Szakonyi Péter szerkesztésében. A lista szereplői több mint tizedének van médiatulajdona, médiás-marketinges kötődése is.

Több néző jött, mint ment

Több néző jött, mint ment

2016. február 05.
A HírTV vezérigazgató-helyettese még egy év után sem tudta teljesen feldolgozni a G-nap sokkját. Azt mondja, visszanézve úgy tűnik, a távozók nagyon is készültek a puccsra, ráadásul fenyegetéssel és pénzzel igyekeztek elcsábítani a kollégákat.

Fellebbez és perel a Megapolis Media

2016. január 27.

Ezúttal a TV2 vezetőit magánszemélyként is perli a Simicska Lajoshoz kötődő cég.

A Mahir visszahelyezi a hirdetőoszlopokat

2016. január 04.

Simicska Lajosék cége visszahelyezi a lebontott oszlopokat és perelni fogja a fővárost.

A hároméves gyerekek fele már okostelefont használ

2020. február 13.

A szülők annak ellenére adják oda készülékeiket legkisebb gyermekeiknek is, hogy azt tartják, ideális esetben csak idősebb korban lenne érdemes megengedni számukra az okoseszközök használatát.

Németh Ottó távozik a Henkeltől

2020. február 13.

Új igazgatót neveztek ki a Henkel magyarországi Beauty Care üzletág lakossági területének irányítására. Szak Zsuzsanna 2020. február 1-től tölti be a pozíciót.

A fiatalok a legmotiváltabb munkavállalók

2020. február 13.

A Monster állásportál és a TNS intézet tanulmányában több, mint 2000, különböző generációkat képviselő embert kérdeztek arról, hogy mi az, ami a munkával kapcsolatban fontos számukra.

Az IGN Hungary az Atmediával szerződött

2020. február 12.

Az amerikai alapítású videó játékokra és szórakoztatófilmek híreire, tesztjeire szakosodott weboldal magyar verziójának, az IGN.hu reklámértékesítésével bővült a multimédiás kereskedőház online portfóliója.