2005. 6. szám | Eset

Ősszel indul újra a Híd

Mindenki megelégedésére

A Hírlapot a diákoknak! (Híd) program folytatásának feltételei és paraméterei egyre pontosabban látszanak. Több mint száz iskola és számos kiadó kapcsolódott be a programba.

A Híd novembertől kezdődő foglalkozásai továbbra is szakkörök vagy diákkörök keretében indulhatnak el. A Népszabadság sikeres tavaszi kísérleti programja után - nem meglepő módon - az abban szereplő iskolák mindegyike részt vesz a folytatásban.
Megkezdte működését a Híd-iroda, Bakura Emília vezetésével, amely koordinál a kiadók, a kiadók és a Magyar Lapkiadók Egyesülete (MLE), valamint a kiadók és az iskolák között. További feladata, hogy egységesítse az alapelveket oly módon, hogy azokat modellezni, ellenőrizni és kutatni lehessen. Ugyanakkor - mint Bakura Emília fogalmazott - logisztikai és információs központ, valamint módszertani műhely funkcióját is betölti. A program kérdéses időzítése is tisztázódott: a Híd november során tud elindulni az iskolákban. A rugalmasabb időkezelést és a logisztikai megoldások kivitelezhetőségét szem előtt tartva az a döntés született az MLE-ben, hogy a 2005/2006-os tanévben egy programot szerveznek meg. Mint Kázmér Judit, az MLE elnöke elmondta: „Nem szeretnénk, ha a program beleesne a tavaszi választási kampányba. Úgy tervezünk, hogy a négy foglalkozásra, a tananyag feldolgozására, a feladatok megoldására minden iskolának - főleg az újaknak - megfelelő idő álljon rendelkezésre. Nem baj, ha átcsúsznak a második félévre, de azt számoltuk, hogy március közepére mindenhol befejeződhet a Híd mostani és valójában az első sok résztvevős kurzusa."

Kiadói belépők
A tavaszi program sikeressége nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a kiadói érdeklődés igen jelentős volt. A Hídba ténylegesen bekapcsolódók közül csoportvezető napilapokat jelöltek ki. A Napi Gazdaság, a Népszabadság, a Népszava, a Magyar Hírlap mint felelős kiadványok mellé heti és havi újságokat rendeltek: 168 Óra, Heti Válasz, Képes Újság, HVG, Szabad Föld, Helyi Théma, valamint a bulvárt képviselő napilapként a Blikket.
A 168 Óránál például a tulajdonosok és a kiadó egyaránt jó programnak tartja a Híd kezdeményezést, ezért amennyire anyagi forrásaik engedik, támogatják, és hosszú távon is a részvevők között kívánnak maradni. Mint Szilvásy Rudolf, a 168 Óra kiadóigazgatója elmondta, nyilvánvaló, hogy a Hírlapot a diákoknak! elnevezés nem kizárólag napilapokat takar, hanem magazinokat is. „A 168 Óra 16 éve létező brand. Az újság formát megelőzte egy rádióműsor, és időközben felnőtt az a nemzedék, amely már nem hallotta a műsort, nem ismeri a lap hagyományait. Ôket tekintjük viszont a jövő olvasóinak" - fogalmazott.
A csoportvezető újságok minden esetben mértékadó napilapok - a tananyag koncepciója ugyanis az, hogy a hírlapkészítést elsősorban ezeken keresztül mutassa meg, mert az a „leglátványosabb". A csoportokat több szempont szerint válogatták össze. Érvényesülnek a kiadók érdekei éppúgy, mint a politikai kiegyensúlyozottság. A rendezésnél azt is figyelembe vették, hogy különböző műfajú, stílusú lapok kerülhessenek össze. Eszerint olyan társítások jöttek létre, mint a Népszabadság- Heti Válasz párosítás. Bakura Emília azt mondta, nem állt senki rugalmatlanul a kérdéshez, könnyen megegyeztek. Egy-egy iskolába nem csak a csoportnak és az ahhoz kapcsolódóan kiegészített tananyagnak megfelelően lehet újságot küldeni. Egyes kiadók mindenhová eljuttatják majd kiadványaikat, mint például a 168 Óra, de Bakura Emília arról is beszámolt, hogy ahová a Nemzeti Sport megy, oda minden valószínűség szerint Blikket is küldeni fognak. Mindenesetre a Népszabadság a kísérletben szerzett tapasztalata és lelkesedése révén három csoportot is visz. A tananyagot a laptársításokhoz igazították, bár a törzsanyag nem változott. A csoportalkotó lapokra épülnek viszont a munkafüzet feladatai. A kiadók természetesen aktívan részt vesznek abban, hogy a tananyag kiadói specialitásokkal egészüljön ki.
Egy-egy csoportvezető lapra egyébként 15-25 iskola jut. A kiadók vállalták, hogy az iskolák foglalkozásaira eljuttatják kiadványaikat. Ez persze azt is jelenti, hogy amely kiadó több csoportban vesz részt, annak több ingyen példányról kell a gondoskodnia. A kiadók elkötelezték magukat amellett is, hogy a foglalkozások egyikén bemutatják szerkesztőségüket. Ez szintén megegyezés, esetleg az iskolák választása alapján oszlik majd el az egy csoportba tartozók között. A 168 Óránál már ki is jelölték azt az újságírót, aki a szerkesztőségi látogatás során foglalkozni fog a gyerekekkel.

