Kövess minket!

Karrier

A fiatalok szeretnek szórakozni, de a pénzügyi ismereteik fejlesztésre szorulnak

A K&H 2018-as felmérése szerint a fiataloknak fontos a szórakozás és az élet élvezete, a finanszírozásukhoz szükséges pénzügyi ismeretek viszont sokuknál fejlesztésre szorulnak.

A K&H ifjúsági index felmérése szerint a pályakezdő fiatalok számára a 3 legfontosabb tényező között szerepel a szórakozás és az élet élvezete. A középiskolás és egyetemista korosztályra általában jellemző, hogy azonnali választ szeretnének a szükségleteikre, igényeikre, és ez a szórakozásra is igaz. A K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő szervezői szerint a kiadásokat sokszor még felnőttként is hiányosan gondoljuk végig, könnyen beadjuk a derekunkat egy hirtelen jött programötletnek.

Ennek költségei azonban közel megegyeznek a havi számlákra fordított összegekkel. Így ahhoz, hogy ne érjen minket meglepetés a hónap végén, bizony ezzel is számolnunk kell, emellett azt sem szabad elfelejteni, hogy szülőként ezekről a szokásokról is mintát adunk gyermekeinknek – áll közleményben.

Ahogy listát írunk a bevásárlásokról, végiggondoljuk bevételinket és állandó kiadásainkat, azt is meg kell mutatnunk a gyerekeknek, hogy a szórakozásra, kikapcsolódásra szánt költségekkel is kalkulálniuk kell ahhoz, hogy a költségvetés egyensúlyban maradhasson.

Hogyan lehet gyerekkorban megalapozni azt a pénzügyi tudást, ami felvértezi őket arra a helyzetre, hogy felnőttként majd tudatosan kezeljék pénzügyeiket, lehetőségeikhez mérten döntsenek? K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő szervezői szerint, ha a következőkre odafigyelünk, már jó úton járunk, ahhoz, hogy gyermekünk felnőttként még tudatosabban kezelje pénzügyeit.

Nem kell lemondani a szórakozásról

A kikapcsolódásról és az élményekről persze senki sem szeretne lemondani, így szülőként érdemes megtanítani ennek helyes módját a kicsiknek. Gondoljuk végig együtt, hogy az adott hónapban milyen programokon szeretnénk részt venni, és persze azt is, hogy erre mekkora összeget tudunk fordítani. Kérjük meg a gyereket, hogy számolja ki, hogy ez mennyibe fog kerülni. Állítsunk fel fontossági sorrendet, arra az esetre, ha a költségvetésünkbe nem fér bele minden, amit elterveztünk.

A zsebpénz beosztásával sokat tanulnak

A zsebpénz egy jó eszköz arra, hogy a gyerek biztonságos keretek között, a saját bőrén tanuljon meg bánni a pénzzel. Vetítsünk előre neki hosszú és rövid távú célokat. Mi az, amit szeretne később megvenni? Mire jut pénze, ha most mindet elkölti, ahogy a kezébe kapja? Jó, ha ebben irányt mutatunk, együtt gondolkodunk, de a döntést bízzuk rá!

A szülőknek is van segítsége

Sok szülőnek nehézséget okozhat, hogy mit és hogyan tanítson meg gyermekének a pénzügyekről, ami gyakran még száraz témának is tűnhet. A pénzügyek oktatása egyre nagyobb teret nyer az oktatásban és egyre népszerűbbek a pénzügyi vetélkedők is. A K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő például már nyolc éve azt célozza, hogy az általános és középiskolásokat játékos módon tanítsa meg az alapvető pénzügyi ismeretekre, amit a hétköznapok gyakorlatában tudnak majd könnyedén használni.

Biztassuk gyermekünket, hogy aktívan vegyen részt ezeken a versenyeken, hiszen az élmények mellett, hasznos tudással is gazdagodhat. Együtt is készülhetünk, hiszen online elérhető ismeretanyagot is találunk. A K&H saját vloggere, KáPé, új színt hozott a pénzügyi oktatásba. A vigyázz#KáPé vlogban a fiatal vlogger a fiatalokhoz közelálló stílusban mesél arról, hogy milyen kalandokba keveredik a pénzügyek területén. Az egyes epizódokhoz kapcsolódó játékokkal és kvízekkel pedig a gyerekek a tanulás folyamatát szórakozásként élhetik meg.

Karrier

A Dal 2021 – Nekik lehet szurkolni a harmadik válogatón

A harmadik válogatóval folytatódik A Dal 2021. A szombaton a Duna Televízióban 19 óra 35 perckor kezdődő élő show-ban ismét tíz produkciót láthatnak a nézők.

