Elgondolkodtál már azon, mekkora mázli, hogy a szüleidtől nem hétköznapi nevet kaptál?

Valóban nagy szerencse, bár ha belegondolok, hogy sokáig csak február 13-án, a Lindák neve napján tudtam megünnepelni a névnapom… (Nevet.) Amikor ráadásul egy ország emlékezett Budapest német megszállók alóli felszabadítására, ami miatt mindenhol zászlók lengedeztek.

A szüleim a születendő lányuknak eredetileg a Linda nevet szerették volna adni, amihez köze lehetett a népszerű sorozatnak is. Mondjuk, azt nem tudhatták előre, hogy én is karatézni fogok. Tudod, mennyi ideig hecceltek az osztálytársaim ezzel? (Nevet.) Aztán úgy tízéves koromban meg azzal csúfoltak, hogy én vagyok a „fehér óriás”, miután megjelent a Weiser Riese nevű mosószermárka reklámja.

Sokan azt hiszik, az Alinda spanyol eredetű név, de valójában Adelinde germán harcos istennőtől származik, idővel a „de” szótag kikopásával lett belőle Alinde, Alinda.

Ha a személyes márka építése irányából közelítünk, akkor mindenképpen előnnyel indultál a szakmában, hisz egy valóságshow-ban is a különlegesebb neveket jegyezzük meg: Majka, Renátó stb.

Nem igazán építem tudatosan a személyes márkám, azt viszont pontosan tudom, mit akarok és mit nem. Sokkal inkább szerencsésnek gondolom magam, amiért megtaláltak azok a szakmai kihívások, amelyek később fontos állomásai lettek a pályámnak. Azt például másfél éve mondogattam a férjemnek, mennyire érdekelne, hogyan lehet jó reggeli televízió-műsort készíteni, de még hetekkel ezelőtt sem tudtam, hogy az ATV Start műsorvezetője leszek. Húszévesen kipróbáltam magam egy ilyen típusú műsorban, a Klubrádión, és visszatekintve nem voltam jó benne.

Ott tartasz a karrieredben, ahol tartanod kell?

Nagyon nehéz kérdés. Alapvetően elégedett vagyok, sérelmezem ugyanakkor, hogy az újságírók életét sokkal inkább a szerencse határozza meg, mint a tudásuk. Nem látjuk előre, mi fog velünk történni, ezáltal tervezni sem tudunk. Egyre szűkül a köre az érdemi munkát végző, valódi kérdéseket feltevő, vitát generáló újságíróknak. Mert azokat, akik propagandafeladatokat látnak el különböző orgánumoknál, nem nevezem szakembernek. És akkor még nem beszéltem a koronavírus-helyzet miatt kialakult válságról.

Lehet tudni rólad, hogy bár szereted a szakmád, ma már nem ezt választanád. Hogy jutottál el idáig?

Egy időben próbáltál pályát módosítani.

Olyan értelemben igen, hogy amikor még markánsan a közszolgálati médiában gondolkodtam, beiratkoztam a Közgáz menedzsment szakára, mert úgy hittem, később nagy hasznomra fog válni. Azt gondoltam, bármit képes vagyok megtanulni, de beletörött a bicskám a deriválós matematikába. (Nevet.)

Mit gondolsz az utánpótlással kapcsolatban?

A mai huszonévesek már nem feltétlenül abban a médiafelállásban gondolkodnak, mint a generációm. Majdnem minden fiatal influencer szeretne lenni, háromszáz-négyszázezer követővel, hogy reklámújságot csináljanak a felületeikből, és sokaknak sikerül is, amitől felszalad a szemöldököm. Nem azt akarom mondani, hogy az egész piac értékelhetetlen számomra, de az esetek többségében végtelenül megúszós és könnyű kereseti lehetőséget látok ebben. Hiányoznak a társadalomból azok, akik meg akarják fejteni a világot. Helyenként még látok ilyet a Direkt36-on, a G7-en, és kisebb arányban a nagy portálokon is, például az Indexen vagy a 24.hu-n.

Hogy sikerül mégis megtalálnod a helyed a szakmában?

