Kövess minket!

Karrier

Bevonjuk-e a gyerekeket a pénzügyi gondjainkba?

A magyar családokban a pénzügyek átbeszélésének még nincs igazi gyakorlata. Pláne, ha problémák merülnek fel a családi költségvetéssel.

A pénz gyakran tabu téma a családokban. Nem szeretjük megosztani másokkal, hogy mennyit keresünk, nem beszélünk nyíltan arról, ha anyagi gondjaink támadnak, de sokszor még a gyermekeinknek sem tudjuk megmagyarázni, miért nem veszünk meg egy játékot a boltban, ha alapvetően beleférne a havi keretbe. „A szülők többsége még mindig tabutémaként kezeli a pénzügyeket annak ellenére, hogy a fiatalok pénzügyi gondolkodása már egészen kiskortól kódolódik, ahogy a felnőttek mindennapi gazdálkodási mintáit figyelik. A gyerekek nemcsak a pénzügyi hátteret kapják a családtól az életben való elinduláshoz. Pénzügyi gondolkodást is örökölnek. Nem szabad elfelejtkeznünk arról, hogy gyermekeink szemében mi adjuk a mintát a pénz kezelésében is, éppen ezért hatással van rájuk az is, amiről nem beszélünk nyíltan” – fogalmazott közleményben Horváth Magyary Nóra, a K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő zsűrijének elnöke.

A téma kerülése mögött többféle tényező húzódhat. Emiatt viszont a felnövekvő generáció kizáródhat bizonyos pénzügyi ismeretekből, döntési stratégiákból. A K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő szervezői Szél Dávid pszichológus, apablogger segítségével összegyűjtötték azt az 5 legfontosabb dolgot, amire érdemes odafigyelnünk, ha a pénzről beszélünk a családban.

Pletykagépezet

A tabusítás mögött félelem is állhat. A magyar családokban például nincs hagyománya annak, hogy a szülők megosztanák, mennyi a havi keresetük. Sokan tartanak tőle, hogy a gyerekek az iskolában „elpletykálják”, mennyit keresnek, ennek pedig elkerülhetetlen következménye a gazdag-szegény család felcímkézés. Hosszú távon azonban hatékonyabb, ha nyíltan beszélünk a pénzügyeinkről a családban. Adjunk nyílt és őszinte választ a gyerekek kérdéseire az életkoruknak megfelelően.

Meddig mondjuk, hogy „ehhez még túl kicsi vagy”?

„Amíg nem alakul ki egy számfogalom a gyerekekben, tehát alsós korig, úgy gondolom, még nem érdemes fizetésekről, nagyobb számösszegekről beszélni velük, mert úgysem fog jelenteni nekik semmit. Emellett a számtudatosság nem keverendő össze a pénzügyi tudatossággal. Tehát például, ha valami 20 ezer forintba kerül, azt biztosan nem fogja még érteni, hogy 20 ezer forint egy óráért mondjuk nem olyan sok, de egy Túró Rudiért már nem fogunk annyit adni. Ez a következetesség lassan alakul ki a gyerekekben. Fontos a pénzről beszélni, fontos, hogy tudják, hogy a pénz nem korlátlan mennyiségben áll rendelkezésre, és ezért az emberek dolgoznak” – mondta Szél Dávid.

One-man show

A családokban gyakran egyetlen személy felelős a háztartás költségvetéséért. Míg ez a mindennapi pénzügyek kezeléséhez funkcionálisan teljesen elégséges lehet, fontos lenne, hogy az egész család átlássa azt a bizonyos nagyobb képet a család pénzmozgásairól. Nemcsak egy pénzügyi krízis esetén fontos, hogy a család tagjai lehetőleg mind kivegyék a részüket, hanem a mindennapi vagy havi kiadások-bevételek együttes megoldásában is. Ezáltal tudatosabban kezelhetjük a pénzünket, és vezethetjük az életünket.

Az „elárasztó” szülő

„Jellemző hibás megközelítés lehet az ’elárasztás’, ha a szülő engedi a gyereknek, hogy mindenről döntsön, és bármi belefér, akár nagyobb összegeket is elkölthet. Egy idő után ki kell alakulnia valami fajta tudatosságnak a gyerek fejében, hogy a pénz véges dolog. Én a tudatos működést tartom nagyon fontosnak. Hozzon felelős döntéseket a család, és hozzon felelős döntéseket a gyerek is” – fejtette ki a pszichológus.

„Erre nincs pénzünk” – mikor és hogyan mondjuk?

Ha egy csoki megvásárlásáról beszélünk például, mondhatjuk, hogy ezt most nem szeretném megvenni, mert tegnap már kaptál csokit. Vagy mondhatjuk, hogy máskor kapsz csokit. Az nem jó megközelítés, ha azt mondjuk, hogy nincs pénzünk. Egy 8-9 éves gyereknek ez a mondat jelentheti azt is, hogy egyáltalán nincsen pénzünk ételre. Fontos, hogy ne vegyük el a gyerek biztonságérzetét. A transzparens kommunikáció lehet célravezető, ezáltal tudják a gyerekek igazán megérteni az olyan dolgokat is, mint a pénz világa.