Válassz iskolákat!
A tavaszi  kísérletben részt vevő 12 iskolához viszonyítva elképesztően magas számnak tűnik, hogy a Híd-iroda 150 iskolát keresett meg, hogy részt kívánnake venni a Híd programban. A visszajelzések pozitívak, az egyik helyről még olyan igény is érkezett, hogy lehetőség szerint a későbbiekben több tanárt szeretnének küldeni az alapozó foglalkozásra.
A program mindenhol elindulhat novemberben. A tanári felkészítők több turnusban zajlanak, és az egyes iskolákban sem pontosan ugyanakkor kezdik el a diákköröket, szakköröket. Bényei Adrienn, a putnoki Serényi Béla Gimnázium és Mezőgazdasági Szakközépiskola magyar- német-kommunikáció szakos tanára, újságíró azt mondta, korábban csak a Séta programot ismerték. „Nagyon jó látni, amikor a gyerekek lelkesedésből írnak. Az iskolaújságban kevésbé motiváltan vesznek részt, mint a megyei napilapban megjelenő mellékletben" - emelte ki. Örömmel működnek közre a Híd programban, mert szerinte a gyerekeket érdekli a nyomtatott média, és miután megismerik, jobban is fogják érteni. Fodor László, a Gervay Mihály Postai és Gazdasági Szakközépiskola társadalomismeret- média szakos tanára a tavaszi programot követően úgy látta, náluk szükség lesz a diákok valamiféle szűrésére és külön felkérésre. „Úgy tapasztaltam - mivel iskola utáni elfoglaltságról van szó -, hogy ha külön hívjuk a diákokat egy szakkörre, jobban odafigyelnek. Számomra az a legfontosabb tanulsága a programnak, hogy kompromisszumot kell kötni néha azzal, hogy ami a diákoknak tetszik, érdekes és fontos, nem feltétlenül találkozik az én elképzeléseimmel. Ezt el kell fogadni, és eszerint kell haladni az anyaggal" - emelte ki.
A lapcsoportok iskolákhoz való társításánál szempont volt, hogy lehetőség szerint az újságok profiljához illeszkedő oktatási intézményekbe kerülhessenek. Így például a Napi Gazdaság döntően közgazdasági iskolákban csoportvezető lap.

Miért is jó?
Mert az olvasásra nevelés mellett a Híd - sokak szerint - közösségépítő, fejlesztő hatással is van a középiskolás korú gyerekekre. A kiadók azzal, hogy médiakultúrára nevelik az ország diákjait, egyben új mércét is állítanak - maguknak. Ha médiaértő fiatal olvasóközönség nevelődik, az a lapok igényességére, odafigyelésére is hatással lesz. A sajtó önmegújító hajlandóságát is várja tehát az MLE a Hídtól. Szücs Gábor, a Szabad Föld lapigazgatója például úgy fogalmazott, hogy a kiadókat minden bizonnyal az is aggodalommal tölti el a magyar sajtót figyelve, hogy Magyarország mint hagyományosan jól olvasó és újságkészítő ország, ahol mindig sok lap jelent meg, mára ilyen alacsony szinten áll az olvasás és szövegértés, valamit a sajtó minősége terén. „Lapunk a két évvel ezelőtti tulajdonosváltás óta próbál tenni azért, hogy olvasóközönségünk kiegészüljön a középkorú és fiatalabb olvasókkal is. Mint a vidék meghatározó lapja szívesen támogatunk minden olyan kezdeményezést, amely a kiadókat összefogva segíti elő az újságolvasás szempontjából legfiatalabb nemzedék olvasásra nevelését" - tette hozzá.


Kicsit másképp: Séta

Az előző tanévben Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár- Bereg megyében több mint ezer diák ismerkedett meg a médiaismeret gyakorlati és elméleti alapjaival. Az idei tanév első turnusában már több mint kétezer diák vesz részt az Inform Média Sajtó és tanulás (Séta) elnevezésű programjában, amelynek a know-how-ját a Pannon Lapok Társaságától vették át.
Céljuk a turnusonkénti kétezer fős létszám tartása. Így tanévenként nyolcezer diákot érnének el az akár órarendi, akár szakköri foglakozásként megtartott, a szövegértésre és a sajtó hatásmechanizmusaira is koncentráló médiapedagógiai programmal. A tanulóknak lehetőséget nyújtanak arra is, hogy alkalmas kreatív gyakorlatokkal fejlesszék írásbeli kifejezőkészségüket a különböző újságírói műfajokban. „A program ideje alatt heti egy alkalommal jelenik meg Séta-oldalunk, ahol a legjobb tollú diákok írásai kapnak helyet. A Sétába bekapcsolódó minden egyes iskola a szerkesztőségünk egy bizonyos tagjával áll kapcsolatban, akinek feladata a program gondozása és a teljes körű kapcsolattartás" - mondja Szabó Miklós, az Inform Média Kft. ügyvezető igazgatója. A kimondottan újságírás iránt érdeklődő diákság cikkei megjelenhetnek internetes weblapjukon is. Ez irányú igény esetén a kapcsolattartó egyeztet az órát vezető tanárral a cikkek szerkesztőségbe való beérkezésének feltételeiről és módjáról.

Fido Didóval ünnepli a 90. születésnapját a 7UP

1 napja

A 90-es évek ikonikus figurája, Fido Dido most visszatért. A 7UP idén júliusban ünnepelte 90. születésnapját, és a jeles alkalomból termékei csomagolásán visszahozta a népszerű márkahőst.

Kémikus tematikus nap a Da Vinci TV-n!

1 napja

Szeptember 21-én szombaton délután a kémia varázsát hozza el a gyerekek számára a Da Vinci TV. Szó lesz mindenről, amit az anyagok változásaival foglalkozó természettudománnyal kapcsolatban tudni lehet.

Tarolnak a Soproni Óvatos Duhajok

1 napja

Kiemelkedő eredményt ért el a Soproni Óvatos Duhajok a világ egyik legismertebb sörversenyén, az International Beer Challange-en.