Lényegében minden feladatom ugyanarról szól, olyan emberekkel beszélgetek, akikre kíváncsi vagyok, csak a platformok különbözőek. Szombatonként a Pátria Rádión vezetek műsort, a Belvárosi Színházban a közélet ismert személyiségeivel beszélgetek, a férjemmel (László Pál újságíró – a szerk.) interjúkat írunk a Best magazinnak, de együtt készítjük a #karanténakanapén sorozatot is. Ezekhez csatlakozott áprilisban kihívásként az ATV Start és a Spektrum Home Minden pénzt megér című műsora. Ezek által olyanokhoz is eljutok, akikhez nem feltétlenül sikerülne. Talán az ATV Start lóg ki leginkább ezek közül, mert az egy magazinosabb műfajt képvisel, amelyben a direkt politika is szerepet kap.

Veiszer Alinda az ATV Startban Kárász Róberttel

Egy újságírónak nem szabad politikai szekértáborokhoz csatlakoznia – mondtad több alkalommal. Adódik a kérdés, miért az ATV, amelyre szokás ellenzéki csatornaként, de őfelsége ellenzéki csatornájaként is hivatkozni.

Nekem ezzel a helyzettel van bajom, azzal, hogy címkéznek. Normális médiavilágban nem kellene, hogy így legyen. Lenne igényem arra, hogy interjúzzak a kormány döntéshozóival, és ki fogom várni, amíg lehetőségem lesz rá.

Az Estében – igaz, az még egy nagyon más világ volt – már belekóstoltál a politikába.

Nagyon izgalmas időszak volt, talán az utolsó igazi műhely, amelyben dolgoztam. Olyan intenzív szerkesztőségi munka folyt, mint amilyet mondjuk a The Newsroom című amerikai sorozatban látni. Krizsó Szilvia, Simon András, Rábai Balázs és Baló György voltak a meghatározó arcok. Ha ma indulna egy Az Estéhez hasonló műsor, arra biztosan kacsingatnék. Olyan hitelességet teremtett magának, hogy ha bármilyen komoly dolog történt az országban, az emberek Az Estéből tájékozódtak. Emlékszem, volt olyan adás, amely egymillió-négyszázezres nézettséget is elért.

Miben jelentett kihívást a Minden pénzt megér című műsor?

Tetszett a felütés, hogy mi miért kerül annyiba, amennyibe. Ráadásul picit könnyedebb lehetek, mint azt a nézők tőlem megszokhatták, és végre mozoghatok a kamera előtt, mert eddig mindig stúdióban ültem és beszélgettem, majdnem úgy, mint annak idején Vitray, aki csak ült és mesélt. (Nevet.) Egészen fura helyzeteket szült a helyszíni forgatás, néha szakadtunk a röhögéstől az alanyokkal is, akikkel a kultúra emblematikus tárgyait, gyűjteményeit és a hozzájuk kapcsolódó történeteket mutatjuk be. Beszélünk Csontváryról, Munkácsyról, bemutatjuk Mátyás corvináit vagy Radnóti Két karodban című versének eredeti kéziratát. Egy igazán minőségi műsort csináltunk a stábbal, amelyből azóta közösség lett. Mindenki a maximumot tette bele, Vargha Máté rendező-vágótól Tolvaly Orsolya vezető szerkesztőig.

Veiszer Alinda a Minden pénzt megér című műsor forgatásán Pákh Imrével

Honnan ered a látszódni akarás iránti vágyad?

A szüleim elmondása szerint nagyon szolid gyerek voltam, aztán amikor hétévesen megnyertem egy szavalóversenyt, kicseréltek. Hihetetlen önbizalmat adott, amihez később társult az igazságérzetem. Mindig szerettem megfogalmazni, majd kimondani gondolatokat, képviselni másokat. Az más kérdés, hogy olykor meg kellett győznöm őket, hogy képviselve legyenek. (Nevet.) Az egész egy bátorságpróba volt, hogy vajon merem-e az igazgatónő szemébe vágni, amit gondolok. Mertem.

Színésznőnek készültem, de később alább hagyott a vágyam. A mai napig szeretem a színpadot, de lényegi különbség, hogy nem akarok szerepelni. Miközben például rettenetesen irigylem Norah Jonest, amiért elénekelheti a Sunrise című dalát. (Nevet.) A színpad nem részegít meg, ami igazán érdekel, az a kulissza.

A titok.

Igen.

A kezdetekhez képest változott-e, hogy mit szeretnél, milyennek lássanak a nézők?

