Kövess minket!

Karrier

A tudatos tervezés és szervezés javíthat a cégek hatékonyságán

Nincs megállás a magyar kkv-tulajdonosok számára: egyedül viszik a teljes menedzsmentet.

Az átlagosan 10-49 főt foglalkoztató, nettó 200 millió forint feletti éves árbevétellel rendelkező magyar cégek vezetőinek 52 százaléka nem tekinti magát tudatosan megszervezettnek: vagyis a jelenlegi struktúra a napi munka során, fokozatosan alakult ki, nem pedig tudatos szervezetfejlesztés eredményeképpen – áll közleményben.

Leterheltek és szinte pótolhatatlanok a cégvezetők

A vállalkozások több mint felénél jellemző, kisebb mértékű strukturáltság egyik velejárója, hogy gyakran nem alakítanak ki vagy töltenek be külön vezetői pozíciókat az egyes területükre. Ezeket a feladatköröket a tulajdonos, illetve az első számú vezető látja el, akire így egyszerre több kizárólagos feladat hárul. Gazdasági, pénzügyi vezető például csak a megkérdezett vállalkozások mintegy 40 százalékánál van, HR vezetőt pedig csak a cégek 5 százaléka alkalmaz.

A kulcsügyfelekkel a kkv-k harmadánál kizárólag a tulajdonos tartja a kapcsolatot, és ugyanilyen arányban hárul az első számú vezetőre a napi munka szervezése és felügyelete is. De ezen kívül is alig van olyan vezetési, tervezési feladat vagy döntés, amelybe a kkv-k vezetői ne folynának bele személyesen.

Mire juthatna több figyelem?

Szintén gyakori jelenség a szektorban, hogy az első számú vezetőt senki nem tudja helyettesíteni: ha szabadságra megy, vagy más okból kiesik a munkából, a cégek egytizedénél elhalasztják a folyó munkákat, döntéseket, további 50 százalékuknál pedig esetleges a helyettesítés.

A cégvezetők leterheltségéből adódóan sok stratégiai kérdés háttérbe szorul. Így például üzleti terv a vállalkozások több mint 40 százalékánál egyáltalán nem készül, további 30 százalék pedig csak az adott üzleti évet tervezi meg előre. Piaci és versenytárselemzést a cégek fele készít kisebb-nagyobb rendszerességgel, azonban a vállalkozások ötödénél semmilyen üzleti elemzésre nem került sor az elmúlt öt évben.

„A cégvezető mögött álló csapat nagyban meghatározza a vállalat kilátásait, érdemes ezért a tudatos szervezetfejlesztésbe fektetni. Ez nemcsak a cégek hatékonyságán és versenyképességén javíthat, hanem a cégértéken is, ami a kkv-szektorban sok szereplőt érintő, generációváltás kapcsán is fontos kérdés”– mondta Mata Erika, a Budapest Bank vállalati értékesítési vezetője.

Most érdemes a HR eszközökre fókuszálni

A munkatársak toborzását és megtartását segítő tevékenységek, programok egyelőre nem terjedtek el a kkv-k széles körében. A legnépszerűbb HR eszköz a munkavállalók képzése, ezzel az eszközzel a vállalatok mintegy 40 százaléka él.

Írásba foglalt vállalati kultúrával a cégeknek mindössze tizede rendelkezik, a kkv-k ötödénél viszont semmilyen, a szervezetfejlesztéshez kapcsolódó kezdeményezés nincs.

„Tapasztalataink szerint a kkv-knak megéri olyan HR tevékenységekbe fektetni, amelyek elősegítik a megfelelő szakértelemmel és tapasztalattal rendelkező szakemberek megtalálását, megtartását és ösztönzését, mivel ez szorosan összefügg az eredménytermelő képességgel. A jelenlegi magas fokú foglalkoztatottság mellett a vállalkozásoknak még inkább arra kell fókuszálniuk, hogy vonzóbb munkáltatóvá váljanak” – tette hozzá Mata Erika, a Budapest Bank vállalati értékesítési vezetője.

Karrier

A Dal 2021 – Nekik lehet szurkolni a harmadik válogatón

A harmadik válogatóval folytatódik A Dal 2021. A szombaton a Duna Televízióban 19 óra 35 perckor kezdődő élő show-ban ismét tíz produkciót láthatnak a nézők.

Közzétéve:

A négy válogatóból húsz dal jut a két elődöntőbe, az innen tovább kerülő nyolc produkció alkotja a március 13-i finálé mezőnyét – közölte az MTVA hétfőn az MTI-vel.