Karrier

A Dal 2021 – Nekik lehet szurkolni a harmadik válogatón

A harmadik válogatóval folytatódik A Dal 2021. A szombaton a Duna Televízióban 19 óra 35 perckor kezdődő élő show-ban ismét tíz produkciót láthatnak a nézők.

Közzétéve:

A négy válogatóból húsz dal jut a két elődöntőbe, az innen tovább kerülő nyolc produkció alkotja a március 13-i finálé mezőnyét – közölte az MTVA hétfőn az MTI-vel.

A harmadik válogatóban a Beneath My Skin (daluk címe: Ébredj!, a Chain Bridge Pop (Messze valahol), Csondor Kata(Bosszúállók), Katona Petra (Viszlát múlt), Kozma Orsi (Változik a világ), Nági és Betti (Gyere velem), Nagy Szilárd feat. Ragány Misa (Drága hazám), a Pink & The Panthers (Sodor a szél), a Swing á la Django és Herrer Sára feat. Sárközi Lajos (Maradok), valamint Szekér Gergő (Hazatérsz) lép színpadra.

A múlt szombati második válogatót Anevemandras (Kállay-Saunders András) nyerte Hazaérek majd című dalával. A zsűri szavazataival még a GERENDÁS feat. Dárdai Blanka (Senkié), Noémo (Hableány) és Szabó Leslie (Legyen másnak is jó) jutott az elődöntőbe, a közönség voksaival pedig Andelic Jonathan (Áldom).

A Dal 2021 műsorvezetője két korábbi győztes, Orsovai Renáta és Fehérvári Gábor Alfréd, Freddie.

A versenyről részletes információk A Dal 2021 honlapján, valamint Facebook-, Instagram- és YouTube-oldalán találhatóak, ezeken extra tartalom, videó és cikk is elérhető a műsorról.

Tovább olvasom

Karrier

Ingyenes programozási kurzust indít a Microsoft

A techóriás a HTTP Alapítvánnyal és a Green Fox Academyvel működik együtt az akár három hét alatt elvégezhető magyar nyelvű tanfolyam szervezésében.

Közzétéve:

Pixabay

A februárban elindított közös program széles körben hozzáférhetővé teszi a digitalizálódó munkaerőpiac kihívásaira felkészítő alapszintű programozási tudást – közölte a Microsoft Magyarország az MTI-vel. Ezért az ingyenes #MyFirstApp Coding Camp nevű kurzus magyar nyelven érhető el, ezzel a most induló program az egyik legnagyobb belépési korlátot bontja le. Százhúsz jelentkező ráadásul mentori segítséggel vághat bele a tanulásba.

Felidézik: a Green Fox Academy tavaly márciusban, a járvány miatti korlátozások bevezetésekor indította el háromhetes ingyenes kurzusát, akkor még angolul.

“Csak Magyarországon közel 10 ezren érdeklődtek a lehetőség iránt, ugyanakkor sokan épp a nyelvi nehézségek miatt léptek vissza, nem volt meg a kellő magabiztosságuk ahhoz, hogy angolul végezzék el a programot”

– ismertette a közleményben Fachs Anita, a Green Fox Academy magyarországi vezetője.

Megjegyezte: bár a programozás nyelve kétségtelenül az angol, a program az alapszintű kódolói tudással növeli a résztvevők elhelyezkedési esélyeit.

Tovább olvasom

Karrier

Rekordnevezés a Kódolj határok nélkül! versenyre

Idén a tavalyi duplája, hatvan középiskolai csapat jelentkezett a Belügyminisztérium és a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. által meghirdetett nyílt forráskódú programozó versenyre.

Közzétéve:

Pixabay

A középiskolások mellett a 2021-ben elsőként, hagyományteremtő céllal létrehozott felsőoktatási kategóriában 20 csapat méri majd össze tudását – közölte a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató (NISZ) Zrt. az MTI-vel szerdán.

A verseny célja, hogy a programozás iránt érdeklődő diákok bővítsék tudásukat a nyílt forráskódú technológia témakörében, majd megmutassák tehetségüket egy valós alkalmazás kidolgozása során. A kezdeményezés emellett alkalmat teremt a hazai és a határon túli magyar anyanyelvű főiskolai és egyetemi hallgatók, oktatók és a NISZ Zrt. szakembereinek széleskörű tapasztalatcseréjére a nyílt forráskódú technológiák terén – közölték.

A nyílt forráskódú szoftverek és nyílt szabványok fontos szerepet töltenek be a magyar közigazgatásban. A NISZ Zrt. 2016-ban Nyílt Forráskódú Kompetencia Központot hozott létre, mely mára már kiemelkedő nemzetközi sikereket ért el a LibreOffice fejlesztésben és hibafeltárásban. 

A Kódolj határok nélkül! programozó versennyel kapcsolatban további részletek a verseny.nisz.hu oldalon találhatók.

Tovább olvasom