Politikai újságírónak készültem, aztán úgy alakult, hogy a kultúra és a közélet felé fordultam, és egyre hitelesebb akartam lenni. Nagy példaképem Baló György, aki etalon a szakmában. Elég volt csak felhúznia a szemöldökét egy megkérdőjelezhető megszólalás hallatán, és a vele szemben ülőnek korrigálnia kellett. Szeretnék annyit dolgozni, amennyit ő dolgozott, olyan intelligens és világlátott lenni, mint amilyen ő volt. Szeretnék úgy beülni a kamera elé, ahogy őt tette: soha nem vitte el az indulat, a tudásával nem nyomasztotta a vendégét, de elvárta, hogy legalább annyit tudjon, mint ő. Fantasztikus tekintélye volt, ami gyakorlatilag elérhetetlen.

A Klubrádióban dolgoztam, amikor a főnököm bemutatott Kardos Ernőnek, ami azért volt vicces, mert a gyerekkori szerelmem a fia, Kardos Marcell volt. Javasolta, hogy ha van kedvem, próbáljam ki magam a televíziózásban. A húszas éveim elején jártam, kezdetben csak ültem a sarokban, csendben, de azt látták rajtam, hogy ha rám bíznak egy feladatot, azt maximális odaadással végzem el. Az egyik kedvenc történetem, amikor egy nagy árvíz kapcsán elküldtek forgatni, mire nagy izgalomba jöttem, és megkérdezték, tudom-e, hogy ez mivel jár. Nem tudtam. Élőben kellett bejelentkeznem. (Nevet.)

Aztán Szegvári Katalin javaslatára elindultam a Riporter kerestetiken. Emlékszem, minden reggel nála kezdtem a napot, ő tanított meg sminkelni is, mert előtte nem volt rá szükségem, de a képernyős jelenlét megkívánta. Ma is sokan azt hiszik, megnyertem a műsort, de valójában jelenlegi ATV-s kollégám, L. Dézsi Zoli győzedelmeskedett. Engem Gyárfás Tamás eléggé sérelmezhető módon kiejtett. Szakmailag nem hozott sokat a verseny, Baló György viszont ott figyelt fel rám először.

Majd jött Az Este, a Kultúrház, ahova már egy casting révén kerültem. Közben folyamatosan klubrádióztam, ahol az egyik mesterem a ma már polgármesterként dolgozó Pikó András volt. Mindig izgultam, vajon mit gondolhat a munkámról. Majd egy anyagom megtekintése után egyszer csak felállt, adott a homlokomra egy puszit, és azt mondta, ez az. Közben már éreztem, hogy egyre inkább a televíziózás érdekel. Sipos Pál volt akkoriban a Magyar Televízió kulturális osztályának a vezetője, ő találta ki, hogy készítsek beszélgetős műsorokat.

Ő adta neked a nagy lehetőséget a Zárórával. Milyen érzés volt, amikor kiderült róla a molesztálási ügye?

Mit láthatott meg benned?

Talán azt, hogy nagyon másmilyen voltam, mint a többiek, akik ott dolgoztak. Sohasem csak egy dolog kötötte le a gondolataim, nagyon sokfelé figyeltem. A mai napig nem vagyok igazán csapatjátékos, miközben kosárlabdázom, de ott is irányító poszton. Szeretem, ha van egy közösségem, de mindig kívülállónak érzem magam, ami alkati dolog lehet. Egy társaságban előfordulhat, hogy sokan azt gondolják rólam, beképzelt vagyok, miközben szorongok.

Veiszer Alinda a Zárórában (Fotó: Magyar Televízió)