Közzétéve:

A négy válogatóból húsz dal jut a két elődöntőbe, az innen tovább kerülő nyolc produkció alkotja a március 13-i finálé mezőnyét – közölte az MTVA hétfőn az MTI-vel.

A harmadik válogatóban a Beneath My Skin (daluk címe: Ébredj!, a Chain Bridge Pop (Messze valahol), Csondor Kata(Bosszúállók), Katona Petra (Viszlát múlt), Kozma Orsi (Változik a világ), Nági és Betti (Gyere velem), Nagy Szilárd feat. Ragány Misa (Drága hazám), a Pink & The Panthers (Sodor a szél), a Swing á la Django és Herrer Sára feat. Sárközi Lajos (Maradok), valamint Szekér Gergő (Hazatérsz) lép színpadra.

A múlt szombati második válogatót Anevemandras (Kállay-Saunders András) nyerte Hazaérek majd című dalával. A zsűri szavazataival még a GERENDÁS feat. Dárdai Blanka (Senkié), Noémo (Hableány) és Szabó Leslie (Legyen másnak is jó) jutott az elődöntőbe, a közönség voksaival pedig Andelic Jonathan (Áldom).

A Dal 2021 műsorvezetője két korábbi győztes, Orsovai Renáta és Fehérvári Gábor Alfréd, Freddie.

A versenyről részletes információk A Dal 2021 honlapján, valamint Facebook-, Instagram- és YouTube-oldalán találhatóak, ezeken extra tartalom, videó és cikk is elérhető a műsorról.

Tovább olvasom

Karrier

Ingyenes programozási kurzust indít a Microsoft

A techóriás a HTTP Alapítvánnyal és a Green Fox Academyvel működik együtt az akár három hét alatt elvégezhető magyar nyelvű tanfolyam szervezésében.

Közzétéve:

Pixabay

A februárban elindított közös program széles körben hozzáférhetővé teszi a digitalizálódó munkaerőpiac kihívásaira felkészítő alapszintű programozási tudást – közölte a Microsoft Magyarország az MTI-vel. Ezért az ingyenes #MyFirstApp Coding Camp nevű kurzus magyar nyelven érhető el, ezzel a most induló program az egyik legnagyobb belépési korlátot bontja le. Százhúsz jelentkező ráadásul mentori segítséggel vághat bele a tanulásba.

Felidézik: a Green Fox Academy tavaly márciusban, a járvány miatti korlátozások bevezetésekor indította el háromhetes ingyenes kurzusát, akkor még angolul.

“Csak Magyarországon közel 10 ezren érdeklődtek a lehetőség iránt, ugyanakkor sokan épp a nyelvi nehézségek miatt léptek vissza, nem volt meg a kellő magabiztosságuk ahhoz, hogy angolul végezzék el a programot”

– ismertette a közleményben Fachs Anita, a Green Fox Academy magyarországi vezetője.

Megjegyezte: bár a programozás nyelve kétségtelenül az angol, a program az alapszintű kódolói tudással növeli a résztvevők elhelyezkedési esélyeit.

Tovább olvasom

Karrier

Rekordnevezés a Kódolj határok nélkül! versenyre

Idén a tavalyi duplája, hatvan középiskolai csapat jelentkezett a Belügyminisztérium és a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. által meghirdetett nyílt forráskódú programozó versenyre.

Közzétéve:

Pixabay

A középiskolások mellett a 2021-ben elsőként, hagyományteremtő céllal létrehozott felsőoktatási kategóriában 20 csapat méri majd össze tudását – közölte a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató (NISZ) Zrt. az MTI-vel szerdán.

A verseny célja, hogy a programozás iránt érdeklődő diákok bővítsék tudásukat a nyílt forráskódú technológia témakörében, majd megmutassák tehetségüket egy valós alkalmazás kidolgozása során. A kezdeményezés emellett alkalmat teremt a hazai és a határon túli magyar anyanyelvű főiskolai és egyetemi hallgatók, oktatók és a NISZ Zrt. szakembereinek széleskörű tapasztalatcseréjére a nyílt forráskódú technológiák terén – közölték.

A nyílt forráskódú szoftverek és nyílt szabványok fontos szerepet töltenek be a magyar közigazgatásban. A NISZ Zrt. 2016-ban Nyílt Forráskódú Kompetencia Központot hozott létre, mely mára már kiemelkedő nemzetközi sikereket ért el a LibreOffice fejlesztésben és hibafeltárásban. 

A Kódolj határok nélkül! programozó versennyel kapcsolatban további részletek a verseny.nisz.hu oldalon találhatók.

Tovább olvasom