A harmadik válogatóban a Beneath My Skin (daluk címe: Ébredj!, a Chain Bridge Pop (Messze valahol), Csondor Kata(Bosszúállók), Katona Petra (Viszlát múlt), Kozma Orsi (Változik a világ), Nági és Betti (Gyere velem), Nagy Szilárd feat. Ragány Misa (Drága hazám), a Pink & The Panthers (Sodor a szél), a Swing á la Django és Herrer Sára feat. Sárközi Lajos (Maradok), valamint Szekér Gergő (Hazatérsz) lép színpadra.

A múlt szombati második válogatót Anevemandras (Kállay-Saunders András) nyerte Hazaérek majd című dalával. A zsűri szavazataival még a GERENDÁS feat. Dárdai Blanka (Senkié), Noémo (Hableány) és Szabó Leslie (Legyen másnak is jó) jutott az elődöntőbe, a közönség voksaival pedig Andelic Jonathan (Áldom).

A Dal 2021 műsorvezetője két korábbi győztes, Orsovai Renáta és Fehérvári Gábor Alfréd, Freddie.

A versenyről részletes információk A Dal 2021 honlapján, valamint Facebook-, Instagram- és YouTube-oldalán találhatóak, ezeken extra tartalom, videó és cikk is elérhető a műsorról.

Tovább olvasom

Karrier

Ingyenes programozási kurzust indít a Microsoft

A techóriás a HTTP Alapítvánnyal és a Green Fox Academyvel működik együtt az akár három hét alatt elvégezhető magyar nyelvű tanfolyam szervezésében.

Közzétéve:

Pixabay

A februárban elindított közös program széles körben hozzáférhetővé teszi a digitalizálódó munkaerőpiac kihívásaira felkészítő alapszintű programozási tudást – közölte a Microsoft Magyarország az MTI-vel. Ezért az ingyenes #MyFirstApp Coding Camp nevű kurzus magyar nyelven érhető el, ezzel a most induló program az egyik legnagyobb belépési korlátot bontja le. Százhúsz jelentkező ráadásul mentori segítséggel vághat bele a tanulásba.

Felidézik: a Green Fox Academy tavaly márciusban, a járvány miatti korlátozások bevezetésekor indította el háromhetes ingyenes kurzusát, akkor még angolul.

“Csak Magyarországon közel 10 ezren érdeklődtek a lehetőség iránt, ugyanakkor sokan épp a nyelvi nehézségek miatt léptek vissza, nem volt meg a kellő magabiztosságuk ahhoz, hogy angolul végezzék el a programot”

– ismertette a közleményben Fachs Anita, a Green Fox Academy magyarországi vezetője.

Megjegyezte: bár a programozás nyelve kétségtelenül az angol, a program az alapszintű kódolói tudással növeli a résztvevők elhelyezkedési esélyeit.

Tovább olvasom

Karrier

Rekordnevezés a Kódolj határok nélkül! versenyre

Idén a tavalyi duplája, hatvan középiskolai csapat jelentkezett a Belügyminisztérium és a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. által meghirdetett nyílt forráskódú programozó versenyre.

Közzétéve:

Pixabay

A középiskolások mellett a 2021-ben elsőként, hagyományteremtő céllal létrehozott felsőoktatási kategóriában 20 csapat méri majd össze tudását – közölte a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató (NISZ) Zrt. az MTI-vel szerdán.

A verseny célja, hogy a programozás iránt érdeklődő diákok bővítsék tudásukat a nyílt forráskódú technológia témakörében, majd megmutassák tehetségüket egy valós alkalmazás kidolgozása során. A kezdeményezés emellett alkalmat teremt a hazai és a határon túli magyar anyanyelvű főiskolai és egyetemi hallgatók, oktatók és a NISZ Zrt. szakembereinek széleskörű tapasztalatcseréjére a nyílt forráskódú technológiák terén – közölték.

A nyílt forráskódú szoftverek és nyílt szabványok fontos szerepet töltenek be a magyar közigazgatásban. A NISZ Zrt. 2016-ban Nyílt Forráskódú Kompetencia Központot hozott létre, mely mára már kiemelkedő nemzetközi sikereket ért el a LibreOffice fejlesztésben és hibafeltárásban. 

A Kódolj határok nélkül! programozó versennyel kapcsolatban további részletek a verseny.nisz.hu oldalon találhatók.

Tovább olvasom