A Záróra első évében be voltam tojva minden vendégemtől. Emlékszem, az első interjúalanyom Vámos Miklós volt. A felvétel után a hátam mögött azt mondta, jó lesz ez. És elhittem, hogy jó leszek. Az első év szárnypróbálgatás volt, a második évre alakult ki némi önbizalmam, adásról adásra épült a tudásom. A Zárórával nem volt célunk brandet építeni, csak minőséget akartunk létrehozni, ami heti öt adással számolva igen nehéz feladat volt. Soha nem felejtem el a pillanatot, amikor egyszer csak azt mondta egy interjúalanyom, hogy kicsit várjunk a felvétellel, mert szeretne felkészülni az adásra. Szimpatikus és emblematikus pillanat volt az is, amikor kitaláltuk, hogy hívjuk meg Fischer Ádámot, de mivel a komolyzenével nem vagyok komfortos, időre volt szükségem, hogy felkészüljek, ezért időt kértem, miközben ő csak másnap ért volna rá. Végül találtunk egy másik időpontot, és amikor lement az adás, megkérdezte, igaz-e, hogy miattam hiúsult meg az előző felvétel. Görcs állt a gyomromba, de bevallottam neki, hogy igen. Mire azt válaszolta, azt az embert, aki a tökéletességre törekszik, csak elismerni tudja. Vagy amikor Esterházy Péterrel összefutottunk az utcán, és azt mondta, azért szereti a Zárórát, mert nem akarom megmondani, mit gondoljon. Örökre magammal viszem ezeket a történeteket.

Miután elvállaltad a Zárórát, sokan a szakmából megbántva érezték magukat.

Talán már elég idő telt el, hogy beszéljek róla. Igen, belecsöppentem egy hatalmi harcba. A Záróra előtt ugyanis volt egy ugyanezen a címen futó, de teljesen más típusú műsor, amelynek a készítői úgy érezték, az ő értelmes műsorukat söpörték le az asztalról, hogy egy kislány próbálgathassa a szárnyait. A helyükben én is dühös lettem volna. Ahogy teltek az évek, sokan közülük megértették, hogy nem tudtam, mi történt a háttérben, és elismerték, hogy nem tehetség nélkül kaptam meg a lehetőséget, de igen, tény, beültem a helyükre. Lehet, hogy egyszer bocsánatot kell kérnem ezért.

Fontos lépés volt a személyes márkád építésében, amikor ugyan egy másik csatornán, a Hír TV-n, de lényegében a Zárórából Alinda lett.

A kettő között három év telt el, és ezen idő alatt rettenetesen megkarcolódtam, a buborék, amelyben felnőttem és addig éltem, kipukkadt, sokkal árnyaltabban kezdtem látni a világot. Tudtam, hogy a műsort fel kell helyeznünk a térképre, mert egy késő esti műsor miatt nem fognak a csatornára kapcsolni, hiába hívok érdekes interjúalanyokat. A férjem sokat segített nekem.

Veiszer Alinda az Alinda című műsorban Koltai Lajos és Szabó István társaságában. A képernyőn a Saul fia alkotói (Fotó: Gordon Eszter)

Hogy viselted, hogy kétszer rántottak ki alólad tévécsatornát politikai okokból?

Másképpen távoztam a Hír TV-től, és másképpen előtte a Magyar Televíziótól, de közös pont, hogy mindkét esetben tudtam, hova vezet a folyamat. A Hír TV akkori vezérigazgatója szomszédunk volt Gödöllőn, amikor tinédzser voltam. Emlékszem, mi fogadtuk örökbe a dobermannját. (Nevet.) Őszintén elmondta, mi fog történni, nem telt bele fél év, és már senki nem volt ott. Az MTV-nél pedig egészen konkrétan háború dúlt.

Bár politikusalkatnak nem mondanálak, de a közéletről sokat gondolkozol. Abban a felfokozott nemzetközi és hazai helyzetben, amelyben élünk, milyen gondolatok foglalkoztatnak?

A legfontosabb kérdés, hogy a koronavírus miatt kialakult válság hogyan fog hatni a világra. Vajon a globális kapitalizmus képes lesz-e átalakulni egy olyan rendszerré, amelyben a világgazdaság szereplői felelősséget vállalnak a szociálisan hátrányos helyzetű emberekért, a környezetért. A globális kapitalizmusnak, a csak és kizárólag a profitért történő versengés korszakának vége lesz, vagy legalábbis nagyon remélem. Radikális intézkedéseket kell hozni, amelyek változtatnak a piac működésén, persze ehhez szükséges lesz feladni a pártpolitikai érdekeket.

Játsszunk el a gondolattal, hogy tőlünk jobban működő demokráciában élünk, ahol most lennél a csúcson. Mit csinálnál ott?

A BBC HARDtalk című műsorát vezetném, amelyben naponta huszonöt percben beszélgetnék a politikai és a kulturális szcénában tevékenykedő riportalanyaimmal. Imádnám…